Újra előkerült a gitár a Demokratikus Koalíció tisztújítóján. A párt az – egyben arculat megújító – eseményt hasonló stílusú, rockos videókkal harangozta be, a pártelnök szerint azért, hogy az embereket kiragadják a búskomorságból. Gyurcsány az eseményt nyitó évértékelő beszédében úgy fogalmazott, "magyarnak lenni nem sírva vigadás, és "nem búskomoran kell harcolni az Orbán-rezsim ellen."

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KERKA
A Feri nagyon formában tartja magát. Készül a kisbaba melletti 24 órás szolgálatra. Rocker baby lesz a kis Mártonból.
szolmekkoj
Ezt a Vágó Pista találhatta ki, ő a nagy gitáros. De, hogy ez fiatalos lenne?! Nem hiszem, hogy a fiatalok ma rockot hallgatnak, mert azt sem tudják mi az.
Katalina62
Nem mondanám, hogy fel kéne háborodni rajta, de sajnos nem is jó! Olyan semmilyen!
amaramaistanna
A DK lejtmenetbe vágta magát. A Medián szerint 3-4 %-on van. Valószínűleg tudta ezt a Századvég is - a Fidesz házi közvéleménykutatója, de 10 %-ot mért a DK-nak, hogy nagyobb és látványosabb legyen a zuhanás - A " zenélésük " szánalmas,látszik,hogy nem tudnak játszani a hangszeren. A gitáros fiam szerint ezzel csak kiröhögtetik magukat a fiatalok előtt. Szó mi szó,ahogy már írtam,nagyon szánalmas.A LOGÓJUK ?Ronda,olyan mint egy konzervmatrica. Üzenete meg nincs. Ahogy megláttam,azt hittem hogy egy halkonzerv reklám rosszul sikerült logója. Persze nekem mindegy,az ő bajuk ha röhejessé teszik magukat,de - sajnos - ezzel ártanak az ellenzéknek is.
Katalina62
@amaramaistanna: Ha nem szavaznak rájuk szerintem nem ezért! Tagadhatatlan hogy nem sikerült, de ettől még nem kell a földbe taposni őket! Tudom ez ízlés kérdése, és nem kell egyet érteni vele, de miden hibája ellenére kevésbé áll fel tőle a szőr a hátamon, mint a Jobbik kutyasimogatós, cukifiús , hamis, álszent videojától!
amaramaistanna
@Katalina62: Ami a jobbikot illeti egyetértünk.
amaramaistanna
@Katalina62: Szétbontottam a válaszomat.úgy vélem,hogy a DK-át támogató híveknél csak a fidesz cöfjei a rosszabbak.Bár már lassan egyenlőségjelet is tehetnénk közéjük.Nem minden DK-t, mint pártot kedvelőre értem,nekem vannak barátaim közöttük, de a pártimádatot,mely nem tűr sem kritikát,sem más látásmódot ,nem tolerálom.A fanatikus DK-hívek egyszerűen üldözik azokat,akik nem szimpatizálnak a DK-val. És ezt hagyja a DK vezetése. Miért is csomagolnám ezüstbe a véleményemet,amely egyébként a marketing produkciójukhoz képest eléggé visszafogott volt.
silber13
Csak egy apró megjegyzés a firkásznak! Ha egy gitáros a hórok közé csap, akkor a hangszer bizony néma marad, lévén egy húrt sem talál el, mivel a hórok között nincs hór. De ez apróság!
silber13
@szolmekkoj: Hogy Vágó Pista " nagy gitáros " lenne?? Ez erős tólzás Ismerem a játékát.. Hát nem egy Patitucci, és nem egy Jack Bruce kaliberű tehetség! ( Ez utóbbit az Isten nyugosztalja!)
Katalina62
@amaramaistanna: Én egy percig sem mondtam,hogy nincs igazságod, mert Gyurcsány, tényleg nevetséges volt a gitárral a kezében, viszont többieken látszott, hogy humorra veszik a dolgot, és élvezik. Nekem ez még tetszett is. Gyurcsány Ferenc jelenete nekem sem! Kétségtelen ez nem volt jó ötlet. Azt viszont túlzásnak tartom, hogy a DK emitt elásta volna magát, vagy, ha igen azt kettős mércének tartom. Ugyanis az ellen oldal képviselői alakítottak már ennél cifrábbat ízléstelenebbet is.
amaramaistanna
@Katalina62: Igen,de most a DK-ról volt szó.
Katalina62
@amaramaistanna: Ebben igazad, van, de a kettős mérce attól még nagyon is működik! Remélem nem baj, hogy nem mindenben értek veled egyet, de abban nagyon is, hogy a logó tényleg ramaty, és hogy ez az egész nem igazán sikerült!
amaramaistanna
@Katalina62: Természetesen nem probléma,hiszen nem látjuk feltétlenül mindig hasonlóan a dolgokat. Unalmas is lenne. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.