Azért kell szabadkoznia a portugál miniszterelnöknek, mert beugrott Budapestre Orbánnal EL-döntőt nézni – írja a 444.hu.
Fotó: Balogh László / POOL / AFP
Antonio Costa ugyanis május 31-én a hadsereg tulajdonában lévő állami géppel Budapestre utazott, hogy Orbán Viktor mellett ülve végignézze az Európa Liga döntőjét. A látogatás nem szerepelt a politikus hivatalos programjában.
Costa most úgy keretezi a történetet, hogy a hivatalos programja amúgy is a moldovai Kisinyovba szólította, és Budapest neki útba esett. Azzal is mentegetőzik, hogy őt nem a magyar miniszterelnök, hanem Ceferin UEFA-elnök hívta meg a meccsre, az pedig a protokoll elkerülhetetlen része, hogy őt vendégségben lévő miniszterelnökként a fogadó ország miniszterelnöke mellé ültették le.
A magyar közélettel ellentétben Portugáliában botrány van abból, ha a miniszterelnök állami géppel utazik – hazánkban ez teljesen megszokott, sőt nemzeti érdek – vélik Orbán hívei. Így tehette meg a miniszterelnök, hogy – vélhetően Üzbegisztánból hazafelé tartva – beugrott Isztambulba Erdogannal BL-döntőt nézni.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Annyi baj legyen!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás