Romániában 5,2-5,3 százalékkal nő a jövő évben a nyugdíj – jelentette be Dragos Pislaru román munkaügyi miniszter.

A tárcavezető közölte, hogy az erről szóló rendeletet már előkészítette a jelenlegi szakértői kormány, emlékeztetve arra, hogy ez összhangban van a nyugdíjtörvény rendelkezéseivel. A jogszabály megállapítja, hogy a nyugdíjat a kormánynak évente ki kell igazítania az infláció mértékével, valamint a bruttó átlag reálbér-növekedés 50 százalékával.

Romániában az idén negatív tartományban volt az infláció, de a bérek emelkedtek. A statisztikai intézet pénteken közölte, hogy októberben a tavalyi tizedik hónaphoz mérten a reálbérek 13,2 százalékkal nőttek.

Pislaru leszögezte, a jövő évi román állami költségvetést a vasárnapi parlamenti választás után felálló új parlament és kormány fogja elfogadni.

Romániában az elmúlt négy évben minden évben átlagban 5 százalékkal emelték a nyugdíjakat.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
viktor szopkin!!! Vélemény???Már a románok is elhúztak mellettünk!!!Geci!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
viktor szopkin!!! Vélemény???Már a románok is elhúztak mellettünk!!!Geci!!!
kissé felnőttem
nem segit ez rajtunk még ahogy csevegnek a parla- menterek nem foglaltak állást
max 0,9-et 1,6 is alatta van a 2,7-nek de számolni ITT alig páran tudnak. az meg
huh egy sem politikus. PÉNZ az ablakba
rokker33
Ezt miért nem mondják a sok elmebajos nyugdíjasnak! Az 1,6 % nak meg az egyszeri 10.000 ft nak úgy örülnek mint a majom a f.szának,de ha tudnák hogy az elmaradott országok is elhagynak minket biztos másképp látnák a dolgokat,de nekik már mindegy!Úgy vannak vele,hogy azt a pár évet kihúzzák már kevés nyugdíjból is oszt majd elássa valaki a többi ember aki 40 éveket lehúzott és most menne nyugdíjba az meg dögöljön éhen!Tényleg korlátozni kellene a korhatárt a szavazásnál!Ha 18 év alatti személy nem szavazhat akkor 65 év felett se szavazhasson,mert már úgyse tudnak dönteni,hogy melyik a jó meg melyik a nem!!!
nyanya001
Erről biztos hallgatni fog a koszmédia !
Eriksson
@dr. prédikátor: Eccerű a képlet. El kell költözni Romániába, ha annyira irigylésre méltóak.
Zeta
@dr. prédikátor: régen.
Ott működik a hazdasàg
Van büntetés, azért , mert vki politikus!
Zeta
@dr. prédikátor: régen.
Ott működik a gazdaság!
Van büntetés, azért , mert vki politikus!
Zeta
@rokker33: nem kellene általánosítani! Van ott bőven a fiatalok között aki imádja O. Viktor hazugságait.Elhiszik a múltra kent hazugságait!
Az általa gerjesztett láng , nem mindenkinek ínyére való. Sokat ismerek fiatalt aki Viktorért ölne , halna, öreggel kéz a kézben
rokker33
@Zeta: Azokat a vezérükkel együtt a csendes óceán közepére kellene dobni,hogy még véletlenül se maradjanak életbe!Az a baj,hogy sokan elfelejtik vagy nem akarnak emlékezni a nem is olyan régen elkövetett gaztettekért!Bokros,Medgyessy,Gyurcsány,Orbán és az egész Fidesz és Mszp tagjai csak azon voltak/vannak hogy tönkretegyék az országot és amit ellehetett lopni azt ellopták!Az embereknek hazudnak a jólétről a biztonságról és nem csak ez a kormány hanem az összes aki a rendszerváltás óta hatalmon volt és van!Közben ilyen sz.r országok mint Szlovákia Románia és egyéb elmaradott országok is ha csak minimálisan,de képesek fejlődni!Magyarország meg egyre jobban süllyed és ez azoknak a birkáknak köszönhető akik nem akarják a változást csak szavaznak ész nélkül utána meg mindegyiknek sír a szája hogy milyen sz.r itt minden!
