A bruttó bérek az idén 10 százalék körüli mértékben nőhetnek, a reálbérek – 2,4-2,5 százalék inflációval számolva – 7-8 százalék közötti ütemben emelkedhetnek az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Ürmössy Gergely, az Ertse vezető makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a statisztikai hivatal által csütörtökön közölt adatok szerint

a bruttó átlagkeresetek 10,7 százalékkal voltak magasabbak idén februárban az egy évvel korábbinál. Ez az ütem jelentős gyorsulás a 2016-os 6,2 százalékos átlagos bővüléshez képest.

Az elemző szerint az idén kitarthat a bérnövekedési ütem tempója, éves átlagban 10 százalék körül lehet, az átlagos infláció elérheti a 2,5 százalékot, így reálértelemben 7-8 százalék közötti keresetnövekedést vár.

Horvát András, a Takarékbank elemzője is arra számít, hogy

az idén 10 százalékkal nőnek a bérek a bérmegállapodás, a minimálbérek 15 százalékos, a garantált bérminimum 25 százalékos növelése, valamint az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt.

Mindez a várt 2,4 százalékos infláció mellett 7,6 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet, 2013-tól 2017 végéig pedig összesen 28,3 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 32,3 százalékkal nőhetnek a reálbérek.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
@SystemError: 10%-al nőnek a bérek, de az árak 11...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Na tessék jó politikus lennék: Idén 10000% nőhetnek a bérek, de garantálom az 1%-ot:)
TASzSz
@SystemError: 10%-al nőnek a bérek, de az árak 11...
nezelodo
Olyan ez mint az áruházak reklámja: Akár 50 %-al is olcsóbban vásárolhat! Csak mikor meg akarod venni az már elfogyott! Olyan szép minden mint a választási kampányban, de aztán jön a hazugék kormányzása, mégsem józanodik ki a megszédített fapados IQ-jú választó.
Hellcat
Kormányzati szektorban meglesz az a 10%...a többiért nem vállalnak felelősséget.
Eladott Ország
Permanensen nőnek a bérek, mint a Lenini forradalom idején. Lassan már beelőzzük Luxemburgot, különösen választás előtt.
simmering73
9 év ig egy petákot sem nött a közszféra jelentős részében. Jön a választás, jön a mézesmadzag?
Mirabilis
Nem értem. Hogy tudnak prognotizálni béremelést nem állami cégeknél?
magyarbakancs
Minden téren minden emelkedik csak a ,szarkupac emelkedését vészük észre ,de azt nagyon.
advocat
És csak felényit a nyugdíjak? Ha már az ország jobban teljesít...
cikicakk55
Ezt tudják a munkaadók is? Az év eleji kötelező minimál bér emelésnél piszok gyorsan megtalálták a kiskaput.Városunkban több cégnél bevezették a 6 órás munkanapokat,hétvégén megszüntették a munkát, nem volt szappan,wc papír a tisztálkodási helyeken,sőt legtöbbször meleg víz sem.Sok kicsi sokra megy. Az én idősebb fiam diplomás,de nem a diplomája szerint dolgozik,mert abban nem talált munkahelyet.Ez még Torgyán idejében volt,mikor a vidék és városfejlesztési mérnököknek ígérték,hogy diplomázzanak le,mert hatalmas szükség van rájuk.7 éve dolgozik egy cégnél,ahol az első két évben a munka mellett tanulnia is kellett. nem tudom hol vannak az utóbbi évek béremelései,mert Ő nem látja egyik papírján sem. Inkább azt veszi észre,hogy egyre kevesebbet tudnak félre tenni,hogy nyáron a két gyerekkel legalább egy hétre elmehessenek nyaralni.Pont valamelyik nap mondta,hogy " Anya! A gyerekek az idén nyílván a két nagyinál nyaralnak" Na ennyit a béremelésről.
Eladott Ország
@cikicakk55: http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/kijatss...
Kijátsszák a béremelést a multik ( nemcsak a multik) szerk.: csökkentik a nyolcórás munkaidőt, vagy átsorolnak és egyébb trükökkel nem emelnek bért. Modernkori rabszolgatatrtó társadalom lett az, amiben élünk. Régen a rabszolgáknak adtak szállást, ruhát és ételt, de egy fillért nem kaptak. Ma fizeted a szállást, a ruhát és az ételt és egy filléred nem marad. A végeredmény ugyan az és ami még közös: mind a két esetben kuss a neved, különben ráb*szol.
egyvandor
Ez csak a választási csalás egyik rafkós formája. Ettől minimum 15% lesz az infláció. Mert a nertársak rendszere ezt nem teszi reálissá. Amelyik országban a mészarosok, vagy pártfunkcionáriusok teljesítmény nélkül arathatnak, ott nincs igazi értéke e pénznek. Onnan minden normális ember menekül.
CsipkeRózsa
A régi nyugdíjemelési eljárás szerint az idei nyugdíjakat a fenti számok szerint 6,25 %-kal kellene emelniük.

10 + 2,5 = 12,5 : 2 = 6,25
papa.49
@CsipkeRózsa: És kaptunk 1.6 % ot meg egy ígéretet, hogy majd novemberben visszamenőleg stb. de aki mondjuk most nyomorog és éhen hal, vagy beteg és nincs pénze a gyógyszereire, és meghal, az ugye egyetlen petákot se fog kapni...
cikicakk55
@Eladott Ország: Igen! Olyan okosan tudnak kötelező minimálbért emelni,hogy azért a kiskapuk megmaradjanak a munkáltatóknak.Nem a kisvállalkozókat hibáztatom,mert állítom,hogy becsületesebben bánnak a dolgozóikkal mint a multik.Igaz, a kisvállalkozó nem is keres havi egy millió fölött,még a melósai a minimálbérét güriznek.A nagy cégek, a multik azok akik még azt a kevés pénzt is sajnálják a dolgozóiktól. Már a fülükön is a pénzük folyik ki,de az nem elég.A kormány ha már törvényt hoz,igazán bezárhatná a kiskapukat is,mert úgy is tudják,hogy megtalálják akik akarják.
Borsodi
A bérek nőnek de nem nekünk, pedig jól keresünk,csak a pénzt nem találjuk.Talán más országban,vagy megyében kellene keresnünk.mert Borsod az elátkozottak földje lett.
F_Viktor
@cikicakk55: Ha bezarnak a legjobban adozok, a multik elott a kiskapukat, akkor azonnal lehetne allamcsodot jelenteni.
A multik helyett inkabb a munkavallalokra, KKV-kra tesznek nagyobb terhet, mert lopni kell.
Lepényleső
...az árak meg legalább a kétszeresével?
cikicakk55
@F_Viktor: Közel sem biztos,hoy a Multik ha rákényszerítenék őket a béremelésre,akkor lelécelnének.Annyit úgy sem tolnának rájuk,mint ha saját országukban működnének.Sokkal nagyobb gond az a multikkal,hogy minden olyan dolgot,ami nekik pénzvesztéssel jár,Vagy a dolgozóikon,vagy ha ott nem lehet,akkor a vásárlókon hajtják be. Akár hogy is nézem a béremelésből mi a hétköznapi emberek soha nem jövünk ki jól. Mondjuk én már nyugdíjas vagyok,de az a szerencsém,hogy a párommal ketten kijövünk a két nyugdíjból.Igaz,hogy hús csak egy héten egyszer van és a gyógyszerek sincsenek mind kiváltva,de hát a kormánynak úgy is ez a célja.Minél rövidebb ideig kelljen nyugdíjat fizetni.
F_Viktor
@cikicakk55: Azt csak orbanek allitjak, hogy a multik maga a pata's.
Magyar viszonylatban amit a be'reken mevsporolnak, azt boven kifizetik az allamnak ado'kban.
Kozben infrastrukturat fejlesztesztenek, rengeteg munkahelyet teremtenek, novelik a fogyasztast.
Egy pelda: Emlekszel a Mata'vra? Messze elavult technologia, nulla fejlesztes, evekig hozudo fogyasztoi igeny kielegitese.
Ezert kellett privatizalni, ezert kellett az orszagba a DT.
Ennek koszonheto, hogy Europa legfejlettebb mobilhalozata jelenleg Magyarorszagon van.
Grafix69
Igen ,ez az végre itt is olyan lesz mint ott kint a rothadó nyugaton . Már 10 százalék ez ám az igazi dübörgés, csak úgy hasít a gazdaság . A könyvelő is megmondta , óriási fejlődés lesz , a Dzsidipidzsi már a 4,7 százalékot is elérheti , igen , a lopás meg a 100 százalékot. Minden ebben az ütembe fejlődik ,akkor pontosan 35 év múlva éri el a magyar melós fizetése a mostani nyugatiét . Ja azért a melósét mondom , mert a MÁV igazgató már most is annyit keres amit nyugaton is csak 20 év múlva keresnek, Matolcsy meg utolérhetetlen , és aki igazán hasít az Mészáros Lölövics , ő például megkeresi a magyarok fizetésének egyedül az 50 százalékát , gratulálok a bazi nagy fejlődéshez .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél