Sok a tisztázatlan kérdés, pedig szombat óta elvileg lehet készpénzt felvenni boltokban.

Eladók a bolti pénzfelvételről: „Holnap bejön valaki az utcáról, kést szegez nekünk és abban a pillanatban elviszi a forgalmunkat”

Illusztráció: Pixabay.com

Megnyílik július 1-jével a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre

közölte pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Azt írták, havonta legfeljebb két alkalommal, összesen 40 ezer forintot díjmentesen lehet majd felvenni a boltokban.

Csakhogy ha bankot csinálnak a kisboltokból, akkor jöhetnek a bankrablások is – legalábbis, mint az RTL Híradó riportjából kiderül, van eladó, aki ettől tart. Egy pécsi boltos arról nyilatkozott, hogy óriási veszélyt rejt, ha 3-400 ezer forintot tartanak a kasszában. Mint fogalmazott:

Holnap bejön valaki az utcáról, kést szegez nekünk és abban a pillanatban elviszi a forgalmunkat.

Egy másik boltos azt kifogásolta, hogy még minidg nem ismertek a pontos részletek:

Mekkora költséggel fog járni? Ha esetleg jönnek öten, hatan, ez milyen kiadást fog jelenteni, a bank mikor utal nekünk? Tehát, a részleteket mindenképpen várjuk.

Volt olyan boltos is, aki azt mondta az RTL-nek, hogy egyszerűen nem is tudna annyi pénzt tartani a kasszában, hogy ki tudja fizetni, ha többen is 40 ezreket akarnának tőle felvenni.

Forrás: RTL Híradó
Fotó: Pixabay.com

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Mar megint egy gumitorveny amivel orban masok faszaval kotoraszik a csalanban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Mar megint egy gumitorveny amivel orban masok faszaval kotoraszik a csalanban.
Csizmás Kond
...tehát a lényeg az hogy még nem tudják hogyan kell majd véghezvinni de már tudják, hogy mi fog történni...
human
Amúgy ennek az intézkedésnek mi értelme?
Egyetlen esetet tudok eképzelni. Az olyan falvakban ahol se posta, se ATM ninics, de még éppen egy kis bolt talán még üzemel, na majd ezt a kis boltot ráveszi, hogy invesztáljon be a hatalmas bevételéből pénzkiadási szolgáltatásra is. A vége talán az lesz, hogy akkor már inkább ezek is bezárnak.
Nessy
Miután a kistelepüléseken már lassan egy kis szatócsbolt lesz csak, csóró lakosokkal, pont ott lesz olyan bevétel, amiből készpénzt tudnak biztosítani erre a célra. De a puding próbája, ha megeszik! Ezen még kár bárkinek, bárkit sértegetni!
balos
@Nessy: Kedves!Ezt a "pudingot" nem véletlenül,most "főzte" ki a geci és csapata!Gond nélkül lehet "vásárolni" ingyé!
levarosbukta
@Csizmás Kond: Igen, tudják! Okulva a dohánybolt rablásokból, ahol bizony még gyilkosság is előfordult.
Csizmás Kond
@levarosbukta: ..elmesélnéd a lényeget ?
gina
Ez a beteg és hozzá nem értö kormány csak baromságokat talál ki,,azért a pár millióért amit felvesznek, kell valamit csinálniuk,agytalan idióták, borzasztó
simmering73
@KisTehen: Amint látom ti idegeskedtek a négylábúval.
Csizmás Kond
