Alaposan feldühítette Bayer Zsolt fideszes publicistát egy külföldi személy által elkövetett bűncselekmény.

Bayer Zsolt kiutasítana egy "rohadékot" Magyarországról – soha nem találja ki, most épp ki a szerencsés
Fotó: Hír TV

Bayer is olvasta ugyanis a hírt, miszerint felfüggesztett börtönre ítéltek egy nigériai férfit, aki egy hazafelé tartó nőt zaklatott. A fideszes újságíró blogján így reagált a történtekre:

Kiutasítani a rohadékot Magyarországról, de örökre! Mit keres ez itt egyáltalán?

A bűncselekmény

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a vádlott február 12-én kora reggel a XI. kerületben, a Szent Gellért téri villamosmegállónál angolul leszólította a sértettet és útbaigazítást kért tőle, amit a nő megadott, majd továbbment.

A vádlott követni kezdte a nőt, folyamatosan angolul beszélt hozzá, amit a sértett "figyelmen kívül hagyott", és haladt tovább. A vádlottat a sértett közömbössége felidegesítette, ezért kiabálni kezdett a nővel, aki nagyon megijedt. Először visszafordult a villamosmegálló irányába, felszállt egy ott várakozó villamosra, de rögtön le is szállt, majd futva próbált menekülni a vádlott elől.

A vádlott a sértett után futott, majd amikor a Bartók Béla úton utolérte, hátulról megragadta a kezét és hangosan kiabálni kezdett vele. A sértett próbálta kiszabadítani magát a férfi fogásából, aki azonban nem engedte el őt, hanem továbbra is rángatta a sértettet.

A nő segítségére kelt egy járókelő, aki próbálta megnyugtatni a vádlottat, majd erővel kiszabadította a sértett kezét a támadó fogásából. A vádlott ekkor a férfit tenyérrel többször megütötte, majd ismét a sértett után futott, újra megragadta a nő kezét.

A sértett végül az otthona előtt, az édesanyja segítségével – aki már a ház előtt várta –, ki tudta szabadítani magát a fogásból, és be tudott menekülni a házba. A támadót a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

A nigériai férfi a tárgyaláson teljes körű beismerő vallomást tett, a tettét ittassággal magyarázta és megbánását fejezte ki. A Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit – a váddal egyezően – személyi szabadság megsértésének bűntette miatt bűnösnek mondta ki. Az ítélet nem jogerős – írták a közleményben.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
Tökéletesen igaza van!
"A nő segítségére kelt egy járókelő, aki próbálta megnyugtatni a vádlottat, majd erővel kiszabadította a sértett kezét a támadó fogásából. A vádlott ekkor a férfit tenyérrel többször megütötte" - akkor ez nem csak személyi szabadság megsértése! Felfüggesztett büntetés - és itt maradhat?!
Sakk Matt
Egyetértek a mocskosszájú, féreg széljobber bayerzsótánnyal..és ez igen ritka!
Péter2
Ki tudja , hogy került ide , a nigériai férfi , még az is lehet , hogy a fidesz biznisz keretén belül a letelepedési kötvény birtokában tartózkodik itt , mivel hivatalosan tartózkodik itt, az biztos, különben az eset után kiutasították volna , de nem így történt . A letelepedési kötvény vásárlásával , a szélrózsa minden irányából jöttek az emberek, a lényeg az volt , hogy fizessen , a kötvénybiznisz következménye meg az lett , hogy az unió területére visszaengedtek olyan embereket, akiket valamilyen bűncselekmény miatt, már kiutasítottak unió területéről valamelyik országból , a hab a tortán , hogy a letelepedési kötvénybiznisz veszteséget termelt , így magyar adófizetők pénze bánta ., ez is egy igazi fideszes sikertörténet volt !
jesz
Nigériai? Az egy szapora nép, jöttek tanácsot adni, gyakorlati bemutatóval, hogy is működik a gyerekgyártás...a nagy, lóbaszó szerecseny csak ehhez ért? Talán követ is törhetne egy bányában...
kereső
Gondolom a "hungarian helps" program keretében Nigériának biztositott magyar állami ösztöndijas egyetemista.
Toller Béla
@Sakk Matt: Bayer csakis abban különbözik ettől a hibbanttól, hogy magyar és nem lehet innen kiutasítani ! Erkölcsileg egy kicsit lejjebb helyezkedik el a nigériainál !
jáger laszló
Belga nyelv pedig nincs csak balga aki azt keresi...
csak ennyi
barátilag
J.L.
dr. prédikátor
TE SZARHÁZI KIS NYILAS IVADÉK!!! VELED EGYÜTT KELLENE VÉGLEG KIUTASÍTANI, MOCSOK!!!
Eladott Ország
@Maccska: ma, 08: 04 ☺Ki fogja visszavizetni a letelepedési kötvény milliárdokat kamatosan, Rogán Tonyó?!
Az előreszámítás alacsony változata szerint 6 millió fő, a magas változat szerint 9,07 millió fő, az alapváltozat szerint pedig 7,7 millió fő lesz hazánk népessége 2070-ben. A népességfogyást tekintve először a saját portánkon kellene seperni.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/66766080_2499150423440327_6983729411568697344_n.png?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=7VES-vn2SK4AX-mZeE6&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCYD2U-NMekctJ9EEvXFx4soo3SaRrFeA8BEXLSSHfWmw&oe=6427E071
A 21. század végére 3 millióval csökkenhet a magyar népesség, és ezen a CSOK sem segít.
atlatszo.hu/adat/2022/12/29/a-21-szazad-vegere-3-millioval-csokkenhet-a-magyar-nepesseg-es-ezen-a-csok-sem-segit/
Nagyon ismerős már az a szlogen, hogy a nyugat haldoklik. „A nyugat haldoklik. – A Nyugat a szakadék felé tántorog. - Emberek! Ne engedjük beleesni! Hát ki fog nekünk kölcsön adni? ( Hofi) Haldoklótól kölcsönkérni. Szemét dolog mert tudod, hogy nem kell visszaadni. Ahhoz képest a jelek szerint még mindig nem halt meg az a haldokló. -És hol járunk mi? Na hol? -Egy lépéssel előtte.” (Hofi)
uploads.disquscdn.com/images/ed8b43f3e5f82b0ed8b1b8b7b81abdb786b6cfc4dfe720d0504a8012523facd7.jpg?w=800&h=686
Mint a viccben:
Malacka egy gödör alján kuksol.
A Jótündér megtalálja, odaszól:
- Várj Malacka, kihúzlak...
- NEM VÁROK!
Csak a populista kormányok szeretnek hangzatos szólamokat és sablonokat puffogtatni annak érdekében, hogy a 2 bites szavazóik és a KESMA olvasók azt érezzék, most is csak valójában megvédi őket a kormány a még jelenleginél is súlyosabb helyzettől, ami csakis azért nem következik be, mert az Orbán-kormány Istenkirálycsászár módon védekezik és a nyugat permanensen hanyatló...
uploads.disquscdn.com/images/bc5a0a356a45f1b75b23b864479c0cf608f1a3f57f19e9db071d2ba9baeb8593.jpg?w=800&h=400
SÍva
Érdekes módon amikor az idős 70 éves asszonyt verte és erőszakolta meg két ómigráns amibe bele is halt és még halála után is megerőszakolta, nem habzott így a szája! Tévedés ne essék nem helyeslem ezt az esetet sem csak csodálkozok, hogy ez mi miatt fájt ennyire neki amikor lényeges sérülés nem történt! Hogyan is szoktak fogalmazni amikor a védekezésre képtelen lakosságot veri a csürhe? Nyolc napon belül gyógyuló sérülés, még akkor is ha háromszor szúrták belé a kést! Tehát még egyszer ki volt az akit ennyire védeni kell? Csak úgy emlékeztetőnek Marian Cozma, Szögi Lajos és vég nélkül lehetne sorolni az áldozatokat! Szeretném ha ilyen esetekben is ennyire keményen állna ki!
Nyírfa
@kereső: 08.25

Valószínűleg nálad az igazság! :)
leszholnapis
te is kiérdemeltél már egy alapos verést...
ómió
Nahát! Egy ilyen "efftársias cselekedet" miatt!?
namihami
Jó hithű keresztény szokás szerint inkább meg kellett volna ölnie? Esetleg a komondort ráereszteni? És mindezt józanon persze, mert a magyar jobbos sose részeg!
balos
@SÍva: Nem olyan kemény .asz,hogy kimerne állni a "ringbe",de a nemzethy kultúrha tévében dől belőle a turha!
balos
@szópó-ómió:Mi van pedofili-ánusz?Nem volt otthon szappan,hogy itt habozol?
amortizáltok
ketten lennétek? orbán és te, na induljatok jó messzire majd ha kell értetek is mennek nem usszátok meg 30-50 évvel sitten
gina
Kezd magaddal undoritó rohadék féreg...
gina
@ómió: Nem unod te fogatlan proli ,,aki elftárs az a te hön szeretett OV d és bandája ,, ekkora tetü vgy?? vagy valami kiesetta a szita agyadból. és ha nem tudnád az orosz haverjaid,, akiket éltetsz azok is kommunista elftársak te 1 Bites idióta... Unalmas a proli idióta szöveged,,
Nessy
Lovagelvtárs! A betelepített kínai, harmadik országbeli vendégmunkásokkal, vásárolt focistákkal kapcsolatban is van valamilyen ötlete??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.