Ma nemcsak gyereknap van, hanem Magyarország miniszterelnökének 52. születésnapja is. Ennek apropóján idén is hálaadó szentmisét szerveztek Orbán Viktorért. Bár az eseményről a sajtót kizárták, szerencsére a Hermina úti templom előtt is zajlanak az események – számolt be a 444.

A Civil Mozgalom nevű szerveződés ételt oszt, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a szegénységre. Eddig állítólag 340 kakaós és lekváros palacsintát osztottak ki, illetve kétszáz szendvicset. Az ellentüntetők hozzávetőlegesen 30-an lehetnek, de a helyszíni beszámoló szerint a misén résztvevők sincsenek többen.

A szervezők nevében Hóvári János nyilatkozott, aki elmondta: valójában nem Orbánért tartják a szentmisét, hanem az ország vezetőiért általában. Ezt követően viszont volt egy kis összezördülése a tüntetőkkel: azt kérte tőlük, hogy legyenek halkabbak, amire ők azt mondták, pont az a céljuk, hogy meghallják a hangjukat. Adakozni pedig hiába próbált, nem kértek belőle.

A feszültség később is megmaradt: egy férfi jött ki a templomból és ordítozva kérte a tüntetőket, hogy legyenek halkabbak.

Frissítés: Eközben Orbán Viktor köszönetet mondott Facebook-oldalán:

Köszönöm az 52. születésnapom alkalmából küldött jókívánságokat, biztató szavakat, bátorításokat és az értem elmondott imákat.

114 hozzászólásarrow_drop_down_circle

soljanka
Gratulálok a Civileknek!
Remek ötlet, és nagyon sok munka.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
soljanka
Gratulálok a Civileknek!
Remek ötlet, és nagyon sok munka.
Levendula
"Dr. Hóvári János globális ügyekért felelős helyettes államtitkár"
Gondolom nincs neki anyagi problémája...
kakaósbögre
ééééés,egyre többször fogjátok megkapni azt hogy "rohadt fideszes"...
wagabund
nem mintha számítana, de 53, vagy 52 éves..? mert a cikkben két évszám szerepel..
julius68
Miniszter Elnôk Urunk szûletésnapja alkalmából tisztelettel gratulálok a civileknek.
karma1
@Levendula: Aha,... Globalis ugyek,... Ugye ebbe a feladatkorbe tartozik orban haztartasa vezetesenek megszervezese, kutyasetaltatas, nyari utazas, udules szervezese, a parlamenti ulesek idobeosztasa, levelezes Putyinnal, be- es kivandorlo kerdes, kapcsolattartas hokas habonnyal, Facebook oldal karbantartas, prosztata-vizsgalat (hazilag, nehogy varolistara keruljon a vezir), viragkuldes aniko asszonynak, figyelemmel kiserni Kim Dzsongun tevekenyseget, kulonos tekintettel a rokonok likvidalasara, valamint a jerevani radio musoranak figyelese a keleti nyitas reszekent,...

Ja, es persze a spontan imadelutanok , szentmisek , urfelmutatas, kormenet megszervezese, kulonos tekintettel harrach es tomjentoni vallasossagara ...

Mert maskulonben el sem tudom kepzelni, hogy miert o rohant ki a templombol , uvoltozve csendet kerni,...:o))))
karma1
Ha egy kicsit is a realitas talajan elne ez a mi vezirunk, akkor csipobol visszautasitana, az erte mondott szentmiseket, a kezcsokos nenikeket is levakarna magarol, (persze finoman), mert ezt Rakosi Matyas Apank idejeben egyszeruen SZEMELYI KULTUSZNAK hivtuk, es ami egy kommunista csokeveny (velejaro?) volt, es mint ilyet, az ifju orban-gyerek, KISZ titkarkent is uldozott . (Papiron!)

Most viszont mar ennyire pedalozik az emberek kepmutato (vagy inkabb buggyant?) imadataert, hogy nagy kegyesen hagyja magat unnepelni, hadd oruljon a nep, addig se tuntet...:o((

Mar csak a koronazas hianyzik, de ami kesik, nem mulik...
wagabund
@karma1: na, milyen pontosan ismered a napi teendőket... csak nem te vagy a személyi titkára..?

(vicceltem a kérdéssel)
feleselek
"A Civil Mozgalom nevű szerveződés ételt oszt, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a szegénységre. Eddig állítólag 340 kakaós és lekváros palacsintát osztottak ki, illetve kétszáz szendvicset. Az ellentüntetők hozzávetőlegesen 30-an lehetnek, de a helyszíni beszámoló szerint a misén résztvevők sincsenek többen."
Sajnos a palacsintából a hithű fideszesek 320 db-ot idő előtt elkapkodtak és a szendvicsekből is, csak 15 db jutott a rászorultaknak...!
Szokás szerint!
szandokan
Ha nekem nem tetszik valami, akkor sem megyek oda ordibálni, hanem máshova megyek, úgymond értelmesen töltöm el az időmet. Ma például gyereknap van, éppen a vadasparkban vagyunk, és éppen ebédelünk a családdal. Úgy látszik, vannak, akiknek az üvöltözés meg az uszítás nemesebb cél. Mindenkinek további kellemes napot, akiknek gyerekeik vannak, úgyis tudják mi a helyes.
mariaberta
És ezt Orbán finanszírozta? Micsoda csoda! Nem is tudtam, hogy ilyen adakozó!
mariaberta
Mellesleg én is kívánom, hogy...na nem , mert kitilt a moderáló.
mariaberta
Harmadik iromány? mi ebben a szerencse? Mármint a Hermina u-i ...
dr lópicigáspár
@szandokan: Kedves szandokán. Neked eddig bejött az élet. Eddig. Hogy mit hoz a jövő, azt csak az ufók és a Gyevi bíró tudja:)
Souky Sanjay
Azért ez már személyi kultusz a javából.
dr. prédikátor
Hálaadó ima???Hálaadó imát csak annak szoktak tartani aki valami nagyon nagy dolgot tett az emberekkel!de kétlem hogy a viktor szopkin és csürhéje valami jót tett az emberekkel! Hacsak nem a földmutyi, trafikmutyi, vajnakaszinó,!!! Na meg a tiborcgyerek hirten milliárdossá válása!!!De ugy e ezek ugymond családon belül vannak!!!Akkor miért is kellene hálálkodni és imádkozni a csuti törpéért???
Mézike
@szandokan: nm mindenki viheti ám a gyerekeit vadasparkba, vagy strandra, vagy bárhova. Van ahol örül az anyuka hogy zsíros kenyér jut. Itt most nem azokról beszélek akik elisszák elbagózzák a családi pótlékot.
Be kell hogy lásd! Egyre több olyan család van ahol dolgoznak a szülők, az egyik közmunkás a másik minimál béres, és mégse jönnek ki hó végéig.
Nekik a rezsicsökkentés nem segít, az adójóváírás sem, a banki elszámolt6atás sem és még sorolhatnám azokat az intézkedéseket amiket a fidesz hozott a "szegény" családokért!
Anna Mária
Nagyon klassz akció volt, csak így tovább!
szandokan
@dr lópicigáspár: Miattam ne aggódj, dr. úr...
szandokan
@Mézike: Én nem is azokra gondoltam, akik nem tehetik meg, hanem azt nem értem, hogy miért kell ott üvöltözni eben a szép nyári időben. Senkit nem kényszerítenek rá, hogy elmenjen Orbán születésnapi miséjére, mindenki szabad akaratából megy. Én sem megyek el egy R-GO koncertre paradicsommal dobálózni csak azért, mert ki nem állhatom Szikorát meg azt a zenét. Most jöttünk haza egyébként, nagyon élvezték, a legkisebbek főleg, a Szurikáták mindenek felett:-)) Kár, hogy nem lehet tartani belőlük háznál.
sentinel216
@feleselek: Ez már csak így megyen orbanisztánban. A malac osztogató Zsuzsa néni adományait is luxus Audi autós fogdmegek rakodták át a saját javukra. Vitték a malacot, tápot zsákszámra. Akinek igazán kellett volna, az hoppon maradt.
Mézike
