A nemzeti konzultáció csak kommunikációs eszköz – a szankciókról nem Brüsszel dönt, hanem az Unió tagállamai. Orbán Viktor szerint pedig Németország belesodródott a háborúba, de a nemzetközi jog szakértője szerint a helyzetet nem lehet így értelmezni.

Kiderült: hatalmas humbug, maga Orbán sem hisz a nemzeti konzultációnak

Orbán blöffjeire nem vevő az Európai Unió. Forrás: Facebook, Orbán Viktor

Orbán Viktor a Kossuth rádióban tett pénteki nyilatkozatában arról panaszkodott, hogy óriási nemzetközi nyomás alatt van a kormánya, hazánkat is bele akarják kényszeríteni a háborúba, és a baloldal is háborúpárti. A miniszterelnök beszélt a legutóbbi konzultációról is, meg arról, hogy a brüsszeli szankciók miatt rengeteg pénztől esik el az ország – szemlézte az ATV.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász az ATV Start című műsorában azt mondta:

a legtöbb olyan nemzeti konzultációnál, amelyeknek valamilyen uniós kapcsolódása volt, nem azt látni, hogy Brüsszel nagyon megijedt volna. Mint mondta, a szankciós kérdésben például nem is Brüsszel dönt, hanem a többi tagállam, őket pedig nem biztos, hogy a magyar választók "egy meghatározott kisebbségének a többségének a döntése" fogja érdekelni.

Ez sokkal inkább egy kommunikációs eszköz, amióta csak használja a magyar kormány – jelentette ki.

Orbán Viktor szerint ha valaki fegyvert küld egy háborúzó félnek, akkor az már benne van a háborúban. A szakértő szerint ez az értelmezés néhány évtizeddel ezelőtt általános volt, ma azonban a nemzetközi jog és politika nem így értelmezi. Ma akkor van benne valaki a háborúban, ha ténylegesen részt vesz az ellenségeskedésben.

Ha valaki segítséget nyújt az egyik félnek, az politikai értelemben a vitában érintett fél lesz, de ezt senki nem is tagadta az elmúlt időszakban – tette hozzá.

A német külügyminiszter használt olyan kifejezést, hogy "háborúban állunk Oroszországgal" – Lattmann Tamás szerint ez egy politikai üzenet, a lengyelek esetében a gyors elhatárolódás nem csoda, hiszen nemrég az tartotta lázban a közvéleményt, hogy az ott lezuhant rakéta kitől származott, Lengyelország pedig nagyon gyorsan igyekezett tisztázni, hogy nem tekinti úgy, hogy őt háborús támadás érte volna. Mindenki próbál távol maradni attól a gondolattól, hogy háborúban állna – fogalmazott.

Magyar EU-tagság

A miniszterelnök külföldi újságírók előtt beszélt Magyarország EU-tagságáról. A szakértő szerint ez érdemi vihart nem kavart, hiszen az európai politikai körökben az bevett dolog, hogy vezetők mondanak olyan dolgokat, amelyeket sokféleképp lehet értelmezni. Szerinte n

Nem véletlen, hogy erről egy amerikai tudósító számolt be, hiszen az Egyesült Államokban a politikai szélsőjobboldal irányában ez a fajta attitűd létező fogalom, és Orbán Viktor jól láthatóan ennek a közönségnek próbál beszélni.

Lattmann Tamás szerint tehát nem meglepő, hogy egy éppen ennek a tábornak tudósító újságíró cikkében jelent ez meg.

Úgy látja, a miniszterelnök folyamatos mozgásával próbálja tágítani saját kommunikációs terét, közben pedig szeretne finoman ahhoz a magyar választói réteghez szólni, amely vevő az ilyen gondolatokra.

A nemzetközi jogász szerint a külső szemlélő számára nem látszik, a tárgyalások során milyen megállapodások születnek, az Európai Bizottság megfogalmaz-e konkrét elvárást, hiszen a kormány folyamatosan azt kommunikálja, hogy minden, amit csinál, a Bizottság javaslata alapján történik. Szerinte folyamatosan közelednek az álláspontok, de kérdés, meddig lehet ezt így tovább csinálni.

