Százezrekért írják fideszes polgármesterek, mandineresek, kormányközeli csókosok a közmédia negédes blogjait – derül ki az MTVA által közzétett szerződésekből –, már ahol nem titkolják az összegeket.
Az urbanusblog.hu, a gazdablog.hu, a mozgasterblog.hu, a messzelatoblog.hu és latoszogblog.hu is 2015 elejétől él, és állítólag ezektől a blogoktól várja a kormányszócső, hogy a hirado.hu legyen az új Index – bár egyelőre inkább sima kifizetőhelynek tűnik a kezdeményezés.
A hvg.hu összesítéséből kiderül, hogy a szerződésekben néhol pontos – és nem kicsi – összegeket tüntettek fel, máshol viszont (akinek feltehetően még pofátlanabb összegeket fizetnek) úgy kenik el a közpénzt, hogy azt írták: "egyedi elbírálás alapján meghatározott díjazás" jár a szerzőnek.
A Messzelátó blogot Prőhle Gergely, az Emmi nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára írja, havonta bruttó 250 ezerért. A Mozgástér blogon Lánczi Tamás, a jobboldali Mandiner szerzője, a Századvég elemzője kaszál havi bruttó 380 ezret. Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere az Urbánusbloggal örvendezteti meg az olvasókat havi bruttó 250 ezerért, de ide ír Cser-Palkovics András, Páva Zsolt és Kriza Ákos is "előre egyeztetett, egyedi elbírálás alapján járó fizetésért".
112 hozzászólásarrow_drop_down_circle
(Mert hüje vagyok. Még mindig meg kéne lepődnöm.)
:-)
Igy mar ertem, hogy a mi fideSS-es szoszoloink miert is hagyjak, hogy ostorozzuk oket, hiszen - szerintem- ok se sajat hitukbol csinaljak, hanem penzert, malenykij robotban, hihi,... Na, ez legyen a legbiztosabb beveteluk az eletben!
Még egy, és nem annyira feltűnő közpénz szerzési lehetőség.
Mondja már meg valaki ezeknek, hogy a propaganda jól működik nem egyenlő az ország jól működik-kel.
Egy másik néphülyítés: "Ezt nem így tervezte a kormány - maradt a korrupció és a bürokrácia": www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezt_nem_igy_tervezte_a_kormany_maradt_a_korrupcio_es_a_burokracia.594531.html
propeller.hu/itthon/3074126-ezt-nem-igy-tervezte-kormany-maradt#v1287100
Az igazság és a valóság az, hogy így tervezte a kormány - maradt a korrupció és a bürokrácia" csak ezt így azért nem lehet leírni, még a fideszkdnp-nek sem.
Bizony-bizony, ez nem összeesküvés-elmélet!
Leveszik a TEK válláról a gondok egy részét.
Amelyik kormányt fizetett trollok éljenzik, az nagyon fél. És ha valaki, akkor ők tudják, hogy van félnivalójuk.
Magyarul, ha a nép nem veszi észre, hogy ők mennyire de mennyire fasza gyerekek, akkor azt bele kell sütni az agyukba. Az öntömjén, önigazolás, hazugságok fedezése nagyon sokba kerül. Mondjuk egy korrekt és becsületes kormányzás mellett ilyenekre nem lenne szükség. Végül is kit érdekel, ezt mind mi fizetjük. Ha nem is érezzük, a kormány súlyos milliárdokért elmondja nekünk, hogy ők milyen fantasztikusak.
narancs és a tavaszi is hacsak nem ez a szandokan léánykori neve.
Én viszont azért olvasom a Propellert, hogy ilyen aranyköpéseket találjak!!!
Mert itt aztán annyi van belőlük, mint égen a csillag! :-D
Ezek az oldalak a normális városlakóknak készültek. Bízva abban, hogy vannak még ilyenek is.
Egyébként le vagy maradva! Már többször említettem, hogy aranyköpésekre vadászok itt, mert ez végtelen tárháza azoknak.
Amúgy hozzá szoktam szólni a témához is, ha van értelme. A téma hálás dolog, az nem szól vissza. És nem kötekedik - veled ellentétben.
A te fajtádat még könnyebb felismerni, mert itt leginkább csak ilyet találni. Véleménye csak egyféle van és azt a legordenárébb módon ki is fejezi. Elég egyet elolvasni és az összeset ismerni fogom. Tartalma nulla, egyedül a kifejezési stílus más és más.
Az én fajtámat te legfeljebb hírből ha ismered, de még ezt is kétlem, hiszen az orrodnál tovább te sem látsz!
Teátrálisan önimádó és rövidlátó vagy.
Ha itt nem vagyok népszerű, az nekem dicséret!!! :-D
Látom ám, hogy itt-ott kóstolgatsz,
de nem veszem fel a kesztyűt.
Mostanában sokat liberaizélgetsz.
Újabb klónod van?
Vagy ezt, a kedvencem: orbanviktor.tumblr.com/
Egyébként megnézheted bármelyik fideszes oldalt. Olyan uszítás és gyűlölködés megy ott, hogy az döbbenet. Na de ne csodálkozzunk, a fidesz nem a felső tízezer pártja.
Tudod ma nem az a fogyatékos, aki látja az aljasságokat.
Én ott "lopom a napot" - saját költségemre - ahol akarom.
Te viszont erősen zavart vagy: előbb primitívnek és butának tartasz, aztán bölcsnek és nemesnek! Hát következetes az nem vagy... :-)
A fogalmakat is kevered: én nem észt osztok, hanem kritizálok. A kettő két különböző fogalom! Éppen 15:39-kor írtad, hogy nem a témához szólok, hanem személyeskedek.