Borsodi
@rokker33: Ezektől az országoktól sokkal jobban éltünk és most csak kullogunk utánuk,de azért kormányunk előszeretettel jótékonykodik Romániával azokkal akik jobban élnek tőlünk.
rokker33
@Borsodi:Így van!Én fél Szlovákián átjárok Bánrévei határátkelőtől megindulva Pozsonyig és onnan Bécsbe és állandóan szidom a szlovákokat,hogy mindenhol utat és új autópályákat építenek!És nem foltoznak hanem egy komplett szakaszt építenek újra.Ez csak apróság de itt ilyet egyre ritkábban látni!Minden országba van pénz csak itt nincs valamiért!Mindenhol lopnak az biztos de nem ennyit és nem ilyen feltűnően!POFÁTLANOK AZ BIZTOS!
quadrocopter
Úgy könnyű, ha nem egy idióta elmebeteg uralkodik a heppjeivel és sleppjeivel a románokon!
Borsodi
@rokker33: Nálunk is van pénz hiszen röpködnek a milliárdok a fidesz politikusok rokonok barátok zsebébe.Ameddig Orbán lesz hatalmon lássuk be a korrupció minden napos lesz.Magyarország a legkorruptabb országok közé tartozik,és változásnak egyenlőre semmi jele. 24.hu/belfold/2016/03/31/fidesz-alapito-gyulolelet-szitanak-mindenhol-es-szetlopjak-az-orszagot/
Desischado
Nem mondom, szép! itt meg ez a hangyabolhányi"emelés" csúfságból! Erre mit lépnek a nyaloncok, meg a birkák?! Még a románok is elhúznak lassan mellettünk! Szégyen!
bakegya
@Borsodi: annak ki nézhetett már utánna milyen és mekkora ingatlan vagyonba tette át határainkon körbe is a TIBORC,MÉSZÁROS -ÉS A SIPOS -ORBÁN SZÜLŐKNEK ADAKOZVA A FIDESS -KDNP REFORMÁTOROK ZÁRTOSZTÁLYA,KIAJÁNLVA EZZEL A MI FELZÁRKÓZÁSRA BRÜSSZELBŐL IDE ÖNTÖTT MILLIÁRDOKAT.
Hozzáadott értéktermelő beruházás nálunk mennyi van,míg a románoknál szlovákoknál ,horvátoknál számtalan és akkor a szolgáltató iparról még nem is szóltam.
a HAZUGOVICS KAMPÁNYOL ODA IS DE CSAKKK AZ ÚJFÖLDESÚRI ,ÉS IDEGENFORGALOMBÓL KERITETT STRÓMANJAINAK ÉS OLIGARHÁINAK...az INA BOTRÁNY.RA MÁR SENKI SEM EMLÉKSZIK.ja hogy van helyette orosz SZAR ÉRTÉKCSÖKKENT GÁZ.A VITÉZIEK TERMÉSZETESEN AZON IS MEGGAZDAGODTAK,MERT AZ IS AZ ORBÁN CSALÁDI VÁLLALKOZÁS DÉLI FELE...AMI POLITIKAI SEGGNYALONCAINK MÁR A FÉL ADRIÁT MEGVETTE. nagy marhára"vesznek" minket és nem csakkk igazuk van ,de jobban is élnek,míg mi a saját élősködőinket etetjük,itatjuk a nacionalista álszentség érdekeinek megfelelően.MISÉT NEKIK ÉS LLÉVAI JÓLSZOLGÁLÓ NAGYKÖVETET -ADAKOZZATOK GAZDAG MAGYAROK-250FT A SZEGÉNYEKNEK!
eugen4402
Meg..szhatják az 5,3 %-ukat, fel is dughatják maguknak, sehol sincsenek hozzánk képest! Ne a libsikre, meg a sorosokra hallgassatok magyarok, gondoljatok a kormány sikereire! Nálunk működik a ga(rá)zdaság, lassan feltámad a szarvasmarha ágazat is, sőt az építőipar újraélesztése is sikerrel járt. Hála Semjén áldozatos nemzetpolitikájának beköszöntött a második "Erdély aranykora", (folyt. köv. Kárpátalja)...és most kiharcoljuk Erdély autonómiáját is, reszkess Basescu..! :-)))
Eladott Ország
Nem baj! A lényeg, hogy dübörgünk valamerre!”
Azt hiszem ennél zseniálisabban nem lehet összefoglalni, hogy mi a jó fenéért nem mozdul annyi
ember, hogy az elég legyen egy változáshoz. A valamerre dübörgés össznépi boldogsága,
nemzetmegtartó ereje elég ahhoz, hogy felülírja a józan ész, a személyes tapasztalat, vagy akár a
tulajdon nyomorúságunk valóságát is. Hiszen haladunk! Igaz, hogy nem pont mi személyesen,
de mindenki más igen. A kormány a világon mindent megtesz azért, hogy egy valóságos
boldogságsziget legyünk az ellenséges Európában (egy testvérnép sincs a környéken!) a
megcsonkított mivoltunk ellenére (Trianon!) is meg tudjuk mutatni a világnak (Nobeldíjasaink),
hogy mi igenis dübörgünk. Valamerre. Kár, hogy ezt rajtunk kívül senki nem hallja.
eugen4402
@Eriksson: Kérlek, ne kövezz meg, ezek a hsz-ek már egy új betegség tünetei:
a Kossuth-rádió hallgatása okozza...
karma1
@Eladott Ország: A cikbben ez az egy mondat MINDENT megmagyaraz szamomra:

"a jelenlegi szakértői kormány,"

Vagyis nem elmebetegek, 4 elemit vegzett tudatlanok, lusta barmok, parokakeszito adocsalok ulnek a vezetesben, hanem SZAKERTOK.
Errol beszelek amiota itt vagyok a propin: elzavarni a rak farkara ezt a szemet bagazst, es osszeallitani egy felelos SZAKERTOI kormanyt (lehetoleg nem a professzorok Batthyany-i korebol, meg a fekete-fele akademistakbol elszipkazva a tagokat, mert akkor csak atcsoportositjak a rakas szart az egyik helyrol a masikra), akik SZAKMAILAG tudnak kezelni a gazdasagot, penzugyeket, turizmust (ami a legjobban hozhatna a GDP-t, de mar azt is szetverte ez a tetu, na meg megvasarolta a fel Balatont), mindent, aminek penzugyi - es/vagy adovonzata van.
Ukran nyugdijasokat szinten elhajtani a gyaszba, a pioca horcsogpofa vajna-part visszazavarni az USA-ba (ha meg beengedik oket), minden ingyenelonek a kezebe nyomni a kalapacsot, kaszat, 47 ezret kiutalni nekik havonta, eu ellatas a Jahn Ferenc korhazban (jo, budaiak mehetnek a Janos proszekturajara is), aztan meglatjuk, mi jonne ki ebbol...
Eriksson
@eugen4402: Én mindig mondom, hogy az egészséges vélemény kialakulásához több oldalról kell beszerezni az információkat. :-)))
Borsodi
@bakegya: Teljesen igazad van csak nem értem az embereket hogy ez csak nekünk tünik fel,azok akik nyomorban egyik napról a másikra élnek mért hagyják? Meddig kell még ezt tűrnünk ? Az a baj a fiatalokra nyomorúságos idők várnak főleg ha Áder helyett Lázár vagy Balogh lesz.Magyarország fekete város lenne.
karma1
@Borsodi: Szia Kedves... En mar maskepp latom az otthoni szegeny emberek helyzetet, es azt, hogy nem tesznek semmit, belefasultan a helyzetbe varjak a megvalto halalt.
Ez borzaszto komoran hangzik igy, de beszeltem egy volt osztalytarsnommel, akinek nagyon nem sikerult az elete, ketszer ment ferjhez, volt egy csomo vetelese, aztan, hogy nem tudott szulni a ferje elvalt tole, igy most total egyedul el, agydaganata volt, mutottek vele, es persze ez a csodalatos munkaalapu kormany teljesen munkakepesnek talalta, igy el kellett neki mennie kozmunkara. A Kohoipari Muzeumban teremor, havi 37 ezer forintert, nem tud egeszsegesen enni, otthon befuteni, a muzeumban , amit a kutya sem latogat, nem ulhet le, allandoan setalnia kell, es o mondta nekem azt, hogy csak a kovetkezo napra bir gondolni, es legszivesebben mar eltunne ebbol a vilagbol.
Hidd el, voltam en is rettenetesen melyen, baleset utan nem birtam ujrakezdeni az uzletemet, es ott volt a gyerekem - bar ekkor mar 17 eves volt, de a suli vege meg a vizsgak elotte voltak. Amikor nagyon lent vagy, stresszes vagy, esetleg ehezel, akkor semmi masra nem tudsz gondolni, csak arra, hogy honnan szerezz penzt, hol talalsz mukat , mibol fizeted ki a szamlaidat.
Bocsi a kifejezesert, de en nagyivben sz@rtam le akkor a politikat, nem erdekel, ki volt hatalmon, mert a sajat eletemert kuzdottem. Szoval, nem eleg az, hogy az emberek nem erdeklodnek, de nem is kuzdenek a sajat eletukert, meg kisebb dolgokra sem vehetok ra, sajnos, tovabbra is manipulalhatok lesznek, sot, egyre jobban...
nyanya001
Mocskos tetvek !
civilhetes.net/tobb-tonna-ajandekot-vitt-marosvasarhelyre-az-okumenikus-segelyszervezet
Itthon ez a kóró nem mer bemenni a szegények közé ?
Itthon nincs szegénység ?
Borsodi
@karma1:Szia ! Igazad van az emberek bele törődtek a sorsukba,meg vannak tudatosan félemlítve és egyesek annyira a mélypont alatt vannak,tenni nem mernek semmit mert félnek hogy még lejjebb süllyednek.Ebben nagyon nagy szerepe van a helyi önkormányzatoknak,főleg ha fideszes a polgár mester megteremti az önkényuralmat úgy a városban,mint Orbán az országban..Nem titkolják,vagy be állsz a sorba vagy elveszíted a munkahelyed ami a közmunka.Ezért jó, az Orbán kormánynak ha a tettre kész okos emberek fiatalok itt hagyják az országot. Maradnak a becsületben megöregedett nyugdíjasok betegek szegények és a hülyék akiket úgy manipulálhatnak ahogy akarnak. Ismerek olyan fiatalt aki végzett Dr.ügyvéd,közmunkára vennék csak fel,ha aláírja 8 osztálya van, szerinted ez a fiatal a diákhitelével mit gondolhat az Orbán politikájáról ,a korrupt országunkról?Itt a jelszó az volt a fidesznek Nem vagyunk még elegen! Most változott, vagy megszoksz,vagy megszöksz.Ha hatalmon maradnak azt fogják mondani mi boldogulunk, ti megboldogultok..
nepszava.hu/cikk/1113112-orban-viktor-gatlastalanul-az-emberek-arcaba-hazudik
Borsodi
@nyanya001: Külföldön adakozik itt meg nyomorognak az emberek utcára kerülnek elveszik a házukat milliárdokat költenek stadionokra kampányra adományokra olyan országba ahol jobban élnek Adakozzon itthon!.Döntsük már el Magyarország vagy Románia minisztere Orbán? Megértem,hogy Roma nia közelebb áll hozzá a nevéből adódóan.
prime777
Majd mindjárt jön a Verőce elvtárs és tájékoztat benneteket arról,hogy ott kint minden a duplájába kerül mint idehaza.
Ergo, ha itt csak 1%-ot is emelnek,mi még mindig nagyobb királyok vagyunk mint a románok a szaros 5%-ukkal. :D
nyanya001
@Borsodi: Ez a nőszemély nem is merne bemenni a szegények közé
azt hiszem ott helyben meglincselnék főleg, a Nyírségbe, Borsodba, Somogyba.
Úgy tesznek, mintha itt nem lenne mélyszegénység, és amiről ők nem tudnak az nincs is.
Elképesztően sok család nélkülözik és nem csak karácsonykor hanem egész évben
Ők vígan zabálnak, mintha minden egyes porcikájuk egy egy egy gyomor volna.
És nincs szégyenérzetük, nincs bennük empátia a szegények felé.
Borsodi
@nyanya001: Ez baj,ha egy senkiből lesz valaki és elfelejti ki is volt,honnan jött.Egy a lényeg a hatalom megtartása minden áron.
sentinel216
Ráadásul a köpcös kormánya is oda lapátolja a pénzünket a szavazatokért!
Gyuri Géderről
Bele sem merek gondolni, ha olyan jól teljesítenének mint mi, akkor mennyi lenne az emelés.
