A Fidesz-frakció törvényjavaslatot nyújt be, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa bűncselekménnyé a határzár megrongálását – közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője pénteken az MTI-vel.
Rogán Antal közleménye szerint az előterjesztést szeptemberben sürgősségi tárgyalást kérve terjesztik be. A javaslat elfogadása esetén a határzár megrongálása akár börtönbüntetést is vonhat maga után – közölte.
A frakcióvezető kijelentette: a Fidesz-frakció szerint azokat az embereket, akik megrongálják az ideiglenes műszaki határzárat példásan meg kell büntetni, mert az a magyar állam tulajdona.
Úgy fogalmazott: "nem elég, hogy az illegális bevándorlók törvénytelenül lépik át az ország határát, de ráadásul még a magyar állam tulajdonában is kárt tesznek".
62 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mert ha minden 50-100 méteren lesz rendőr, vagy határőr akkor minek is a kerítés??
Kerítés?hülye megnevezés, tyúkháló.
Másik amire még kíváncsi lennék. Ebbe a a Kínai Nagy Fal jobban teljesítős dróthálóban mi a xar kerül 22 milliárdba???
Magyar ember tulajdona... Olyan nincs!
Mióta?
Puha kismiska pöcsök, vén buzik, tanulatlan paraszt softnácik klubja a fidesz.
Csak hagyja őket egy napra magára a TEK, már darabokban is lennének ezek az Európát, de az egész világot megszégyenítő meglopó, tolvaj, csaló primitív gazemberek!!!
Én a kerítés kiagyalóját vonnám legelőször felelősségre! Ez pedig - szvsz - OV ötlete volt.
Még az állat jelzőt sem érdemli meg! Mert az állatok hozzá viszonyítva érző kultúrlények!
Én megközelíthetem a kerítést belülről? Minden fennakadt vadat le kell fényképezni!
Amíg nem a megfelelő eszközökkel védik a határt, addig ezek csak röhögnek a markukba.
Aki lát más utat, a beígért polgárháború alternatívájaként, az jelezze.
Mert egyelőre úgy néz ki, hogy ezeket a népirtókat mindegy szálig ki kell irtani.
És csak azt kapják, amit nekünk szántak a magyarság kiirtói!
Aki azt hiszi, hogy a fidesz az ország, a nép érdekében tesz valamit is, bármit is, az téved!!!
Én nem azért vagyok itt, hogy jót mulassak a hozzám hasonlóan gondolkodókkal.
Én az iuzgatás miatt vagyok itt.
Amíg nem ismerik fel, és NEM MONDJÁK KI, hogy az ellenzék halott, addig alulról kell építkezni.
Nincs más lehetőségünk!
Nem ússzuk meg a polgárháborút.
Ölni kell - a kévés alja nép nyerészkedőt meg kell ölni, hogy mi sokan élhessünk.
8, de inkább 10 millió normális, békére vágyónak meg kell ölni 1,5, de inkább 2 millió nácit, hogy szabadon élhessünk.
Öld meg mind, Isten majd szétválogatja - a köcsög nácikat!
kugliszem te ezért az összegért le sem hajolnál, nálad csak a 7 nullára végződő összegek jöhetnek számításba.
Akkor a tonyó mit hánykolódik???)))))))))))
Akkor lesz a 2 000 Ft-ból, 2 milliós a kár.
Na ugye, így már más a "jány" fekvése?
Mi kerül 22 milliárdba? Pl az is, hogy 2 kerítés épül! Augusztusban a GYODA ( ami gyorstelepítésű drótakadály másfél méter magasan), mert a kisember megmondta, hogy aug. 31-ig állni fog a kerítés. Aztán november végére elkészül a 3 méter magas kerítés.
A kár mértéke szerintem nem attól függ hogy az államnak nevezett vízfej mennyit basz el a vizsgálatokra, hanem feketén, fehéren a rongálás árától, persze orbánisztánban még azt is hozzáadhatják, hogy a nap fel kelt, meg délben szól a harang)))))))))))
Átlehet, alatta, felette, mellette jönni, az már csak hab a tortán, hogy egyébként már magyar területen vannak a migránsok.
Valószínűleg az ,,újrahasznosító banda,, zsákmánya lesz az egész))))))))))
Az nem gond, hogy mennyi kárt okozott már ennek az országnak ez a maffia banda?! És még ők dumálnak! Életfogytiglan, és teljes vagyonelkobzás valamennyinek, de sürgősen!!!
A különbözetből meg vehettél gumikéglit.
Ha így nézzük, akkor a pasaparki kecó is állami vagyon...
Hamar munka sosem jó. Miért vakaróztak ilyen sokáig a döntéshozók, akkor amikor már áprilisban megegyeztek az Eu. tagországok vezetői, hogy mindenki "védekezik" az illegális bevándorlás ellen?
1/ Mi újság Questor ügyben? Meglett-e a lenyúlt pénz?
2/NAV! Kiderült már, hogy valóban ki segítette a pár százmilliárdot eltüntetni?
3/ Vidán kívül kit tiltottak ki az USA-ból?
4/Paks 2 ügyében tudjuk már, hogy egy teljesen tiszta ügyet miért is kell titkosítani?
