Az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Nuszra Front szélsőséges csoportok elleni katonai erő alkalmazására feljogosító, egyhangú terrorelhárítási határozatot fogadott el pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT).

Az egy héttel a párizsi terrortámadások után, francia kezdeményezésre elfogadott határozat arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy hangolja össze erőfeszítéseit a terrorizmus jelentette globális fenyegetés ellen, akadályozza meg a külföldi fegyveresek áramlását és csapjon le a terroristák pénzügyi hálózataira.

Oroszország, amely támogatta a franciák által benyújtott határozatot, szerdán maga is egy tervezetet terjesztett elő, ezt azonban ezúttal nem vitatta meg a BT. Nyugati diplomaták szerint az orosz dokumentum túlságosan széleskörűen határozta meg a terrorizmust és megengedte volna a szíriai kormány hatalmon maradását.

Oroszország szerint az általa szorgalmazott határozat blokkolása politikai rövidlátásra vall, ezért továbbra is törekedni fog annak elfogadtatására.

A világszervezet legfontosabb biztonságpolitikai döntéshozó szerve Párizs indítványát azt megelőzően szavazta meg, hogy Francois Hollande a jövő héten diplomáciai kampányba kezd a nagyhatalmak IÁ elleni fellépésének egyesítésére. A francia elnök kedden Washingtonban, csütörtökön pedig Moszkvában tárgyal majd.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
Elég szűklátókörűek az ENSZ-ben. Az arabok, így a szírek sem, nem kérnek a demokráciából. Az ISIS és társai megsemmisítése mellett meg kellene erősíteni a jelenlegi kormányt, hogy a későbbiekben hatékonyan tudjon fellépni az ország területén megjelenő terrorista csoportok ellen. Megint azt szorították háttérbe, aki a legjobb megoldást tudja a terrorizmus ellen.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
..most akkor ez Szíria eltörlését jelenti...vagy csak a lakosságáét ?
katalin70
@Csizmás Kond: Attól függ, melyik variáció hoz többet a konyhára... Semmi mástól
katalin70
Egyébként ez a hír már reggel 06.40-kor olvasható volt néhány percig itt,a Propelleren.Aztán eltűnt.
human
@katalin70: Az valószínűleg azért volt, mert valaki beküldte, de a propeller átvette. Több beküldésem járt már így nekem is.
human
Ha ki is írtják az IÁ-t a második forduló sem lesz egyszerű. Kié lesz a felszabadult terület?
kkalman
Elég szűklátókörűek az ENSZ-ben. Az arabok, így a szírek sem, nem kérnek a demokráciából. Az ISIS és társai megsemmisítése mellett meg kellene erősíteni a jelenlegi kormányt, hogy a későbbiekben hatékonyan tudjon fellépni az ország területén megjelenő terrorista csoportok ellen. Megint azt szorították háttérbe, aki a legjobb megoldást tudja a terrorizmus ellen.
eugen4402
@human: Az igazán okos ISIS - agyközpont már hetedhét országon túlra települt, túl sok rakétát, bombát kaptak a fejükre mostanában. Az olaj viszont ott maradt, és a kérdést már feltetted: - Kié lesz a felszabadult terület..?
Ez a söpredék már 30 dollárért árulta az olajat, végkiárusítást rendeznek.
human
@kkalman: Én azért remélem, hogy Afganisztán és az arab tavasz negatív eredményei után látják, hogy mi a reális út.
qxy
Na És ezt a sok Iszlám vallásos ember ezt mind úgy fogja tűrni mint a bírka??
de ha tele van nekik is a tökük és netán kicsit ők is vissza adnak abból amit már nagyon rég kapnak a nagy hatalmaktól, Mert ugye " terrorizálják" azért rendesen már elég rég óta őket ugye??Mit is mond a média? .- az a sok szemét terrorista. robbantott meg hu mennyi ártatlan ember hu meg ha . ugye? De ki is kezdte a terrort ? nem ők jöttek robbantgatni Kilövési engedély?? Kis ész is kellene nem? A nagy Amerika is mennyi háborút nyert meg eddig??? pedig azok a csúcson vannak nem??
Sivatag,.?- 0
Dzsungel,.-0
Tenger,.-0
Indok,.- " ???
Az Iszlámok meg csak erre vannak felkészülve Nem kellene ezt meg fontolni ??
Mert kik is vannak benne az ENSZ be? Vagyis melyik ország is érdemelné meg hogy ezt meg torolják.Akkor kinek is lenne igaza? aki el kezdi,?vagy aki nem akarja magát hagyni??
ÉRDEKES.
Yoda69
Akkor talan a menekult aradat is elmarad.
human
@qxy: Szerintem az egyszerű iszlám vallású embernek sem tetszik ez az extrém radikális elmebaj, de egy kisebb agresszívabb csoport mindig uralni tud egy békésebb többséget. Volt erre példa párszor a történelemben Európában is. Mikor mindenki tudta, vagy sejtette hogy milyen brutális dolgokat hajt végre a fejükre nőtt hatalom, de hallgattak és elfogadták.
Eriksson
"Az ENSZ kilövési engedélyt adott az Iszlám Államra"
Miután Szaúd-Arábiát megválasztották az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (UNHRC) egyik bizottságának elnökévé.
De mit szólt ehhez Ban Ki Mún? Mit szól ehhez a világ?
Peller Anikó
@qxy: "nem ők jöttek robbantgatni.."

