A jelenlegi 41 megyéből 15 maradna.

Átszabnák a román megyéket – Nem maradna magyar többségű megye az új javaslat alapján

Illusztráció: Pixabay.com

Románia 41 megyéjéből 15-öt csinálna egy, a közigazgatást egyszerűsíteni hivatott új javaslat – számol be az Index. A megoldás – melyet a román üzleti és tudományos szféra szorgalmaz – a közigazgatási egységeket a kistelepülések és a városok lakosságszámának megfelelően szervezné újra.

Az említett javaslat a portál szerint kettévágná Székelyföldet: A 38 százalékban magyar lakossággal rendelkező Maros megyét, benne a 40-45 százalék között mozgó marosvásárhelyi magyarsággal, hozzácsatolnák a döntő többségben román lakosságú Kolozs, Szilágy és Beszterce megyéhez, míg a magyar többségű Hargitát és Kovásznát Brassóval vennék egy kalap alá. Kiemelik:

Így nem maradna magyar többségű megye Romániában.

Hargita megye 85, Kovászna megye 74 százalékban magyar. Amennyiben viszont összevonnák őket Brassóval, abban az esetben Románia egyik, ha nem a legprosperálóbb megyéje jönne létre – amely viszont 54 százalékban román lenne, és csak 43 százalékban magyar.

Bár a Maszol megemlíti, a közigazgatási reformot évek óta gumicsontként használják a politikai pártok, elemzők mégis úgy tartják, van esély rá az elkövetkező években. Marcel Ciolacu, Románia szociáldemokrata miniszterelnöke is szükségesnek tartja a közigazgatási reformot, ugyanakkor a politikus szerint az átrendezést a 2024-es parlamenti választások előtt nem fogják meglépni.

Forrás: Index.hu, Maszol.ro
Fotó: Pixabay.com

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Péter2
Románia szuverén dolga , Evvel semmilyen törvényt sem sért ,még uniósat sem !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Péter2
Románia szuverén dolga , Evvel semmilyen törvényt sem sért ,még uniósat sem !
Csizmás Kond
...a román dicsekszik a székelynek, hogy mekkora templomot építettek, mire székely nagyobbat lehet építeni de régebbit nem...szóval ha minden román portából külön román megyét csinálnak akkor is aki magyarnak akar maradni az annak marad, aki nem az nem. A úgynevezett székelyföld ma sem egy megye része szóval nem a határ számít.
Nyírfa
Tanultak Orbánéktól, így szorítják ki a fideszt és a protezsáltjaikat a román belpolitikából. Orbán nem szólhat bele, a kinti magyaroknak pedig, ha nem tetszik, le is út, fel is út, a terület marad.
Okosan csinálják.
balos
@Nyírfa: Az a baj,hogy jó részük az ottani "magyaroknak" ránk szorul,mert a kákán is csomót keres,csak ne keljen dolgoznia!A fideSS ezeket a "magyarokat" szereti,mert megvehetők,mint az itthoni alkeszei!
Nyírfa
@balos: 15.50

Nincsen semmilyen kapcsolatom az erdélyiekkel, senki nem származik onnan a felmenőink közül.
De a közös történelem okán együttéreztem velük mindaddig, amíg a Tőkés-vonal el nem térítette őket a fidesz irányába. Markó Béla volt az utolsó romániai magyar, akivel szimpatizálni tudtam.
fideszes gyökér
@Maccska: románok ne pofázzanak bele a magyarok dolgába!
Clavigo
@Maccska: Román belügy... Húzzál haza,,ha nem tetszik,,oszt tiltakozzál,,oláh.!
Eladott Ország
A román cigány kolostorgeci is átrajzolta a választási határokat, hogy ő nyerjen. Választási kerületek határának módosítása. Mikor nyer a kék vagy a vörös?!
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F4cdn.hu%2Fkraken%2Fimage%2Fupload%2Fs--mDmv18O4--%2Fw_1160%2F7hVwgz5v5rAlAqAqs.jpeg&key=NRfhpwoT-a_K1Q2DnCeKAQ&w=800&h=672
Érdemes volt a románoknak milliárdokat kib@szni a magyar adófizetői pénzekből. Na most mi van?!...
giphy.com/gifs/mrw-confused-travolta-confusedtravolta-54rv8mQZtZgyY/fullscreen
A románok még a magyar utcanévtáblákat is fogják verni ( ez többször is előfordult) , menyivel különb ez, mint az ukránok nyelvtörvénye? Semmivel, hiába EU tagállam! Ha romániában nem beszélsz románul, jó ha nem döglesz' éhen, de hogy semmire mész az holtbiztos!
jáger laszló
Ügyes!!!??
A szlovákok,románok nem kirekesztik a magyarokat,hanem beintegrálják a saját közösségeik közé!!??
Hát 1 szavuk sem lehet!!???
Csak ennyi
barátilag
J.L.
balos
@Maccska: aki téged "csinált" inkább a szájerba eresztett volna,akkor most már a 8.hónapban járnál és nem ide kultúrhánynál!
Eladott Ország
@jáger laszló: ma, 16:05 ♦ Ha nem akarod, hogy felkopjon az állad, akkor magyarként nem is tehetsz mást. A Beneš-dekrétumok összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával, a szlovák parlament 2007-ben mégis megerősítette azok sérthetetlenségét. Például, a szlovák autópálya építésénél a magyar tulajdonban lévő ingatlanokat kártalanítás nélkül elvették 2022-ben, "nyazsgemék." Kőkemény politikából ovis humor. Jó napot, Masaryk vagyok! Engem nem érdekel, hogy ma szarik vagy holnap szarik, de úgy picsán rúgom, hogy beszarik!
"Csak ennyi
barátilag."
Eladott Ország
Honosítottuk nektek erdélyiek, vihetitek Orbánt! Onnan jött a kolostorgeci is, többgenerációs román cigány, de mára már letagadta az identitását, de lopni az qrvára tud!... Szerintem nekik sem kell, csak az amit ad nekik, a mi pénzünkből
twitter.com/janos_hary/status/1671199848077438995/photo/1
Erdélyben 2016 óta 103 új óvoda, bölcsöde épült meg és továbi 380 felújítása zajlott, 100 millió euró magyar közpénzből, és még számos épület, templom-, sportépület etc...
twitter.com/Judit3Deak/status/1566107632175353856/photo/1
„Orbán szerint az erdélyi magyar óvodák és iskolák a magyar megmaradás mentsvárai. Nem...
twitter.com/janos_hary/status/1594355093272412166/photo/1
CsipkeRózsa
@Maccska: 15:51

Mi okod és jogod volt anyázni?!
Nyírfa
@balos: @CsipkeRózsa: Gyerekek, nem véletlenül nem reagálok az ilyen beírásokra. Aki erre képes, az , egyrészt szűköl azért a figyelemért, amelyet az édesanyjától kellett volna megkapnia, másrészt: " sekély e kéj." by József Attila.
De nektek a figyelmességet, köszönöm.
Eladott Ország
@Péter2: ma, 15:09 ♣ Akkor lehet neki örülni és a sok elb*szott milliárdoknak, a magyar adófizetői pénzekből. Igaz most már mi szorulunk román segítségre, de megérdemeljük, mert mi egy diktátort eltartunk, ők meg megszabadultak tőle.
twitter.com/GutyinaI/status/1719095227279880311/photo/1
És az is szuverén joga lesz,a románoknak, hogy még a magyar utcanév- és közúti táblákat is le fogják verni és átkeresztelik. Köszönjük! Azért ez demokratikus jogállamokban nem szokás!
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 16:49 ☻ Orbán és bandája felér egy második Trianonnal! Magyarország népessége a tömeges bevándorlás ellenére gyorsuló ütemben csökken. A politika, különösen orbán és BŰNtársai miatt az utóbbi kb. 20 évben akár 1,5 millió költözött másik országba, mert azt tapasztalják, hogy Orbán hazudik, amikor pl. Istent, hazát, családot emleget. Örvendetes, hogy ennyivel többen fizetnek adót Magyarországon. Ja, nem ide ...
twitter.com/tamas_tamas/status/1696858399932141849/photo/1
Clavigo
@Maccska: Nem azt nézzük,hogy mint mondtál,,hanem azt inkább,hogy ki mondta.. Egy szimpla szarosnyelvű troll,oláhországból. Már nyugodtan kussolhatsz.
namihami
A románok is kezdik megunni a belső árulóik tevékenységét! A helyükben a magyarországi választások idejét sokkal nagyobb figyelemmel követném! A saját életük is azonnal könnyebb lehetne!
Dr. Proktor
Na ne már!
Hát ők is nacionalisták? Mint mi? Meg vagyok lepődve...
Nessy
Nem értem a felháborodást! Egy szuverén állam hoz egy döntést, a saját országában. Nem nálunk akarnak szabászatot rendezni! Azt megteszi a kormányunk, pl.időnként a választási határok módosításával. A kormányunk sem túr beleszólást, még a saját, itt élő állampolgáraitól sem!
Nyírfa
@Nessy: 19.15

" A kormányunk sem túr beleszólást, még a saját, itt élő állampolgáraitól sem! "

Amíg a humorérzékünket megőrizzük, tudjuk, hogy élünk.
lusta
Két dologról beszélhetünk. A románok is rájöttek, hogy csak a nagy adminisztrációs egységben érdemes dolgozni, mert csak akkor lehet a leghatékonyabban felhasználni az uniós pénzt. A lengyelek is eljutottak idáig, igaz jóval korábban és már 1999 január elsejétől 49 vajdaság helyett 16 vajdaság jött létre. Itt mindenki románozik, de ez egy logikus lépés volt. Na most jön a magyar eset és a diplomácia. Ismét lengyel példa. Sok vita előzete meg és még most is vannak viták a vajdaságok számában és hatékonyságában. A legkisebb vajdaság az opolei vajdaság és ez nem véletlen. A vajdaságok kialakítása nem egyik napról a másikra történt, hanem egy hosszabb folyamat eredménye lett a mai helyzet. Az opolei vajdaság a német kisebbség vajdasága lett, nagy egyszerűséggel és röviden leírva. Most jön a román példa. A megyei átszervezés nem egy éjfélkor benyújtott Tömjén Zsóti féle javaslat, ami már másnap megszavazódik. A helyi magyarság képviselői és a magyar kormány képviselői kőkeményen érvelhetnének a közigazgatási határok újraértelmezésében, akár a lengyel példát is felhozhatnák. Sajnos a magyar kormány nem más, mint a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk és ők sajnos a diplomáciát nem ismerik. A jószomszédi viszony is ismeretlen fogalom a felcsúti kis pocakos tolvaj zsebcézárnál, ezért igen sötéten látom a jövőt.
balos
@Nyírfa: Mint már többször ide s-írtam,azé foglalkozom a nemzethy seggekkel,hogy érezzék a törődést!A másik opció,hogy hátha rájuk jön a széna meg a nátha!
CsipkeRózsa
@Maccska: 17:54

Magyarország minielnöke, Orbán Viktor a fő hazaáruló!

Az itt megszólaló ellenzékiek között nem találsz egyet sem! Sőt, az ellenzéki pártok és szavazóik között sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.