A magyar államot olyan emberek irányítják, akiknek tisztességes demokráciában és jogállamban hosszú időre börtönben lenne a helyük – jelentette ki Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke az általa összehívott nemzetközi sajtótájékoztatón a Népszava beszámolója szerint. A nemzetközi sajtótájékoztató megszervezésére Iványi Gábor szavai szerint azért volt szükség, mert „ha az Orbán-diktatúrának sikerül eltaposnia a demokrácia utolsó szimbólumát”, akkor ez azt üzeni, hogy az Európai Unióban bármi megtörténhet.

A magyar államot olyan emberek irányítják, akiknek tisztességes demokráciában és jogállamban hosszú időre börtönben lenne a helyük

– jelentette ki Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. Krízisalapot hoztak létre, ebből igyekeznek legalább részben pótolni a leginkább nehéz helyzetben lévő, rászoruló munkatársaik kiesett bérét – írja a Népszava.

Iványi Gábor lelkész Semjénnek, Orbánnak és Mészárosnak is nekiment: „Bűnös pénzpocséklás, kapzsi, korrupt rendszer”

Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítója beszédet mond az Egységben Magyarországért kampányzáró rendezvényén Budapesten, a Madách téren 2022. április 2-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Iványi Gábor azért hívott össze nemzetközi sajtótájékoztatót, hogy beszámoljon arról: az adóhatóság – szerinte nyilvánvalóan Orbán Viktor miniszterelnök utasítására – késedelmi kamat és egyéb tartozások címén elvonta az állami feladatok átvállalását végző intézményeik csaknem teljes összegét, 175 millió forintot. Ebben a hónapban ezért nem tudnak fizetést adni mintegy ezer munkavállalójuknak. Ezért krízisalapot hoznak létre, hogy legalább részben pótolni tudják a legrosszabb helyzetben lévő dolgozóik bérének egy részét.

Iványiék szociális, oktatási és egészségügyi intézmények sorát tartják fenn, szolgáltatásaikat mintegy húszezren veszik igénybe: többségük az ország legszegényebb rétegéhez tartozik.

Intézményfenntartói nehézségeik – mondta a lelkész – abból adódnak, hogy a fideszes kormány „kifejezetten büntető szándékkal, hamis indokkal” 2011-ben elvette egyházi státuszukat.

Így nem juthattak hozzá a nélkülözhetetlen kiegészítő támogatáshoz, költségvetésük legalább negyven százalékától elestek. Annak ellenére, hogy a magyar Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is törvényellenesnek minősítette az eljárást, a MET máig nem kapta vissza eredeti egyházi státuszát. Az állam – hangsúlyozta Iványi Gábor – 12 milliárd forinttal tartozik nekik.

A kormány újra és újra megváltoztatta az egyházi törvény feltételeit, hogy „jogalapot teremtsen további zaklatásunkhoz és sanyargatásunkra” – fogalmazott a lelkész. A kormány nem hajlandó átfogó finanszírozási megállapodást kötni velük, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes második éve még csak nem is válaszol levelükre.

Több mint egy évtizede tartó meghurcoltatásuknak szerinte két oka van.

Az egyik az, hogy „annak a legalsó rétegnek szolgálunk, amit a kapzsi, korrupt Orbán-rendszer nem óhajt eltartani”.

A másik ok: nyíltan szemben állnak azzal a hatalmi arroganciával, amely semmibe veszi az alapvető jogokat, a független sajtót, a szólásszabadságot és a vallás szabad gyakorlását. Iványi Gábor kitért arra, hogy már a templomaikat is jelzálog terheli. Tiltakoznak a tisztességtelen választási törvény, a bírói eljárásban való különbségtétel és a „soha nem tapasztalt méretű korrupció” miatt is – tette hozzá.

Iványi a Mészáros Lőrinc-féle új szuperjachtról, a Rose d'Orról is beszélt, „bűnös pénzpocséklásnak” nevezte a 27 milliárd forintba kerülő hajót. Ebből a pénzből évekig fenn lehetne tartani Iványiék teljes intézményrendszerét iskoláktól a templomokig. A jacht megtankolása 81 millió forintba kerül,

kicsivel több mint két tankolás ára, amit most elvontak tőlünk

– mondta a lelkész, aki szerint ők többször is megpróbáltak megegyezni a kormánnyal, de Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még csak nem is válaszol a levelükre. Iványi szerint gondjaik abból fakadnak, hogy a kormány újra és újra megváltoztatta az egyházi törvény feltételeit, elvették tőlük az egyházi minősítést, majd az ebből származó kárukat bírósági döntések ellenére sem térítették meg. Iványi szerint az állam 12 milliárddal tartozik nekik.

Forrás: Népszava, Telex

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"A magyar államot olyan emberek irányítják, akiknek tisztességes demokráciában és jogállamban hosszú időre börtönben lenne a helyük"
Egyenes, tiszta beszéd.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Na, majd Iványi efftárs "megimádkozza" nekünk! Méghozzá a lehető legefftársiasabban!
Ezodabasz
Nem a z0rbán efftárs a hülye, hanem az aki még hisz neki!
Nyírfa
@vacsi: 18.16

A kérdést , lévén a feltevője a szellemi kútmérgezés odaadó támogatója , hirdetője és elkövetője , átgondolás végett visszaküldöm a feladónak.
vacsi
@Nyírfa: Nyilván nem értettél meg! Azt írod: "de hol vannak a többiek?" Ezért kérdezem, hogy Te személy szerint mit teszel? Azon kívül, hogy engem pocskondiázol...
Nyírfa
@vacsi: 07.03

@vacsi: , a véleményemet a világról, a javaslataimat, miként tehetnénk jobbá az életünket, elsősorban magunkat, bármikor olvashatod itt, ezen a fórumon. Én aszerint is élek, ahogyan gondolkodom, vállalva annak minden ódiumát, olykor sikerét. sokszor az örömteliségét.
Legyen ennyi elég "konkrét" válaszul annak az embernek, akinek soha nem fordítanék hátat, mert nem bíznék benne. Hogy értsd: édesapám már gyermekkorunkban megismertetett minket néhány önvédelmi technikával, köztük azzal, hogy a hátunk mindig biztosítva legyen.
Lehet, hogy úgy éled meg a kritikákat, amelyeket itt valóban szép számmal kapsz a közösségtől, hogy azok pocskondiázások. De, ha lenne egy kis önkritikád, akkor nem járatnád le magad napi szinten.
Ha olyat írsz, amit elfogadhatónak tartok, még lájkollak is, de tény, hogy ez ritka mint a fehér holló.
Én nem kérdezem, hogy te mit teszel, mert, amit láttatsz magadból, az felebarátian kifejezve is ,nem szolgálja a haladást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.