Na itt álljunk meg. Cseppet nem érdekel mi történik az arabokkal, a világ végzetesen túlnépesedett. El kell döntened kinek az oldalán állsz: itt vannak a tieid (?) vagy az iszlámot támogatod kedves ész. Ez utóbbi hazaárulásnak minősül és ez esetben bátran szedd a sátorfádat, költözz hozzájuk. Csak ne gyere vissza.

"kicsit ők is visszaadnak abból amit már nagyon rég kapnak a nagyhatalmaktól.."

Száljj le erről az erkölcsi magaslatról kedves ész, mert ez már háború ahol az életedért küzdhetsz. Függetlenül a politikusok hülyeségétől esetleg nagyhatalmi törekvéseitől.

Háborúban nincs igazság, hiába keresed, hiszen igazság békeidőben sem létezik túlságosan. Úgyhogy lágyszíves legyél inkább a tieiddel, szerintem.
kkalman
@human: Csak remélni lehet. Még mindig ott tartanak, hogy az araboknak az életéből csak a demokrácia hiányzik. Ezért is akarják a jelenlegi szír kormányt megsemmisíteni. Még nincs elég nagy káosz.
sentinel216
@kkalman: Ahogy én látom, a dolog úgy áll, hogy az iszlamisták a vallásukat akarják a világra erőltetni - Vagy megtérsz, vagy meghalsz! -, a "szabad világ" pedig a demokráciát szeretné bevezetni olyan társadalmakban, ahol erre még nem elég érettek a népek. ... és ez így megy évszázadok óta.
kkalman
@sentinel216: Ez az iszlamista hittérítés nagyban hasonlít a keresztes hadjáratokra. Azoknak nem volt sok eredményük, és csak remélni lehet, hogy ennek a 21. századi "kereszteshadjáratnak" sem lesz több.
Desischado
Nekm mindegy, hogy csinálják, csak irtsák végre ki ezt a fanatikus gyilkos bandát! Írmagjuk se maradjon!
reseva
@Peller Anikó: A háborúban hadszínterek vannak. A stadion, a pályaudvar, az étterem is az? Úgyhogy ne becsüljük túl őket. Ezek egyszerű gyilkosok. Már rég nem tudják, mit is akarnak elérni, de a gyilkolást nagyon élvezik. Itt más eszközök kellenek a megállításukra, mint egy háborúban.
qxy
@Peller Anikó: bocsi ,. de milyen haza árulásról beszélsz? Véleménye lehet az embernek nem, Nyugi már .Én csak agyalok hangosan mint olyanon hogy Én olyanokra gondolok pld,-
Ha valaki leigáz egy országot, államot ,egy földrészt akkor az nem egy terrorista tömeg gyilkos hanem " Hódító" Minden nézőpont kérdése. meg ilyen hozzá hasonló kezdeményezők a más ember javainak meg szerzése érdekében és minden attól függ melyik oldalon vagy. Én az " Embereket szeretem" nekem lehet akár milyen ha rendes. Lehet bármilyen a színe, vallása hova tartozása. Ha ember, akkor az mindegy honnan jött és hova megy nem ? " szedd a sátorfádat, költözz hozzájuk."" Ne légy ilyen mérges . Akarsz róla beszélni? hogy mi bánt? Ha netán valamivel is meg sértettelek akkor elnézést kérek
qxy
@Peller Anikó: ja, a két tornyot sem azért döntötték le Amerikában mert zavarta a szemüket. Tudtak is róla hogy jönnek és mit fognak tenni. meg a többi. Mert ezeknek mind oka van. Csak ??? ez nem tartozik a közvéleményre Sok olyan dolog van ami nem tartozik az emberekre. és igaz.
Szókrakész
Kicsit fáziskésésben vannak.
Gondolom én.
Te hogy gondolod?
Peller Anikó
@qxy: Ok, "nekem lehet akármilyen ha rendes." Ez kulcs, de ezek NEM rendesek, és ezért írtam neked. Ezért kell a "rendesek" mellé állnod, még ha mi nem is vagyunk minden tekintetben rendesek. Indul a harc az élettérért, itt döntened kell kit támogatsz, a családodat, a hazádat, a szövetségeseinket vagy inkább az arab ligát, egy agresszív terjeszkedő honfoglaló (területrabló) hordát, akik között nyilván lehetnek rendesek, de potenciálisan igenis veszélyesek, konfrontáció esetén NEM téged fognak támogatni ebben biztos lehetsz.

