A magyarok nem akarják, hogy a világméretű népmozgás megváltoztassa Magyarországot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hősök terén, a Készenléti Rendőrség Határrendészeti Igazgatóságának állományába kinevezendő több mint 860 próbaidős rendőr ünnepélyes eskütételén.
A magyarok rendben, békében és biztonságban akarnak élni, nem akarnak káoszt – hangoztatta a kormányfő. A próbaidős rendőröknek Orbán Viktor azt mondta: "önök kultúránk, életformánk és szuverenitásunk védelmezői", meg kell védeniük Európát, Magyarországot és annak határait.
Azt kérte tőlük, hogy legyenek emberségesek, de megalkuvás nélkül szerezzenek érvényt a magyar törvényeknek.
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hogy ez akarja helyretolni azt! "
Bizony, már 5. éve, hogy sehol a béke, fidesznyik szabadcsapatok követnek és lehallgatnak - csak úgy, mert ellenzékiek ! - embereket, és van káosz bőven a TEK által agyonra őrzött utcában és hirhedt lakója fejében !
:-)))
"Ha eléjük kerülne, fölrúgnák, mint a lócitromot. "
Csak az a baj, hogy nem kerül eléjük! Pedig én ott szeretném látni a görög tengerparton, amikor a hajótöröttek élve vagy halva a partra kerülnek.
Ott kellene az EU határait is védeni. De neki is a fizikai valóságában!
A magyar kormány pusztítja a magyar népet, tehát ne maradjon így!
Mindent tönkre tett, aztán mindent újra rakott, és a felépített új rendszerben meg lehet mindenkit venni, és egzisztenciálisan fenyegetni.
Vagyis az emberek, félelemből, és/vagy lefizetve tűrik azt a mocskot, amit orbán megálmodott.
orbánnak nem lehetőség - a saját politikai, hatalmi hasznára -, hanem kötelessége megvédeni ezt az országot, az ország miniszterelnökeként!.
ÉS miután megvédte jól az országot, ugyanúgy le lehessen nácizni, mert agyilag és szívbélileg is egy náci!
Gondolj csak arra, hogy Merkel Orbán pártársa.
Mit csinál, hogy vezet egy országot Merke (annyi pénzük van, hogy már nem tudnak mit csinálni vele!), és mit csinál, hogy vezet egy országot orbán (annyi pénzünk sincs, hogy nem tudunk mit csinálni).
Amúgy a beszart, terhes kispapa nélkül egészen jó fénykép lenne.
:-)))
"Ha eléjük kerülne, fölrúgnák, mint a lócitromot. "
Sajnos nem kerül eléjük, mert a saját - közpénzen fenntartott - magánhadserege (TEK) szorosan zár körülötte. Nagyon gyáva nyuszi ez a zsebnapoleon!
:-)))
Az orbán mögött álló ember!
Egy egész országot felszabadíthatott volna egyetlen gerincre rúgással, de az csak áll ott tisztelegve, mint a fasz.
Ember, nem is néz rád, le sem szarja, hogy ott vagy, hogy ki vagy, te meg tisztelegsz?...
Kinek?
Miért?
Hogy jól megszopatja és szegénységben tart téged, az anyádat, az össze haverodat?
Tisztelegjen orbánnak, a nemzetgyilkosnak, a Q anyja!
orbán végül úgy elb@ssza, hogy visszatol minket a kőkorszakba, a g*ci!
MINDEN SZÉLSŐSÉGET MEGENGEDETT MÁR MAGÁNAK EZ A TEKNŐS-DE AZ A SOK MARHA IS AKI EZT A FELCSUTKAI MARADONÁT MOST MÁR ANNYI CÖLÖP TETEJÉRE FELTOLTA ,175 km hosszban.
Arróé nem is szól a krónika hány menekült marad nálunk-gyanítom nem sok,mert vagy 10 éve akik jöttek azok is amint tudtak mentek-az orbánrezsim szociálpolitikát nem ismer-a civileket is LÁZÁRRAL NYIRATTA,úgy mint a több párt rendszerünket is-stadionok persze vannak közönség nélkül.
Buggyant egy országot kreáltak ezek a FIDESS MAFFIÓZÓK A HEGYEK NÉLKÜLI MEDENCÉBŐL!!!-ÉS MÉG MARADJUNK IS ÍGY.
KÉT LÁBBAL RÚGNAK KI MINKET AZ EU-BÓL.
Legfőképpen a köpcös vezír és a holdudvara, a kormány mindenestől, Bayer Zsóti és a cöfös haverok.
Hiszem megváltoztattátok!
(A menekültek itt a legkisebb probléma, de persze, majd szépen felnövekedik ez is.)
Tisztelettel és töredelmesen bevallom, hogy fogalmam sincs arról a reklámról.
A GOOGLE csak valami taposómedencét és kozmetikumokat dobott. Nem jöttem rá az összefüggésre.
Szerintem már az én gyerekkoromban sem napi reklám volt!
Egyáltalán nem is derengett.
Mégegyszer köszönöm, így már világos az összefüggés.
Hiába kerestem, én sem találtam meg. Persze lehet közel 100 éves a reklám.
Valamikor a háború után újra élt!
Érvek és ellenérvek szólnak,hogy igen ezt nem kellene gyakorlatba átűltetni magyarországon,de a mai magyar ellenzéknek egy lehetőséget,úgytetszik egyfajta kitörési pontot is jelenthetne,az általuk megnevezett diktatórikus kormányzás alól.
Hazánk az eu-nak netto befizetője,és nem tagja az eurozónának.Kb 54 ezer migráns letelepítése nem kis feladat,mert nekik,és mert egyébbként is összetartóbb népcsoport,a 22 ezres,44 ezres,vagy akár a minimálbér összegét bajos lenne megmagyarázni.Mikor vélhetően rokonaik e munkabér többszörösét keresik meg pár 100 km-el odébb.
Ha tehát az eu úgyhatározna,hogy shengenen belűl csak a közös fizetőeszköz képzelhető el a továbbiakban,úgy az eus minimált oda kellene adni az embereknek.úgy bedőlhet az olimpia álom,netán a kettes számű rezgető is.Fennáll a lehetősége a közös egységes kűlpolitikának is.
A magukat nagy ellenzéknek tartó demokraták tegyenek lépéseket,hogy euro zóna átlag minimál, euróban kifizetett minimál átlagbér megvalósúljon s ne csak talán 20 év múlva.Ez,ma minden migrációs elvándorlásnak sarkallatos pontja.Ellenkező esetben joggal gondolhatja bárki hogy csak a lopás bűnös diccsfénye hajtja őket a hatalom megszerzése felé.
No azért én sem vagyok tévedhetetlen,de eme gondolatisággal nem vagyok egyedűl.
Szrebrenyicai mészárlás pld.
Erre a mindenkori kormanynak van lehetosege. Viszont orban kijelentette Magyarorszagnak kifejezetten jo az alacsony munkaber, mert a multik igy idohozzak a gyaraikat, hogy olcson dolgoztassak a magyar rabszolgakat. Szavazz az ellenzekre hogy atvegyek a hatalmat a fideSStol, es akkor lesz lehetoseg EU-s fizetesekre is.
A változás örök,mindíg lesznek vannak új ötletek.
Te is lehetsz migráns,s véleményem szerint leszel is de más szemléletben.Más szemlélettel ,mint idehaza élőként mégis a hazai és a havonta kint megszerzett jövedelmet,magadénak tudhatod.Van egy matematikai képlet mellyel ez definiálható.
Hogy te nyugodtan élsz és tojsz nagy ívben a politikára,mert nyugaton ez megy,az itt elképzelhetetlen.
A tettszelgés és a görcsös hatalomféltés olyan méreteket öltött,hogy egyszerűen lenyomnak.
Majd mi! eldöntjük élhetsze a jobb színvonalon,vagy lehet e magasabb nyugdíjad.
Ez nem csak a jelenlegi kormányra nézve sajátosság.
Új hozzászólás