Eddig méltatlanul keveset lehetett hallani a Honfoglalás 2000 nevű egyesületről, akik igazán szorgosan tevékenykednek a magyar haza boldogulásáért. Nemcsak, hogy megalakították a Vlagyimir Putyin Baráti Kört, de most az MTA elnökét, Lovász Lászlót kérték valami igazán különleges dologra.

Íme a szervezet rendhagyó, ám annál tökéletesebb közleménye, amelynek értékéből tényleg semmit nem von le, hogy a készítők nem tudják helyesen leírni, hogy "Nobel-békedíj".

A civil szervezet postázta az MTA elnökének, Lovász Lászlónak írt levelét, melyben kérte a tudós társaság elnökét, hogy javasolja megosztva Nobel Béke-díjra Orbán Viktort, illetve Vlagyimir Putyint.

A világ legolvasottabb magazinjai (köztük az amerikai kiadású Politico) és az európai közvélekedés szerint fel kell figyelni a magyar miniszterelnökre, aki a béke ügyére a legnagyobb hatást gyakorolja. Orbán a migráns-válság bölcs, megfontolt kezelésével elhárította a közvetlen háborús veszélyt: ezzel a legtöbbet tette a kontinens békéje, biztonsága, az európai értékek védelme érdekében.

Putyin a világ egyik vezető országának vezetőjeként minden erőfeszítésével arra törekedett, hogy fenntartsa a békét és nyugalmat Európában, de tevékenyen hozzájárult a bolygón kirobbant bármely konfliktus békés rendezéséhez – olvasható többek között a Time és a Forbes amerikai magazinok oldalain.

A két nagyformátumú politikust szerte Európában javasolják a rangos kitüntetésre, támogatóik tábora szakadatlanul növekszik, tevékenységüket példaértékűnek tartják. A Honfoglalás 2000 Egyesület szerint méltóak a Nobel Béke-díjra.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Nobel békedíj egy állandóan ellenségképet és ellenségeket gyártó elmebeteg miniszterelnöknek aki ugyancsak élenjáró a korrupcióban és a lopásban, na az több mint felháborító. Még akkor is ha megosztanák a díjat!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
A világ leg, és második legkorruptabb emberét...?
Egyébként nem pozitív értelemben említette a Politico orbánt, csak annyit jelentett ki, hogy nem lehet nem figyelni rá. Lehet szeretni, lehet gyűlölni, de nem lehet közömbös. Putyinhoz és Erdogánhoz hasonlította, ami nyugaton még véletlenül sem a dicséretet jelenti.
Egyébként sok ,,legolvasottabb" lap ír ilyen olyan cikkeket orbánról, miért nem azokkal büszkélkednek? Ha ez a lap ma írna egy kritikát, akkor már indulnának is ellenük a cöffel együtt. Na ez a nevetséges és tökéletesen hiteltelen fideszvédelmi (ál)civil szerveződés.
silber13
Nobel békedíj egy állandóan ellenségképet és ellenségeket gyártó elmebeteg miniszterelnöknek aki ugyancsak élenjáró a korrupcióban és a lopásban, na az több mint felháborító. Még akkor is ha megosztanák a díjat!
cs.n.
Miért rendhagyó? A többi közleményük is ugyanilyen agyament.
pbalage
Szerencsétlen Nobel szerintem most fordult egyet a sírjában és elgondolkodott,
hogy egyszer majd jó lehet még valamire az a mellényzsebében lévő kis darabka dinamit.
dr. prédikátor
Na menjetek a picsába!!! Hülye barmok!!! /Már bocs de kiakasztottak/
nusika
Honfoglalás 2000?? Kik ezek? 2000 fideszes szavazó?
nusika
@nusika: a jobbik egy szervezete!!! Most már értem !
hetöndöe
A seggnyalásnak tényleg nincs határa,ezeknek a nyelve az output oldaltól lassan már felér az inputig.:-)
Csizmás Kond
Nobel békedíjat csak az kaphat aki valamilyen háborút indított egy másik nemzet ellen.
bencemacska
Szerintem ezek a zemberek címet tévesztettek: OV-t a makrancos utcagyerek címre lehetne csak joggal felterjeszteni!