Mi van, nem tudod eldönteni melyikkel vádolj?
Legalább az általad használt kifejezések értelmével lennél tisztában: ha én valaki lehülyéznék, azzal nem akarnám megtéríteni. Azzal csak a szomorú tényt közlöm vele.
És cimbi, még az elején valóban úgy tévedtem ide - évekkel ezelőtt - de azóta már minden esetben tudom, hogy hol vagyok!
Más hitűeket, pogányokat meg lehet téríteni, de hülyéket és ostobákat nem! A primitíveket legfeljebb civilizálni lehet, az tudatlanokat felvilágosítani, tanítani, de én nem vagyok gyógypedagógus!!
De esetetekben legfeljebb állatidomár jöhet szóba, bár az is kétséges, mert egy bizonyos szinten még a vadállat is intelligens lény...
Én utálom a: mondok 1 jó nagy marhaságot és ezren lájkolnak rá stílust!! Számomra döbbenet, hogy emberek ezt élvezik! Mint itt is. Egy feldob egy ostoba témát, jön egy barom hozzászólás és a többi megpróbál túltenni rajta ótvarban.
Tiszta állatkert..., mintha az őskorban lennénk...vagy egy másik bolygón.
"fidesz nem a felső tízezer pártja." Ez is érdekes vélemény, mert eddig itt mindenki arról témázott, hogy a Fidesz a gazdagokat részesíti előnyben...
Akkor most hogyis van ez...???
A fázik, "ikes " ige
Ha a mondat úgy szólna, hogy nincs utalás az okra, akkor helyesen így szólna: nem fázom (mert nincs utalás arra, hogy miért nem)!
Tetszik érteni?! :-D
Levendula megjegyezte, hogy az itt kommentelők - bár szerinte sokan vannak - nem kapnak pénzt, mint a cikkben szereplő blogok írói.
Erre válaszoltam neki azt, hogy ott sem a kommentelők kapják a pénzt, hanem a blog írói, akár csak itt, mert feltételezem, hogy a megjelenő cikkek írói sem merő puszta szórakozásból vagy időtöltés gyanánt írogatnak.
Akkor most te mi a francot hadoválsz rólam?
Ha a betűket ismered, tudhatsz olvasni, de mint látható, a szavak, mondatok értelmezése még nem megy neked! A szlenget már írod, de a tartalmat még nem érted. Gyakorold szorgalmasan, az ismétlés a tudás anyja. Hátha nálad is beválik. (?!) Kezd az egyszerű tő mondatokkal. :-D
Fuss neki még egyszer,hidd el megéri.:-)))
4. mondat: tedd bátran, jogod van hozzá, bár tehetséged nincs.
5. mondat: mondanám, hogy jó megfigyelő vagy, de ez nem lenne igaz. Mert hol itt vagyok, hol nem, attól függően, hogy ráérek-e vagy sem, itthon vagyok-e vagy sem, érdekel-e a téma vagy sem.
6.mondat: hogy itt mi zajlik, az nem téma, egymást tromfoljátok. Engem nem zavar, sőt: remek anyagot találok itt a könyvemhez. Ennyi marhaságot utoljára gyerekkoromban a Piff-ben olvastam. Vagy a Fülesben?
7. mondat: melyik valóságtól? Amiben én élek vagy amiben te? Mert az nekem is régen lejött, hogy nem egy világban élünk!
8. mondat: agyalj nyugodtan, hátha 1x meglátod a világosságot :-D (amit én erősen kétlek)
9. mondat: még kinek van személyiségzavara? Neked is? És melyik személyiséged gondolja, hogy nekem az van?
10-11-12: netán átestél ezen, hogy ilyen jól ismered a tüneteket? Nekem nem kín itt lenni, sőt mint már sokszor írtam, jókat szoktam röhögni.
13: itt is ez van, amit te csak azért nem látsz, mert a közösség tagja vagy. Én viszont beleuntam, hogy ismételgessem magam, ezért csak kifejtem a véleményemet szimplán vagy kritizálok másokat. Osszon neked észt a gyógypedagógusod vagy az agykurkászod, ha már a Jóisten nem adott ...
15: aki hithű ellenzéki - és itt ki nem az rajtam kívül (talán még hárman)- annak itt is felesleges érvelni.
sokadik: milyen oldalakat osztok én és hol? Felső 10ezer értelmi szinten? Ezt te találtad ki? És te hova sorolod magad ebben az értelemben? Közéjük vagy kimondottan te magad vagy a vezetőjük? Nohiszen...
utolsó mondatok: nem ismersz engem, szerény vagyok, mint a képen is láthatod. Annyira ostoba nem tudok lenni, hogy akár te is okosnak tarthass. Erre a szerepre van itt számtalan jelentkező. De már számtalanszor leírtam ((ma is), hogy miért vagyok itt, de te valahogy nem bírod felfogni. Problémád van a szavak, mondatok értelmével? Azt mindenesetre jól teszed, hogy nem pofátlankodsz oda, ahol...
A többi nyilas duma.
Mert ugyan okoskodni idejár, de azt mégsem tudja, hogy valójában hova. Mond el neki, hogy az oldalon található írások más kiadók cikkei. Ezeket a propeller összegyűjti és továbbadja. Ezért felelősség sem terheli a tartalmakért. Arról nem beszélve, ha jól tudom ez egy Kft.
