Harmincnyolc versenyhelyszínnel számol a budapesti olimpia hatástanulmánya, közülük ma öt alkalmas ötkarikás viadalok befogadására – írja a Népszabadság.
A 2024-es budapesti játékok hatástanulmánya szerint sportlétesítményekre 442 milliárd forintot költenénk, 156 milliárdot ideiglenes arénákra. Lebontanák például a 27 milliárdból épülő Etele téri csarnokot.
Az 1372 oldalas anyagban úgy számolnak: a 38 helyszínhez szükség lesz ugyan négy visszabontható és tíz ideiglenes létesítményre, de kéttucatnyi az olimpiától függetlenül elkészül.
A Népszabadság azt írja, a legnagyobb projekt a Kvassay-zsiliphez tervezett, 120 milliárd forintra saccolt atlétikai főstadion lenne.
Az arénában 60 ezren férnének el úgy, hogy az olimpia után a lelátót visszabontanák 15 ezresre. Így is több maradna belőle, mint a kelenföldi Etele térre tervezett, 27 milliárdból elkészülő, 15 ezer néző befogadására alkalmas fedett csarnokból, amelyet a kézilabdadöntők és az röplabdatorna megrendezése után elbontanának.
37 hozzászólásarrow_drop_down_circle
amit estig raktak, leomlott reggelre..." :-)
Még nem tudjuk rendezünk - e olimpiát. Vagy tévedek?
Ez olyan mint amikor a paraszt lovat akar tartani, megvan minden hozzá , drága istállót épít, megveszi a szerszámokat, sőt szekeret kölcsönből...de nincs lova.
Aztán egy szép nap rámegy mindene az álomra.
Azért még egy dolog eszembe jutott, ami még nagyon élvezetes lehet számára: amikor reszkető kezű öregasszonyok és apókák csókolgatják a kezét. Hát, az sem semmi!
állandóan a pénztelenség a téma...a nyugdíj megoldatlan, az egyészségügy megoldatlan, az oktatás megoldatlan pénzszűke miatt..a népesség fogy, a belső(rejtett munkaerő) tartalékokra szánt pénzt ellopták...
persze nagyot lehet fogni a létesítmények építésén, és bontásán is...
a néppel mi a lófasz lesz, kérdem tisztelettel?
Neki ez az ország nem a hazája soha sem volt, nem is úgy cselekszik mint aki a saját hazájának érzi az országot, neki Erdély meg a keleti diktatúrák a hazájai!!!
De olimpiai stadiont, már üzembiztosan bontanak. Dumában!
Az olimpiai faluban terveznek orvosi rendelőket stb. kórházról se felejtkezzenek el, azt legalább a nép is tudja használni az olimpia után.
Csak annak a 2000 milliárd Ft-nak a forrását kellene megtalálni, lehetőleg a polgárok minél kisebb sanyargatásával előteremteni!
Az ő stadionjait nem lehet visszabontani.
Új hozzászólás