A szankciós politika nem elvi kérdés, emiatt ugyanis az energiaárak az egekbe szöktek, ez pedig évente 10 milliárd eurós hiányt jelent a magyar gazdaságban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén, pénteken Budapesten.

Úgy fogalmazott: lehet politikai játékot játszani, de ez nem egy tényleges zsaroló eszköz az unió kezében. "Bennünket nem lehet sarokba szorítani", aki így akar tárgyalni, sosem fog célt érni – hangsúlyozta.

Pimaszkodásnak, károkozásnak nevezte a folyamatot, és kijelentette: források nélkül a magyar gazdaság "zöldítésének" programját a világpiacról, például kínai hitelből is finanszírozhatja az ország.

Orbán Viktort nem lehet sarokba szorítani, ha kell, a kínaiaktól vesz fel hitelt

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Szólt arról is, hogy a kormány a válság idején sem adja fel nemzetstratégiai céljait. Bővülni fognak a családtámogatások, a munkahelyeket is fontosak a kormány számára de ugyanígy a nemzetegyesítés kérdése is – hangsúlyozta.

A határon túli magyar közösségek vezetőinek azt ígérte: bár új nagyberuházások várhatóan nem indulnak a következő egy-két évben, nem arról akar tárgyalni velük, mi hogyan nem valósulhat meg, hanem arról, mi hogyan lehetséges.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében kiemelte: a jelenlegi egy nemzeti kormány, amelynek a magyar állam a magyar nemzet önkifejeződése, az értelme és célja az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyarok életminősége javuljon. A nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – jelentette ki.

Úgy vélte, ehhez kell egy erős Magyarország, amely politikailag, gazdaságilag és diplomáciailag, hátországot biztosít, kell az alkotmányos környezet, az intézményrendszer – ennek része a Máért –, az identitásmegőrzés, a nemzet közjogi egyesítése, továbbá az, hogy a magyarság politikai szervezetei és pártjai meghatározó szerepet játsszanak a körülöttünk lévő országokban. Mindez együtt jelenti a nemzeti, patrióta politikát – mutatott rá.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Őt nem lehet sarokba szorítani, ezért mi fizessünk esetleg kétszeres kamatot!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Őt nem lehet sarokba szorítani, ezért mi fizessünk esetleg kétszeres kamatot!
Eladott Ország
Nem hiszem el, hogy az állandó kuruckodás, a folyamatos szembemenetel az autópályán, az EU GDP-jének 0,8%-ával rendelkezők rendszeres kioktatása a 99,2%-nak arról, hogy mi a helyes és mi az elhibázott, és különösen az oroszok beépített ügynökének a szerepe, ne szülne olyan hangulatot az EP-ben, hogy még akkor is betartanak Magyarországnak, ha nem szolgálna rá, amiről persze szó nincs. Semmiféle rációt nem találok abban amit művelnek, miközben létkérdés lenne az az évi pár milliárd euro, amit tőlük kapnánk.
Van azért ennek hosszabb távú gazdasági/monetáris oka is - ami a jelenlegi putlerszopkodás meg EU bomlasztás nélkül, önmagában is kifejezetten "jót" tett/tesz a forintnak. Alább röviden összefoglalva...
uploads.disquscdn.com/images/d3a6f5f8adc3601357b200318030e5a6a20fb0ed825d3f09d0913c1509f61a99.jpg?w=800&h=3838
Csak sikerült megállítani Brüsszelt! Elérted, amit akartál kevlárkoca! Jár a taps! Piros lett a húgyom, nem sárga Vesén rúgtak, meg májba.
uploads.disquscdn.com/images/ff369a4e77d9131927d6c259ada5fff48795e2df5204633584534d633159eefd.gif?w=800&h=150
volvós
Szófosó viktorka !!! vedd be az esti gyógyszeredet, és menj szépen vissza a kórterembe !!!
sunoge
@CsipkeRózsa: Persze, hogy nem lehet sarokba szorítani, hiszen a mi pénzübkből hazárdírozik. Mndig is ezt tette.
Yoda69
orban elmesz a jo kurva anyadba, ha eladod az orszagot a sargaknak. Lathatjuk mi tortenik azokkal az orszagokkal, akiknek kina hitelezik. Viszik a foldet, viszik a vizet, viszik a kikotoket 100 evre.
Jobb lenne feladnod a harcot oreg cigany, es atadni a stafetat olyan kormanynak, amelyben megbizik a vilag, megbizik az Unio, es megbiznak a magyar emberek.
Pálinkás Pál
el kell takarítani a szemetet, a köré gyűlő parazitákkal együtt...
Nessy
Orbán és haverjai zsebre teszik hitelt, mi meg generációkon át fizetjük vissza kamatos kamattal! Ha még marad valami az országból, amit nem "ajándékoznak" oroszoknak, kínaiaknak, türköknek, ide települt határon túliaknak!
drrotf
Mindig akadnak olyanok akik az olyan bajba jutott nemzeteket, országokat pénzzel kisegítsék, mert azt gondolják, hogy így minden fél aki a szerződésben részt vesz az jól jár!Csak az a kérdés hogy mikorra kell és mennyit kell majd fizetni a felvett pénzért?Orbán nem törődik azzal, hogy az utána következő kormányoknak mennyit kell majd fizetni, és hogy ki tudják e perkálni a fizetni valót, neki egy a lényeg hogy megmutassa, hogy bennünket nem lehet gazdaságilag térdre kényszeríten, de az már nem érdekli, hogy ezért a magyarok hogy fognak nyögni és pusztulni az óriási teher alatt!Ezért alakítja, tereli az országot már most a központosítás felé, ahol minden hatalom és döntés egy kézben összpontosul, és ezért titkosít minden lényeges és nem lényeges megállapodást , nemzetközi szerződést, pénzügyi adatot 15-20 évre.Nem szereti a transzparenciát, azt hogy az állampolgárok átlássanak az ügyeskedésein a szabálytalanságain.Az hogy később mit állapíthatnak meg az ügyekről a bíróságok , az már őt nem érdekli!Az pedig hogy ma is választást nyerne , az egyáltalán nem lep m,eg, mert az emberek félnek tőle, és a következményektől, hogy mi lesz ha egyszer lényegesen megváltozik a rendszer?Úgy látják, hogy nem lesz aki "gondoskodni" fog róluk, és akkor oda lesz a kis nyomorgó életük.Olyant keveset látott a világ, hogy egy nemzet , ország amely elszegényedik, a vezetőjének a hatalomba tartására törekszik, mert az "biztonságos " elszegényedést nyújt a számára.Mi úgy látszik a biztos , nyomorúságos halált , és az ehhez vezető embereket akarjuk, szeretjük!Furcsa ország, furcsa nemzet vagyunk, de látott már ilyent a világ, és mondhatom, hogy az ilyen országoknak szomorú volt a vég!
Toller Béla
A visszafizetést tervezed majd az EU pénzekből ? Nagyot tévedsz, kis vidéki napoleon !
nezelodo
Nem drága Orbánnak az unokáink jövőjét árúba bocsátani.
simmering73
Ettől a gittegylettől sürgősen meg kell szabadulni, mert nagyon rossz vége lesz.
Lepényleső
Tiszta sor,hiszen neki teljesen mindegy kinek a hitelébe roskad bele az ország java,- aztán az ország maga?
gina
Rohadt szemét, ezzel csak az a baj hogy a nép fizeti vissza te aljas moslék,,,
telegdilaci
@CsipkeRózsa:Nem ez lenne az első hitel,már a BP-Belgrád vasútvonalat is Kínaiak építik Kínai hitelből,és a PaksII Orosz hitelről nem is beszélve hogy tudja ezt az Ország kifizetni erről kellene ennek a baromnak nemzeti konzultációt indítani meg kérdezni a lakosságot hogy egyetért a Kínai Hitel felvételével,nem baromságokról!
Peller Anikó
@telegdilaci: Ne szívass már, nemzeti konzultációt?

Iszen bármikor megteheti, inzultációval vagy anélkül.
evacica
Na ez az ember a haza árulója! Mindent elkövet a hazája és a nép ellen hatalmának megtartása érdekében, neki semmi sem drága ezért! Mikor ébred már fel ez a birka nép?!!
Törölt Nick
@Maccska: Úgy érted felháborító, hogy nem engedték lopkodni a pénzt, mert arra kellett költeni amire adták? Mert más baj nem volt az IMF hitellel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.