Tehát mond meg okoskának, hogy annak ellenére, hogy a kettőt összemossa, mert nem képes különbséget tenni, a Propeller nem egy BLOG, mint amiről a cikkben írnak. Nézzen utána mi az a BLOGOLÁS, és rakja össze azzal, hogy ezt a kormány közpénzből fizeti. Ez egy jó példája annak, hogy mennyire nincs tisztában azzal, hogy miről beszél és mennyire nem érti a dolgokat, de azért beszól olyanoknak akik nála többet látnak meg a világból. Arról nem beszélve, hogy szerintem levendula a fizetett trollokról beszél.
orditok.blog.hu/2015/03/02/szalka_gerenda_sosav
De nem neked, nem nektek!
A támogatóiknak meg azoknak, akiket érdekel a téma.
Hozzátok gyógypedagógus kellene, de nem hiszem, hogy bárkinek tudnának annyit fizetni, hogy elvállalja...
Tőled meg mint egykori közalkalmazott katonától elvárható lenne, hogy tájékozott légy a témában, de mint minden csőrmester, ehhez sem konyítasz! De nyugodtan verd dobra az ostobaságod!! :-D
"A 156 centis pénisz és a tátika esete" vagy "Két hatalmas pinát építettek fel a szerkesztőségünkben"!!
Lehet, hogy a te ízlésedhez ezek közel állnak és az értelmi szinted ott van, ahol az írás.
És engem az sem zavar, ha megalomániás zseninek tartod magad, hiszen pont az ilyen magamutogató szentfazekok miatt vagyok itt...
Ha érdekfeszítőt akarsz, olvasgass L Simont.
Bután magyarázod ostobaságod. Bocs, de most elmegyek aludni, mert már nem tart ébren a kibukott okoskodás.
Abból a pár bekezdésből amin túltettem magam az a véleményem, hogy akár egy kormánypárti is írhatta volna ugyazezekkel a szavakkal a kormányellenesekről. Mert ti is pontosan így viselkedtek, mert pontosan ugyanilyenek vagytok.
A szerző meg azért nem ért semmit egy csomó dologból, mert még tapasztalatlan.
Ha évekkel ezelőtt elment volna egy Fradi- Dózsa focimeccsre, ugyanolyan gátlástalan, elvakult, vérbenforgó szemű drukkerekkel találkozott volna, akik ugyanilyen elvakultan imádták a csapatukat és akár törni-zúzni, ölni is képesek voltak határtalan imádatukban. De ha nemzetközi meccseket nézett volna valaha is, vagy olvasott volna az újságokban sportrovatot (de a szerencsétlen nyilván botlábú és utálja a focit), akkor ugyanezt a feltétlen imádatot és dühöt olvashatta volna az angol csapatok esetében is, akiket gyakran tiltanak ki külföldi stadionokból meccsekről.
Abban is tapasztalatlan a cikkíró, hogy ahogyan Orbán V. is öregszik, úgy a rajongói is. Márpedig elég ritka jelenség, hogy egy ember ugyanarról a témáról ugyanúgy vélekedik egész életében! Ez nem jellemző sem a sportolókra, sem a színészekre, sem a zenészekre, sem bárkire. De ahhoz, hogy ezt felfogd vagy megértsd neked is át kell esned az öregedési fázison. Persze mondhatod, hogy te nem ilyen vagy, mert te 3 évesen is ugyanúgy gondoltál a nőkre mint most, de ebből csak az következik, hogy valójában csodagyerek voltál, hiszen már 3 évesen annyi eszed volt, mint most!
És bizony van komoly szakirodalom is, amely ezzel foglalkozik, de nem elég erről tudni vagy ezt feltételezni, el is kell olvasni, ha nem vagy olyan intelligens, hogy magadtól is rájöjj!
S srác még kiemeli a helyesírási hibáktól zamatos hozzászólásokat, de megjegyezném, hogy ezek engem is szoktak zavarni. Mármint a helyesírási hibák.
folyt.köv.
Ember te még tényleg ott tartasz, hogy az ősrobbanás után rögtön jött az Orbán kormány és azóta rossz minden?!
"általában működik az ,,élni és élni hagyni" elv," HOL van ez az ideális hely, ország?? Hány életet éltél le más országokban, hogy ilyen jól ismered az ottani viszonyokat? Hol, melyik országban nincsenek zsarnokok, nincsenek elégedetlenek, nincsenek tüntetések, lázadások, vérontás, stb.???
Netán a Holdról vagy a Marsról érkeztél, ahol a kicsi zöld ovális szemű lények ilyen felebaráti álomvilágban élnek?!
Hát cimbi akkor rendesen eltévedtél, mert ez a Föld, és itt minden másként működik! De van egy jó hírem is: minden le van írva a könyvekbe amiket az interneten is megtalálsz. Bár ha eddig süketen és vakon éltél, elég kevés időd marad mindent végigolvasni, hogy megértsd a világ működését!!!
Alvás helyett jobb, ha rögtön nekiállsz olvasni!!!
Pedig sok szállóige van, hogy az ember 20 éves korában még milyen eleven, agresszív, lázadó, de általában 40 éves korára "lenyugszik". És ez többnyire így is van.
Nekem 20 évesen mindenről teljesen más volt a véleményem, mint most. Más színek voltak a kedvenceim, más nők, autók, életvitelek tetszettek. Másként gondolkodtam a politikáról is, ami azért nem teljesen igaz, mert 20 évesen még egyáltalán nem érdekelt a politika, mert 20 éves még bőven '89 előtt voltam.
