Ungár Péter a Partizánnak adott interjút, a beszélgetés Orbán Viktor nyaralásával kezdődött, miután kiderült, hogy az LMP-társelnök nővérének tulajdonában álló tengerparti villában, a horvátországi Opatijában töltötte augusztusi vakációját miniszterelnök. Ungár Péter elmondta: járt már a nővére horvátországi villájában, de nem tartózkodott ott egy időben Orbán Viktorral augusztusban. Ungár arra a kérdésre nem akart válaszolni, hogy Orbán fizetett-e a villa igénybevételéért, ahogy arra a kérdésre sem, más is volt-e a kormányfővel.
Ungár Péter is nyaralt idén a nővére abbáziai villájában, ahol augusztus elején levideózták Orbán Viktort, de nem ugyanakkor voltak ott. Az LMP társelnöke volt a Partizán vendége hétfő este, ahol arról beszélt: a miniszterelnök Schmidt Mária, Ungár édesanyja vendégeként nyaralt az abbáziai villában. Arra azonban nem válaszolt, hogy Orbán fizetett-e az üdülésért és arra sem válaszolt, hogy más is volt-e ott a miniszterelnökkel. Ungár többször elmondta: nem érti, hogy ő ebben az ügyben miért lett fontos.
A miniszterelnök édesanyám vendégeként volt jelen a helyszínen. Az elmúlt 30 évben nagyon sok helyen találkoztak már. Volt, hogy csináltam már hülyeségeket, de ebben az ügyben nem pontosan értem, hogy melyik döntésem kritizálható. Ki kellett volna feküdnöm a küszöbre? Azért vettek elő, mert Schmidt Mária az édesanyám
– mondta.
Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője. Fotó: MTI/Kovács Tamás
A BIF nevű cégről, amelyben Ungár Péter édesanyjával és testvérével, Ungár Annával együtt tulajdonos, azt mondta
nem fogok elnézést kérni azért, hogy pénzt örököltem, és hogy kik a családtagjaim.
Azt nem volt hajlandó kimondani Ungár a műsorvezető, Gulyás Márton többször kérdésére sem, hogy korrupciónak tartja-e a miniszterelnök abbáziai nyaralását. Amennyiben ingyen üdült ott Orbán Ungár Anna villájában, olyantól fogadhatott el ajándékot, akinek a családi cége jó pár állami megrendelést kapott az elmúlt években – többek közt az Agrárminisztérium is a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt-től (a BIF főrészvényese Pió-21 Kft., amely tulajdonosa Schmidt Mária és gyerekei: Ungár Péter és Ungár Anna) bérli az épületét.
Orbán Viktor az Adrián nyaralt az Ungár-villában. Fotó: Gulyáságyú Média
Abban semmi újdonság nincs Ungár szerint, hogy más ellenzéki politikusokhoz képest többször találkozik Orbán Viktorral, a miniszterelnök ugyanis évtizedek óta jó viszonyt ápol Schmidt Máriával, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával.
Szerintem nekem nagy előnyöm az, hogy láttam már ezt az embert közelről, hogy hallottam már beszélni, mert a magyar ellenzékben én vagyok jelenleg az egyetlen ember, aki nem tartja őt egy mitikus lénynek, aki nem szenved az ő betegségében, nem érez fanatizmust iránta, ellene
- fogalmazott az LMP politikusa. Azt is elmesélte, hogy gyerekkorában – a kilencvenes évek végén – családja és az Orbán-család együtt nyaraltak a volt balatonöszödi kormányüdülőben, de ő a mai napig magázza a miniszterelnököt. Egy rendkívül jó képességű, intelligens embernek ismerte meg Orbánt, aki sok rossz döntést hozott, ám Ungár nem gondolja, hogy a Fidesz politikusa önmagában irányítaná a világot.
Az ellenzéki politikus azt is elárulta, hogy a 2022-es választások óta egyszer találkozott Orbán Viktorral, a Mariska nevű étteremben köszöntek egymásnak. Mint mondta, tíz percnél többet nem beszélt a miniszterelnökkel a választások óta.
A miniszterelnök és a Fidesz nem igényli az én tanácsaimat, a kettőnk által vezetett párt más szinten van
– fűzte hozzá Ungár Péter.
