Nem vagyunk olyan versenyképesek, mint ahogy Orbán Viktor nyilatkozta Milánóban. Legalábbis a Világgazdasági fórum tanulmánya szerint még Románia is leelőz minket – írja az Origo.
A kutatásban közreműködő Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet közleménye szerint, ha a versenyképességi indexet nézzük, hazánk a tavalyi helyezéshez képest három pozíciót javított. Mögöttünk egyébként Szlovénia (70.), Szlovákia (75.), Horvátország (77.) és Görögország (81.) van még az uniós államok közül.
A világgazdasági fórum ráadásul éppen azt a stabilitást nem látja, amit Orbán emleget. A jelentés szerint az üzleti élet számára pont az instabilitás, ami leginkább árt itthon – olvasható a lap cikkében.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A korrupcióban is meg fogjuk verni Szomáliát!
Magyarország összefog! Meg izé... rezsicsökkentés!
"Egy csak egy legény van talpon a vidéken!" a szálfa termetével!
Par nappal ezelott egy vevom hosszu ido utan bejott vasarolni, es meselte, hogy 6 hetes europai koruton volt. Megkerdeztem, milyen orszagokban jart? Mondta, hogy korbejart a volt kommunista orszagokon, volt Budapesten (tudja, hogy magyar vagyok, mondta, hogy "szep"), aztan attert Horvatorszag tengerpartjara, hogy az milyen lelegzetelallito, aztan megkerdeztem, hol erezte magat a legjobban?
Kozolte: ALBANIABAN! A szallodak tisztak, az emberek baratsagosak, az arak kb. tizede az ittenieknek, a taj gyonyoru,...
Szoval. nalunk mar Romania ES Albania is jobban teljesit!
ez a vezető a nép által felkent meghatalmazottnak képzelte magát és bár hazája kvázi demokráciában élt, elhatározta, hogy hosszú ideig ő vezeti országát és személyesen biztosítja népe boldogulását
miközben ezen munkálkodott,természetesen a saját és családja boldogulása is fontos szempont volt
sőt, ahogy telt múlt az idő a nép boldogulása egyre inkább háttérbe szorult, a saját boldogulása viszont jól ment
a vezető szépen gyarapodott, hatalma erősödött, körülötte bólogató talpnyalók egész hada leste kívánságait és lelkendezett a vezető minden döntésénél
a vezető már-már mindenhatónak képzelte magát, hívei szemében isteni dicsfény uralkodott körülötte
az uralkodó egyszer kitalálta, hogy országának, népének boldogulása útjában a legfőbb akadály az adósság
elhatározta hát, hogy személyesen vezeti a harcba az országát az adósság ellen
nagy békemeneteket,tüntetéseket szerveztek a vezető mellett, melyek biztosították őt arról, hogy nem leszünk gyarmat
az adósságot mindenáron vissza akarta fizetni, az sem érdekelte,hogy közben a népe éhezik
ő maga nem szenvedett hiányt semmiben, hiszen minden gazdasági és politikai kulcspozíciót a kezében tartott, a politikai hierarchiában régi megbízható cimborák és haverok kezére juttatott korrupció által átszőtt rendszert üzemeltetett, melyben kevesek dőzsöltek, sokan meg nyomorogtak
de mindezt eltakarta a nép-nemzeti máz és a vezető személyét körülvevő csodálat
még az is megtörtént, hogy szülőhelyére, annak lélekszámának a duplájára tervezett labdarúgó stadiont emeltetett nem messze a házától
itt aztán a rendszer kegyeltjei elégedetten szotyoláztak és tapsikoltak a vezér csapatának meccsein, ki nem hagytak volna egy meccset sem, hiszen a dörgölőzés, a hajbókolás, a seggnyalás a rendszer része volt
az uralkodó, az országa szövetségi rendszere ellen is békétlenkedett és mindig mást csinált, mint az adott szövetség elvárt volna
élvezte a...
a vezér meg volt győződve döntései helyességéről és igen szeretett hosszú, önmagát és kormánya döntéseit elismerő évértékelő beszédeket tartani ezen beszédek közönsége gondosan kiválogatott lekötelezettekből és a vezér személyes híveiből állt, így a kritika soha fel sem merülhetett.külső szemlélő és a lakosság szempontjából az ország ugyan szegényedett, egyre jobban szegényedett, de a vezér és klikkje jól élt
több évtizedes uralkodásra vágyott, hosszú távra rendezkedett be, és ez meg is adatott neki
24 évig uralkodott hazájában Nicolae Ceausescu, a Romániai Kommunista Párt főtitkára.
El kellett volna menni szavazni.Hány éve is annak ,hogy hazudik Orbán és FideSS ?Hány éve vannak "nemmegszorítások" és mutyik?Fel kéne ébredni emberek ,senki nem fogja helyettünk elzavarni ezt a fosztogató,tolvaj bandát.
460.-Euro az átlagfizetés? 310 -el kalkulálva ez 142.600.-Ft. ? Ugyan kit érdekel az átlag ott ahol 3,3 millió él kevesebből mint 65 ezer Ft.
Ha a feljebb felsoroltak nem tudnak / vagy tudnának de akkor minek a kisgömböc óriási méretüvé dagadt - kormány és minisztériumai - hálózata, apparátusa? /
Úgy tűnik, mintha mindenki ott fent a napi történések során keletkezett repedéseket tömködné el verbális habarccsal. Ipari országgá kell válnunk, növelni kell hadiipari termelésünket, autóipari nagyhatalommá kell válnunk, további 10 - 12 ezer olyan kisüzemet kell létrehoznunk, mint az Univer, - ezt olvashatjuk, hallhatjuk nap mint nap.
A külkereskedelmi kapcsolataink fantasztikus képviselője úgy jár - kel a világban, mintha a világgazdaság legfiatalabb KTM.-je lenne. Boldogan repked Azerbajdzsán és Luxemburg, Kina és Dubai között, de valahogy nem látjuk a kimenetet. A hazai poltikai marketing a legeredményesebb ágazata gazdaságunknak. A fidesz " győzelme " akkora, hogy bátran hozzáfoghat miniszterelnökünk a népi konzultációhoz, a teljes, totális átrendezéshez, berendezkedéshez szükséges FELHATALMAZÁS megszerzéséhez. Minden jel arra mutat, megkapja. Olyan lesz ez is, mint a már ismert szavazás. Az állandó szavazóbázis éppen elég lesz, aki meg nem küldött vissza választ, az pedig hallgatásával, a beleegyezését adta. Minden megy azon az úton, amit kijelölt számunkra Orbán Viktor .Mondták, Ceausescu is puliszkán tartotta a népét, míg ki nem fizette adósságát. Puliszkánk van, de miért nő az adósságunk ?
Új hozzászólás