@Mirabilis: Sok más országban is működik már ilyen, csak ezek a balfasz okoskodóknak fogalmuk sincs hogy mi és hogy. ...tehát ha vásárolsz valahol de kint még szeretnél venni egy fagyit a fiadnak a kártyás fizetéskor kérheted hogy pl a vásárolt értéken felül még kopogjon be negyvenezret amit készpénzben neked kiad és feltünteti a számlán, hogy mennyire vásároltál és mennyi készpénzt adott neked...de egyeseknek a balfaszságuk erősen elnyomja a maradék értelmüket is... tehát nem azt jelenti, hogy odamész és pénzt veszel fel...
Revans
@durbincs:maga is csak 1 söpredék GECI!:))
Csizmás Kond
@Maccska: Ez mindig az üzlet bejövetelétől függ...és szerintem valaki csak azért nem fog vásárolni, hogy negyvenezret felvehessen készpénzben...ez olyan nyimnyám nyafogás...okoskodnak az értelmetlenek...
szegfue
Azt még értem, hogy havi 2x ingyenes nekem a kp felvétel, tehát nem vonnak le semmit az én kártyás használatom miatt. Az viszont nem világos, hogy amikor a bankkártyás fizetések befolynak a boltos bankszámlájára, ott bizony minden tétel után fizet %-os jutalékot... vagyis hogyan "szüri" ki a rendszer az ingyenes kp felvétet, hogy a boltos se fizessen rá?
AMORÁLISOK
a bohocok további intézkedése ? Zárásra meg éppen kiürül a kassza, a bolt meg finanszírozza az orbán kormányát hát nem hiszem,hogy normális, havi szinten milliárdos lehet bolt vesztessége ilyen alapon aztán a munkabérekre sem marad, mennek a pedagogusokkal max? sztrájkolni ŐK is??
szegfue
@Maccska: 14:48 Nem "izgat", csak elgondolkodtatott ennek a realitása. Hiszen akármennyire is jó, vagy népszerü lehet, ha a boltos veszit rajta, biztos nem vállalja be.
balos
@Maccska: nedveske!Itt a baj!Meg kell magának magyarázni ami ebben a fideSSes buzik által szétbaszott országban történik!Látszik,hogy a laposföld hit bejön magának!
levarosbukta
@Maccska: Szerintem ez nagyban függ attól hogy a bank mit és mennyit ad a boltosnak azért hogy gyakorlatilag meghitelezi a pénzt amit felvesznek tőle. Ha a boltosnak nincs vagy csak minimális a haszon rajta és nem éri meg a fáradtságot akkor nem fog ebben a buliban részt venni. Ráadásul mennyi adminisztrációval is járhat abba még bele sem gondoltam. Havi szinten figyelni melyik bank mikor küldi a pénzt, melyik hány hétig használja a bolt pénzét. Még azért is meggondolandó, mert nagyon sok szállító csak úgy hajlandó árut vinni a kisboltokba ha rögtön kp-ban kapja érte a pénzt és ha nincs a kasszában annyi amennyi kell mert felvették a vásárlók akkor nem tud fizetni. Nah szóval nem egyszerű a dolog, bárhogy is gondolja ezt a csizmás meg a tehén.
levarosbukta
@Csizmás Kond: Milyen lényeget? Talán te nem hallottad, olvastad a sok trafikrablást? Nem hallottad a meggyilkolt trafikoslány történetét? Nézz akkor utána.
Csizmás Kond
@szegfue: A kártyás fizetésnél a boltos nem fizet rá inkább jóljár, ugyanis azt a bank teszi lehetővé hogy az általa kiadott kártyával lehessen vásárolni abban a boltban, és a boltos a neked kiadott készpénzt is ugyanannál a banknál intézi mint amelyik kártyával te fizettél tehát nem kell mindenképp pénzügyi dolgokkal foglalkozni mindenkinek...:)
levarosbukta
@Csizmás Kond: Ha kártyával vásárolunk, az pénzbe kerül a kereskedőnek

