Magyarország képes megvédeni a saját, illetve a schengeni határt, és ezt be is fogja bizonyítani – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
A miniszter – aki napközben vette át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöktől – hangsúlyozta: Magyarországon működik egy védelmi rendszer, és nem lehet fenyegetni a magyar emberek biztonságát, nem lehet milliószámra keresztül vonulni egy "új típusú népvándorlás" során egy uniós vagy NATO-tagországon, ezt meg kell akadályozni.
Arra a kérdésre, hogy a katonák pontosan mit csinálnak majd a rendőrség mellett, azt válaszolta, hogy segíteni fogják a munkájukat a határnál.
"Minden hadseregnek van alapfeladata, van országvédelmi feladata, van elrettentő feladata, van kényszerítő feladata és erődemonstrációs feladata is" – mondta.
Hozzátette, hogy az ide érkező emberek felé azt kell "sugároznia": aki törvényesen, a szabályokat betartva jön, azzal tisztességesen bánnak és bejöhet Európába, aki pedig illegálisan, azzal szemben fel kell lépni.
"Ez a határozott, kemény magyar álláspont, ez az üzenet el kell, hogy jusson a világ minden pontjára" – hangsúlyozta a miniszter.
Simicskó István a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése után kiemelt fontosságú ügynek nevezte a biztonsági határzár megépítését, annak felgyorsítását. A fideszes Kósa Lajos bizottsági elnök a sajtótájékoztatón elmondta: Hende Csaba a határzár építésének ütemével összefüggésben mondott le a honvédelmi miniszteri posztról. Simicskó István – aki eddig sportért felelős államtitkár volt – hangsúlyozta: a visegrádi négyek állásfoglalásával egyértelművé vált, hogy a biztonsági határzár a helyes irány a bevándorlás kezelésében. Azon lesz – ígérte –, hogy az ehhez szükséges létszámot és technikai feltételeket biztosítsa nemcsak Magyarország, hanem a schengeni határok védelme érdekében is.
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mennyegzőt,napján!
Minden egyes emberrel tisztességesen kellene bánni - nem pedig a kukoricaföldön a szabad ég alatt napokig őrizni, és egy buszt odaküldeni a kétezer emberért, és mutogatni meg felháborodni, hogy "tülekednek", a gyerekek sírnak ha pl. az apa felszállt, az asszonyt meg a gyereket elsodorták.
Na, persze, a katonák majd felváltva őrzik őket a hideg földön.
Bár úgy hallottam, hogy a vöröskereszt sátrakat ajánlott fel, meg takarókat.
Persze hiába, ha majd a kerítés túloldalán várják a regisztrációt télen, a hidegben napokig, hetekig.
Gondolom előbb-utóbb nekimennek annak a kerítésnek is, főleg, ha lázas, beteg gyerek lesz a karjaikban. Csak nem lőnek rájuk, meg talán csak nem gáncsolják fel... bár, aki mindenkiben ellenséget keres, az talál. Ha nem talál, csinál! Értik ezek.
Képes? Még a saját parlamentjét és közigazgatását sem az ilyenektől.
Mar volt egy idiota a tortenelemben, aki kijelentette, mire elnyilnak az oszirozsak, vege lesz a haborunak,... Aha,... (tudom, az idezet nem pontos, de a lenyege igen...)
Akkor te is sokat fogsz külföldön szállodázni, mint Hende. Nőt is vigyél, legyen kinek a kemény álláspontot demonstrálni. :)
Csak hazudott véletlenül ismét ? Vagy csak addig nem tudjuk tartani, amíg a Nagy Pénz meg nem érkezik ?
csak szólok kedves harcművész úr, hogy nem vagyunk képesek...
tessék majd elutazni a déli határra, kinyitni a tábori székét, meg egy sört, aztán lehet körmöt rágni...arra ügyeljen, ha rossz helyre ül, még eltapossák...
nem vagyunk képesek, pont úgy ahogy a dánok, osztrákok, németek, franciák sem..
na persze úgy, ahogy gondolják, úgy igen..csak ott vér fog folyni..
:-(
Igy már érthetö a hsz.-id alapján, hogy te
is egy szerb gazdasági menekült voltál 1991-ben...
Grtatulálunk a magyar nyelv elsajátításához...
www.atv.hu/videok/video-20150908-simon-erno-eb
A tőlünk nyugatabbra Európa nem fogja A MI TEKNŐS GÉNIUSUNKNAK-ÉS MAFFIÁJÁNAK MEGTILTANI A SZLÁV NÉPEKKEL ÖSSZEBÚTOROZÁSÁT!!!
Csak úgy megvédjük naponta ezrével csalingálnak át a határon a migránsok.
12800 katona van az országban ebben benne van a tábornoki kar,a főtisztek,tiszthelyesetek,takarító nők.
Hadra fogható 5000 fő.
Határvédelmi technika meg nulla.
és kiváncsi vagyok mit szólnak majd a turbomagyarok akik viszont évek óta külföldön élnek és nagyon menekültgyűlölöük
szóval nagy baromság lenne, ha a vasúti miatt nyitott részre elhúzható barmerős tolókaput építenének.? .amit csak akkor tolnának olalra, ha jönne a vonat...a mozdonyvezető felé erős led villogót, és ha nem alszik, akkor lassít..kétszáz katona ott áll, és őrzi a rést, majd visszatolja a kaput...
úgy mint a Mad Max-ben, csak ott erődítményt védett..
miből áll megegyezni a vasúttársaságokkal, hogy figyelem, ott lassítani, és dudálni kell , mert nem a vonatnak van elsőbbsége...
elvégre vészhelyzet van..nemde?
az ötletemért most nem kell fizetni...én is tekintettel vagyok a vészhelyzetre..ez ajándék.
(csak ne tudnék ennyire) ...taps..
:-)
Új hozzászólás