Itt már többen tettek hasonlatot vitaminba kevert méregről, ehető gomba közé kevert galócáról, itt a szándék a lényeg. Nincs rosszabb egy rossz szándékú embernél akit beengedsz az életteredbe.

De milliót?
F_Viktor
@human: Írod:
"Én azért remélem, hogy Afganisztán és az arab tavasz negatív eredményei után látják, hogy mi a reális út."

Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet.
Miért nem szívesen támogatja Európa és a USA a szír kormányt, Aszadot, viszont Putyin igen?
Aszad diktátor, pl. rendszeres bevételi forrása az emberrablásokból van, a váltságdíjak és közvetítői pénzek rendszeres jövedelemforrásnak számítanak. 2011 óta 65 ezer embert raboltak el...

Másik ok megértéséhez fel kell tenni azt a kérdést, kiknek a győzelmét hozná magával Irakban és Szíriában az IÁ bukása? A főszerep a jelenlegi szír, iraki (formailag az USA szövetségese, ezzel együtt, és egyre jelentősebb mértékben Irán szövetségese is), iráni kormányoknak jutna.
Vagyis az IÁ teljes bukása, és az Aszad-rezsim, valamint a jelenlegi iraki kormányzat győzelme Irakban és Szíriában egyaránt egy-egy, Iránnal szövetséges államhatalom konszolidációját jelentené.
Mit jelent ez?
Ránézve a térség térképére, látható, a három, egymással szomszédos ország koalíciója egy összefüggő tömb formájában egy olyan súlyú, Irán vezette hatalmi tömörülést jelentene, amely megkerülhetetlenné válna a Közel-Keleten. A három ország népessége összesen 137 millió fő. Ez messze meghaladja nem csak Törökország 78 milliós népességét, de a szorosan együttműködő Törökország-Azerbajdzsán páros összesen 87 milliós népességét is. A 137 milliós népesség többszörösen múlja felül az öböl-menti országok Szaúd-Arábia vezette tömbjének, a GGC-nek összesen 50 milliós népességét is.
Gazdaságilag is befolyásolhatják az egész világot (köztük a magyar gazdaságot is!), a három ország feltárt olajkészleteinek mennyisége háromszáz milliárd hordó!
Vagyis az IÁ bukása és a szíriai és iraki kormányok győzelme egy olyan, Irán vezette szövetségi blokk kialakulását jelentené, amely erőforrások tekintetében is messze felülmúlná a térség két másik legjelentősebb, szövetséges iszlám hatalmának, Törökországnak és Szaúd-Arábiának a szövetségi rendszerét.
Emellett az...
F_Viktor
@human: folyt...
Emellett az Izrael és Irán közti viszonyt ismerve Izrael számára sem volna jó hír egy, Afganisztán és Pakisztán határától egészen a Földközi-tengerig és az izraeli határig terjedő, földrajzilag összefüggő, Irán vezette tömb létrejötte. De ennek mi Európaiak sem biztos, hogy örülnénk...

Tehát szép ez az egységesnek tűnő BT határozat, de belegondolva, Putyin politikai és gazdasági érdekeit szolgálja, szemben a humanitárius segítséggel.
qxy
@Peller Anikó: tudod, jó szándék, rossz szándék. Kinek mit jelent?
ez nagyon bonyolult dolog.Olyan mit a Szocializmus. Sokan azt mondják jobb volt mert mindenkinek volt munkája meg stb. De mennyi kárt okozott az országnak a nagy CCCP,, Mert nem volt publikus.csak egy pici. .- mennyi volt az alap élelmiszerek ára amikor be jöttek az Oroszok? na ez nem változott nekik míg ki nem mentek. Mennyit is ettek? de nem csak ők hanem akik " otthon voltak " mert azoknak is ennyibe került .Ki tudta? szerintem nem sok ember. De a többség,??? .- Az jobb volt. ezt mondja "" Mi is ebben a jobb??Hogy nem rendesek. Na ez is ki honnan nézi. Az ő törvényük szerint vallásuk szerint ez a rendes és amit mi csinálunk az nem rendes. Akkor ki dönti el mi a helyes? és rendes.De ebbe bele foghatjuk akár a vallást is . mennyi halálos áldozata volt a keresztény vallás el terjesztésének? és?? a keresztények is rendesek nem? vagy? ki honnan nézi.Az orvos tudomány.- antibiotikumok .- Rendesek. nem? Mennyi áldozata is van a mellék hatásoknak évente? Ja ez sem publikus. de , van aki azt hiszi rendesek. a gyógy növényeknek nincs mellék hatásuk azok jók? ki és mi szerint?
2001 ben 62034 halál eset volt influenza gyanús meg betegedésnek és csak 18 esetben tudták be bizonyítani az influenza vírust.Az oltó anyagban higany van ami bizony nagyon is veszélyes az emberre. de ez is jó dolog nem? valakinek. Van akinek nem jó azok akiknek agy károsodást izom bénulást okoz de ez sem publikus vagyis jó? de számos dolog van ami valakinek jó és valakinek nem jó. Ha te gyártod az oltó anyagot, akkor az neked jó . ha te kapod az ? ?
Vagyis sajnos nem mi döntünk arról hogy ez jó és te ezt tedd ez meg rossz és ne tedd Lehet véleményed, csak az, nem biztos hogy a másiknak jó.
Tudod olyan a munkám is hogy nagyon sok embernek tudnám mondani mi jó meg mi nem. de hagyni kell az embert maga dönteni a maga sorsáról. ki miben hisz mit tart jónak és rossznak és az legyen az ő véleménye.
qxy
De szerintetek nem fognak berágni ezek a fanatikus majmok az ENSZ re?
és azok országokra akik az ENSZ be tartoznak? Vagyis mit is indíthat el az ENSZ?
Eriksson
@qxy: Az ENSZ egy nagy humbug. Azok érdekeit képviseli, akiknek erősebb az érdekképviselete, s nem azokét akik valóban rászorulnának.
Január
Akkor most nem csak Szíriára fog korlátozódni az IÁ elleni "művelet" hiszen elég jól be ágyazódott Afganisztánban is az IÁ és sok helyen? Vagy majd az IÁ megvárja, hogy szép sorban levadásszák Őket.? Ahogy Móricka elképzeli... Lángolni fog itt még a Mars is, ha nem figyelnek oda. Nem nagy öröm ez a polgári lakosságnak sehol.
Mindenesetre a fegyvergyártók és kereskedők már dörzsölhetik a markukat...
F_Viktor
@Eriksson: Írod:
"Azok érdekeit képviseli, akiknek erősebb az érdekképviselete, s nem azokét akik valóban rászorulnának."

Fejtsd ki részletesen, mert így csak egy lózung, amit egy eszme hű, fanatikus nyugatellenes hazug állít!
Eriksson
@F_Viktor: Megint sziporkáztál kicsi provokatőr.
soljanka
Értem is meg nem is a hozzászólásokat.
Vannak ugye a menekültek, akiket nem akarunk Európában látni. Mindegy, hogy keresztény vagy muzulmán, mindegy, hogy épp a terror elől menekülnek, de a lényeg, hogy ne meneküljenek. Vagy ne ide. Érthető: van egy jól-rosszul működő rendszer, ahova nem kérünk kétes elemeket. Félünk tőlük: félünk, hogy elveszik a munkát, félünk, hogy nem tudnak-akarnak beilleszkedni, hogy megzavarják a nyugalmunkat, hogy balhéznak, hogy bántanak minket, gyerekeinket.
Aztán vannak a szélsőséges muszlimok, akik képesek felrobbantani magukat, a hülye vezetőik agymosása után. Vannak az IS és más csoportok vezetői, akik nem igazán akarják az olajmezők adta lehetőségeket kiadni a kezükből, és kellően intelligensek és kegyetlenek ahhoz, hogy tudják, a hatalmat csak akkor tudják megtartani, ha fanatizálnak, ha erőt demonstrálnak.
Vannak köztük olyanok is, akik tényleg fanatikusok, és valóban az a céljuk, hogy elpusztítsanak mindent, és mindenkit, ami-aki nem abban hisz, amiben ők.
És akkor végre van egy terroristákat célzó határozat. Erre azonnal megkeressük, hogy ez miért nem jó.
F_Viktor
@Eriksson: Figyúka, én a világpolitikáról írtam, nem az egybiteseknek szólt akik ne látnak túl Orbán gyűlöletkampányánál!
Nem várom el tőled, hogy megértsd, Putyin nem az IÁ ellen, Párizsért bombáz, hanem az Aszad-rezsim és a radikális Irán, Irak tengely mellett!
S ha ez létrejön, annak keményen te is meg fogod szívni a levét.
Eriksson
@F_Viktor: Miről beszélsz kicsi Viktor?
F_Viktor
@Eriksson: Ne foglalkozz vele, nem neked szólt, megértéséhez 35 feletti IQ szükséges!
Eriksson
@F_Viktor: Hát ez az! Hagyjál lógva Viktorka.
F_Viktor
@Eriksson: Csak nyugodtan... Hajrá szél!
Eriksson
Kilövik az Iszlámokat, akkor jönnek Európába. A európaiak meg menjenek Iszlámiába?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.