A jövőben több pénzt kapnak a magyar sport legendái, ám előbb is kell dönteniük arról, ki kerül közéjük – tudta meg a Blikk.

Egy friss kormányrendelet értelmében megemelik a Nemzet Sportolóinak díjazását, az eddigi 500 ezer forint helyett 630 ezerrel számolhatnak a jövőben.

A tizenkét tagú testülethez legutóbb Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök csatlakozott, akit egykori államfői tisztsége miatt amúgyis megillet a mindenkori köztisztviselői illetmény tizenötszöröse, azaz mintegy másfél millió forint – így a kétszeres olimpiai bajnok vívó havi több mint kétmillió forintnyi juttatást kap.

A Nemzet Sportolói maguk döntenek, hogy egyikük halála esetén ki kerüljön közéjük, ám erre csak 60 napjuk lesz a továbbiakban. „A sportpolitikáért felelős miniszter azt a sportolót terjeszti a kormány elé, akire a Nemzet Sportolóinak egyszerű többsége egybehangzó javaslatot tesz" – írja a Magyar Közlöny.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
@Hofipisti: Azért azokat is szívesen az ingyenkonyhákra küldeném, akik megszavazták, hogy a nemzet sportolója legyen ez az IQ nuku parazita!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
biztos megérdemli az öreg, sok mindent aláírt amikor azt se tudta hol van.
m.macskosz
@Levendula: Mert egy tetves, mocskos bagázs a kormány.
Hofipisti
Azért van ennek az embernek bőr a képén! Eddigi közismert múltja, s a Szeretett Vezető talányos imádata következtében zsebretett havi apanázsa sem titok. Ennek ellenére van pofája az éhhalál közelében tengődő, valóban küzdelmekben részt vett sportoló, Gedó györgy elől - önmagát mint jelöltet bejelentve - elhappolni a címmel járó havi összeget, ami neki - no nem fillérekk de azért - nem életmentő összeg. Szégyen gyalázat - ami ráfröccsen az eltartójára is!
m.macskosz
@Hofipisti: Azért azokat is szívesen az ingyenkonyhákra küldeném, akik megszavazták, hogy a nemzet sportolója legyen ez az IQ nuku parazita!
Ne gondolj a citromra
palikám! ölég ennyi? vagy dobjunk még rád egy lapáttal? (fõdeeeeet!)
lampa laz
@m.macskosz: erre is aszondaná, ami jár, az jár
m.macskosz
@lampa laz: ..és úgy is érezné, sajnos...:(
Boszi27
@Levendula: Pont ezt akartam kérdezni, még hozzáteszem hogy Meddig,,, Teljesen érdemtelenül tömik pénzzel ezt a nevetséges vén trottyot!!! Mikor akar már nyugdíjas lenni???
m.macskosz
@Boszi27: Nyugdíjas, és mint ilyen jár is neki a nyugdíj.
Szerinted
1./ felveszi-e ?
2./ vagy lemondott róla ?
Ha Ön szerint lemondott róla, akkor Ön hülye.
(Már bocs, de remélem, nem érted félre! )
Ne gondolj a citromra
lehet hogy ha két l-el írta volna amit nem, akkor most négy misit adnánk neki az adónkból! inkább örüljünk, szerintem. :)
m.macskosz
@Ne gondolj a citromra: Bocs, de nem tudom elolvasni az avatarod szövegét:
nemzeti ...elárulnád?
vonotok
Sok szar ember megfordult már a " vezír " kormányában és annak környezetében, de ilyen köpönyeg forgató tetűrágót még nem hordót a hátán a föld.
Katalin Mészáros
Egyszerűen nem értem miért csinálja ezt a Fidesz??? Mint ha direkt hergelnék a szegényeket...mire jó ez neki??? Nem utáljuk még őket eléggé ???
Boszi27
@m.macskosz: Azt gondolom hogy felveszi a nyugdíját is, és szerintem még a földről az 5 Ft.ost is, és még azt is kinézem belőle, hogy a koldus kalapjába sem tesz egy fillért sem, inkább azt is kiveszi, ami benne volt. Egysejtűek magasabb rendű lények mint ő. Irtózom az ilyen gátlástalan, pénzéhes csörtető, mindenkin átgázoló O értékű emberszerű lényektől. Ki vagyok akadva, mert örülhetne, hogy megúszta a rengeteg svindlit, ami a nevéhez fűződik
levi
A palibácsi gyűjti rendesen a pénzt, bizony kell a temetésére.
mariaberta
@m.macskosz: Ne hülyéskedj, csak nem mond le az 1,8%-ról?
radios45
A szociális ellátásokat meg elveszik, segélyeket lecsökkentik, márciustól, hogy rohadna meg az egész tetves kormány, a vén xar Schmidt pali bá pedig éljen meg havi 18400Ft,ból, vagy havi 51700ft.ból, ha tud dolgozni.
radios45
@Katalin Mészáros: Nincsen szükségük több pénzre, még ha 2életük volna akkor is meg volna mindenük.
De azért is több kell, és a hatalom az emberi önzőség, a csak azért is megtesszük, elvesszük a néptől ami nekünk jár, működik mindenekelőtt.
human
@m.macskosz: Ugyanazzal a módszerrel választhatták meg, ahogy a rezsibiztos is a birkózószövetség elnöke lehetett.
human
@m.macskosz: Úgy tudom a nyugdíját le kell vonni a köztársaság elnöki járadékából, de persze így is 2 milliót keres. Megjegyezném, hogy egy család elvesztette egy családtagját, házát, földjét és 9 milliót kaptak kártérítésül.
lópicigáspár
Nem olvastam az előzőeket, de így spontán a qrva anyját!!!
Boszi27
@m.macskosz: Egyébként tudom hogy nyugdíjas és kapja a nyugdíját is, éppen ezért szépen, halkan elsunnyoghatna a közéletből és élvezné a nyugdíjas életet, mert van is neki miből és úgy látszik jó egészségnek is örvend!
kkalman
A bőr hűlne rá erre a sunnyogó nemzeti golyóstollra! Már az olimpiai aranya is a nulla teljesítményéhez köthető, és azóta se csinált semmi érdemi elismerésre valót.
Ja, majd elfelejtettem! Plagizált magának egy doktori disszertációt.
Sem sportolói, sem politikusi teljesítménye után nem érdemelne egy fillért se. De, amit kap, azt megérdemli, mert ami jár, az jár neki.
Hitvány parazita!
samuel
@Hofipisti: Aki annyi egyéni dicsőséget szerzett az megérdemli.
Lehet hogy csak csapat aranya van???
Miért volna pont itt normális gondolkodás-értékelés, szégyen ha ez a FASZI nem mond le a rászorulók részére.
A kiemelt nyugdíja miatt a törvényt is módosította a 2/3-os DIKTATURA mert eredetileg nem lett volna jogosúlt a kiemelt szolgáltatásra,de a VAKON történő aláírásaiért jár a jutalom a DUCSETÓL.
vadsanca
Gratulálok! -Biztos megérdemli(k)!-Majd a melósok kikeresik ezt a juttatást, főleg minimál bérből! Esetleg megnőnek a munkaadók terhei ez és az ehez hasonlók miatt, ami azt eredményezi, hogy megint nem lesz béremelés. De ammennyire ismerem a fityeszt, még kitalálnak újabb adókat a költekezésre.
Talán tényleg ennyire jól állunk, hogy szórhatjuk a pénzt?
Ruby
A kis ember meg csak viszi a hátán az országot már akkora a púpja mint a Csomolungma.Bár aki ott feljut a csúcsra megérdemli a "jutalmat", a Mi hátunkon felkapaszkodók pedig sz@rt sem érnek.Felkísértük őket eddig és mint a legtöbb okos sherpa teszi engedni kéne őket tovább menni egyedül, aztán a lavina remélhetőleg elvégzi a dolgát.
human
@vadsanca: Az ország méretéhez és gazdasági kapacitásához képest valóban sok a látványosan ingyenélő. De nem ez a legnagyobb baj. Az általuk hozott átgondolatlan törvényekkel milliárdos károkat okoznak hónapról hónapra az országnak. Emlékszünk még az forint bedöntésére. Ott elég volt, hogy csak kinyitották a szájukat. A másik kárt a gazdaságnak a rengeteg korrupcióval okozzák. Például az offshore MET ügy, vagy az offshore letelepedési kötvény ügy. De a mezőgazdaság tönkretételében is jeleskedtek a földmutyi révén. A trafikokat meg elvették az emberektől és odaadták a csókosoknak, ahol most minimálbéren dolgoztatják talán pont a korábbi tulajdonost. Az EU pénzek pazarlására jó példa az Öveges program ahol egyetlen tanulmányt fizettettek meg többszörösen az állammal. De a cigányoknak beindított több százmilliós munkateremtési program sem teremtett egyetlen állást sem, de lett székház és több milliós számítógépek.
Az egész országot a tulajdonuknak tekintik.
dr. prédikátor
Szemét, szemetebb ,legszemetebb!!!remélem magadra ismersz skiccpali, te iQ bajnok!!!
papa.49
Amit ez a pali művel az a pofátlanság csimborasszója...
Senara
Dalszöveg 1.Még, még, még és még! A burzsujnak soha nem elég.
Lásd, lásd, lásd, már lásd, A sorsod az elpusztulás!
Az országnak harmada éhengebed, Az éhség, a szenny marja fel testedet,
Éhhalálra ítélt ez a rend. A gégédre hurkol statáriumot, És tapsolnak hozzá a rongy árulók,...A történelem ismétli önmagát . Éljen a párt ... de meddig ?
dr. prédikátor
A jellemtelenség és gerinctelenség megtestesítője ez a szarkupac!!!A plagipali lett a nemzet himivarsejtje!!!
eszegfu
@human: Valóban annyi a károkozásuk, hogy csak leirva is tele lenne egy könyv! Ezek megélésével, ill. élhetetlenségével, azaz a gyakorlati megvalósitásával sorozatot lehetne csinálni. Pali bá harácsolását sem értem igazán... mit kezd vele?! Majd a macskájára örökiti, esetleg a pénzét mellé kell majd temetni?
fütyi
schmittpalika miatt emelték meg a tiszteletdíjat! Aki igazándiból soha nem is volt olimpiai bajnok! Ez egy igazi alkoholista, kurvapecér. Abból az időből ismerem amikor minden este egy XI.ker presszóban részegre itta magát , és minden nőnek alkoholista mámorában tett ajánlatot. Ez a G...ci Viktorka igazi g...ci Államférfi megtestesítője.
human
@eszegfu: Szerintem azért kellenek ekkora fizetések, hogy a fidesz alapítványaiba visszafizessék és még szépen meg is tudjanak élni a maradékból. Az ilyen 0 teljesítményű emberek esetében nem tudok másra gondolni.
eszegfu
@human: Én balga! Ez eszembe sem jutott!
human
@eszegfu: És a köztársasági elnökök minden évben fejenként 73 milliót adományozhattak bármire. Nem röhögni :)
"Schmitt Pál sportegyesületeknek és a Vendégvárás Művészete Egyesület nevű, asztalterítésekkel foglalkozó szervezetnek juttatott a pénzből, illetve a Budapest-Máriaremete Kisboldogasszony Bazilika Plébániának is."
hvg.hu/itthon/20150128_Erre_koltottek_a_volt_allamfok_a_73_milli
eszegfu
@human: Most hozzátok a "repülősót", mert rögtön elájulok! Lehet, hogy jobban járnék, ha még mindig mesekönyvet olvasnék... ennyi "érdekességet" tán be sem fogad az agyam.
m.macskosz
@human: "Úgy tudom a nyugdíját le kell vonni a köztársaság elnöki járadékából"
Már miért kellene, nincs ilyesmire törvény, szerintem. A nemzet színésze is kapja a nyugdíját is és a díjjal járó pénzt is, sőt, ha dolgozik, az azért járó fizetést is.
tegnap, 21:41
human
@m.macskosz: Ezt olvastam. De régebbről is így rémlik. Ez kifejezetten a köztársasági elnöki járadékra vonatkozik.
m.macskosz
@human: No, végső soron mindegy is,
így is, úgy is aljasság,
hogy a nyugdíj minimumnál többet kap.
miazavalami
Valaki össze tudja számolni hogy a 2 éves " elnöki " tisztjéből mennyit harácsolt eddig össze?
Arra emlékszem hogy beiktatása után szinte az elő dolga volt hogy akik nem töltik ki a 4 évet azoknak is járjon mindenféle kütyü + mütyü...
m.macskosz
@miazavalami: Azt a fácánlézer találta ki. Nem
emlékszem rá, hogy akkor ő volt-e az áLamfő.
miazavalami
@m.macskosz: kerestem , de nem találom. Én pál "úrra" emlékszem...
Fradigege
A rák égyé' ki á szííívédét! Palkó gyerek!
laszlobihari
@m.macskosz: abban igazad van, hogy fácán jankó indítványozta a törvényt, de milyen véletlen az "IQ nuku" pofára esése elött néhány hónappal.
tivoli
A nemzet sportolói minden esetre jól jártak, hogy egy volt köztelnököt üdvözölhetnek soraikban. Nem csak a megtiszteltetés okán, de rögtön emelkedett a tiszteletdíjuk is. :-))
miazavalami
@laszlobihari: @m.macskosz: Na! Ugyi hogy jól rémlett...:-)
m.macskosz
@laszlobihari: Délelőtt válaszoltam, de elszállt a szélbe. Ma egész délelőtt szórakozott a net.
Na, mindegy, a lényeg: én azt hittem, Orbánra találták ki ezt a törvényt,--ami persze nem kizárt--, csak jól jött plagipalinak is.
@tivoli: A többiektől viszont senki nem sajnálja...:)
@miazavalami: Biza, hogy jól rémlett, ügyes vagy! Na, és a kaja készen van-e, vagy csak ücsörögsz a gép előtt?! :)
miazavalami
@m.macskosz: Tegnap tőtöttem káposztát, ma csak megfőztem...:-)
m.macskosz
@miazavalami: Én meg ma életemben először készítettem vörösboros, aszalt szilvás, almás párolt vörös/lila káposztát. Finom lett, de majd holnap kiderül, másnak is ízlik-e. :)
Desischado
Tegnap olvastam, hogy egerszegi is nagy fidesz rajongó. Milyen szuper, hogy sosem bírtam. Egyébként is abszurd, micsoda pénzeket tesznek zsebre életük végéig, amiért egyszer, vagy párszor érmet nyertek, amiből senkinek semmi haszna, őket meg a szponzorokat kivéve. És plágium pali bá meg duplán szégyellhetné magát, de ez nyilván nem fog menni ennek a gerinctelen vén nyaloncnak! A szegényekre bezzeg nincs pénz, de ezekre van! Hogy szakadna rá az ég erre a mocskos bandára!
Hellcat
2 fillért nem érdemelne...csaló senkiházi parazita. A neve mára eggyé vált a másolás szóval...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.