Ps. Gyerekkorában csak a mákos sütit vágta a falhoz az ebédlőben, mikor a tanárnő kifogásolta, hogy az nem jár neki. Ma Lovasberényig építi a felcsúti kisvasutat, ha nem tapsolnak neki megfelelően!
hetöndöe
@Csizmás Kond: Akkor Putyin simán megkaphatja.
kakaósbögre
nos,ezek a lények valami félresikerült géntechnológiai kísérlet végeredményei lehetnek.
Toby
" Ha 100 évig nem születik idióta hülyegyerek, 50 évig még akkor is lesz ! "
( by néhai apósom )
Hari
Hát a közmondás megint beigazolódott: bolond likból, bolond szél fúj . Pöttyöskének közgazdaságit, Roggyant Tóninak fizikait, mert oly szépen oldta meg a testek spontán kitágulásának fizikáját, Varga Mihóknak a matematikait, a munkanélküliség drasztikus csokkentése a termelő dolgozók letszámának kismértékű növekedése ellenére, az orvosit Pultok Petinek a korrupciós gennygócok gyökeres kimetszése esetleges szövődmény okozó beavatkozás nélkül. Új díj alapítása javasolt Szélgyártó Petyanak, az önálló gondolkodás tudományában kifejtett elévülhetetlen érdemei elismeréséért.
papa.49
A ,,baráti körnél,, se a szomszéd a hülye!!!
Captain Blood
Mint annó a régi időkben: Párttitkár elvtárs ez az Orbán gyerek már annyi hülyeségünket hirdette meggyőződésesen... nem lehetne valami kitüntetést adni neki???
Mondjuk a Román Kályharend Összes Könyökcsövét???
Nehogy már egy ilyen jó elvtársat elveszítsünk, aki gondolkodás nélkül terjeszti a hülyeségünket!!!
joopapa
Na a Honfoglalás 2000 is számíthat egy kis közlóvéra ezért a remekbe bas..ott kis se..ásért! Mert ahogy a régi mondás szól: " Szorgos nyelvünk győzni fog"!!!
nezelodo
Hát adjanak nekik, vigaszdíjként Lenin rendet, vagy a Szovjetunió Hőse kitüntetést, vagy ha kevés, adják kettejükre a Brezsnyev érdemrendekből vart egyenruháját, had röhögjön a publikum.
bencemacska
@nezelodo: Tőlem a Hős Anya kitüntetést is átvehetnék!!!
justhpeter
Visszataszító már a módszer is, hogy egy elmebeteg gyülekezet " más farkával akarja kaszálni a csalánt". Bornírt primitívségükben arra gondoltak, hogy az MTA Elnöke egy szinten van velük. Ez az örökös zárt osztályi elhelyezésre aspiráló civil szervezet a kezdeményezésével nyílt provokációt hajt végre a társadalom normális részével szemben azzal, hogy két hasonló zárt osztályba való elmebeteget akar a díjra felterjesztetni.

Amennyiben én is élhetek egy szerény javaslattal, ezennel javaslom Orbán és Putyin mellett a Honfoglalás 2000 tagjainak is azonnali kényszergyógykezelését elrendelni. Mindegyiküknél igen nagy szükség lenne rá.
petike
@Csizmás Kond: Ha saját nemzete ellen harcol, az kizáró ok?
Fradigege
Most nagy szarban van az MTA elnök. Ha nem sikerül elintéznie, repül.
Vizual
Akkor mi van azzal, hogy Orbán saját szavai szerint harcban állunk...állandóan. Ő harcol, hol járna neki egy Béke Nobel dij. De azt hiszem kapott már más diktátor is.
papa.49
@Vizual: Háborúval ,védi a békét, nem kell messzire menni a történelemben csak úgy 40-50 évet akkor is volt BÉKEHARC))))))))))))
Desischado
Ez még viccnek is rossz. Két diktátort Nobel díjra terjeszteni?! Mit érünk még meg ebben az Abszurdisztán nevezetű bolondok házában?!
Szókrakész
Hogy lehet Béke-díjas egy olyan ember, aki állandóan harcolgat?
Harcolgat a kommunisták, a bankok, a multik, a harc ellen.
Ő tuti, hogy a parlamentbe is harci menetfelszereléssel, ruházatban megy be.
Előtte az utászok rendezik az utat. Külön barikádokat építenek neki(nem elég a sok útlezárás, építkezés), amiket aztán megvéd, majd előrenyomul és végül beveszi az épületet.
Szókrakész
@Vizual: Bocs, most olvastalak csak.
Egyre gondoltunk, de tied a pont.
amaramaistanna
Ha és amennyiben ez így megy tovább, akkor nyugodtan kitehetjük a határokon az alábbi feliratú táblákat:
MAGYARORSZÁG ZÁRT OSZTÁLY
Csizmás Kond
@petike: a saját nemzete ellen az isis harcol.
Aki Én
@Csizmás Kond: 14:34 Az nem elég ha folyamatosan háborúban állunk mindenkivel?
simmering73
Megszólalt a mai napra ide rendelt hülye is.
teuton
@Csizmás Kond: Latszik mennyire tajekozott vagy, vagy csak eltevesztetted az oldalt? Milyen nemzetisegü az ISIS? Mert több mint 100 nacio fiai harcolnak enne, köze több tucatnyi magyar is...
teuton
De MAGYAROK! Ezekre miert nem büszkek az arpadsavosok???
teuton
@Csizmás Kond: A nemzet ellen nem, csak a szelsöjobb, nacik es az orszag elen levö jelenlegi tolvajbanda ellen.
gulyasgyula
De kár hogy Orbán nem engedte be a migránsokat ..Ha itt lenne 100 000 migráns legalább lenne aki, UNALMÁBAN OLVASSA EZT SZÉP SOROKAT ..Ugye jó lenne ?? Tele lennének a Pesti aluljárók ...Lenne mit takarítani , etetni, itatni Internetet nekik, orvosi ellátást ,stb ..Na akkor mit irnátok rólla...???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.