Ironikusan kezdte beszámolóját Zsiday Viktor befektetési szakember aki szerint megszorításokról terjesztenek rémhíreket libernyák közgazdászok, de mindenkit megnyugtat: ilyesmire nem fog sor kerülni Magyarországon, hiszen a NER-ben nincs megszorítás.

Hatalmas megszorításra készülnek Orbánék, a Bokros-csomagnál is jobban fájhat, ha nincs kiegyezés

Amire szükség van, az csupán egy speciális gazdasági művelet (специальная экономическая операция), amely kissé helyrebillenti a költségvetést.

A kérdés csak az, hogy mekkora lesz ennek a „speciális műveletnek” a mértéke?

- teszi fel a kérdést Zsiday.

2023-ra körülbelül 4%-os költségvetési hiánnyal számoltak eredetileg a jelenlegi folyamatok alapján.

Ugyanakkor van pár tétel, amely egyre fenyegetőbb, és növelheti ezt. Egyrészt a jegybank vesztesége – ami arányosan nő a kamatszinttel – úgy néz ki, hogy meg fogja haladni a GDP 1%-át 2022-ben, és ezt 2023-ban már a költségvetésnek kell megtérítenie (esetleg a jegybanki alapítványok is beszállhatnának…).

- állapította meg a szakember.

A gazdaság jelentősen lassul a várthoz képest, és ez bevételkiesést okoz, amelynek nagyságát nehéz becsülni, de ez is legalább pár tized százalék. Nagyjából tehát 5,5-6,5% körül járunk költségvetési hiányban – eddig. Ehhez jön a nagy ismeretlen, a rezsicsökkentés terhe. 

Tehát magas energiaárak mellett már akár a GDP 8-9 (rossz esetben 10)%-át közelítő költségvetési hiány is lehetséges, ami teljes mértékben fenntarthatatlan.

A nagy jolly joker, az EU-s támogatások beérkezése pedig egyelőre bizonytalan. Ezzel párhuzamosan fontos, és az előbbitől nem elválasztható, hogy az EU (és a piacok!) milyen költségvetési pályát engedélyeznek a különböző országoknak.

Amennyiben nincs kiegyezés az EU-val, és jelenlegi formájában fenntartjuk a rezsicsökkentést, és magasak maradnak az energiaárak (egyelőre mindháromra igen a válasz), akkor a GDP 5%-át elérő „speciális gazdasági művelet”-re lesz szükség. Ez nagyon sok, közelíti a Bokros-csomag méretét (A Bokros-csomag idején 1994-ben 8,4% volt a költségvetési hiány, ami 1996-ra 3%-ra csökkent).

Amennyiben a rezsicsökkentés csak a kisebb fogyasztókra/fogyasztásra vonatkozna, az már önmagában sok problémát megoldana, de még egy ilyen módosítás, és az EU-val való kiegyezés mellett is szükségesnek látszik évente 500-1500 mrd Ft előteremtése valahonnan. Ezt korábbi válsághelyzetekben különadókból szedte be a kormány, de 2010 után a szektoradók még valójában a külföldi tulajdonosok vagyonának elvételét jelentették, tehát effektíve a külföld megadóztatását, ma már viszont ezeknek a szektoroknak

Valószínűleg szükséges lenne a szektoradók mellett még egy általános társasági adókulcs emelésre és esetleg valamiféle gazdagabbakra kivetett adó is. Az EU-s kiegyezés esetén valószínűleg amúgy is magasabb költségvetési hiányra lenne lehetőség, mint anélkül, tehát már csak emiatt is szükséges ez, hogy kevesebb adót kelljen emelni. Persze nem csak adót lehet emelni, hanem lehet tovább rohasztani a közszolgáltatások minőségét is, ez rövid távon segít, hosszútávon viszont borzasztó káros.

- jegyzi meg a szakember, aki szerint láthatóan sokváltozós a függvény.

A legnagyobb kérdések az energiaárak jövőbeli alakulása illetve ezzel kapcsolatban a rezsicsökkentés jövője, valamint az EU-Magyarország kapcsolatok, különös tekintettel arra, hogy mennyi pénz és mikor érkezik a sokszor elátkozott „Brüsszelből”.

Érzékelhető a fenti számokból, hogy a rezsicsökkentés a jelenlegi árak mellett fenntarthatatlan, az EU-val való kiegyezés pedig gazdasági szükségszerűség, mert anélkül súlyos kiigazításra lenne szükség, miközben a növekedés is padlón maradhatna.

Kiegyezés nélkül akár Bokros-csomag méretű terheket kellene valakik nyakába akasztani, és bárhogyan is osztjuk majd ezeket a terheket, végül az egész társadalom fizeti meg.

Ha nincs kiegyezés, és ragaszkodunk a rezsicsökkentéshez, akkor egyre inkább rákerülhetünk az argentin/török útra: folyamatosan gyengülő forint, tartósan magasan ragadó infláció, újabb és újabb értelmetlen és káros árstoppok.

Forrás: Zsiday.hu

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

baxi
Megérdemli a nemzeti birkanyáj. Megfőzték, tessék lenyelni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
fidesznyikek, ott fogtok sírni ahol senki se lát...
Pálinkás Pál
no fideszcsicskák...ezt hogy nyomjátok le a húgyagyú választóitok torkán...mert ebből nekik az jön le hogy ugrik a rizsa - csökkentés.../ nem fogja őket érdekelni hogy miért../..magasról szarnak a gazdasági növekedésre, azt fogják érezni hogy kamuztatok...,remélem ők törik ki a nyakatok-...
Nessy
@csak úgy...: Sajnos. velünk együtt! Azért lesznek, akik még ennek is a nyertesei lehetnek, vagy legalább is nem igazán érzik meg pl. a magas inflációt, sem a növekvő terheket.
Nessy
@Pálinkás Pál: Majd jön a Gyurcsány, Brüsszel szöveg.
Pálinkás Pál
@Nessy: az kevés lesz...attól nem lesz kaja az asztalon...
csak úgy....
@Nessy: a rosszban az egyetlen jó,hogy nektek nem kell majd elbújva sírdogálni..
baxi
Megérdemli a nemzeti birkanyáj. Megfőzték, tessék lenyelni.
Macskaszem
Örülök, hogy az általuk termelt sz@r a saját nyakukba ömlik. Ha az ellenzék nyerte volna a választást, simán rájuk fognák, aztán 4 év múlva eljátszanák megint az ország megmentőjét.
jesz
aszongya..." a jegybank vesztesége"...az anyjuk picsája...hozzák vissza, amit kiloptak a nyereségből...méghogy veszteséges...pfff...
CsipkeRózsa
A jegybank veszteségét a költségvetés fizeti meg, amikor pedig többlete van, a költségvetésnek semmi köze hozzá, Matolcsy arra költi, amire akarja.

A sok kihelyezett alapítványi pénzt adja vissza, szűnjenek meg az alapítványok!
A nagy értékű festményeket, szőnyegeket el kell árverezni, sok pénz visszajönne abból is.

Orbán II. azzal kezdett, hogy az öröklési adót megváltoztatta, a gazdagok javára, nem vezette be az előző kormány ingatlanadóját sem, ami szintén őket érintette volna. Itt az idő a gazdagok megadóztatására!
Eladott Ország
Csak még egy apróság a nagyszerű eredményekhez: finoman fogalmazva viszonylag ritkán hallható adat, hogy 2020-ban Románia a GDP terén megelőzte Magyarországot. Lassan írom, hogy a fidesz-rajongók is felfogják: RO-MÁ-NI-A egy főre jutó nemzeti összterméke már magasabb a miénknél. Pedig sokkal mélyebbről indultak...
Gazella
Nah szharkari, omio, kis tehén, meg a lofasz tudjja kik... világos ez nektek?? Persze hogy nem, hisz sötét lyuk tátong az agyatok helyett... Ezt nem libero közgazdász írta, hanem narancs seggnyaló... világos.!!
Most megmondom ezt az egész költségvetési hiányt maga az egész társadalom fogja fizetni, ez alól ti sötét agyúak sem vagytok kivétel!!!
Libbantölő
@Gazella: szopni fogsz tahó! Ha ha ha ha! Úgy lesz, hogy csak a mocsokbal, libbantgecik mint te is, fogtok fizetni ha lesz bármi is! Rohadt ki faszkalap vagy buzi!
Namely
@Eladott Ország: vásárlóerő-paritással:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_%28nominal%29_per_capita
nominál:
worldpopulationreview.com/country-rankings/gdp-per-capita-by-country