Forrás: ATV

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
a szankciós kérdésben például nem is Brüsszel dönt, hanem a többi tagállam, őket pedig nem biztos, hogy a magyar választók "egy meghatározott kisebbségének a többségének a döntése" fogja érdekelni.
fideszék így szoktak a szarnak pofont adni, hogy elhitetik a hívekkel,hogy azt a gyülölt brüsszel kapja! :) az átbaxarintás magasiskolája,persze csak a visszamaradott shikari ,tehen féléknek..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Magyarul látszat politizálás nem politizálás csak menekülés a felelősség elől. Egyszerű szófosás, a híveknek jut és nagykanállal zabálják.
csak úgy....
a szankciós kérdésben például nem is Brüsszel dönt, hanem a többi tagállam, őket pedig nem biztos, hogy a magyar választók "egy meghatározott kisebbségének a többségének a döntése" fogja érdekelni.
fideszék így szoktak a szarnak pofont adni, hogy elhitetik a hívekkel,hogy azt a gyülölt brüsszel kapja! :) az átbaxarintás magasiskolája,persze csak a visszamaradott shikari ,tehen féléknek..
icegygenabro
@Sámannus: viszont qrva sok pénzünkbe kerül a fingreszelés...agyhalottak meg isszák!
neverland
Kiderült: hatalmas humbug, maga Orbán sem hisz a nemzeti konzultációnak - ez valóban kuriózum! Ilyen nincs még egy a világon! Megkérdezik a fideszbirkákat irányítottan, hogy: DE-E.
Nessy
Drága játék bigott fidesz híveknek!
Eladott Ország
EU tagállamok, amelyek a magyar kormány szerint belesodródtak a háborúba és EU tagállamok, ahol háborús veszélyhelyzet van.
uploads.disquscdn.com/images/19da529ebababf328fa9308c70af7bae03df0e27a0af0bd5d363ff171d54027d.jpg
Orbán, Putyin csahos kutyája, csak az orosz leckét mondja fel.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/19642801_2240077656219225_1791004030910749718_n.jpg?
_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=DTWlec4qycwAX8ph5GC&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCqUyjDfeRMEtU8rCXYRBsV3GbbOyZphHS1E5jkJgQjIg&oe=63FF32D7
„A legnagyobb baj a hülyékkel, hogy másokat is annak néznek...!” (Louis De Funés)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/286918703_1516403642146356_3774075458396706925_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=S6iBVFhd0jcAX-tUDD8&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDMqgDJfFsZYSvxnDjsyvSNsTEBSBSJmUH2l-1pce42qQ&oe=63DC4473
sunoge
A korsó (ez esetben köcsög helyénvalóbb), a kút és a fizikális destrukció esete kezd kibontakozni.
Philip Marlowe
De hülyék vagytok ti ballibsik! (zorbánfóbiások!)
A mi nemzeti konzultánciónkat persze, hogy nem érdekli a többi uniós tagállamot.
Miért érdekelné?
Minket sem érdekelne az övék! Ha lenne!
De hogy a konzultáció hatására, hogy szavaz Magyarország, az nagyon nem mindegy ha az összes tagállam teljes egyetértése kell egy ügyben.
Nem értitek. Igaz?
balos
Kíváncsi vagyok,hogy az itt most nem kultúrhát terjesztő nemzethy alkeszek hol fognak megbújni,ha kiadják a fizetési listájukat?Nem lesz mindegyiknek helye a biztonsági őr bizniszben!Határvadásznak meg pláne,mert még nappali fényben is feltűnően "sötétek"!
amortizáltok
Látod Látod CSAK a pénzt szórtad ki rá , és még meddigóhajtod mindezt? Amit nem tudsz csak gondolkodni.
csak úgy....
@Philip Marlowe: humbug viktor a ti géniuszotok, ez faxán le is sír rólatok! :)
Macskaszem
@Philip Marlowe: Hülye a nénikéd. Még a magyarok zömét sem érdekli, csak a legbutább, legsötétebb réteget.
Ha 1,4 millió vsszaküldte, 6,8 millió meg nem, akkor Qrvára nem érdekli a magyarokat ez a baromság.
Ti képesek vagytok a látványos bukást is győzelemnek hazudni.
Macskaszem
Ez a szerencsétlen teremtés, meg a hozzá hasonlók kimondni sem tudják azt, hogy szankció, nemhogy értelmezni, hogy az jó-e vagy sem. www.youtube.com/watch?v=1cFrkxapvi4&ab_channel=Index.hu
justhpeter
Lassan már naponta mond ez az ökör Orbán valami zagyvaságot.
Giovanni Alba
@Philip Marlowe: ma, 14:10
"De hogy a konzultáció hatására, hogy szavaz Magyarország, az nagyon nem mindegy..."
Ezek szerint nem fogtad fel, hogy az úgynevezett konzultáció a szankciók megszavazása UTÁN indult.
csak úgy....
@Giovanni Alba: mentségére legyen,hogy ö is csak egy busafejü,hiszékeny fideszmálé!
sgl
Médianapló - Mennyit ér az a fránya 97 százalék?
2023. január 30. 10:40 - Zöldi László

A fél ország tudja, hogy a mintegy 8 millió szavazásra jogosult állampolgár közül csak minden ötödik válaszolt. Álláspontjukat elég nehéz azonosítani az itthon élő magyarokéval. Eme ellentmondást a Népszava főszerkesztője is feszegeti.
Ezt írta: „Ennyire még soha nem kezelt bennünket alul a kormány, ennyire még nem nézte ostobának a magyar embereket.” És ezt is: „Soha, de soha nem volt ennyire eltalált hirdetése a kormánynak, soha, de soha nem mutatta meg még a maga meztelenségében, hogy mit gondol rólunk.”
Meg ezt is: „Ez a plakát … megkoronázása az elmúlt tizenhárom évnek.”

Mondatok egy sokat tapasztalt, magát baloldali értékrendűnek valló újságíró tollából. Az elhatárolódás félreérthetetlen jelei. Ma, a tizenharmadik oldalon látott napvilágot az immár csak egyetlen ellenzéki napilapban egy újságoldalnyi terjedelmű hirdetés, „Készült Magyarország Kormánya megbízásából”. A szövege pedig ez: „A magyarok döntöttek: 97% nem a szankciókra.”
Alatta körben szedve a „nemzeti konzultáció”, és a kör közepén a piros-fehér-zöld zászló lengedez.

Lehetséges, hogy a Népszava főszerkesztője szombaton még nem tudta, mi jelenik meg a lapjában hétfőn reggel? Vagy annak tudatában kelt ki szombaton a valósághamisító plakát ellen, hogy a következő számban egymillió forint körüli pénzt utal át érte a Rogán-féle propaganda minisztérium a patinás újság kiadóhivatalának? "

Nakéremalásan ez a papíralapú ellenzéki vezető média.
Mi ez ha nem egy rakás szar?
Szájukból is segget csinálnak 1 sec alatt!!

Nincs ma baloldali gazdag embercsoport aki összedobna 1-2 mrd-ot és egy tényleg értelmes ütős ellenzéki médiát csinálnának?
sgl
@sgl: VALÓS, HATÉKONY MÉDIA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ NÉLKÜL SOHA NEM LESZ KORMÁNY VÁLTÁS!

Na jó, ha a fidesz megeszi egymást, vagy a geczivel végez a a májzsugor és koleszterin.
Jozefina
Lassan elveszti a fonalat!!! Nem tudja miről beszél!!! Már arra játszik, hogy felelősségre vonás esetén nem maga, hanem égi sugallatra döntött!! Mondjuk Polt esetében még megállná, de addigra már Polt sem lesz!!!
Aki Én
@Philip Marlowe: nézd meg te agyhalott idióta, hogy a korlátlanul visszaküldhető hazugságnak hányan dőltek be.
Na, most mondd, hogy bárkit érdekel a buta fajtádon kívül, te ostoba marha. Hogy a faszba lehettek ennyire buták?
gina
Csak rá kell nézni, egy nagyon beteg pszichopata ember aki azt hiszi elterelheti minden baromsággal a hibáit, a rossz vezetése eredményeit,,,,
terlasz
@Philip Marlowe: Persze, hogy nem értjük, de te sem. Neked viszont ki van adva, hogy mindenben ellent kell mondanod a "libsihordának". Jár érte az alamizsna.
Alfa
orbán egy gerinctelen korrupt keresztény-fasiszta hülye...
ez ugyan olyan,mint a fidesz 2/3 os választási csalása...
KAMU NÁCI-keresztény kamu !
Németh István
@Alfa: még szerencse, hogy a te gerinced takonyból van! @terlasz: te csak megmaradtál őshü-lyének, sajnállak! @gina: te szaros vaginabajnok mit vinnyogsz, ha csíp akor mosd le! @Aki Én: @Jozefina: @sgl: @csak úgy...: javaslom szívjatok nagyobbakat a gebe lenge szervéből, az hátha jobb hatással lesz rátok! >>>>>>>>>>>
Az usa-nató takarodjon Európából, az Eu. vezetése meg a börtönbe! - akasztásilag!
ómió
Ez a legújabb ráhazudandó, efftársak!?
Lepényleső
...hát még a többség,- aki nem csak anyagi nyomorban a kisebbség által?
Aki Én
@Philip Marlowe: @Németh István: Agyhalottak! A gazdátok mindig Brüsszelnek üzen a konzultációval, mi az, hogy nincs jelentősége?
Igaz, a nagyjából 500 000 000 embert nem igazán hatja meg, sőt kiröhögi, hogy az 1,4 millió (csalásokkal együtt), mi a faszt üzenget arról, amit a gazdájuk aláírt kivétel nélkül.
Hogy a bánatos faszba lehettek ennyire buták, ez már tényleg örök titok marad. Hogy mi a faszért reklámozzátok, az is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.