2024-ben várhatóan még tovább romlik majd a helyzet, mivel letelik az ötéves türelmi idő a babavárót első körben felvett házaspárok számára.
Illusztráció: Pixabay.com
Rekord nagyságú, 10 ezer milliárd fölötti bruttó hitelállományt halmozott fel szeptember végére a magyar lakosság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint – írja az Bank360. 2023-ban a magas kamatok dacára a fogyasztási hitelek kelendőek maradtak, a személyi kölcsönök állománya történelmi csúcsra került, a hitelkártya-tartozásoké is rekordot döntött, a folyószámlahiteleké pedig meredek ütemben emelkedni kezdett.
A legnagyobb mértékben az úgynevezett áruvásárlási és egyéb hiteleknél ugrott meg az utóbbi időszakban a 90 napon túl késedelmes kölcsönök összege – ide tartoznak például a babaváró támogatások, amelyet a jelek szerint egyre többen nem tudnak törleszteni.
A nagyobb arányú nem fizetés 2021 végén kezdődött, amikor megszűnt a törlesztési moratórium azok számára, akiknek nem született még meg a gyermekük, és a várandósságot sem tudták igazolni:
A 30 napon túl késedelmes hitelek mennyisége azonnal a négyszeresére ugrott, azóta pedig már a 90 napon túl, sőt az egy éven túl késedelmes kölcsönöké is egyre magasabb.
A legrosszabbul azok járhattak, akik felvették a támogatott hitelt, de elváltak. Tőlük még akkor is büntetőkamattal várják el a kölcsön visszafizetését, ha megszületett gyerekük. 2024-ben várhatóan még tovább romlik majd a helyzet, hiszen letelik az ötéves türelmi idő a babavárót első körben felvett házaspárok számára. A kölcsönt 2019 közepétől lehetett igényelni, és 235 ezernél is több házaspár vette eddig igénybe. A lap idézi a Bank360.hu számítását is, e szerint:
Már legalább ezer olyan hitel lehet, amit már nem fizetnek rendesen az adósok.
Összességében egyébként azt írják, a jegybank adatai alapján a háztartások hitelállományának mindössze 1,5 százaléka volt 90 napon túl késedelmes.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Csókolom!! Ha ez is +felel??
csak ennyi
barátilag
J.L.
- Munka van a faluba?
- Nincs.
- Bölcsi?
- Asincs.
- Óvoda?
- 10 éve nincs.
- Iskola?
- Az ötödik faluba, de busz, vonat nincs.
- Bolt?
- Hogy lenne? De má kocsma sincs.
- Annyuk, akkó’ vállaljunk három gyereket. A vasútvonal megszűnt, posta se van, a térerő is szar. De reggel kukorékol a kakas és lehet paradicsomot termeszteni. - Fijjam! Hát kórház sincs, csak 70 km-re, de oda is meghóni járnak az enberek! - Papa, magának kuss, örüljön, hogy nem visszük be az öregek otthonába, mert így még beszáll a közös költségbe. igen, azt kifelejtettem hogy védőnőt nem láttak 15 éve. Ez nem erről szól. Hanem arról, hogy a NER kedvezményezettjei állami támogatással vehessenek nyaralókat a legszebb üdülőfalvakban. Aztán majd a meg nem született gyerekek miatt lehet, hogy vissza kell fizetni, de a mai 7,5 millió még ér valamit, hanem a 2033-as 7,5 millió lehet, hogy egy roller ára lesz, ha így turbózzák az inflációt.
Azért van akinek fussa lásd Tura , "Tiborc+"
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fezalenyeg.hu%2Fdata%2Farticles%2F9%2F97%2Farticle-9742%2Ftiborcz_kastely_fit_1200x10000.png&key=wvoB4ou3IU3UaMSJ586sOg&w=800&h=554
A vihar kapujában: tömegével dőlnek be hamarosan a lakossági hitelek?
www.portfolio.hu/bank/20201210/a-vihar-kapujaban-tomegevel-dolnek-be-hamarosan-a-lakossagi-hitelek-461248
"Na ez a lényeg, b@zdmeg meg a fidesz szeminárium és 9,9 %-os egyszámjegyú kamuinfláció!
Ezért furcsa, ha annak is fizetni kell, aki szült ugyan, de a gyerek egy új kapcsolatban lett! Hiszen ezt a hitelt a megszületendő gyerekre kapták és a gyerek megvan, nem? Ehhez nincs köze egy megromlott kapcsolatnak.
Már bocsánat, de ha már ingyenpénzt akarnék adni valakinek, akkor az inkább a saját gyerekem legyen, ne egy vadidegen! Ezokból, én igenis jogosnak tartom az önhibás(!!!) nemteljesítők fizettetését!
Felvették a pénzt és felélték. Ennyi...
A feudalizmusban is a hűbéresek megkaptak egy területet a hűbérúrtól amit kizsákmányolhattak. Cserébe a hűbérúr elvárta a hűséget.
Új hozzászólás