Azóta én is lenyugodtam, megállapodtam, kiegyensúlyozott lett az életem. Már nem akarom megváltani a világot, főleg, mert már értem a működését. Amit te nem.
20 év körülire teszem a korodat, de csak merő jóindulatból, mert szerintem én már tizenéves koromban sem voltam ilyen naiv, mint te. De hát én sosem hiányoztam a töriórákról, a téma is érdekelt, így már akkor tudtam, hogy miért gazdag Anglia és miért szegény Magyarország. És annál lényegesen több eszem volt, hogy tudjam, egyiket a másikkal nem lehet összehasonlítani. Leginkább mert történelmükben semmi közös nem volt.
Te egyelőre csak remélheted, hogy 40 éves korodra lenyugszol, de azt még meg is kell érni. És persze ha meg is éred, semmi garancia arra, hogy az agyad is fejlettebb lesz a mostaninál.
Tényleg nagy a setétség a kis buksidban.esetleg próbálkozz meg egy fejtranszplantációval.:-)))
A fej funkcióit az üleped látja el. Erre van egy igen csak találó szó!
Ennek tudatában a csőrmesterséged magyarázatra sem szorul. Gondolom akkorára duzzadt az üleped a sok megerőltető feladattól, hogy már a seregre nézve is terhes voltál és inkább megszabadultak tőled! :-D
Régen az ilyeneket háborúban az első sorokba vezényelték - golyófogónak!
Mázlid, hogy itt nem volt háború..., bár most mennek páran az iszlám állam ellen, mehetnél te is, érted legalább nem lenne kár, ha kint felejtenének!!
Ott kimondottan előnyös, ha valaki egy fejjel rövidebb a többinél!! :-D
Én ugyan állítom, hogy Magyarország Európa nyugati államaihoz képest legalább 70 év behozhatatlan lemaradásban van, de veled ellentétben ezt az állításomat simán tudom bizonyítani!!!
A baj csak az, hogy míg Szandokannak tuti hogy nem kéne részleteznem, hogy miről van szó, addig neked - hogy megértsd - egy vég nélküli litániát kellene írnom!! Ahhoz meg most semmi kedvem.
De szívesen olvasnám a te magyarázatodat a 60 évre vonatkozóan!! :-))
Mert ha ilyen jól emlékszel rá, akkor biztosan emlékszel az alkalomra és a dátumra is!!!
Bár szerintem te olyan vagy, mint a tóbiás nyilatkozatai bociboci módban: se füle, se farka ... de sebaj tóbiás...
Persze, munka és tehetség nélkül zsíros állami megrendelésekből gazdagodni könnyebb, ma ennek épül a hagyománya.
A diktatúrákban a fejlődés egy szűk rétegre épül, és a többség borsos árat fizet ezért a látszatért. Persze nem a történelmi folyamatokra értettem a lemaradást, - de akár úgy is - hanem szemléletbeli, kulturális és gazdasági értelemben.
Most direkt hazudsz vagy tényleg ennyire nem értesz hozzá?
Tudom, hogy szerelmes vagy Orbánba és vele tartasz, amikor köpködi az oroszokat és amikor ágyba bújik Putyinnal, amikor építi a piacgazdaságot és amikor szidja, de legalább ne írj olyan baromságokat a gazdaságról, amelyeket számokkal nem tudnál igazolni!
Mert még azt fogják hinni, hogy egy fizetett fideszes troll vagy. ;)
@rugacs: szandokánnak tényleg nem kéne semmit részletezned, ő elhinné a "bizonyításodat"... :D
szandokan felállva tapsol.
Amit rólam állapítottál meg, az messze nem fedi a valóságot. De hát miért pont ez lenne helytálló.
A munkaügyi központoknak nem feladata munkát keresni, már régóta csak annyi szerepük volt, hogy a felveendő dolgozót tőlük ki lehetett pályázni és a munkáltatók ezért állami támogatást kaptak. Most már ez sincs.
Mindent kivált a közmunka. Pécsen félezer humán közmunkást vesznek fel, - de túljelentkezés van - és ezek érettségizett, illetve magasabb végzettségű emberek.
Javaslom próbálj megélni havi minimálbérből, - a közmunkabért nem is említem - vidáman.
Mivel a dolgok összefüggnek, azok az emberek, akik épp csak annyiból élnek, hogy kenyérre futja, nem csináltatnak se legálisan, se feketén senkivel semmit.
(Épp most keresett meg a fiatalember, aki bérli a másik házamat, - ami eladó - nagyon kevés pénzért. Közmunkás, a felesége pedig gyesen van. Örül, mert felvette egy építtető, aki állami megrendelést kapott, valahol Győr környékén. Ritkán tud majd hazajárni, de nagyon boldog, mint mondja: nem mertünk bemenni pl. a tescóba, de ha mégis, a fejemet nem mertem forgatni, csak gyorsan megvenni amit nagyon muszáj. Most pedig fizetésem lesz... és meg akarják venni a házat, de nem kaptak hitelt. Ott lógott szegények feje fölött, hogy ha vevő jön, eladom, és akkor mi lesz velük?
Lécci ne írj olyan h@lyeségeket, hogy az emberek nem akarnak dolgozni, meg elég nekik a segély...
Az egykulcsos szja arról szól, hogy az egyébként is jól keresők MINDENFÉLE PLUSZ MUNKA ÉS TELJESÍTMÉNY NÉLKÜL (elnézést a kiabálásért, de a "fogyatékosok" miatt jól artikuláltan kell közölni) plusz jövedelemhez jutnak.