A kereskedőktől levont bankkártyás jutalékokat egy EU-s rendelet szabályozza. A jutalék három elemből tevődik össze:

bankközi díj (interchange – a kártyatársaság felé fizeti a bank/szolgáltató, rendeletileg maximált),
rendszerdíj (scheme fee – a kártyatársaság felé fizeti a bank/szolgáltató),
kereskedői díj (a bank/szolgáltató költsége/jutaléka, ez az a tétel, ahol kedvezmény biztosítható.

A jogszabály tiltja az egységes kereskedői díjak alkalmazását, vagyis minden egyes kártyakategória és márka kapcsán egyedileg kell a díjakat meghatározni és a kereskedővel közölni. Az MNB szerint ezáltal a kereskedő jobban össze tudja hasonlítani a különböző banki és nembanki szereplők kártyaelfogadási szolgáltatási díjait.

Csak hogy képben legyél. Mert látom nem vagy tisztában mit mikor ki fizet! Ébresztő!
levarosbukta
@Maccska: Szerencsére, de véleményünk lehet mint neked is.
Sakk Matt
"A jogszabály szerint havonta kétszer, legfeljebb 40 ezer forintot lehet készpénzben felvenni a boltok kasszáinál"

Én ezt úgy értelmezem, hogy a vevő részére biztosítani KELL a lehetőséget.
Ha ez a boltnak csak választható lehetőség volna, szerintem nem aggódna egy tulajdonos sem. Eldöntenék, megéri-e.
Viszont akkor épp a célja esne kútba, nem tudnák helyettesíteni a kistelepüléseken a megszűnt Takarékpénztárakat és a hiányzó ATM-eket.
Csizmás Kond
@levarosbukta: ...a képről...szóval az hogy én kártyával fizetek valamely áruért az nem lehet drágább egy fillérrel sem mintha készpénzel fizetnék, tehát a kártyás fizetésem is ugyanolyan díjmentes mint a készpénzes. A kereskedő meg mivel csak egy bankkal van szerződéses alapon ahol a hitelét és a pénzét számon tartják ( az ott megegyezett kölcsönösséget nem ismerem) de bármely kártyát el kell fogadjon amely az országban forgalomba van ezért ugyanaz a bank végzi a tranzakciót amellyel ő kapcsolatban van és biztos a fölet is az húzza le a többitől de a kereskedő nem fizet senkinek a kártyásfizetés után.
szegfue
@Csizmás Kond: 16:29 Lehet, hogy a Te logikád ezt diktálja... de a kártya lehuzó terminált ugyan 1 bankkal kötött szerződés alapján használják a kereskedők, de a terminálon bármilyen bank által kiadott kártyát használhatja! Pl. az OTP terminálját használja, akkor havonta lekérheti a kártya forgalmat, melyen szerepel a különböző kártyákkal fizetett összeg és minusz a jutalék. Mondjuk egy másik banknál van a "főszámlája", akkor bizony erre a számlára az OTP csak a nettó összeget utalja át. Azt gondolom jobb lenne, ha Te nem "foglalkoznál pénzügyi dolgokkal", mert ugy tünik erről nem sokat tudsz.
Csizmás Kond
@szegfue: Ot kell kezdeni, hogy bankkal milyen opciós feltételeket kötöttek amikor náluk váltottál ki kártyát...mert nem mindegy. Nekem pl amire a nyugdíjam jön havonta kétszer vehetek fel díjmentesen készpénzt és dijmentesen vásárolhatok bárhol, ezekre nem kell különdíj, és a kezelési költség pedig minimális...a kereskedő izékről igaz nem sokat tudok de szerintem sem fizet az én vásárlásomért egyik sem hanem a bankok egymás között számolnak.
terlasz
@Csizmás Kond: A te kártyás vásárlásod jutalékát mindig a kereskedő fizeti a banknak.
Bizonyos kártyáknál egész magas ez az összeg.
Csizmás Kond
@terlasz: ...ezt nem hiszem...ugyanis senki sehol nem kötelezhető senki, hogy olyasmit fizessen amit nem akar. Ha ő kéne fizesse egyszerűen nem engedné hogy olyan kártyával fizessek mert az neki ráfizetés. Ez valahogy úgy működik, hogy a bank a pénzutalások nyomán mittudomhogy szerez hasznot ami az állam fele az adóból számítódik le.
Sakk Matt
@Maccska: Akkor minek rá jogszabály? Egy rendelet bőven elég lett volna, mert amúgy egy piaci szereplő sem indította el a készpénzfelvételi lehetőséget. Nem hiszem, hogy megéri a macerát és növelné a forgalmat.
Röviden: Gyenge kommunikációs húzás! A kormány úgy tálalja, mintha előnyt kínálnának, miközben kizárólag a Pennynél él a lehetőség, de ott már 6 éve.
vacsi
Miért nem tesz ki a bank automatákat?!
csak úgy....
@Maccska: kurvára liberális lettél...,mondhatnám neolibcsi!
terlasz
@Csizmás Kond: Te nem hiszed, én meg tudom, mert napi szinten részese vagyok a folyamatnak.
Orbán lehet hitkérdés, de itt kőkemény tények vannak.
Sakk Matt
@Maccska: Épp az a lényeg, hogy nem okoz semmit :) A vásárlóknak nem jó, mert attól, hogy a kormány bejelenti, még nincs!
Engem pedig annyiban érint, hogy ismét hazudott az Orbán kormány.
Csizmás Kond
@terlasz: Erre még ha lehetőség lesz visszatértek, ugyanis van akitől pontos felvilágosítást tudok szerezni...
levarosbukta
@Csizmás Kond: Dehogynem! Minden pénzügyi tranzakció ami bankon keresztül megy valakinek pénzébe kerül. Ha nem neked akkor a boltosnak. A bank nem Terézanya. Lehetőleg szakembertől informálódj, és ne a Piroska nénitől a piacon.
Csizmás Kond
@levarosbukta: ...attól fogok...holnap...
jáger laszló
Tőlem nem kell tartani
Én mindig cash-t használok!
csak ennyi
barátilag
J.L.
terlasz
@Csizmás Kond: Rendben, de a tényeket nem lehet megerőszakolni. Persze, manapság nem szükséges elég tájékozottnak lenned, az is elég, ha véleményed van. ;)
percsi
@Maccska: Európa több "gazdag" országában jól működik.
Én azt látom, hogy amikor kártyával fizetek napokig nem kapja meg az üzlet a pénzt. A számlámon azonnal zárolják az összeget, viszont napokig nem küldik az üzlet bankszámlájára. Kérdés, ha a kp. felvétel sem kerül azonnal a számlájára, akkor mennyire éri meg az üzletnek több százezer esetleg milliót megelőlegezni a banknak, tartania a kasszában, ami nem biztonságos.
Nekem megkönnyítené a dolgom, mert elmegyek a piacra, felveszek 20e ft-t és már vásárolhatom is a kofától a gyümölcsöt.
A bankoknak is biztos megéri, növekszik a forgalom, kevesebb pénzt kell tárolni a fiókban-automatákban, és ráfordítás nélkül + jutalék üti a markukat!
verőce21
Az üzleteknek is jó ez a kártyás pénzfelvétel, mert elviszik a kasszából a fölösleges készpénzt, nem kell feladni, vagy a "késes rablótól" tartani...!

