Az amerikai kormánynak megakadt a torkán a Bayer-ügy: az ENSZ antiszemitizmussal foglalkozó találkozóján elmondott beszédének jelentős részét szentelte Magyarországnak az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete – írja a NOL.hu.

Az antiszemitizmus nem csak a zsidókra jelent veszélyt, hanem a pluralizmus és sokszínűség elveire és az általunk nagy becsben tartott alapvető jogokra is – mondta el beszédében Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. A világszervezet antiszemitizmusról tartott második találkozóján magyar idő szerint csütörtök hajnalban elmondott beszédében úgy fogalmazott: amikor a zsidókat támadják, akkor általában más kisebbségeket is. Azok a személyek, akik a zsidókat bántják, általában a bevándorlókat és a menekülteket is zaklatják, mondta, majd hozzátette: ez nem csak az egyénekre, de kormányokra is igaz. Ennek pedig Power szerint Magyarország az egyik példája.

A Népszabadság cikkében az USA ENSZ-nagykövete felidézi: Magyarország az az ország, ahol szobrot akartak állítani Hóman Bálintnak, aki a harmincas években szorgalmazta a magyar zsidók deportálását. És az az ország, ahol állami kitüntetést adtak át Bayer Zsoltnak, egy "fertőzően antiszemita véleményírónak." Powers szerint az egész országban terjed az antiszemitizmus, amit a szélsőségesen nacionalista Jobbik növekvő népszerűsége is bizonyít. Azt is megemlíti, hogy a Jobbik a holokausztot rendszeresen "holokamunak" nevezi.

Power beszédének jelentős részét szentelte Magyarországnak. Más országokat is említ, de csupán egy-egy mondatban. Négy gépelt oldalnyi beszédéből másfél oldal kizárólag Magyarországról szól.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Majd kiosztja őt is Papagáj Péter, már biztos fogalmazzák a közleményét az MTI-nek. :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
cs.n.
Majd kiosztja őt is Papagáj Péter, már biztos fogalmazzák a közleményét az MTI-nek. :)
Yoda69
Dobbenet mennyire tisztan latjak a magyar tragediat.
Jo lenne ha a birkak is befejeznek a begetest, es a vezer tulok vakon valo koveteset.
kiscsillag66
@Yoda69: Több év kell ahhoz, sajnos, hogy a birkák felnőjenek.
soljanka
@Yoda69: @kiscsillag66: A birkák nem fogják ezt soha belátni.
Mert birkák.
Grumpycat
A faszért kellett ezért amerikában sírni. Kiosztanám én itthon is. De igazit. Vasutas-bakancs, csákánnyél van. Lehet jelentkezni nálam.
volvós
Nagykövet Asszony !!! Nem lehetne ezt a " kapitális pofont "
esetleg egy Baseball-ütövel adni fejenként ???
Csizmás Kond
Az ensz a világ legnagyobb hivatalos maffiabandája.
Yoda69
@Csizmás Kond: Szanalmasan hulye vagy, hogy ekkora ostobasagot allitassz.
Központi Bizottság
@szép új világ: Mégpedig Washingtonban! Persze, ha kapnak beutazási engedélyt!
Csizmás Kond
@Yoda69: Ezt már előttem nagyonsokan megírták és bizonyították is. példa erre az ensz emberjogi nagykutyájának egy olyan arab valakit választottak ahol még ma is törvény a megkövezés...de persze te attól még nézhetsz bárkit hülyének mert neked az ilyen tett jelent emberjogot.
Tekla
Hogy jön ez a nő ahoz, hogy bele vau -vauzzon abba, hogy mi kikkel akarunk együtt élni ? Meg kikkel nem , vigye haza szép színes hazájába az összes rusnya , ingyenélő ,felforgató terrorista, iszlámosdit. Mi meg had éljünk a szokott módon.
justhpeter
@Tekla: Orbánostul, Semjénestül, mindhalálig !
Grumpycat
@Tekla: Na te vagy az a tetves kalóriaszámláló, aki reggelente távozik a csuti zsírdisznó valagából. Tégy jót a világgal, ésfuss szembe az intercityvel bazdmeg.
offside
A amerikaiak kiirtották az indiánokat és elvették a földjeiket. Ebből lett az az USA, amelyik most másokat oktat a kérdésben. Ügyes!
gazdag dezső
Hát való igaz ! Ez a szemétláda csak fogná be a száját,és ne bírálgasson minket mert nincsen joga alapja hozzá! Ők valóban akik kiírtották az igazi Amerikaikat,a bennszülött Indiánokat !! Ő pofázik pedig nagyon messze van ahhoz ,hogy beleszóljon a Magyar ügyekbe!Talán Ő is zsidó lehet? Akkor is elég legyen már ebből a több mint 70 éves dologból amit őseink tettek,de akkor is nem a kis köznép döntött úgy ,hanem a politikusok!!
Szókrakész
"amikor a zsidókat támadják, akkor általában más kisebbségeket is."

Nem!!!
Amikor a zsidókat támadják, akkor a zsidókat támadják.
Ne kenjük szét!!!
Szókrakész
És tisztázzunk le valamit!!!

A biblia szerint mi mind zsidók vagyunk.
Minden nép, nemzet!!!

Miért ferdítenek?!?!?!
idppp
@Szókrakész: Igaza van! Fejtől bűzlik a hal... Ugye kedves barátaim, ez nem is annyira burkolt zsidózás, mint inkább, - mondjuk úgy, - hogy tőről metszett zsidózás?
„A nemzetközi tőke képviselői azzal érvelnek, hogy a pénznek nincs szaga. A pénznek nincs, de a birtoklóinak igen”!
Orbán Viktor /Fidesz/, Krynica, 2016. szeptember 07.
Villon
@Szókrakész: Örülök, hogy szereted a cigányokat, az arabokat, a románokat, tótokat, svábokat, kínaiakat,... de mi a bajod a zsidó vallással?
karma1
@offside: 19.14-re:Pistike, ulj le, EGYES! Milyen amerikaiak oltek meg az indianokat??? Ha nem tudnad - mert esetleg elkerulte volna a figyelmedet az altalanos iskolaban tortenelemoran - de Amerikat Columbus Kristof fedezte fel, aki SPANYOL volt, es o terjesztette azt a rendkivul bekes vallast, amit romai katolicizmusnak hivunk. AKi nem vette fel a keresztseget, le lett meszarolva. Az elso telepesek tehat NEM amerikaiak voltak, de meg csak nem is angolok. Aztan most ez a vallas ohajtja megmondani, hogy az iszlam milyen nepirto.
Yoda69
@karma1: En sem akarom vedeni az iszlamot, de a keresztenyseg neveben sokkal tobb embert meszaroltak le, vagy kuldtek maglyahalalra, mint amennyit az iszlam terroristak megoltek.
Desischado
@karma1: @Yoda69: Pontosan. És a spanyolok "találták" fel a "szent inkviziciót", is, és például cortéz és pizarro kiséretében papok is voltak, akik az "igaz vallást" mentek, hittéríteni a szerencsétlen aztékoknak és az inkáknak.
Szomorú, hogy ilyen szégyenletes listán vagyunk, mint amit a agykövet asszony felvázolt. Én nem ilyen országban szeretnék élni! El kell a fekélyt takarítani Magyarország testéből! orbán és a bandája meg a jobbik nélkül fényévekre előbbre lennénk!
Szókrakész
@Villon: Semmi bajom nincs senkivel, mint személlyel, míg az ÉLETNEK, ÉLETÉRT él.
És nem gonosz dolgokra fordítja az isteni ajándékot.
Tudást, kreativitást, szeretetet,...
Maradjunk meg emberek!!!
Tőlem lehet bantu néger, maszáj, polinéz, apacs indián, zsidó, arab, kínai...bármi.
karma1
@Yoda69: Szerintem a katolicizmus sokkal veresebb vallas volt a kozepkorban, hiszen sikerult sokszor a katolikus vallast kovetoket is kivegezni, megkinozni.
Tudom, az iszlamban is mukodik a sajatsagos biraskodas, dehat annyi ember kozott valamilyen rendnek kell lenni, ha mar a sajat kormanyukat se veszik komolyan?...
vadnarancs
Végre valamiben világelsők vagyunk! Magyarország jobban teljesít!
krumpli
Ma már csak egy bábu ENSZ. Vicc az egész..
Peller Anikó
@sók: úgy van. Csakhát az arab pont nem ilyen.
almalibre
Értem én, mi magyarok annyira gyűlölünk minden nemzetiséget, hogy rendszeresen cigányozunk és zsidózunk. Szintén rasszizmusunk folytán létezhetnek olyan vezeték nevek, mint Rácz, Németh, Tóth, Román, Horváth,Török stb…
És mi van azzal, hogy:
“Azok a személyek, akik a palesztinokat bántják, általában a bevándorlókat és a menekülteket is zaklatják, ez nem csak az egyénekre, de kormányokra is igaz. Ennek pedig Izrael az egyik példája”?
offside
@karma1: 00.41
Történelemből egyes.
Olyan nációt védesz, amelyik amelyik kiirtott egy kontinensnyi népet. És az jelen esetben nem a spanyol, hanem IGENIS AZ AMERIKAI!!!
A Wounded Knee-nél védtelen nőket és gyerekeket lemészároló katonái Az Egyesült Államok lobogója alatt gyilkoltak 1890-ben. Törvénnyel védett zászlaja ugyanaz, mint a gyermekek gyilkosaié. Elnökei, kongresszusa, kormánya hazugságokkal és szerződésszegésekkel, vagy ha kellett gyilkos erőszakkal azaz az Egyesült Államok Hadseregének ágyúival vette el az őslakosok földjét. Az indiánok honvédő háborúját vérbe fojtotta. Az őslakosokat állatok módjára rezervátumba zárták, kiéheztették egészségüket tönkretették. "A halott indián a jó indián".
Amikor már majdnem teljesen kipusztultak, gyorsan elkezdték támogatni őket. Undorító és álszent magatartás.
Fővárosukat pedig egy olyan emberről nevezték el, aki a mai jogviszonyok szerint emberiség elleni bűncselekményért kellene felelnie.
nemfideszes
@offside: A kereszténység nevében, hány millió embert is irtottak ki a történelem során? Lásd Dél-Amerika
Akkor most a pápának ne lenne joga, erkölcsi alapja, keresztényi erkölcsről, szeretetről stb. beszélni?! Esetleg már te is megtagadtad volna vallásodat a kereszténység múltban elkövetett tettei miatt?!
nemfideszes
@offside: Bravó! Vezetéknevekkel próbálod igazolni, hogy nálunk nincs rasszizmus. Ez aztán a bizonyíték, főleg annak fényében, hogy egy másik kommentedben meg kitüntetnéd a menekült gyereket rugdosó nőszemélyt!
Érdekes, hogy mennyire együtt érzőek vagytok az Izraelt rakétákkal lövő, robbantgatni, késelni oda átjáró palesztinokkal, és mennyire fröcsög belőletek a gyűlölet ha ugyan ez a náció (mármint a muszlimok) Magyarország határain szeretnének átjutni.
nemfideszes
@offside: Bocsi az utóbbi @almalibre-nek szólt.
offside
@nemfideszes: Dedós színvonal Ellenérved nincs, ezért másról kezdesz beszélni. Aminek a témához semmi köze. De még azt is rosszul.
A vallásom nem római katolikus. A pápát egy szélhámosnak tartom, éppen azért, mert anélkül papol keresztényiségről, erkölcsről, szeretetről, hogy az egyháza és ő maga bűnbocsánatot kért volna a múltban elkövetett égbekiáltó bűneikért. A Római Katolikus Egyházat pedig egy maffia. Már a külsőségeiben is alapjaiban tagadja Jézus tanításait. Számomra hiteltelen.
offside
@nemfideszes: 15.11
Embert ölni mindenhol bűncselekmény. De nem ugyanaz ám, ha egy muszlim palesztin Izrealben késel meg egy katonát, vagy ha egy muszlim afgán Európában csapkodja az embereket bozótvágóval...
nemfideszes
@offside: "Dedós színvonal?" A több mint 100 évvel ezelőtti események fényében megítélni a mai eseményeket, embereket, kormányokat, pedig nyilván az érvelés magas iskolája. De leginkább a képmutatásé. Ezer példát hozhattam volna fel, hogy visszautazva a történelemben, minden vallásnak, minden nemzetnek meg van a maga sara, ahogy a magyaroknak is. Erre próbáltam rámutatni a kereszténységet felhozva példának, de hát vannak akik az ilyen egyszerű dolgokat sem képesek értelmezni.

"De nem ugyanaz ám, ha egy muszlim palesztin Izrealben késel meg egy katonát, vagy ha egy muszlim afgán Európában csapkodja az embereket bozótvágóval..."

Azon felül, hogy muszlim palesztinok nem csak izraeli katonákat gyilkolnak ( a repesz nem válogat) hanem nőket és gyerekeket is, pontosan, mint ember és ember között, mi is a különbség egy izraeli katona és egy európai ember között?

Szerintem, mint mélymagyar jobbikos (ugye nem tévedek?) írd le egyszerűen, hogy utálod az amerikaiakat, a zsidókat na és persze az arabokat (ha éppen nem az izraeliek verik őket) és kár tovább erről "vitatkozni" . De persze el ne felejtsd utána kikérni magadnak, hogy te rasszista volnál!!! További jó fröcsögést!
nem tibi
És mi lenne ha ismernék is ezeket ?
Csak hallomásból beszélnek róluk .
Nincs az a botrány ami miatt ezek közül valaki is megfontolná a lemondását .
Más normál országokban ilyen miatt valakinek aki felelős már rég vége .
Mármint a poltikai pályafutását értve .
offside
Igazad van, tévedtem. A dedós színvonal erős túlzás! És az is kiderült, hogy nem csak a színvonalad van minősíthetetlenül mélyen,

hanem a jellemed is. Ha nincs ellenérved - mert nincs -, akkor egy önkényesen megszabott időhatárt alkotsz, melyen túl elévültnek minősíted a gyalázatot, és inkorrekt vitamódszernek, képmutatásnak a rávaló hivatkozást. Silány, gyáva és sunyi módszer.

"A több mint 100 évvel ezelőtti események fényében megítélni a mai eseményeket, embereket, kormányokat..."

A több mint 70 (AZAZ HETVEN) évvel ezelőtti események fényében a mai eseményeket, embereket, kormányokat, megítélni pedig nyilván nem képmutattás, henem az érvelés magas iskolája.
Apponyi, Gömbös, Horthy, Hóman, Tormay, Wass, nem, nem, nem!
Washington, Gettysburg, Little Big Horn, Wounded Knee, jess jess jess!

Nem állok neki magyarázni, hogy mi a különbség egy palesztinnak a szülőföldjén egy fegyveres katona ellen elkövetett késes támadása, és száz határon át Európába "menekült" primtív ösztönlények vérengzései között. Csak annyi mondok, hogy van. Nagyon-nagy különbség van közöttük!

Nem kérem ki magamnak, ha rasszistának mondasz. Sőt a fasisztát, és a nácit sem. Örülök, ha ez a véleményed. Tőled, és hozzád hasonló színvonalú félművelt szellemi vergődményektől ez elismerés.
Tekla
@justhpeter: Jobbikos vagyok , nem Orbánista :)
Tekla
@Grumpycat: Hogy te ,hogy ragaszkodsz hozzám és milyen figyelmes vagy , szinte megható :)
karma1
@offside: Latom, I. Istvan kiralyujnkrol sem tudsz tul sokat... Ha meg emlekszel ra, amikor o maga felvette a keresztseget, a nepet is erre kenyszeritette, kulonben mindenki mehetett a lecsoba...
I.Istvan tudta, hogy csak akkor kerulhet bele az europai nepek koze hivatalosan, ha kereszteny orszagot csinal, szoval akkor most mi is volt az elso kiralyunk? Honalapito vagy nepirto? Hogyan is bant el a poganyokkal, mondjuk Koppany-nyal?
offside
A kérdésben konzultálj nemfideszes fórumtárssal!

"A több mint 100 évvel ezelőtti események fényében megítélni a mai eseményeket, embereket, kormányokat, pedig nyilván az érvelés magas iskolája."
justhpeter
@Tekla: Ha Neked megfelelő, ám legyen, nálam nem nyerő egyik sem.
koszpeko
@Yoda69: tegnap, 01:30 "a keresztenyseg neveben sokkal tobb embert meszaroltak le"

Itt vitatkoznék veled.
Nem a kereszténység nevében gyilkoltak,hanem saját nevükben.
Mert a középkori papok a nép tudatlanságát kihasználva kitalálták,hogy Isten akarata.
A kereszténység vagyis Krisztus követői nem egyenlők egy vallásban kreált mondvacsinált népirtással.

Ez olyan mint a Német nép és a nácizmus között egyenlőség jelet tenni a II. Világháborúban.

Arról miért nem beszél senki,hogy hány keresztény ment az oroszlánok elé?
Vagy amikor Néró felgyújtotta Rómát és ráfogta a keresztényekre milyen kivégzések voltak?
Akkor még nem volt Római katolikus vallás.

Egyébként lehet emlegetni a Keresztes hadjáratokat.
De nézzük meg az előzményeit.

hu.wikipedia.org/wiki/Keresztes_h%C3%A1bor%C3%BAk

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben, amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab („a könyv népe”) kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja) kellett fizetniük cserébe.

Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. Hakem kalifa uralma alatt (996–1021) üldözni kezdte a keresztény- és zsidó vallásúakat. A kalifa a keresztényeket egy fakereszt, a zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte, akiket büntetlenül megölhették az „igazhitűek”, akár az utcán is. Hakem megmérgezése után az üldöztetés véget ért, de a keresztények elleni atrocitások nem szűntek meg, a nyugati zarándokokat egyre többször rabolták ki.[1]
spu00
Olvasták a Jeruzsálemi Post-ban a Sorosról írt cikket? Ezek szerint mát ott is felütötte a fejét az antiszemitizmus?
Ha átadták volna az inkriminált Bayer cikket S.Powernek, talán nem nyilatkozta volna azt amit.
Tudják, a messziről jött ember azt mond amit akar, s nálunk nagyon sok ilyen ember van, volt, s még lesz is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.