5/Miből is fogjuk azt a pár "fillért" 30 év alatt visszafizetni Moszkvának?
6/ Miből fogjuk vissza vásárolni a magas kamatra kibocsájtott állami kötvényeket?...
De most nekünk, a kerítés a gumi csont!:((((
Empatiabol, embersegbol, na meg agyatlansagbol is MEGINT jelesre vizsgazott gumiszobas rogantonyo...:o((((
A képeken is jól látszanak az országhatár jelzőkövek.
(Milyen belső építész vagy, ha nem tudsz a térben eligazodni?) :)
Bocsi, de eleve EGY KERITESROL volt szo, nem emlitettek semmit sem azzal kapcsolatban, hogy eloszor csak probakeritest, aztan az igazit epitik fel, es hogy KET hatarido lenne. Ez az utolagos szepsegflastrom azert kellett, mert ilyen barom hataridot, mint aug. 31.-e, nem lehet betartani semmikeppen sem! Sztem meg orbant is hulyitik, azert talaltak ki UTOLAG, hogy ez most csak egy GYODA. Szerintem meg egy nagy losz@r.
Kulonben koszike, egesz jo belsoepitesz vagyok, viszont hazugovics agyamentseget valoban nem tudom kovetni, ebben csapnivalo vagyok, igazad van!...:o)))
index.hu/belfold/2015/07/21/lazar_janos_kormanyinfo_18_tajekoztatoja/
Nem szoktam rakeresni dolgokra, amikre altalaban emlekszem, de most az egyszer kivetelt tettem. Szoval , ahogy elnezem, eleg szep nagy darabot kihasitanak az orszagunkbol, a senki foldjeve te've azt, bagoval kiszurva az ottani gazdak szemet...
Meg mindig nem ertem , hogy vagy kepes vedeni az orditoan dilettans kormanydonteseket csak azert, mert fideSS-esek?
Szerinted teljesen normalis, hogy ma kijelentem, NEGY METER magas keritessel kell elzarni Ma.o.-t 175 km hosszan, mikozben halvanylila f@ngom sincs arrol, hogy mit lehet VALOBAN letrehozni, van-e alapanyagom a keriteshez, elegendo nehez foldmunkagepem, arra kezeloszemelyzet, valamint az egyeb munkakra elegendo munkas, bar ez utobbi nem kerdeses, mert annyi orban-rabszolga all rendelkezesre, amennyit akar.
Utoljara hitler mondott ki ekkora baromsagokat, de o veghez is tudta vinni az akaratat.
Tenyleg o lenne a peldakepe a vezirnek?
Legalabb Magad elott valld be, hogy okorseg, amit orban osszehablatyol, megerett mar megint egy graz-i kezelesre, viheti magaval a kormanyat is, rajuk is rajukfer egy agy-vasalas...:o(((
Tárgyalást rendezünk neki,börtönbe zárjuk.
Kérdés a leterhelt bíróságok és börtönök evvel ,hogy fog megbirkózni.?
Barrak és börtön ország leszünk?Egy fóréjütő drótból nemzeti csúcsot döntünk?
A menekulteket nem lehet visszakuldeni egyszeruen, foleg, hogy tulnyomoreszt nem terroristakbol allnak, hanem nokbol es kicsi gyerekekbol.
Fel vagyunk keszulve erre? Borton sincs, elozetesbe sem lehet oket tenni, mert arra sincs hely, viszont azt a nehany menekulttabort is be akarja zarni a kormany, amit kifejezetten az ilyen emberek reszere alakitottak ki.
A kormanyunkat nem erdekli semmi mas, csak a zsebek tomese, lopas, csalas, hazugsag,... Az USA kitiltasra sem tudtak mit lepni, holott a problemat mar tobb mint 2 eve jelzi nekik az amerikai kormany. A menekultugy is napirenden volt mar jo regen, a kormany ezugyben annyit tett, hogy felmarkolta es szetosztotta maga kozott az erre adott unios penzeket, most meg ugy csinal, mintha minden problema az o nyakaba szakadt volna , raadasul egyedul, mintha mas orszagoknak nem ugyanezzel a problemaval kene megkuzdeniuk... Alszent, undorito pondrokbol all a vezetes, elukon egy pszichopata, skizofren egyeddel.
Erre a célra pedig, lehet jó lesz végül az ideiglenes határzár is, mert a bűncselekményhalmazt már ezzel is el lehet követni.
Jobb oldalnak mindig kell valami,vagy valakik kiket lehet hibáztatni minden gondunkért.
Régész nemzet vagyunk mindig a múltban akarunk turkálni és restaurálni.
A masodik mondatod azt akarta jelenteni, hogy egy ideiglenes kamuhatarzarat csak azert raknak le, hogy legyen mivel megvadolni azokat, akik ezt a kis sz@rt at akarjak vagni, es akkor mar azzal lehet veluk valamit kezdeni, hogy bunozok, es ezert nem engedjuk be oket az orszagba? Dehat ez egy baromsag! Nem kell ahhoz a keritesben kart tenni, hogy bunozoknek nyilvanitsak oket, mert az utlevelnelkuliseg maris bunelkovetokke teszi oket...
Jopofa vagy, hogy meg mindig veded a vedhetetlent, de nem baj, biztos megeri neked...
Új hozzászólás