Ha nincs elegendő készpénz a kasszában, akkor legfeljebb nem tud a bolt kártyára kifizetni...! :)
szegfue
@Csizmás Kond: tegnap 17:44 Te nem "hiszed", én viszont tudom, hogy a kereskedő jutalékot fizet a kártyahasználatért... u.is ilyenek is képezik a munkámat.
simmering73
@Maccska: Ahogy látom csak az illipcsik szarták össze magukat.
Lepényleső
...s vajon jobb ha a fosztogató nem kést használ,helyette ner pólóban mászkál?
levarosbukta
@percsi: Pontosan! Ez megint csak a bankoknak hoz hasznot.
Csizmás Kond
@terlasz: @levarosbukta: @szegfue: ...elnézést kérek mert tényleg nem hittem hogy a kereskedő ha kártyás fizetést alkalmaz utának ő kell fizessen a banknak...ez így disznóság.
percsi
@verőce21: "Ha nincs elegendő készpénz a kasszában, akkor legfeljebb nem tud a bolt kártyára kifizetni...! :)"
Azt jön a büntetgetés! Ja, ismerjük a bandád, először csak lehetőség, majd kötelező!
Bevezetéskor a bankkártyás fizetési lehetőség sem volt kötelező.
2021. január 1-től: „a már on-line pénztárgéppel rendelkezőknek kötelező lesz bármilyen formában, de elektronikus fizetési lehetőséget biztosítaniuk a vevőik számára”.
verőce21
@percsi: Zavaros a fejed, még zavarosabb az előadásod...!
levarosbukta
@Csizmás Kond: és még mennyi disznóságra fogsz rájönni ha kicsit figyelsz arra amit mondunk!
percsi
@verőce21: Bocs! Túlbecsültem a képességed!
percsi
@levarosbukta: Vagy, ez megint csak a bankoknak és az államnak (ill. korminak) hoz hasznot.
Csak mókolok :)
A kereskedő árazásnál az árút 1-2%-kal magasabbra árazza be, így nem éri veszteség.
A bank + jutalékhoz, az állam +adóhoz jut.
A vásárló szívja meg, mindegy, hogy kártyával vagy kp-vel fizet, drágábban jut az áruhoz.
A készpénz felvételt még ki kell dolgozni, a lényeg, hogy tapsikoljunk, miközben gazdagodnak rajtunk.
Azt ne képzeljük el, hogy a bank lemond ügyfelenként több ezerről!
2023. január:
Az MNB rendeletben határozta meg, hogy a bankoknak mennyi bankjegykiadó automatát (ATM) kell üzemeltetniük. A bankoknak kötelező bővíteniük az ATM-hálózatukat, ha a jelenleg működő automatáik száma nem éri el a rendeletben meghatározott minimális számokat.

Vajon ez az ügy hol tarthat, talán 1 kereskedő=1 ATM? Ez viszont hátrányt jelent, mert ha 50-100e ft-t szeretnék felvenni, továbbra is ATM-t kell igénybe venni, ami nem könnyítette meg a nép dolgát.
AMORÁLISOK
@Maccska: a 9 életed is kevés hogy értelmi szintted fejlődjön, egy mocsok bagázs irányit te meg bezabálod a handa bandát by by bölcsek bölcse . anyádat kritizáld aki nem fojtott a fürdővizbe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.