Tehát semmiféle plusz munkavégzést (teljesítményt) nem várunk el az eddigiekhez képest, mégis jelentősen díjazzuk azt.
Oké, ennek te mondjuk a haszonélvezője vagy, de általában nem a semmire kiosztott pénzmennyiséggel lehet motiválni az embereket.
Az oroszok meg akkor is részei voltak a világnak, mikor a vezíred még ellenük ugatott (pl. 2008-ban).
A gerinctelenségetekre inkább más magyarázatot keress! :)
Nő a leszakadók száma, ez nyilván a saját hibájuk, mert Orbáné egyszerűen nem lehet! :)
Pár hónapja még azt írta szandokán, hogy reméli, Orbánék tanulnak a hibáikból, most már úgy emlékszik, hogy mindent jól csinálnak...
Egyébként meg teljesen természetes, ha kevés fizetésért nem akar munkát beletenni valamibe az ember, ebből nem az látszik, hogy lusta (persze lehet az is), hanem hogy nem teljesen hülye.
(verőce21 szerint az például normális, ha a fizetés 20-25%-a munkába járás költségeire megy el, pedig nagyon nem)
Azt se felejtsük, hogy szandokán jó közérzetéhez az is hozzátartozik, hogy mindig legyen kinek ételt osztania, ilyen szempontól számíthat Orbán segítségére! ;)
Ezért mondom, hogy aki ezt nem tudja elfogadni, az vagy menjen, amíg van rá esélye, vagy nyugodtan álmodozzon élete végéig. Esetleg golyót is repíthet a fejébe. Ja meg szidhatja azt a rendszert, aminek ehhez nem sok köze van.
Mert ha ezek egy fikarcnyit sem törődtek volna a saját jólétükkel, a jövőjükkel, akkor sem lennénk sokkal közelebb a nyugati léthez, már csak azért sem, mert a társadalmi összetételünk akkor is teljesen más lenne, ami szintén óriási különbözőséghez vezetett volna.És természetesen vitákhoz és ellentétekhez. Szomorú, de ez a 70 a legrosszabb időben történt és nem lehet ledolgozni. Már csak azért sem, mert az ország 1000 éves történelme tovább mélyítette a köztünk lévő ellentéteket, de nem elhanyagolható a földrajzi helyzetünkből adódó különbözőségünk sem, amit az ország vezetői nem hogy előnyünkre nem tudtak fordítani, de hátrányunk lett belőle.
Na mindegy, hagyjuk, hosszú... :-(
Mintha te lettél volna az, aki közölte, hogy megy aludni...
Aztán itt a valóság... Hogy mi a valóság, azt te döntöd el? És aszerint kell mindenkinek elfogadni? A valóság az esetünkben, hogy te meg a srác (vagy fordítva) jellemzitek a történteket a saját nézőpontotok szerint. Széttárjátok a karotokat, ha valamit nem értetek..., csak a srác - veled ellentétben - kilátásba helyezi, hogy esetleg valaki tud ezekre elfogadható magyarázatot. Amit én le is írtam neked, de te abból semmit nem vagy hajlandó elfogadni. Ebből az vonható le, hogy te teljesen más szemszögből látod a világot, mint én. Én a magam 50 éves tapasztalatáról írtam, amit te a 20 éveddel kizárt, hogy tapasztalhattál volna.
Bár igaz, hogy valóság csak egy van, de millió szemszögből nézve, mindenki másként élheti azt át, így millió véleménye lehet róla.
Pl. a valóság, hogy 1492-ben felfedezték Amerikát. De ezt a felfedezést teljesen másként élte át és értékelte Európa és Amerika őslakossága. Akkor most melyik változatot kell igaznak elfogadni???
Te olyan időket kritizálsz, amiben én már éltem, de te nem.
Csak úgy szemezgetek az írásodban: "hazug politikusok" :-D Na itt mentem le hídba!
Ha ilyen naív vagy, akkor ha neked beszélek, akár a falnak is mondhatnám. Pontosan az ilyenek miatt nem lettem tanár!
Hozzád tényleg felesleges tanár, gyógypedagógus, agykurkász, neked arra van szükséged, hogy ne csak láss, de érts is, hogy leélj még vagy 30 évet és megtapasztald a világot. Aztán akkor majd kiderül, volt e hatással az agyadra a 30 év, vagy megmaradtál naiv tininek...
Még valami:
- szellemi nagyságod titok maradt számomra, mert semmi érdemlegeset nem írtál.
- az ordítok blog lehet, hogy kritikus, mivel azonban csak a saját szemszögéből láttatja a történteket, így értéke 0!. Még a bíróságokon is igyekeznek mind az alperes, mind a felperes véleményét, bizonyítékait feltárni, megismerni.
- ha szerinted a Fradi-Dózsa...
Egyes vagy kettes?
Ha az egyest választod, akkor ugyanolyan korrupt lennél, mint az elődeid!
Ha a kettest, akkor eleve bukásra van ítélve a kormányod!!
Szóval te azt állítod, ha most nyernél néhány milliárdot, 1, akkor te azt nem magadra költenéd, meg a rokonaidra, meg a barátaidra, 2, hanem az ellenségeidre, meg a vadidegenek között osztogatnád szét??! Kiket segítenél? Egyes vagy kettes?
Ezek egyszerű kérdések, megválaszolásukhoz sem egyetemi diploma, sem qrva magas iq nem szükséges!
Nem kell, hogy lehülyézz, nem kell ezer sorokban fejtegetned igazadat, elég ha a fenti kérdésekre két számmal válaszolsz!
Menni fog?
Más: a te jó közérzeted miben valósul meg? Ha tömheted a zsebeidet akár mások tönkretételének árán is, de legalább te jól fogsz élni, vagy nem érdekel a saját jóléted és másokon segítenél inkább?
Figyelj ,,cimbi"! Értem a lényeget, a te verziód a valós, tényszerű és igazságos. Te mindent reálisan látsz és a te véleményed a mérvadó. Ok. Viszont picit sokat fényezed magad, miközben a felét sem érted annak amit mondok. Ennyi faszságot összehordani egy írásban. A szokásos, unásig ismételt sablonok most sem maradtak el. Mondjuk így legalább több egy sornál. Egy reménytelen, arrogáns nagyképű, öntelt pöcs vagy, aki szeret sokat beszélni, de keveset mondani. Viszont a valósághoz nem sok közöd van. Azzal nehéz érdemben vitázni, aki nálam kevesebbet ért a hétköznapokból. Pedig én sem vagyok zseni. Nagyon el tudom képzelni, hogy valami közöd van a fideszhez. Legalábbis a stílusod pont olyan.
"Egy reménytelen, arrogáns nagyképű, öntelt pöcs vagy," Ezek az érveid, hogy sértegetsz? Mi van, kivágtak a gimiből az arrogáns stílusod miatt? Te vagy az, aki mindent jól csinál, és aki ezt nem hiszi el, annak bevered a képét? Vagy az a gép előtt felejtett duci szálkás falábú, pattanásarcú tini, akit nem értenek meg sem a szülei, sem a tanárai? Barátai meg nincsenek? Utálod a kormányt, mert stadionokat épít, miközben neked a gömbölyűről csak a dinnye jut az eszedben, amivel az osztálytársaid a fejedet akarták jellemezni? Olyan idióta oldalakról veszed a "tudást",mint az ordítok? Képzelem a tanáraid meg a szüleid hogy ordítottak, mikor téged meghallgattak!! Mert te aztán tudod a tutit, mi? Qrva magas iqddal még a körülötted lévő világot sem érted!
Én a valóban élek és nem egy képzelt világban, mint te. És szerintem sem vagy zseni, csak egy buta, ostoba, beképzelt tini! És valóban van valami közöm a Fideszhez, de hogy mi, ennyi ésszel a büdös életben nem fogsz rájönni! És te kis köcsög, a tolvajlás nem elfogadott, mert nem mindenki tenné azt!! De te biztosan nem lennél kivétel, mert fingod sincs, mit kellene másként csinálni!
A kérdésem meg nem költői volt, hanem hozzád szólt, csak a qrva nagy iqddal inkább kitértél a válasz elől! Bla-bla-bla-bla
Keressen rajtad fogást a halál, te kis 1xű:-DD
Stadion? Beszarok, itt tartasz? Te tényleg egy kretén vagy...
A kérdésed ostoba és egysíkú. Azt az ostobaságot sugallja, mintha a te egyszerű, gyerekes feltevéseid lennének csak lehetőségek. Ez van, mikor a butaság párosul az arroganciával és lenézéssel. Az qrva kevés, hogy magadat fényezed lúzer. Akit nem zavar, hogy olyan társaságban tölti idejének jó részét, ahol szemlátomást nem kedvelik, azt valószínűleg kicsi gyerek kora óta utálat veszi körül, ezért fel sem tűnik neki. Volt ilyen kollégám, belepofázott mindenbe, így próbálta felhívni magára a figyelmet. De nem sok sikerrel, mindenhonnan elhajtották. Persze, tudom, ez fogyatékoséknél dicséret. persze persze...
Persze ilyen ismereteket nem fogsz találni az általad istenített oldalon.
De hogy idézzek belőle: "inger ért, reagálok": ha jót akarsz az embereknek, tartsd távol magad tőlük...
A munkanélküliség oka ezért maguk, a munkanélküliek. Mert nem akarnak dolgozni...
Az egészségügy pedig azért kerül sokba, mert a zemberek nem vigyáznak magukra, és betegek lesznek...
Az oktatás azért sikertelen, mert lusták és neveletlenek a gyerekek... ööö és a pedagógusokat is meg kell nevelni.
A rokkantak pedig kihasználják az államot, ahogy a segélykérők is...
A nyugdíjasok pedig elteszik a sok pénzt, és miattuk nincs pénz a fiatalokra..
A szegények pedig élhetetlenek, nem tudnak a pénzzel bánni...
a devizahitelesekről nem is szólva, na, ők aztán a legrosszabbak, mert jobban akartak élni és plazmatévét vettek...
A közbiztonság pedig jó, csak a lányok kihívóan viselkednek, és kimennek sötétedés után...
a zemberek pedig irigykednek a gyorsan gazdagodókra, mert nekik nincsenek olyan jó ötleteik, mint pl. a ML-nek, vagy a Kis Sz.M-nek... stb.
Nyilván a dokik is így gondolhatják, mert egyre több olyannal találkozunk, aki vérig van sértve, hogy kezelnie kell valakit a munkaidejében... :-(
A díjat eddig az újonnan jött háziorvosunk viszi: szavajárása, hogy - miközben tök üres a várója - a hozzá érkező, intézkedésre várókat kituszkolja az ajtaján, mondván: neki nincs erre ideje! és bevágja az ajtót!! A körzetből már a legtöbben kerestek maguknak másik orvost e elmeháborodott helyett!! De tudnék még mesélni róla pikánsabb sztorikat is... :-DD
Nem mondok újat, de nem győzöm ismételni: a stílus maga az ember.
De ha ezt nem érted, válthatok én is stílust: te kis köcsög, én voltam katona egy olyan érában, ahol hozzád hasonló gennyes gecikkel volt tele a sereg és ott sem én kaptam infarktust!! :-D
De néha megpróbálhatnál a qrva magas iqdból előrángatni egy értelmes mondatot is: ki a fene az a L.Simon, meg a Zsóti? Esetleg kifejthetnéd bővebben is, milyen fóbiáim vannak - hadd tudjam már én is -, ha már hirtelen doki lettél?!
Nem! Nincs behozhatatlan hátrány... akarat és hozzáállás kérdése. Természetesen a rendszernek köze van hozzá, az elit ilyen módon és módszerekkel való gazdagodása a fejlődés egyik gátja!
A gazdagodások ugyanis öncélú, ez a pénz zsebekben marad. Vagy külföldi bankokban. Ennek a hátrányát érzi az ország most.
Tévedsz, amikor azt hiszed, hogy nem jó helyen van ez az ország. A legjobb helyen van. A Kárpátok ölelésében.
A termálvíz - országosan is - egy olyan jellegzetessége a régiónak, amire turizmust építeni lehetne. Errefelé a kisebb nagyobb falvak szinte összeérnek, kerékpárral bejárhatók, de akár lóval is... Falusi szálláshelyek, presszók, éttermek - jellegzetes ételekkel, a tájegység boraival -Villány,Siklós- itt-ott állatsimogatókkal, lovaglási lehetőséggel. A táj szép, fürdési lehetőség van bőven. A Dráva - horgászat, hajózás, de vadvízi evezésre is alkalmas, köszönhetően a Dráva sodrásának. és az éghajlat is kitűnő. Pécs közelsége színesíti a lehetőségeket. A falvakat viszont össze kellene kötni utakkal, mert némelyik madártávlatban 2 km, de úton 15. Kihasználni azt, ami az idelátogatóknak különlegesség, mert van itt minden, vad és hal, és madár, jó bor, jó étel, jó föld. Csak elszigetelődött, üzemek, gyárak nem települnek ide, munka nincs. Az értékeivel pedig a kormányok nem törődnek. Az eddig még működő falusi szállásadó vállalkozók is visszaadták a vállalkozást, mert annyi járulék sújtja. A földek nagy részét pedig elviszik a csókosok.
Pedig a magyar föld érték, gondos gazdát igényelne. Nem olyanokat, akik felszántják Kishantost, nem törődnek a nemzeti parkokkal, a Hortobágyot mérgező gyárakkal.
" de nem elhanyagolható a földrajzi helyzetünkből adódó különbözőségünk sem, amit az ország vezetői nem hogy előnyünkre nem tudtak fordítani, de hátrányunk lett belőle."
Hol látsz te olyat, hogy azt állítom, rossz helyen vagyunk??
Netán kiemeljem a mondat lényegét?? Először hülyeséget állítasz rólam, aztán bebizonyítod az igazamat!!!
Ráadásul írásodból egyértelműen kiderül, hogy halvány lila gőzöd sincs, mit rejt a 70 év behozhatatlan hátrány!! De én már annyiszor leírtam, hogy már elegem van még egy bubót kiokosítani... Elkezdem, de csak nagy vonalakban és lehet, hogy nem lesz türelmem végigírni, aztán ha megérted, megérted, ha nem, így maradsz:
A világháború után nyugaton a helyzet változatlan maradt, építették a kapitalizmusukat. Nálunk nem, mert mi meg a szocializmusunkat építették, ami ugye teljesen más társadalmi és gazdasági folyamatokat eredményezett. De nyugaton is lezajlott ugyanaz a történet, mint itt nálunk az utóbbi 25 évben. Kialakultak a multik, akik tönkre tették a kiskereskedelmet. A kormányok akkoriban ott is váltották egymást, és leginkább a pénzek elosztása ment, meg a tagok jövőjének biztosítása. Szóval nem volt minden zökkenő mentes. Olvass nyugodtan vissza, ha nem hiszed..
Viszont a multik leginkább a saját népükből került ki, ami lényegesen nagyobb előny, mint a külföldi multi. (nem írom le, hogy miért). Amíg mi 50 évig egy teljesen más berendezkedésű világot építettünk, addig náluk szépen stabilizálódott a helyzet. A gazdagok gazdagodtak, a politikusaik szintén. Mostanra már van bőven idejük az országaikra is, hiszen mind olyan jó módú, hogy nem a jövőjük biztosításával kell foglalkozniuk. Közben '89-ben (még mielőtt a kommunizmust befejeztük volna) mi is a kapitalizmus mellé álltunk. De nekünk még nem voltak kapitalistáink, nem voltak gazdagjaink, akik képesek lettek volna úgy politizálni, hogy kizárólag csak az...
Egyrészt mert nem volt rá tőkéjük, másrészt mert inkább a gyors meggazdagodást választották a lassú helyett. Mert a privatizációból beszedett összegeket szépen zsebrerakták!
Ennyi. A többit gondold hozzá.
Az ország helyzetéről pedig azért írtam, mert mindig a nyugathoz hasonlítatok minket (Anglia, Németo. Frao. Belgium, Hollandia, Spao. Port. Olaszol.) Na miben hasonlítanak egymáshoz és mitől különböznek tőlünk?
1, mindegyik tengerparti ország
2, mindegyik gyarmatosító ország. nem is kell több...Magyarország a történelmünk folyamán szinte mindig elnyomott ország volt, amit hol ez, hogy az fosztogatott.
De nektek ez nem számít, ti rögtön és azonnal olyan béreket, életmódot akartok, mint a nyugatié!
És ugyan magyarázd már el kérlek, mitől függ egy ország gazdagsága, jóléte?
Nos erre próbáltam utalni. A többihez már csak józan paraszti ész kell, de ha nálad ez pont hiánycikk, hát így jártál...
Veszélyes is a véleményed, mert valós tényekből, igazolt folyamatokból vonsz le egy torz következtetést. Nagyítóval kell aztán keresni, hol bicsaklik a dolog.
Csomó dolgot ki tudnék emelni a múltból, és dőlne az elméleted, de arra itt nincs idő és hely, tartsd meg magadnak a torz következtetésedet, ha tetszik.
(Ez a Ti megszólítás, picit zavar, egyszer már leírtam neked, hogy szólíts meg E.sz. 1.személyben, miért olyan nehéz ez? - egy ilyen kiváló felfogásúnak?)
Vissza 70 évvel: a 2. vh. vége minket a vesztes térfélen ért. Tudod: volt egy hintapolitikus... Ez a helyzet határozta meg az ezután következő 70 évet!
Nem írom le, hogy miért, mert elvileg ismered a történelmet. Csak annyit: EZ A HELYZET MÉG TART, MÉG A JELENT IS meghatározza. Kezdődik újra... hintapolitika, vélt ellenségkép, rosszul helyezkedés. Nem vagyunk nagyhatalom, el kellene fogadni végre! Szövetségest és baráti államokat keresni a nyugati világban.
Vannak kis országok, akik meglehetős rangos helyre jutottak, pedig se gyarmatuk, se tengerpartjuk... pl. Luxemburg.
Az elmúlt 25 évben a kormányok úgy viselkedtek, mint a kisember, aki hirtelen nyert a lottón, nagynak akar látszani, és az ország értékeivel hanyagul bántak. A maguk zsebeit tömködték, a nép pedig hagyta. Ezek nem azért gazdagodnak Rugacs, hogy aztán visszaforgassák a pénzt, és az ország javára "fialtassák". Ott landol valamelyik külföldi bankban, max. vesznek tavat, vagy kikötőt...
A nép kell, hogy lerázza a béklyót, végleg! Az olyan süketelés, amit előadsz, visszaránt!
Figyeld meg az általad felsorolt országok népét, ha valami nem tetszik, tömegek tódulnak az utcára. Nálunk? Mindenféle populista szövegeléssel még azt is be lehet adni egyeseknek, hogy a politikusok azért lopnak, mert ezt így kell!
Visszafejlődünk: ezt értem társadalmi berendezkedésre, és már egy elért életszínvonal csökkenésére, mert egy réteg iszonyatosan elszegényedett.
Ez az út nem a kapitalizmusba, nem a jobb életbe vezet, hanem vissza oda, ahonnan elindultunk.
A szabadságot nem elég megszerezni, meg is kell tartani Sokáig nem tudunk még úgy élni, mint a nyugati államokban, de jobban is lehetne, mint most, és ha a választott vezetők nem ezen dolgoznak, meg kell tőlük követelni.
Jaj! már megint vak vagy, hiszen ugyanazt írtad le, mint én, csak más szavakkal. :-D Sajnos te is az a kisember vagy, aki a fától nem látja az erdőt. Ha nem érted a társadalmak kialakulását, ha nem érted a fejlődés menetét, változtatni sem tudsz rajta. Olyan vagy, mint a suta vadász, aki fogja a puskát (amivel életében még sosem lőtt), kimegy az erdőbe és lő mindenre, ami mozog..., átlövi a saját lábaujját, ellövi a fülét, kivégzi a faleveleket, aztán jön a medve és bekapja. Mert addigra ellőtte az összes puskaporát.
Magyarország nem Luxemburg. Ha volna egy cseppnyi sütnivalód, mielőtt összehasonlítanád a két országot, először utánanéznél a földrajzának és a történelmének! Téged nyilván nem érdekelnek ezek a dolgok, ezért maradsz ilyen naiv.
Virtuális világban élsz, maradj is ott, az való neked, így bátran álmodozhatsz jobb létről! És még tenned sem kell érte...
De amit leírtam az megtörtént (lecsekkolható), te meg az álmaidról írsz.
Érted? Én = mi volt, Te = mi lehetne
A szabadságról is téveszméid vannak! Ha behódolok egy nagyobb hatalomnak és teszem, amit előír nekem, az nem szabadság, még akkor sem, ha saját akaratomból teszem is!!
Ja, előítéleteim nekem is vannak, főleg azokkal szemben, akik beszélnek, beszélnek, de nem mondanak semmit, mint te!
(Följebb vagyok, nem érsz el Rugacs :) )
Mégis, ha annyit megértettél, hogy nem az a felállás, hogy vagyunk mi, magyarok és a többiek, hanem részei vagyunk a világnak, már megérte.
Minden ország múltjában vannak jó, és rossz időszakok, a múltban a sorsunk hol összefonódott, hol szétvált, van amiben hasonlóak vagyunk, és van amiben éppen fordítva... egyformák nem vagyunk, de jellemzően azok fejlődnek jól, amelyek nem a sebeiket nyalogatják történelmi sorstragédiára hivatkozva, Magyarország nem Luxemburg, nem Németország, nem Oroszország, Magyarország = Magyarország!
Üdv.a felismerés szintjén, és további szép napot :)
Új hozzászólás