De azt már értem, hogy az a sok seggnyaló orbánista kettős állampolgár miért nem akar a mi jól teljesítő országunk lakója lenni.
sziha
Asszem roman allampolgar is akarok lenni. Ott a nyugdij is jobb, na meg magyarallambacsi is joval inkabb megtamogat, mint magyar allampolgarkent...
Mobil123
Románia jobban teljesít , és még a cigány a mi adónkból pumpolja .
emerencia
@nyanya001: tegnap 16:40 Nem tudom, hogy 1956 őszén milyen volt az életszínvonal Svájcban de az biztos, hogy a szomszéd 6 gyerekes család egy ruhákat. élelmet, gyógyszert tartalmazó méretes segélycsomagot kapott tőlük. (Mi pedig egy arányosan kisebb élelmiszer csomagot.) Az ő csomagjuk mentette meg az életemet. Édesanyámat szülés után hamar elküldték a kórházból mert az orvosok féltek, hogy a születéskori kórházi fertőzésem súlyosbodni fog. (Egy piros folt már volt a bal vállamon ami folyamatosan terjedt és súlyosbodott.) Egy fiatal orvos pedig nemes egyszerűséggel közölte a szüleimmel, hogy nincs mit tenni, amint eléri a szívemet vagy a halántékomat a gyulladás, meg fogok halni. Erre nincs orvosság.

A szomszéd néni megtudván, hogy mi a helyzet velem, felnyúlt a felső stelázsi polcára és levette azt a svájci segélycsomagból származó injekciót, melyről úgy tudta, hogy ilyesmire jó. (Kisebb kék doboz, a tesóm még emlékszik a jelenetre.) Apu a felnőtt körzeti orvoshoz vitte megmutatni a gyógyszert mert már nem bízott a többi dokiban. Néhai Nagy Mihály doktor úr megdöbbent mert tudomása szerint Magyarországon antibiotikumhoz nem lehet hozzájutni. Bár már lejárt a gyógyszer felhasználási ideje azt mondta édesapámnak, hogy hozza gyorsan a gyereket mert én orvosi eskümet megszegve beadom neki. Beadta és működött. Kitisztították a sebet, s én a mai napig viselem a nyomát a bal vállamon. Mostanában viszont azon gondolkozom, hogy vajon jól tették-e a svájciak, a szüleim, a szomszéd Kállai néni és a doktor úr, hogy megmentették az életemet? Lehet, hogy annak a dokinak volt igaza, aki letagadta!, hogy létezik egyáltalán ilyen gyógyszer? Tudta előre, hogy majdan hatvan év múlva egy másik diktatúrában az lesz az egyik legnagyobb probléma, hogy még ez a korosztály él és mindent el kell követni, hogy jelentős többségük egy tisztességben leélt élet után lehetőleg ne élje meg a méltó öregkort?
nyanya001
@emerencia: 1956 őszén mélységesen alacsony volt az életszínvonal
de nem szabad elfelejteni - ezzel nem a Rákosit akarom felmenteni az aljasságai alól -
de 12 évvel voltunk a második világháború után amikor az ország a romokból kecmergett ki
de a nép azt tudta, hogy csak jobb lesz egyszer ...
Bizony antibiotikum se nagyon volt de kaja sem.
Ez a kormány módszeresen és szisztematikusan vezeti vissza az országot
abba az állapotba és lehet mondani, hogy egy aljas gané volt a Rákosi
de nem lopott mint ezek az aljadékok.
Persze, jó lenne ha ez a korosztály akik erre emlékeznek, gyorsan kihalna
ezeknek az idősek csak nyűgöt jelentenek.
emerencia
@karma1: "nem ulhet le, allandoan setalnia kell, es o mondta nekem azt, hogy csak a kovetkezo napra bir gondolni, es legszivesebben mar eltunne ebbol a vilagbol."

Szörnyű embertelen világban élünk!!! Sokan nem tudják, hogy még egészségesen is nagyon kiborító talpon lenni órákig, hát még betegen. (Én pl.ezért vagyok most táppénzen az elsődleges munkaerőpiaci versenyszférás munkahelyemen. Nem örülök neki mert a mi bérezési rendszerünkben a táppénz különösen nagy anyagi hátránnyal jár pedig nem keresünk sokat. Ha ülő munkám lenne, dolgozhatnék.)

Nagyon sok idősb embert (betegeket is!!!) egzisztenciálisan tönkretesznek, másoknak pedig még életerősen, fiatalosan jár a nyugdíj +még egy munkahely egyszerre. A hatalmon lévők pedig meg vannak sértődve, ha letűnt (vagy mégsem???) sötét történelmi korok viszonyaihoz hasonlítják sokan azt ami a mai Magyarországon történik. :(((((((((((((((((
karma1
@emerencia: A torteneted szivenutott, de hidd el, mindenki jol tette, amit tett Neked elned kellett, a doktornak barmi aron gyogyitani, a csupasziv szomszednak pedig segitenie kellett.
Te is "karmaval" jottel a vilagra, mint mindenki mas, dolgod van a vilagban, amit vagy elvegzel ebben az eletedben, vagy nem, az attol fugg. Olvasd el Szepes Maria A voros oroszlan cimu muvet, (nagyon izgalmas, es a reinkarnaciot, ujraszuletest taglalja). Lehet, hogy nem hiszel ezoterikus dolgokban - nem kotelezo, nem vagy vele kevesebb! - de van, amikor csak ezoterikus valasz van egy kerdesre...
Eld az eletedet, ahogy tudod (remelem, a sok gond mellett vannak oromeid is), mert biztos vagyok benne, hogy nagyon sok embert tettel boldogga: lehet, hogy eppen ez volt a kuldetesed. Hidd el, tudom, mit beszelek, "valaki" segit bennunket odaatrol, es tudom, hogy az, ami otthon van, meg fog valtozni, nem tul sokara. Vigyazz Magadra, gyogyulj meg, amilyen gyorsan csak tudsz, remelem, minden jora fordul korulotted...:o))) Ha valaki, akkor Te nagyon megerdemled...:o)))
Es igen, a baratnommel is ezt teszik, valoban nem ulhet le, tudod, utoljara talan az Alcatrazban hoztak ennyire embertelen szabalyokat, meg Guantanamoban, dehat azok bortonok voltak...O is beteg volt (meg- es felfazott) es azzal fenyegettek, ha nem megy vissza egy heten belul dolgozni, akkor ezt a munkat is elvesziti.
Ilyet meg Afrikaban sem lehet mondani egy irastudatlannak, nemhogy ma, Magyarorszagon egy kozepfoku kepzettseggel rendelkezo, de onhibajan kivul sulyos beteg embernek...
emerencia
@karma1: Köszönöm szép szavaidat. Az ezoteria nem nagyon érintett meg engem de fiatalabb koromban scifi rajongó voltam ami nem múlt el nálam nyomtalanul. Meggyőződésem, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben és mindennek van oka ami történik velünk. Az a dolgunk a világon, hogy ezekből az okokból minél többet megismerjünk, levonjuk a megfelelő következtetéseket és megtegyük a lépéseket a távolabbi túléléshez. A mostani betegségem valószínűleg azért következett be mert öreg vagyok, kissé felmondta a szolgálatot az immunrendszerem. Hosszabb a regenerálódási időm mint fiatalon, ennek ellenére Kb. 5 éve nem sikerült magamat fizikailag teljesen kipihenni. Most kb. egy hónapot (2 hét szabi+2 hét táppénz) itthon pihenhetek elsősorban azért, hogy meggyógyuljak a konkrét bajomból másodsorban pedig, hogy a szervezetem többi része is regenerálódjon valamelyest. Reménykedem, hogy sikerülni fog és így valahogy megpróbálom kibírni még azt a 4,5 évet ami hátravan a rám szabott nyugdíjkorhatárig. :-)
Nessy
van egy javaslatom a Romániai, levélszavazatukkal a FIDESZ-t támogató nyugdíjasoknak! Csak az anyaországi 1,6 % emelést kaphassanak, és fizessék a magyar adókat!
Veleda
Van egy naív kérdésem, ha a románoknál ilyen jó a helyzet, miért kell nekünk évente több tonna ruhát, élelmet, küldeni, miért nekünk kell óvodákat kórházakat építeni, egyetemeket patronálni.
Románia is 10 éve kapja az EU-s támogatásokat. gazdálkodjanak abból.
human
A Románok elcseszték. Olcsó, túlhajszolt munkaerő kell ide. Az jól irányítható, ugrálni se mersze, se ideje.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.