UI: ezért veszítettetek. Nincs olyan hozzászólásod, linkelt képed, ahol nem hazudsz, mint a vízfolyás.
division
@Pálinkás Pál: Akkor húzzál bele a fizetett kommentek írásába, mert rossz világ jön rád:-)) Csak nehogy tönkremenjen a "munkaadód"...
division
@Gazella: Akkor fizetjük, ennyi. Te is fogod, okoska.
Emmersson71
@baxi: Az a baj, hogy minket is abból a kondérból etetnek, pedig nem mi kavartuk ezt a kotyvalékot!
Toller Béla
A hatalom megvan, most a vagyon megtartása a következő ...
csak úgy....
a birkák akkor is szeretik a juhász,ha gyér a fü! :)
Eladott Ország
@Namely: ma, 15:49 ♦ Tizenegy volt szocialista ország közül öt már az eurózóna tagja, további kettő, Bulgária és Horvátország pedig tavaly lépett be az eurózóna előszobájába. Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének határidejét. Mi meg csatlakozni fogunk a bűnöző román cigány és politikai prostituált bandájával közép ázsiához, a türk tanácshoz, mert már a bálkáni szintet sem ütjük meg!
Ha érdekel a véleményed, onnan fogod majd észrevenni, hogy megkérdezem.
i.pinimg.com/originals/a4/26/94/a4269414128bba688650bd709dadec38.jpg
Kedvenc idézetem: Mindíg az osztja az észt, aki...
i.pinimg.com/originals/d9/df/e6/d9dfe6347c8b6360b28c815418def692.jpg
Azonkívül, te f@szszopó és a fidesz seggét a meleg szarig nyaló mire vagy büszke , hogy az EU Bangledese és második legkorruptabb országa lettünk! Harminc év után demokrácia helyett kaptunk, egy posztkommunista tolvaj csürhét!
Pálinkás Pál
@division: te barom..engem nem érint...árat emelek én is...tanuld meg csicska, mindig a vásárlóréteg szívja meg...
division
@Pálinkás Pál: Mit emelsz te? Max. a wc ülőkédet...Amúgy nem csak más emberekből élsz, az asszonyt is kihasználod? Ennyire nem vitted semmire önerőből? Annyit meg tudhatnál, hogy amennyiben árat emel majd, a vásárlók is megcsappannak, így a bevétel is csökken, de ez a te esetedben üdvözítő számomra...
Gazella
@division: kija fasz mondta h én nem fizetem??
@Libbantölő: megyek megmondalak a mamának, hogy buzinak szólitottál! Én kislány vagyok...
Gazella
@division: amúgy tanuld meg még jobban meg a magyart
division
@Gazella: Amennyiben engem akarsz megtanítani magyarul, akkor olvasd el ismét amit írtál ezzel kapcsolatosan...
Gauntlet
Gazdagokra nem fognak rakni semmit se előre szólok. Ugyanis a magyar burzsoázia rakta őket oda ahol vannak (legalábbis jelentős részük). Az árstoppot se emelheti, mert akkor minden kiló a 'csába.
Na, az fájni fog. Szomorúan, hogy így kell rájönniük, hogy dilettáns bűnbanda vezeti az országot.
Pálinkás Pál
@division: te büdös bunkó, az asszonynak nem szórakoztató cikkeket áruló üzlete van...ha áremelés,akkor szitkozódva,de kifizetik, mert kell...ez nem udvartakarító brigád, mint amivel te foglalkozol..remélem még teszteled magad, legalább hetente, és az ocsmány pofádról sem hiányzik a maszk...?
Namely
@Eladott Ország: újabb hazugságok, a hozzád méltó, útszéli stílusban. :D
division
@Pálinkás Pál: Már 5:42 - től a propit figyeled? Te szerintem életedben nem dolgoztál (6 elemivel mondjuk sok lehetőség nincs is), így jobb lenne, ha befognád a pofádat inkább. Amennyiben az asszonynak árat kell emelni, akkor pont meghazudtolod önmagad, hiszen te marha jól élsz, ugye dolgoznod sem kell, akkor meg minek a plusz bevétel? Ráadásul ő is csak szórakozásból csinálja, nem mindegy ha kevesebb jön be? Egy szánalmas kis senki vagy, ez az igazság.
Pálinkás Pál
@division: te büdös csicska..a szórakozás nem abból áll hogy veszteséget termelünk..ezt tudhatnád ,ha nem csigagyűjtéssel tengetted volna a napjaid,mielőtt megszánt valaki,és felvett udvartakarítónak..
division
@Pálinkás Pál: Jól van IQ120 (vagy 0), ne hőbörögj, a munka az ami nem abból áll, hogy veszteséget termeljünk, a szórakozás meg a hobbi az sosem pénzt termel, az csak viszi, csak ugye ha nincs rá elég, akkor marad a propin való vergődés napi 24 órán át:-)
ómió
Azért, a Bokros-félénél húzósabbat kéne hazudnotok, efftársak!
Pálinkás Pál
@division: te az udvartakarítással semmit nem termelsz...
division
@Pálinkás Pál: Te viszont jobban tennéd ha azzal törődnél, mert szerintem hullik a vakolat a vályog faladról...
Pálinkás Pál
@division: viccesnek hiszed magad,igaz maszkos?...hogy viseled hogy nem írják elő neked,hogy vegyél levegőt...?
division
@Pálinkás Pál: Tudod engem csak az bosszant, hogy nem mersz találkozni velem, mert akkor tisztázódhatna, ki az aki itt folyton hazudik, csak te ehhez is gyáva vagy, amit nem is csodálok, mert kiderülne netalán, hogy egy nagy senki vagy. Pedig ezzel le is zárhatnánk ezt az értelmetlen adok-kapokot, és én benne is lennék mint már írtam, de ugye aki a híd alól írogat, az nyilván nem megy bele egy ilyenbe. Szerintem amíg ezt nem vállalod be, a pofádat tedd takarékra velem kapcsolatosan, mert addig nem vagy más a szememben, csak egy tanulatlan, unatkozó virtuális nulla.
Pálinkás Pál
@division: kussolj nyomi..nem mindenki hülye,mint te..
division
@Pálinkás Pál: Megértettem. Innentől egy levegő vagy, nem létező személy.
Lepényleső
...és sejtve a nagyot álmodók országának lakosságát
ismét nyelünk,s fizetjük a G újabb nagy hazugságát?
jesz
Tállai megígérte az évközi nyugdíjemelést...

Később:..."teljesen biztosan még nem lehet tudni, lesz-e kiegészítő emelés júniusban, és ha igen, milyen mértékű lesz."...

Bravo!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.