@szandokan: nem üvöltöznek. csak megpróbálják felhívni a figyelmet arra hogy abban az országban ahol egyáltalán nincs jólét, sőt egyre több ember számára kilátástalanság, és létbizonytalanság, a miniszterelnök nem érdemel meg misét.
Ha Orbán az lenne akinek mutatni akarja magát megtiltotta volna hogy ezt a misét illetve a tavalyit misét megtiltotta volna.
De ő egy büszke, és önelégült ember aki azt hiszi mindent megtett azért hogy nekünk jó legyen.
justhpeter
Olyan életet kívánok a miniszterelnök úrnak születésnapjára, mint ami annak a polgárnak van, aki ma átlagjövedelemmel rendelkezik.
Olyan életet nem kívánhatok neki, amit megérdemel, mert olyan élet nincs, az már nem élet.
Rózsika Hatházi
" Drága" (nekünk) Miniszterelnök (számomra nem úr)! Isten altassa, születésnapja alkalmából!
Rózsika Hatházi
Ja, és remélem, hogy nem maga nyerte meg a lottó ötöst!
Cicamama55
Hála Istennek, én is családommal ünnepelhettem a Gyermeknapot! Adja a Jóisten, hogy gyermekeink, utódaink szeretetben, egészségben, boldogságban élhessenek! Számomra ennek a napnak csak ez az üzenete! Nélkülük az élet üres, céltalan lenne.
m.macskosz
@szandokan: "...éppen a vadasparkban vagyunk, és éppen ebédelünk a családdal."
Mekkora asztalt foglaltál, hogy elfér a laptopod a hét darab nyuszi- boci, gida-malac, baripörköltös tányér mellett? Egyébként ez nem bunkóság, hogy evés közben nem a családoddal foglalkozol, hanem ide írogatsz? Nem mondom, kérdem...
Toby
Utoljára a kormányzó őfőméltóságú úr vitéz horthy mikulásnak adtak misés dizsit...tudjuk mi lett a vége...most is reménykedhetünk, hogy ugyanaz lesz a vége...
Csizmás Kond
Szerintem meg az ökörnél is ökörebbek voltak.
A vallás mindenki magánügye...állítólag...és ezek csak abban különböztek a muszlim terroristáktól akik szintén templomokat gyujtogatnak, hogy egyelőre még nem volt fegyverük.
sentinel216
@Csizmás Kond: " A vallás mindenki magánügye.."
Attól függ mire használja. Jézusnak volt furkós botja, amivel kiűzte a kufárokat a templomból. Ezek, akik odabent miséztek, a hitükkel kufárkodtak egy olyan hatalmasságért, aki szegénységbe taszította az ország népének jelentős hányadát. A kint tiltakozóknak nem kellett fegyver, elég volt a hangjukat hallatni, hogy a pribékek kiszaladgáljanak "rendet" csinálni.
Toby
Okos ötlet volt szembesíteni a bibliába bújt, bálványimádó félrenézőket a mai magyar valósággal !
Így kell ezt csinálni !
Csizmás Kond
@sentinel216: Én is járok misére és minden alkalommal a papjainkért előljáronkért szolló könyörgés, mi ebben a kufárkodás. Amúgy Jézus amikor bottal űzte ki a zsidókat akkor kecskét árultak nem a vezetőikért imádkoztak.
Nem volt fegyverük de az ilyenekből verbutálódnak majd azok akik a gyilkolástól sem riadnak vissza. ez már a kezdet.
szandokan
@m.macskosz: Táblagépről írtam, kis helyen elfér. Egyébként én már akkor befejeztem, és csak az email miatt vettem elő, de azért felnéztem a kedvenc helyemre is:-)
brutus
@Csizmás Kond: Jujujj KANDUR: Micsoda baromsagot irsz mar megint...??!!!
brutus
@Csizmás Kond: ...baromsag folytatva...igaz ??!
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 19:46 Igen, igazad van, fohászkodni és imádkozni is szokás egyes miséken a hazánkért, a hazánk vezetőiért, de hogyan is?