Az ellenzéki helyzetről Ungár Péter azt mondta: intellektuális erőt csak a DK-ban lát. Szerinte problémás, hogy az ellenzék jelentős része „gyűlölködő szekta” lett. Ők az LMP-nél nem a radikális ellenzék útját, hanem a higgadt ellenzék útját követnék.
Arról is beszélt, hogy a többi ellenzéki párttal nagyon komoly vitájuk van a rendszer természetét illetően. „Magyarországot és főleg az ellenzéki politikát túszul ejtette egy gyűlöletszekta. Ez az erő azt várja az ellenzéktől, hogy az ő gyűlöletét jelenítse meg a közbeszédben. A gyűlöletérzelem megjelenítésére van 49 ezer párt, mi vagyunk az egyetlenek, akik azoknak a pártja, akik nem akarnak több gyűlöletet. Mi azokat képviseljük, akik nem akarnak revansot venni a Fideszen. Mi nem a radikális, hanem a higgadt ellenzéke vagyunk a rendszernek, ezért van feszültség köztünk és a többi ellenzéki párt között” – jelentette ki Ungár Péter.
A Momentum a ChatGPT kihányadása. Minden mondatuk egy közleménygenerátor. Gondolatot még nem lehetett attól a párttól hallani
– hangoztatta Ungár Péter.
Elmondta: az LMP tudja támogatni Karácsony Gergelyt, akinek „nincs alternatívája” az ellenzéki oldalon, de Budapesten sem, noha továbbra is mérges a főpolgármesterre az előválasztási visszalépése miatt.
Gyurcsány azt mondta pár hónapja, hogy „nincsenek ügyek, csak Orbán Viktor van”. Ungár szerint azonban nem Orbán Viktor van, hanem ügyek, az ordibálás pedig soha nem old meg semmit, csak elfedi, hogy valakinek nincs gondolata.
Az O1G az ellenzék fő programja, nincs jelenleg a többi pártnak más mondása
– mondta az LMP társelnöke.
A Párbeszéd is sokszor radikális, O1G-politikát visz, ez pedig megnehezíti a két zöld párt összefogását a 2024-es EP-választásra. Ungár szerint az a baja a Párbeszédnek és a Momentumnak, hogy egyetértenek Gyurcsánnyal abban, hogy „nincsenek ügyek, csak Orbán Viktor van”, csak ők éppenséggel nem Gyurcsány Ferencek.
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor kimagasló tehetségű és intellektuálisan felvértezett emberek
– mondta Ungár.
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Politikai analfabéta van itthon bőven, ne növeld a számukat! Mindazonáltal örülök, hogy kiraktad a lapjaidat.
Legjobb lenne mindenkinek, ha nyugdíjba menne és csak a családi vállalkozás állami megrendeléseivel foglalkozna.
Aztán jövőre akár együtt is nyaralhatnának O1G-vel az Adrián, a fene se bánná!
Ja, hogy ugyanonnan ahonnan a mészarosnak?
Kvázi még nem érett be a gyümölcs!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ezt most mibű vezette le ön? Megsúgták a hangok?
Részesedjél bammeg, de akkor ne játszd el az ellenzékit.
te mekkora egy fidernyák faszszopó trollocska vagy.
Néhányan elhitték, hogy ők ellenzékiek és lehet más a politika.
És más lett. Ellenzéki színben sikerült feltüntetni magukat. A siffer spion jó munkát végzett.
Ez még csak félig sem igaz egy kormányfő esetében.
Pláne, ha egyik fő embere még hazudik is a témában.
Ez így konkrétan lemondást ér valódi demokratikus jogállamokban.
És miért nem tudsz egy butaságot egy kommentbe ideszarni, te buta barom?
"Orbán: Nincs nyaralás a minisztereknek"
„Látja, hogy nyáron sem áll meg a munka, ilyen gazdasági helyzetben a nyaralás az nem engedhető meg néhány kulcsminiszter számára” – mondta."
444.hu/2023/08/18/orban-nincs-nyaralas-a-minisztereknek
Egy hazug mocsok emberek ezek egytől-egyig!
Mintha az menténé a gazdádat, te agyhalott balfasz.
csak ennyi barátilag
J.L.
Remelem ezekutan mindenkinek vilagos: az LMP a fideSS szatelit partja, es minen rajuk adott szavazat a fideSSt erositi, ugyanugy mint a jobbik es a mi hazank.
Új hozzászólás