A migránsok befogadásának legnagyobb vesztesei Közép- és Kelet-Európában a romák lehetnek, mivel az ő integrációjukra fordított pénzeket kellene az illegális bevándorlókra fordítani – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Heidelbergben szombaton az M1 aktuális csatornának adott interjújában.

Balog Zoltán: a migránsok befogadásának vesztesei a romák lehetnek
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Balog Zoltán a német városban részt vett és beszédet mondott A roma szabadságharcosok 1956-ban című kiállítás megnyitóján, és találkozott Romani Roséval, a kiállítást szervező Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnökével is.

A megnyitót követően az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában kérdésre válaszolva a miniszter hangsúlyozta:

Európában a migránsok befogadásának legnagyobb vesztesei a szegények, a rászorulók lesznek, Közép- és Kelet-Európában pedig a romák, mert az ő integrációjukhoz szükséges pénzt fogják elvenni és odaadni a migránsoknak.

Balog Zoltán hangsúlyozta: Németországban vannak – és nem is akárkik – akik elismerik mindazt, ami Magyarországon a romák ügyében történik. Elismerik azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz annak érdekében, hogy "a roma kultúra részben megmaradjon, részben megerősödjön, részben pedig feltámadjon".

A miniszter kiemelte: a rendezvény lehetőséget nyújtott arra is, hogy bemutassa a Budapesten kormányzati támogatásokból a várakozások szerint 2019 tavaszán megnyíló Cziffra György Kulturális és Oktatóközpontot és annak művészeti vezetőjét, Balázs János Liszt-díjas zongoraművészt.

Balog Zoltán a kiállítás megnyitóján elhangzott beszédében utalt arra, hogy a legnagyobb zongoristák egyike, Cziffra György 1956-os hős, elmondások szerint az ő, 1956. október 22-i zeneakadémiai Bartók-koncertje teremtette meg a forradalmi hangulatot. A miniszter hangsúlyozta, hogy Cziffra György és öröksége újra jelen van Budapesten.

Az emberi erőforrások minisztere beszédében emlékeztetett arra is, hogy 1956-ban együtt küzdöttek romák és magyarok, a romák számára magától értetődő volt, hogy küzdenek a szabadságért.

"A romák évszázadok óta együtt élnek velünk a Kárpát-medencében, részei kultúránknak és életünknek, együtt éltük át a történelem rossz és jó időszakait, együtt küzdöttünk a harcokban 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben is"

- emelte ki többek között heidelbergi beszédében szombaton Balog Zoltán.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Jól van, sikerült összemosnia a "keresztény "ember" miniszternek a szinte minden esetben több száz évvel régebben itt élő romákat a mostani helyzettel, ami nincs is. Fasszopó nácik és gecik vagyok, anyátokat is eladjátok egy kis lepattanóért!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Ez a bélféreg így hirdeti a hamis igét is!
lampa laz
Emlékszel még balog, a híd a munka világába c. rablásotokra? Kormos 2x kapta meg a pénzt, h ellophassátok.
Clavigo
El kezdtem sajnálni a mi flórinkat...
cs.n.
Véletlenül pont Heidelbergben voltak a Migráns1 munkatársai is teljes felszereléssel, hogy legyen kinek hangsúlyozni, kiemelni, emlékeztetni, majd újra hangsúlyozni a pap elvtársnak. Meg is könnyeztem, oly' gyönyörű volt.
human
Most nézek egy videót, ami a Hódmezővásárhelyi választás előtt készült. Hadházi Ákos és Horváth András (ex NAV-os) beszélt a hódmezővásárhelyi korrupció gyanús ügyekről és általában országosan ennek a működéséről.
Nagyon sok érdekes dolog hangzott el, de Horváth András mondott egy nagyon ütőset a NAV működéséről. Az ugye alap, hogy őt azért mozdították el a pozíciójából, mert több éves nyomozás után több százmilliárdos áfacsalásokra derített fényt. De most azt is elmondta, hogy a NAV feladata az is, hogy rászálljon olyan fideszes politikusok cégére akik a hatalom kegyvesztettjei lettek. Valamint ha valaki nagyon útban van a kormánynak annak a cégét azonnal ellenőrzik ahogy azokat a cégeket is amikre egy fideszes szemet vet. Utóbbi esetben büntetéssel és börtönnel megzsarolják a tulajokat, majd jelképes összegért átveszik a jól menő céget.
De volt két német (már magyar állampolgárok) felszólaló is akik bizony ráolvastak a magyarok fejére és minden joggal. Szembesítették azzal a hallgatóságot, hogy látják ők a magyarok adózási morálját. És felhívták a figyelmet, hogy ez a rossz morál az ami hatalmon tarthat csalókat mindenféle nagyobb kritika nélkül a nép részéről.
Szóval nagyon érdekes video. Nézzétek meg: www.facebook.com/markizaypeter/videos/155460771827916/
Itt meg lehet nézni
Borsodi
Ezt így igaz a legnagyobb vesztesek a romák lesznek! De tegyük hozzá azok a romák akik a fideszben vannak.Ezt érzi az atya !
Equus1
csak a tényeket nézzük: Mária Terézia óta csak a baj van a rmoákkal. A horthy-féle csendőrség kézikönyve külön kitér a roma mozgásokra. Mélységes társadalmi igazságtalanság a cigányokkal kapcsolatos bármiféle diszkrimináció. Csak egys példa a számtalanból: Jánd, Virág utca. Egy szerencsételenségére magyarnak született embernek és utódainak kínkeservvel kell egy családi házra valót összekpaparni, amit az ottani cigányok megkaptak linkre, mert ők cigányok. Úgy is voszonyultak hozzá. Már az első évben eladták a nyílászárókat, aztán nyomultak segíjírt az önkormányzathoz.

Kemény kézzel és a hatályos törvények szerint, következetesen.

Még a farkas flórival szemben is!
Rumcájsz 2
Évszázadok óta nem tudtak integrálódni, mint Balogh is mondja!

Szélmalomharc csupán a cigányság felzárkóztatása!

Dunába öntött pénz , amit rájuk költenek...

Meg kellene Őket tanítani a társadalmi életre!
justhpeter
Szemérmetlenül hazudik ez az álkeresztény majom. A gengszterváltás óta minden kormány meghirdette a romák felzárkóztatását, de egyik alatt sem lett belőle eredmény. Ha volt is pénz rá, annak nagy részét ellopták a politikusok. A legutolsó - Híd a munka világába - programban már azt is megengedték maguknak, hogy az eltüntetett pénzt még egyszer odaadták. Igaz, abból sem lett kézzel fogható eredmény. A módszereket tekintve is leértek a gödör aljára, mert már - lásd a példát - Istent és a kereszténységet is belekeverik. Ez a Balog nem más, mint egy hazudós majom.
kokopelli
...meg a magyar foci,te álkeresztény getzi!Amit általában a szegényekre fordítanak az akadályozza,hogy az ország bejusson a világ élvonalába!?Minden többi kívánnivaló már teljesült?Az a baj,hogy ez a banda,még a római császárok "kenyeret és cirkuszt a nép-
nek" baromságát sem képes teljesíteni!!Kenyér nincs és foci sincs!!!
... a többi "csekélység" rendben van? Nem hiszem,hogy a roma ME. életvitelén változ-
tatna valamit valami,de a "Balog tiszteletlen"-én sem! Ámen?
Commenter
Mondja ezt az, aki saját bevallása szerint félig roma származású. Hát te már biztos nem leszel a vesztese semminek mert azzal hogy miniszter és egyben a főnököd személyes gyóntatója is vagy már nyertél, te valahonnan Orbán közelébe vándorló, te emberi erőforrások csúcsa. Semjén és Balogh páterek, a két képmutató álszent egy velejéig korrupt kormányban. Nem te, hanem az ország a legnagyobb vesztes azzal hogy te és a hozzád hasonlók miniszterek lehetnek. Az ilyen magasröptű kijelentéseiddel pedig magadat minősíted. Szellemi és lelki legalja vagy te is. Hogy Isten nem dobta még rád a Kába követ, te kislétszámú...
karma1
Ezek annyira pancserok, hogy az sirnivalo...
Ez az ijesztgetes csak akkor mukodne, hogyha ma Magyarorszagon ennek a 800 ezres tomegnek minden tagja legalabb kozepszinten elne, jo anyagi korulmenyek kozott, lenne mindenkinek munkaja, es azt elveszithetne, ha tomegesen jonnenek be a migransok.
Ennek az ajtatos manonak csak ez a ket allitasa santit: a ciganyoknal csorobb nepreteg talan csak a nyugdijasoke meg a sokgyerekeseke', munkajuk sincs, szocialis jarulekuk se, a masik bibi meg az, hogy azok a rohadt migransok egyaltalan nem akarnak Magyarorszagra jonni, meg csak atvonuloban sem, nem hogy ott letelepedni.

Szoval a penz "atcsoportositas" a romak joletenek biztositasarol a menekultek megsegitesere tobb mint hazugsag...
balog, te mar annyit hazudtal az emuttnyocev alatt, hogy hatralevo eletedet egy gyontatoszekben kene letoltened... (tudom, nem vagy katolikus, de azok segitenenek gyonni, kerd az erdo petyatol a segitseget...:o))))
desiro
"Európában pedig a romák, mert az ő integrációjukhoz szükséges pénzt fogják elvenni és odaadni a migránsoknak", azt a pízt flóri má ríg elloptá tesó és míg mindég nincs börtönben.
SystemError
Jól van, sikerült összemosnia a "keresztény "ember" miniszternek a szinte minden esetben több száz évvel régebben itt élő romákat a mostani helyzettel, ami nincs is. Fasszopó nácik és gecik vagyok, anyátokat is eladjátok egy kis lepattanóért!
nezelodo
Jaj csak fényt akart gyújtani a hallgatósága fejében szegény, de neki csak ennyije van! Vitte volna magával a Nemzethy Vejkót, majd az meg tudta volna világítani a témát, néhány milliárdért!
kereső
@karma1: Farkas Flóri és baráti köre ismét megszorult anyagilag?Figyeljük a magyar közlönyt!
Pálinkás Pál
@Horizont: Miért ...a pénzzel mit csinálnál??? Az elmúlt 600 év jól mutatja hogy a legjobb a szegregáció lenne...Kíváncsian várom a javaslataidat hogy több pénzzel mi módon ösztönöznéd a cigányt munkára...,tanulásra,vagy egyébb többségi társadalomban evidens dologra!!
lópicigáspár
@SystemError: Szerintem kihagytál egy "t" betűt az utolsó mondatodból! :)))))
Mondjuk, ha a cigányok akarnának integrálódni, azt pénz nélkül is megtennék!
Eladott Ország
Olyan vesztesei, mint te az esztergapadnak. Egyébként meg a cigányok pénzét elloptátok, bűntelenül, a csúti cigány strómanjával, Flórival , a cigányság Rogán Antaljával, híd a picsába b*zdmeg, te csahos kutya.
Qqberci
Páter, Lucifer már melegíti neked a szurkos üstöt...
magyarbakancs
@lópicigáspár: "Mondjuk, ha a cigányok akarnának integrálódni, azt pénz nélkül is megtennék!"
De meg ám.
Amennyi pénzt lenyúltak a cigány politikusok a saját társaiktól az elmúlt 28 évben .
Azon Szombathelyig lehetne metrót építeni.
Dolgozni,beilleszkedni ja ,és viselkedéshez nem kell pénz.

Ahoz csak észkel ami nincs nekik sajnos.
Yeromos
A romák integrációjára szánt pénzt az utóbbi időszakba sem az integrációra költötték, hanem Farkas Flóri lenyúlta a FIDESZ asszisztálásával.
Pálinkás Pál
@Horizont: Te viccelsz??? Amikor a családi pótlékért szülik zsinórban a gyerekeket???Nincs pénze buszra..de ugyanakkor a kocsmára van...És az iskolai roma történeteket olvasgatva biztos sok szülő örülne ha velük üdültetnék a gyerekét...Nem véletlenül mondtam a szegregációt,egymás közt azt csinálnak amit akarnak...de segély nem jár érte...majd megélnek abból amit megteremtenek...ja hogy az lehetetlen
magyarbakancs
@Horizont: Nagyképű leszek tőlem
Viccelek.
De mégse viccelek
papa.49
Bolondbalog miről is beszélsz te szerencsétlen, a romákra már milliárdokban mérhető pénzt költöttünk hogy integrálódjanak, eredmény a néhány valóban családot leszámítva nincs !!!
Arról már nem is beszélve hazug tetű, hogy erre add pénzt a Unió !!!
Tehát nem azt a pénzt kéne felhasználni, amit pl. a flóri ellopott !!!
Nem kéne minden pénzt ellopni !!!
tudode
Igen ám!
.
Balog tiszteletes!!
A VILÁGHÁLÓ MEGÖRÖKÍTETTE azt, amikor összeszűrte a levelet 2005 adventjén azzal AKI térden állva ÉRZI MAGÁT ERŐSNEK, össze, vissza ketyegve mindenféle zagyvaságot
.
www.youtube.com/watch?v=RnMKDof5zlE
.
www.youtube.com/watch?v=3_8Hgf1NL6c
.
Seres püspöknek IGAZA LETT: HAMIS AZ EMBER AMÍG ÉL!!! "Ezek még MOZOGNAK qvára, hiszen miközben a fele ország nélkülözik,
.
www.sztarklikk.hu/kozelet/orbanek-eddig-4-ezer-milliardot-loptak/318755!
.
CINKOS, AKI NÉMA!
Ennyi "pofagoló néma" nem volt még ebben az országban!!!
HÁT EZ VÁRHATÓ VIKTORTÓL, és a MEGÉLHETÉSI lelki búvártól!
..
Az ORSZÁG SZÉGYENE az ájtatos manó és a MAGÁT HÍVŐ KERESZTÉNY emberi tárgy is!
csipetke
Ez a Balog ennyire hülye,azért mert valaki roma,nem biztos,hogy elmebeteg is.A kötelezően befogadandó migránsokra az eu nem kevés pénzt ad.Orbán azért fogadta be azt az 1300 embert,mert az eu valószínűleg elzárta volna a pénzcsapot,ha nem teszi meg.(bár nem értem,hogy miért kellett ezt olyan fene nagy titokban).Vagyis a romák pénze nem a migránsok miatt tűnik el,elbaszarintotta azt már farkas flóri...
1magyar
Nem is a gazdagoktól vesznek el, hanem a szegényebb réteget szorongatják mindig.Mert a gazdagokat nem bírjuk győzni pénzzel.
csipetke
@1magyar: 11:48 Ezt az instán olvastam:-Az éhínség nem azért van a Földön,mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket,hanem azért,mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.
...és ez bizony így van.
Sámannus
Kretén páter amit okádsz az zsír hazugság. Tőletek nem kell nagyobb ártalom semmitől. Ti fertőztök és romboltok, raboltok. NÉLKÜLETEK a szar is elviselhetőbb lenne. Átvertek és hazudtok, leginkább azoknak akik még nem tudják mit vesztettek miattatok.
Sámannus
Az ütődött védencetek okozta veszteség amit lenyúlt tőlük, te nagy barom hazudozó állat.
Equus1
kell csinálni egy rezervátumot. Indiától bérelni egy földdarabot a Malabar tengerparton és oda száműzni derék honfitársainkat. Csak aokat, akik büntetve voltak és azkat is, akik semmi adót nem fizettek felnőtteként. Adni nekik ásót, kapát és vetőmagot.
Pálinkás Pál
@Horizont: Ez remekre sikeredett tőled...a ststisztika is azt mutatja hogy a cigók szeretnek tanulni,igaz??? Valahogy nem olvastam még cigány Nobel-díjasról!! És kíváncsi lennék arra a zsinórszülésre ,ha két gyerek után nem lenne segély!! Családi pótlék...!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.