Nem pontosan, de valami ilyesmire emlékszem:
'Add Uram, hogy az ország vezetői ne feledkezzenek meg feladatukról, hogy híven szolgálják hazánkat, és kerülje el őket a hatalomvágy, a kevélység bűne...? '
Ezzel egyébként egyetértek, ez ránkfér!!
mate03
@Csizmás Kond: Csak úgy megkérdem!Mi keresni valója van a templomban a politikának!?Nem iszlámozni kell,hanem ki űzni a kufárokat a templomból!
Csizmás Kond
@mate03: most épp a templom előtt voltak a kufárok...
Amúgy a templomba nem politizáltak hanem imádkoztak...mindenki azért amiért akar...vagy ez nálad nam így van ?
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Fogalmam sincs most milyen szavakat használtak de ha tudsz valamit itt megoszthatod...:)
bakegya
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
bencemacska
@zöldszem: ma, 19:12
Ha az apja mellett áll, akkor csak a hajszínük alapján lehet eldönteni ki az idősebb.
( Segítség: az öreg nem festeti a haját!)-:)))
sentinel216
@Csizmás Kond: Pont Te beszélsz, aki karddal hadonászol?
Mariner1
@soljanka: Valóban jó ötlet egy szentmise apropóján politizálni, khm..., izééé... Ételt osztani. Jóm Kippurkor is lesznek éhező gyerekek. Remélem, visznek palacsintát majd a Dohány utcába is ezek a derék "civilek"!
Mariner1
@Csizmás Kond: Nagy tévedés! Jézus nem zsidókat kergetett ki a templomból (akkor mindenki zsidó volt), hanem az árusokat és a pénzváltókat.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
bencemacska
Én csak azt nem értem miért imádkoznak egy katolikus templomban egy megkereszteletlen, állítólag református, közben két gyerekét az evangéliumi testvérközösségben megkereszteltető - de később katolikus templomban átkereszteltető - szerintem hitetlen és hiteltelen farizeusért?!
Szerintem nagyon le adta már a katolikus egyház is!
Csizmás Kond
@Mariner1: na ne kezd a marhaságot...akkor nem is volt zsidó csak judeai meg hasonló...zsidók csak ezer évvel később lettek
...amúgy ha mindenki zsidó volt akkor kit is kergetett ki milyen kufárokat ?
sentinel216
@Csizmás Kond: "Jézus megtisztítja a templomot
Azután Jeruzsálembe értek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit, és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a templomon.Azután így tanította őket: „Nincs-e megírva: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Mariner1
@Csizmás Kond: Jézusom! Ezt a sötétséget!
verum
Végül is jogos az ima. Hiszen Jézus is azt mondta:
" Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek."
soljanka
@Mariner1: "Valóban jó ötlet egy szentmise apropóján politizálni,"
Erről van szó.
Orbán Viktor politikus. Semmi helye a szentmisén.
Dr. Felipe
@Mariner1: Ha a templomban lehet politizálni akkor nyilván hogy templom előtt is lehet. Ha nincs a "szent mise" khm... a bálványimádás akkor palacsintaosztás sincs előtte. Ez ilyen egyszerű.
KERKA
Hálaadó szentmise? akik bent imádkoztak, biztos nincsenek tisztában vele, hogy a Szűz Mária biztos nem bízta tolvajra és elmebetegre az országot !!!
Mariner1
@Dr. Felipe: Egyetértek. Szentmisén mindenkinek helye van. Misét bárkiért lehet mondani. Lehet a templom előtt demonstratíve palacsintát osztani. És Jóm Kippurkor a zsinagógák előtt is.
kkalman
Ha valami nem hatotta meg a bigott fitymaszhívőket, az a templom előtti ételosztás volt. nnyira nem hatotta meg őket, hogy az is előfordulhatott, hogy pofátlanul sorba álltak palacsintáért.
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Desischado
Éljen orbán a szülinapja alkalmából! De!!! Kenyéren és vizen, meg közmunkán!
karma1
@wagabund: Nem kell hozzatenned, hogy "csak vicco"tem", mert Toled nem sertodok meg ilyen megjegyzestol: ismerlek!...:o))) De kb. ilyen "fontossagu" dolgokert lehet a kis hulyeje felelos,...:o))
bakegya
@soljanka: magyarországi helytartónak -az itt érte imádkozók -orbán-teknőst ismerik el védőszentjüknek.Orbángyőző fia,ezzel a tanúságtétellel megajándékozottnak tekintve magát
illiberál alázattal köszöni jól van és ígéri ezerévig fog igazságot,bölcseletet és fényt osztogatni,jó szolgálatért, állampénzért,A NAGY HUNGARY-KUMM -ZSENIALITÁSÁVAL-amit ő maga teremtett meg-hozsanna,hozsánna-a lányságukat már rég elvesztettek mindíg is a biztonságukat teremtőért imádkoznak,már évezredek óta-BÍZNI VÁGYNAK,VICCTOR PEDIG ÍGÉRI,ÍGÉRI-ÉS ÍGÉRI...mert őt egy szent embernek hiszik-ja hogy nem az?-azt csakkk azért nem látják,mert drága a bifockális.
mate03
@Csizmás Kond: Te is nagyon jól tudod hogy nincs igazad!De úgy látom,minden áron a mundér becsülete az első! Boldogok a lelki szegények!
Csizmás Kond
@Mariner1: itt a lehetőséget gyújts világot ?
Csizmás Kond
@mate03: tudom hogy igazam van mert ismerem a vallást viszont ti csak az egymástól eltanult marhaságokat folytatjátok.
...ha még is úgy gondolod, hogy te jobban tudod írd le...és meg van oldva.
mate03
@Csizmás Kond: Mint már írtam! A politikának nincs helye a templomban! Szégyen az egyházra,hisz nekik a békét kellene hirdetni! Nem a szószékről uszítani,mint választások idején!tetszik vagy nem ,nem érdekel!Nekem ez a véleményem!
Csizmás Kond
@mate03: Máté, te mikor jártál utoljára templomba misére ?
Aki Én
@szandokan: 13:58 Látom ezt a sztorit sem érted. Ha valakivel bajom van, azt nem a világ másik felén mondom el, hanem a beteges rendezvényén.
Én tudtam mi a helyes gyereknapon, és nem butaságokat írogattam 13.58-kor a gyereknapi ebéd mellől.
Aki Én
Pont azokat nem látni ott, akik hálásak lehetnének neki. Vajna, Mészáros, Tiborcz...
Csak olyanokat látni, akik meglettek vezetve.
Szerencsétlenek...
eszegfu
@Aki Én: 9:43 Azt hiszem a legpontosabban, Te irtad le a lényeget! Nem vagyok járatos a vallásban, de azt gondolom, hogy hálát adni, csak valami jótettért lehet. Ahogy láthattuk a misén csak a hivők voltak, akik csupán hiszik, hogy a jótevőjük O.V. Akik pedig tényként kezelhetnék ezt, azok valóban nem voltak ott. Talán ezt a régi "sirató asszonyokhoz" hasonlithatnám...nem ismerték az elhunytat, de mivel ez volt a "szakmájuk" egész éjjel hivatalból siratták. Itt is, mintha mindegy lenne, imádkoznak valakiért, amit "megrendeltek".
Aki Én
@Csizmás Kond: Látom szépen betanultad az aktuális butaságot. Faszán összehoztad ezt a dolgot a muszlimokkal.
És erről is van véleményed? Ezt is összetudod kötni a hálaadó misével?

www.youtube.com/watch?v=8cn7huBAzh4
vagy ezt?
index.hu/gazdasag/2015/05/21/saez/
m.macskosz
@m.macskosz: Szép is az, amikor délelőtt 10 órakor állatbébiket simogat a gyerek, délután 13 órakor meg falatozik belőlük. Ezt nem vágtad, úgy látom. De, ez nem is olyan fontos.
Tempora mutantur et nos mutamur in illis.
Azelőtt illemszabály volt, hogy társaságban újságot olvasni illetlenség...
m.macskosz
@m.macskosz:@szandokan: Bocs, ezt neked szántam, nem magamnak.
Anna Mária
@m.macskosz: Ne írj inkább szandokannak latinul.
Még megvádol, hogy külföldi érdekeket képviselsz! :)))
m.macskosz
@Anna Mária: @szandokan: - Nem jobbikos.
- Annyira azért intelligens, hogy le tudja fordíttatni, ha fejből nem tudná.
- Nincs ő perben-haragban a külföldi érdekeltségekkel.
Anna Mária
@m.macskosz: Nem csak a jobbikosok alkalmazzák a bárkit bármivel vádolgatás módszerét, ez éppen a fidesz tökélyre fejlesztett metódusa.
No de persze vicceltem.
m.macskosz
@Anna Mária: @szandokan: nem a barátom.
De nem is az ellenfelem, legfeljebb az ellenségem:
kicsikefiúcska,dedóstempóval,fideszesmentalitással.
Csizmás Kond
@Aki Én: ..betanultam...tulajdonképpen én egész életemben úgy éltem, hogy az ilyen dolgok vettek körül.
Bármit bármivel össze lehet hozni, csak kell legyen aki elhiggye. Te ebben hiszel én nem . Neked fogalmad sincs egy mise lefolyásáról én évente többször részt-veszek rajta...nehéz így társalogni...
Aki Én
@Csizmás Kond: 14:51 Hozzászólásom sok mindenről szólt, de a miséről kicsit sem. Látod, nem is érted mit mond az ember... nehéz így társalogni.
Csizmás Kond
@Aki Én: ..nézd, még a legutolsó gecimaradéknak is kéne annyi genetikai hozzáállása legyen, hogy tudja miről van szó...itt épp egy miséről...
Aki Én
@Csizmás Kond: 15:03 Ez mese, nem mise.
Úgy látszik nem minden geci, ami annak látszik. Hiszen még mindig nem érted miről beszélek. Segítek. A nagy büdös tiszteletre méltót szeretném veled megismertetni, hogy kezd el végre érteni is a dolgokat. És igazad van, ez tényleg hit. Semmi köze a racionalitáshoz.
Anna Mária
@m.macskosz: Nem feltételeztem egy pillanatig sem, hogy a barátod lenne.
Csizmás Kond
@Aki Én: ...próbáld te megérteni és megismerni és azután majd még tárgyalunk...
Dr. Felipe
@Mariner1: Ha a hajléktalanokért vagy az éhező gyermekekért miséztek volna akkor nyilván hogy senki nem megy oda demonstrálni, de hogy van egy aljas féreg aki rágja a nemzettestet, lop csal hazudik, most éppen a bevándorlók ellen uszít, kettészakítja a társadalmat és még imádkoznak is érte. Hát ez már mindennek a legalja, bár már ezt sokszor elmondtam de mindig meglepődök hogy még mindig van lejjebb.
Az ételosztás legalább keresztényi cselekedet volt ha már a templomnál tartunk de amit bent műveltek a jeruzsálemi lovagok az maga volt a gyalázat.
m.macskosz
@Aki Én: Nos, ha mazochista vagy, ám legyen!
Folytasd. csizmással a purparlét! :)
Freewolf
Bravó álcivilek! Igazán paraszt dolog volt! Persze mit várhatunk a külföldről pénzelt, itthon a politikába belehuhogó nemzetrontóktól! Tessék! Ilyenek!
Aki Én
@m.macskosz: 15:44 Igazad van, tényleg nem érzem hol a határ. Néha sajnos átveszem a gyógypedagógus szerepét, pedig nem vagyok az.
m.macskosz
@Dr. Felipe: Bizony, ez az óriási különbség. Emberként élni, vagy NEM embereket imádni.
mate03
@Csizmás Kond: Minden hónapban egyszer!Olyan plébánosunk van aki nem politizál!Dr Tanács János esperes úrnak hívják!Abban a templomban,még az átkosban,én szereltem a városban az első elektromos harangot!Akkor sem féltem hogy bajom lehet,most sem félek elmondani a véleményemet! Akinek nem tetszik tehet egy szívességet!
szandokan
@m.macskosz: Azt sem tudod, mit ettünk, de azért megkérdezném, hogy te vega vagy? Azonkívül meg ne kisfiúcskázzál le, ha kérhetlek.
szandokan
@Anna Mária: Te még mindig itthon vagy? Már régen kint kellene lenned Indiában, de úgy látszik, inkább itt rontod a levegőt...
szandokan
@Aki Én: Ne akarj már annyira okosnak látszani, és mindenkinél mindent jobban tudni. Szerintem ne is szólj hozzám, mert nagyon irritálsz már. Olyan vagy, mint Mariska néni:-))
mate03
@Csizmás Kond!:Ennyire nem lehetsz technikai analfabéta !A régi maradt,csak nem a harangozó húzza!
Aki Én
@szandokan: 00:18 Ne hisztizz már megint... Ez egy fórum, és kibírhatatlan nagy butaságokat írsz, amire nem csak a felső tízezer tud cáfolatot. Ha zavar, hogy minden magas labdádat lecsapja valaki, akkor ajánlom neked ezt:
www.barkafonal.hu/shop/horgolosuli/
mariaberta
Kérdésem csupán annyi: most katolikus, vagy református? No meg ez, a "csuhások" mondanak misét?
m.macskosz
@szandokan: ma, 00:15
Nem vagyok vega, sőt!
Sem a ramadánt sem a Húsvét előtti böjtöt sem tartom,
én nagypénteken is húst eszem, mivel egyrészt ateista vagyok,
másrészt húsimádó. Ez egyébként valószínűleg nem egészséges,
de én minden nap eszem húst valamilyen formában.
Egy magyarországi vadaspark éttermében mégis mit lehetne enni,
ha nem az ott élő állatokat? Bár lehet, hogy ti osztrigát, nílusi krokodilt,
és kengurut rendeltetek, kivivel.
Talán Kőhalmi Zoltántól hallottam, hogy kinn volt a gyerekeivel egy vadasparkban,
majd annak éttermében kajáltak, mire így szólt a gyerekhez:
Igen, eddig simogattad, de most már edd meg szépen, ami a tányérodon van!
Szóval én ilyen szituációnak nem tettem volna ki a gyerekeimet...
m.macskosz
@szandokan: "Azonkívül meg ne kisfiúcskázzál le..."
Más szemében a szálkát...?
ma, 00:18
"Olyan vagy, mint Mariska néni:-))"
szandokan
@m.macskosz: Az a Mariska néni az itteni Anna Mari akart lenni. Egyébként pontosan erről van szó, fogalmad nincs egyrészt arról, mit ettünk, másrészt meg ne akarj nekem nevelési tanácsokat adni, mert nem vagyok rá vevő. Mondjuk kétlem, hogy a gyerekeim megértették volna (vagy inkább azt hitték volna, berúgtam), ha azt mondtam volna nekik, hogy az imént még a sajtot meg a rizst simogattátok, most pedig egyétek meg...
szandokan
@Aki Én: Maximum a legyet tudnád te lecsapni...
szandokan
@Aki Én: Valahogy hidegen hagy a szerelmed tárgya...
m.macskosz
@szandokan: tegnap, 22:02
Te tényleg nem fogod fel mit írok, vagy szándékosan érted félre?
Nem véletlenül írtam, hogy más szemében a szálkát...,
100%-ig tisztában voltam vele, hogy Anna Máriáról beszélsz,
nem wittnermarcsáról. Az meg marhára nem érdekel, hogy a
vadasparkban esetleg rántott sajtot ettetek, rizzsel és tartárral.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.