Robbantás rázta meg a Sennaya Ploshchad metróállomást Szentpéterváron, rengetegen megsérültek. Az Interfax nem megerősített források alapján „körülbelül tíz halottról” ír, a Ria Novosztyi 50 sérültről ír. A sértültek között gyerekek is vannak.
Az orosz terrorelhárítás megerősítette, hogy 10 halottja van a támadásnak, a metrót üzemeltető társaság pedig arról számolt be, hogy ténylegesen a szerelvényeken történt a robbanás.
Nem tudni magyar sérültekről
KKM: nem tudni magyar sérültről
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) információ szerint nincs magyar sérültje a szentpétervári metróban történt robbanásnak – mondta a KKM sajtófőnöke az M1 aktuális csatornán hétfő délután.
Menczer Tamás elmondta: egy brüsszeli iskoláscsoport kirándult Szentpéterváron, volt köztük három magyar diák is. Velük sikerült felvenni a kapcsolatot, jól vannak. A helyi magyar főkonzulátus arról számolt be, hogy "érthető módon óriási a káosz". Folyamatosan tartják a kapcsolatot a helyi hatóságokkal.
A külügyi sajtófőnök kitért arra is, hogy az érintett két metrómegálló a városközpontban van: az egyik egy forgalmas piac állomása, a másik egy technológiai egyetemé. A szentpétervári főkonzul arról is tájékoztatta, hogy mindkét metróállomás fémdetektorral van felszerelve.
A legfrissebb orosz híradások szerint a robbanásoknak kilenc halálos áldozatuk van és többen megsebesültek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki Szentpéterváron Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel tárgyalt hétfőn, tévékamarák előtt azt mondta: egyelőre nem világos, hogy mi okozta a robbanásokat. Putyin közölte, hogy több lehetséges okot vizsgálnak, köztük terrorcselekmény elkövetését is. Az elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.
Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a robbanást házi készítésű pokolgép okozta. A Rosszija 24 hírtelevízió jelentése szerint pedig a hatóságok hétfőn, a robbanások előtt már többször kutattak gyanús tárgyak után és egy metrómegállót ki is üríttették.
Vlagyimir Putyin munkalátogatáson van épp szülővárosában, Szentpéterváron járt a merénylet idején. A város közelében lévő Sztrelnában fogadta Alekszandr Lukasenko belarusz elnököt. Az orosz elnöknek már jelentették a történteket. – írja az Index.
A Warfare Worldwide Twitter-csatornája képekkel kiegészítve arról számolt be, hogy az első jelentés óta újabb detonáció történt. A második helyszínt egyelőre nem erősítették meg.
Incoming reports of the second blast at the metro station in #Russia #SaintPetersburg pic.twitter.com/YXic1H2szj
— Warfare Worldwide (@WarfareWW) April 3, 2017
Az MTI a Rosszija 24 hírtelevízió jelentésére hivatkozva azt írja, hogy "a hatóságok a nap folyamán több alkalommal is kutattak gyanús tárgyak után, és az egyik megállót ki is ürítették".
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem véletlenül ott robbantottak, ahol ő felsége is véletlenül tartózkodott. Legközelebb pontosabb is lehetne a célozás!!!
Más ürügye nem lehet az ellenzék teljes megsemmisítésére!!!
Új hozzászólás