A C40 szervezet száz polgármestere 2030-ig be akarja szüntetni a marhahús és a sajt fogyasztását, az embereket pedig arra köteleznék, hogy évente csak három ruhát vásároljanak – írja a La Veritá olasz lap. A C40 szervezetet Soros György és Bill Clinton, volt amerikai elnök is támogatja. Ez lényegében egy globális hálózat, amelynek 100 polgármester a tagja, a legfontosabb nagyvárosok vezetői, akiknek célja a klímaválság megszüntetése. A résztvevők olyan intézkedésekkel akarják megmenteni a bolygót, mint a hús és a tej fogyasztásának, valamint a magánautók használatának betiltása. Ezt az ötletet és a szervezetet több európai kormány, politikus is támogatja, de számos cég is csatlakozott a kezdeményezéshez. Többek között a Soros Györgyhöz tartozó Nyílt Társadalom Alapítványok, a Clinton Alapítvány, a Google, az Ikea és a L'Oreal is.
Olasz lap: A György által támogatott szervezet be akarja tiltani a marhahús és a sajt fogyasztását
Forrás:
vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Marco Rossi kimondta azt Szoboszlai jövőjéről, amit sokan nem mertek idehaza
- Fordulat jöhet a fronton? Az ukránok feloldják a tiltást 860 ezer hadköteles korú férfinál
- Szijjártó Péter nem tudja, hogyan került ki a minisztériumából egy levelezés
- A nő hazavitt egy kismacskát, hogy felnevelje: hónapok elteltével gyanús dologra figyelt fel
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás