Növekedett a természetes fogyás 2019 első három hónapjában, miután 4,3 százalékkal kevesebb gyermek született és 1,6 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

Jobban fogy a magyar: még kevesebb gyerek született májusig, mint tavalyFotó: Pixabay

A közleményben azt írták, 2019 első három hónapjában 20 830 gyermek született, 946-tal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Januárban 5,4, februárban 4,5, márciusban pedig 3,1 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest. A születések száma mindegyik régióban mérséklődött,

a legjelentősebb visszaesést 11 százalékkal Nyugat-Dunántúlon és 7,8 százalékkal Dél-Dunántúlon regisztrálták, a legkisebbet 0,1 százalékkal Közép-Dunántúlon és 0,7 százalékkal Észak-Alföldön.

2019. január-márciusban 37 578-an haltak meg, 578-cal többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 2,6 százalékkal többen, márciusban viszont 15 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. A halálozások száma Budapesten 1,2 százalékkal, Pest régióban 1 százalékkal csökkent, a többi régióban viszont nőtt. A legnagyobb emelkedést Dél-Dunántúlon (6,5 százalék) és Közép-Dunántúlon (3,3 százalék) mérték, a legkisebbet pedig Dél-Alföldön (1,4 százalék) és Nyugat-Dunántúlon (1,7 százalék).

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett,

a természetes fogyás 10 százalékkal, 16 748 fővel több, mint egy évvel korábban.

A természetes fogyás mindegyik régióban nőtt, a legnagyobb mértékben 21 és 19 százalékkal Dél-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma csökkent: 6080 pár házasodott össze, 66-tal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ez az adat három régióban nőtt, ötben viszont csökkent. A legjelentősebb mértékben, 11 százalékkal Pest régióban emelkedett, a legnagyobb mértékű csökkenés pedig – 11 százalékkal – Közép-Dunántúlon történt.

Ezer lakosra 8,7 élve születés és 15,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 7 ezrelékre nőtt. Az év első három hónapjában ezer élve születésre 4,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
Ezzel egészen pontosan lemérhető az óriásplakátokon igen, de a valóságban minimális ember számára elérhető családtámogatási rendszer hatékonysága. Éppen egy kalap sz@rt ér, hogy naponta 80x mondják be a rádióban hogy a gyermek az első...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KisGenyo2
Ezzel egészen pontosan lemérhető az óriásplakátokon igen, de a valóságban minimális ember számára elérhető családtámogatási rendszer hatékonysága. Éppen egy kalap sz@rt ér, hogy naponta 80x mondják be a rádióban hogy a gyermek az első...
Levendula
@KisGenyo2: Minimálbér körüli havi jövedelemből nem lehet családot alapítani...
Commenter
A CSOK program ezennel meg is bukott. Nem teljesít ezzel jobban ahogy a hibbant 7 pontja sem. Látszatra épít, elzálogosítja a jövőt és az életet és hazug.
Aki Én
Ahol az embereknek már nincs kedvük szaporodni, ott a kormányzás megbukott.
Az igazi szektások megtennék a vezér hívószavára, de már régen túl vannak az ivarérettségen. A fiataljaink meg Európában szülnek inkább.
Ez egyértelműen a kormány kudarca.
Eladott Ország
Kedves Novák Katalin néni! Mi kapunk családi pótlékot. Kettőnkre huszonhatezer-kilencszáz forintot. Ezer éve ennyit. A néni mit szokott csinálni ennyi sok pénzzel? Mi ebből eszünk egészen tíz napig. Ha eljönnek hozzánk, elmondom, miért utálom a legjobban az Orbán Viktort. Ide a faluba nehogy merjen stadiont építeni. Megmondom miért. Mert annak az árából mi a tesómmal kaphatnánk bicót, lenne szép ruhánk, sok könyvünk, kifesthetnénk a szobát, a konyhát. Elutazhatnánk a tengerhez, nem mennénk egészen Afrikáig. Sőt, a tesóm járhatna zongorázni és nyelvet tanulni, mert az apuék ki tudnák fizetni. Én megelégednék egy újszülöttel. Dehogy baba! Egy picike oroszlánnal, mert, ha Katalin néniék jobban támogatnának bennünket, akkor lehetnék dzsungel vadász. Még lenne egy kérésem: legyenek szívesek elhozni a gyerekeiket is, nem esszük meg egyiket sem, elviszem őket a falusi medencénkhez. Kerti kád. A legjobban összebarátkozni szeretnénk a családjaikkal, ha nem megy, akkor csak haverkodni, ha már nem vagyunk rokonok. Így talán jut az apukámnak egy jó kis trafik, egy frankó teherautó, amivel fuvarozhatna. Az anyukám szívesen lenne a kertészet tulajdonosa, kommunikációs főnöke. Nekünk pedig aranyóra láncostul kell, ezt az apukám ajánlotta, mert hogy ebben minden benne van. Köszönöm szépen, Novák Katalin néni. Szüljünk egy szebb világot!
nezelodo
Lári-fári! Majd 8-9 hónap múlva bedugulnak a szülészetek, akkora szülési dömping lesz, a választási kampányban a kormány által beígért grandiózus adakozási hullám miatt! Még jó, hogy hajtanak a családok a sokmilliós családtámogatásra, és vágynak arra a temérdek, minden családos által elérhető matricás autóra.
Azt azért javasolnám, hogy Orbán, mint Európa megmentője, és Novák Katalin mint a fidesz Ratkója képét is kötelező legyen kiragasztani az első szélvédőre, a kormány dicsérete mellé, így legalább a fizimiskájuktól nem láthatják az általuk elképzelt, nekünk szánt jövőt.
kulabombaafityiszre
Az egyik nagyon pofátlan fityiszes gyökértől tudjuk a negatív növekedés is növekedés,
csak minuszos előjelü.Tehát minden rendben.
namihami
Ejbe-bejnye kedves Fidelitasos gyerekek! Hát nektek hiába beszél a Vezér? Támogatás jöjjön, a viszonzás meg sehol?
Szégyelljétek magatokat. Előre a terv teljesítése érdekében. Ha kell, álljatok rá az az ""egyterhess
Eladott Ország
Nettó populizmus az egész, novák is tudja, hogy ettől a szűk támogatott rétegtől várni a baby boomot matematikai képtelenség, de a sok droid, akik nem hogy nem részesülnek a támogatásból, de szopnak miatta ,az ő adójukból megy, miközben egy szoba-konyha albérletben rohadnak meg, lelkesen tapsolnak hozzá, hogy ennek a kormánynak bezzeg helyén van az értékrendje, a magyar családokat támogatja, nem a migráncsokat.
namihami
A fene egye meg ezt a telefonklaviatúrát!
Tehát:: ...az"" Egyterhesség--állandó hármasiker programra.""
De egy igaz fidelitasos fiatal ezt a gyerekszámot
minimum túlteljesíteni köteles.
"" Lebensraum""--ahogy Orbánvezér egyik nagy elődje (Himmler) már célul tűzte. Csak itt a magyarvér a szempont.
Yoda69
Mukodik a csaladbarat politika.
orbanek 34 ezer csaladot raktak utcara csak iden,
Hogyan vallaljanak igy gyereket?
papa.49
Az emberek véleménye a CSOK. ról, és közben becsókolhat a komplett fütyisz a barnamedve hátsójába !!!
Eriksson
Bármekkora szupermen is ez az OrbánViktor, egymaga nem tudja megoldani a szaporodás projektet. Kellene hozzá még néhány vállalkozó kedvű férfi is!
De hát ez van...
F_Viktor
@Eriksson: Igazad van, a a birkáknak nem késő estig kellene nyál-csorgatva a közmédiákon csüngeniük, hanem a párjukat kellene letámadniuk.
Nessy
@F_Viktor: Roppant bölcs javaslat! :-)) Kellene pár óriás plakát: Népnemzeti magyarok "egyesüljetek"! Csak ne hazánk nagyjainak a képét rakják rá, mert attól minden álló lekonyul!
Sámannus
Takony eftársék jól dolgoznak. Ibizán kurválkodnak, abbú van az a fene sok lurkó ám!
Hari
Nehéz korrekt véleményt mondani. Egy biztos: A gyerek vállalás nem üzlet kérdése, sokkal összetettebb, (pl. kiszámítható jövökép, munkahely, stb).Ez Orbánék végzetes fixa ideája. Akárhová növelik is a tétet, végsősoron vesztesek lesznek, bár ezt soha nem fogják beismerni, Orbánnak ilyen nincs a szótárában, "csak" tovább finomítani a "rendszert". Másik vége a botnak, a halálozás kérdése. Matematikailag kiszámíthatatlan, de azért van egy-két tényező: nyugdíjasok ,főleg a léthatáron imbolygók folyamatos életszínvonal csökkenése, köszönet Orbánnak, aki úgy megváltoztatta a nyugdíj számítást, hogy a korábbi, népnyúzó kormányok csak nézhetnek, a kiváló eü ellátás, ami elsősorban az idősebb korosztályt sújtja, a fiatalabbakat a remek munkahelyi stressz. Mérvadó adatok szerint az elmúlt télen a fagyhalált szenvedettek nagyobb hányada otthon, a kihűlt lakásban hunyt el, nem voltak utcán elő hajléktalanok , akik még a megalázó tizenegynehány forint fűtés támogatást sem kapták meg. Csak még egy gondolat: a módszer váltás ("Fábry után szabadon) óta a legalacsonyabb nyugdíj összege nem éri el a 30 ezret ( még leírni is hátborzongató, ha a pl. t.ház fizetéseire gondolunk. Ez az ÖSSZES kormányzat totális szégyene!!! De azért megbecsüljük a nyugdíjasokat, mert együtt sirunk/nevetünk.
Sámannus
@Hari: A kórmány mindent megtesz hogy azt a látszatot keltse, hogy gyerekpárti. A valóságban mindenben az ellenkezőjét teszi. Szétveri a magyar államot, mindent ami a fennmaradásunkhoz kellene.
csipetke
Több fiatal pártól hallottam,hogy nem bíznak a CSOK-ban,mert a fidesz megbízhatatlan.Ígérnek füt-fát,aztán egy tollvonással legyilkolnak mindent,mint a lakástakarékokat,ők pedig ottmaradnak a rengeteg hitellel.A gyerekgyártás mellé nem ártana egy normálisan működő egészségügy,és oktatás,de mindkettő pont egy kalap sz@rt ér.A fiatalok még mindig külföldre szállingóznak a halódó nyugatra,a döglődő imperialistákhoz,hogy békében,b@szogatásmentesen,nyugodt körülmények közt neveljék a gyerekeiket,a munkájuk által jól megfizetve.A fidesz azt kommunikálja,hogy hazajönnek a fiatalok,pedig nem,eszük ágában sincs.
Hari
@Sámannus: sajnos így igaz, a fidesz a látszat i intézkedések és a megtévesztések látvány politikáját csúcsra járatja. Ez nekem olyasmi, mint Karinthynak tulajdonított éttermi mondás: pincėr közeledik, mintha távolodna. Az Orbán rezsim ugy ad, hogy elvesz. Pl. úgy ad minimálbért, hogy elveszi az adómentességét, úgy emeli nyugdíjakat, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott átlag inflációt alig éri el, a nyugdíjas kosár infláció számítást meg elvette, és lehet sorolni. Úgy ijesztget integrációval, hogy itt nagyítóval sem találni egyet sem. Persze ehhez kell egy partner: a sajnálatosan együgyű átlag magyar.
division
Születnek azok csak nem oda ahová kellene.
division
@Aki Én: Na és ahol szaporodnak mint a sáskák, az is a kormány kudarca? A szülők általában két gyereket vállalnak be, mivel felelősségteljesen gondolkoznak, tudják hogy ennyit tudnak gond nélkül eltartani, felnevelni, jó esetben még babysitter sem kell hozzájuk. Nekem mondjuk sikerült összehoznom ötöt, igaz két esetben is ikrek lettek, pedig néztem ám közben a tévét is:-))
division
@F_Viktor: Ez az, de akkor nekem viszont nem tudom hogyan sikerült ötöt is összehoznom miközben folyton a közmédiát néztem:-)
Eladott Ország
@Levendula: tegnap, 10:16; El is ismerte Novák Katalin, hogy vannak 100 ezer forintos nettó fizetések. Ha valaki felveszi a kölcsönt, megszületik a baba, akkor ha a férj keres 100 ezret, a feleség a harmadik évben kap 28.500 Ft-ot, abból 50 ezer a törlesztés, marad 78.500 Ft rezsire és 3 ember ellátására. Egy ilyen család hogyan fogja fizetni a törlesztést? Azt még bele sem számoltam, ha betegállományba kell menni a férjnek, vagy elveszti a munkáját, akkor mi van? Vagy gyorsan szül még kettőt akkor az 50 ezer zsebbe marad. Igaz a 28.500 az ugyanannyi de 3 gyerekre a családi már az egeket veri!
Ez a devizahitel reinkarnációja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.