Az Oktatási Hivatalnak korábban nem sikerült megtalálnia az adatbázisban Farkas Flórián érettségijét, most azonban azt állítják, mégis ráleltek a nyilvántartásban.

Mégis megtalálták Farkas Flórián érettségijét – állítja a hivatal

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke korábban azt mondta, 2001-ben érettségizett a Budakalász Gimnázium esti tagozatán, az Index ezért közérdekű adatigényléssel fordult az Oktatási Hivatalhoz, hogy keressék ki az erre vonatkozó adatokat. Az OH akkor azt közölte, hogy az 1998 utáni érettségi vizsgákat tartalmazó nyilvántartásban nem szerepel az országgyűlési képviselő Farkas Flórián neve, de utólag helyreigazítás-kéréssel fordultak a laphoz, mert állításuk szerint újra rákerestek, és most mégis megtalálták.

Bizonyítékot továbbra sem csatolt az állítólagos dokumentumról sem Farkas Flórián, sem az Oktatási Hivatal.

97 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Csak nézzetek rá! nem úgy néz ki mint akinek van éreccségije???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
na vajon hány darab Deák Ferenc portré mögé bújva lapulhatott meg ez a kis csellengő bizonyítvány?
tarhonya
meg lesz ott a doktorija is csak még keresni kell egy kicsit ! elvégre még az egyetemen óra adó is volt (vagy óra vissza adó ?) na de ne vesszünk el a részletekbe ! azért furcsa ,hogy egy embert a nyilvántartás nem talál ! azután meg mégis csak ! milyen káosz lehet a rendszerben ?
human
Akkor már csak azt az 1,5 milliárdot kellene megtalálni.
joopapa
Azért nem találták mert a flori nem esti tagozaton tette le az érettségit, hanem éjszakain! Azaz tegnap éjjel beírták a nevét az érettségi vizsgákat tartalmazó nyilvántartásba :-))) De ebből a fazonból még azt se nézem ki hogy meg van neki na nem az emutnyocév, hanem a nyocosztály!
eszegfu
Ha ennyire "kiemelten" fontos iratot kell az Oktatási Hivatalnak -- de bármelyiknek is! -- megkeresnie, az biztos: jó pár kollégával "rákerestetnék" és csak utána jelenteném ki, hogy van, vagy nincs. Azt kizártnak tartom, hogy egy "adatbázisban" 1x megvan, 1x nincs...mert egy papir alapon lévő dolgot el lehet nézni, de ezt nem. Vagy rossz programmal dolgoznak. Ugyanis egy jó program képes rákeresni az illető neve , vagy édesanyja neve szerint, vagy akár a születési helyre, dátumra, vagy bármilyen azonositásra. Nem tudom mit is gondoljak...
human
Kíváncsi lennék, hogy van-e ember aki emlékszik rá, hogy valóban ott érettségizett az illető. Volt gondolom egy vizsgabizottság bizottság, akik biztos emlékeznek eme a roma politikát és foglalkoztatást jelentősen meghatároz személyiségre.
Aki Én
Komolyan gondolja bárki, hogy ha lenne akkor évek óta nem mutatná be???
Sajnos éppen ez a simli jellemzi ezt a nációt, ezért nem annyira kedveltek a társadalomban. Amíg nem ilyenek irányítanak egy országot, addig még csak csak távol tudja tartani magát ezektől aki akarja. Na de így...
zöldszem
Hogy a jó@va életbe lehet, egy nem létező okiratot megtalálni???
Egyébként miért nem kellett kinevezésekor az összes okmányát bemutatnia?(költői)
Cigány munka!!!
lópicigáspár
Én ismerek olyat, aki hallott olyanról, aki emlékszik az osztálytársai dédszüleinek a szomszédjára! :))))
Dr. Felipe
Ilyen sok időbe került "csinyányi" egyet elvtársak?
dr. prédikátor
Csak nézzetek rá! nem úgy néz ki mint akinek van éreccségije???
human
@eszegfu: Én is kizártnak tartom, hogy az ügyintéző ne lett volna képben, hogy egy ország figyeli mit válaszol arra kérdésre, hogy ott érettségizett-e Farkas Flórián. Én is 5-ször leellenőrizném a találatot az adatbázisban és biztos az iratok közt is megnézném. Nem merném vállalni, hogy egy tévedésem miatt országos balhé legyen. Szóval nekem nagyon úgy tűnik, hogy joopapa-nak van igaza. Hasonló eset a hirtelen előkerült Quaestor vezér levele is, amit Giró-Szász oly lelkesen lebegtetett a tévének, aztán kiderült róla, hogy nem volt érkeztetve, ami érthetetlen egy hivatalos levél esetén.
Borsodi
Hát elég sok ideig tartott lezsírozni,A 8 állt. megvan ? -lehet azt végezte estin .Neki nem a bizonyítványra lenne szükség,ha nem egy beutalóra a Szegedi 5 csillagosba,kijöhetne mint diplomás.Esetleg támogatói el kísérhetnék.
versatile
vasárnap délelőtt a kinai piacon rakta le a érettségeit.
papa.49
@versatile: Meg mindjárt egy füst alatt le is diplomázott a ,,füstös,,)))))))))))
dr. prédikátor
Úgy hallottam hogy kis és nagydoktorija is van lopásból és sikkasztásból!!!
sentinel216
Jelenlegi kormányunk politikusaira vonatkozik.

"A civilizáció és a demokratikus társadalom olyan elveken nyugszik, melyek szerint a bűnözőkkel jobban bánunk, mint ők az áldozataikkal, mert nem süllyedünk a szintjükre."

Minél előbb meg kell reformálni ezt a tézist!
perfekt
Hahahaha.Ma reggel írtam ,hogy meglesz az! Hamisítanak egyet ,vagy vesznek egy garantáltan tuti bizit Az osztálynaplót kell megkeresni!Az a bizonyíték!
versatile
Amúgy ez érdekes..Tényleg hol tartják nyilván az érettségi bizonyíványokat?
Mobil123
Azt munkakönyve van e ??? :-DD (csak mondom nekem otthon az is el van téve !!)
sentinel216
@eszegfu: Történt a múlt század hetvenes éveiben. Besorozott sorköteleseket hívtak be a Pécsi Sportcsarnokba. Lehettek vagy ötszázan. Névsorolvasás: Aki a nevét hallja, álljon fel! - Orsós János. Felálltak vagy hatvanan. Tiszthelyettes fejét vakarja. Szelektáljunk: - Anyja neve, Orsós Mária. Állva maradt negyven ember... Jött még születési idő és hely, de így is maradtak nyolcan, akiknek egyformák voltak az adataik.
Talán ezért nem találják a miniszterelnöki megbízott érettségijét. Ezért adnak a Bogdánok, Orbánok, Kalányosok ritka, nem magyar keresztneveket a gyerekeiknek. Rómeo, Ráchel, stb...
wagabund
..."Bizonyítékot továbbra sem csatolt az állítólagos dokumentumról "...

persze hogy nem...az nem olyan egyszerű...le kell gyártani az osztálynaplókat, azt korrekten kitölteni újból, csak most már a fenti versenyző nevével is, aztán legyártani egy antikizált oklevelet, egy kellemes közepes érdemjeggyel, esetleg beilleszteni a ballagási tablóba..

ezen dolgozik vagy tíz profi...

...egy kis türelmet már no...pár nap... ...é' bódottsá lesssz...

így még ország nem örült egy érettséginek...hát majd ezután előkerül a diplomája is...csak sorban mindent elvtársak, mert még valakinek szemetszúr a nagyhirteleség...

nyugi...valamennyien tudjuk, hogy egy papír milyen könnyen becsúszik az íróasztal fiókjai mögé...na, ott lesz az, csak még nem jutottak oda..
Dr plágium
Az ecserin razziázott a TEK, és véletlenül megtalálták?
Toby
Milyen érdekes, Farkas még a lakásán sem találta a saját érettségi bizonyatványát, majd egy hivatal, hipp-hopp hirtelen megtalálja azt, amit Farkas otthon sem talált ! Feltéve, hogy egyáltalán kereste.
javit
Hurrá !

Akkor levizsgázott Farkas Flóri !

Mennyibe "fájhat" ez ,Mindenkinek.

Mivel a köz pénz magán pénzé ala-kula,át,már.

Tür-vényesen.
namihami
Keresni kellett?
Furcsa, mert általában, már akinek tényleg van, az a fiókban tartja.
Gondolom, csak ki kell azt a fiókot húzni és hipp-hopp, már ott is van: Tévednék?
Lehet, hogy a Flórié elkallódott a költözésnél? Akkor viszont szerencse, hogy rákérdeztek és a HIVATAL megtalálta.
Ezt a szerencsét. Különben lehet, hogy nem is lenne érettségi bizonyítványa.
Akkor most innen folytatódik az egyetemi hercehurcája?
kukac50
A Fidesz vett Neki ! Orbán védi remélem együtt buknak.
Toby
Most meg nehogy azon bukjatol el, hogy hirtelen 5 érettségi bizit is találtatok, s mind más oskolától !
bencemacska
Addig nem mondta meg az iskola nevét, amíg választ nem kapott rá a patrónusától, hol tudnak gyártani egy hihetőt!!!
Slade
Ha van neki, akkor tombolán nyerte vagy búcsúban lőtte mert, hogy iskolába nem járt az hót ziher.
kerekkocka
@pbalage: Nem kellett lóvé, csak megakarja tartani a munkáját a káder!
prime777
@kukac50: Dehogy buknak meg.
Még hozzá ezért nem.
www.youtube.com/watch?v=V34T-brraO0
Ennyire behülyítették már a magyar embereket.
Micsoda nemzeti ország ez igaz?
Kíváncsi leszek dién mi lesz 15.-én.
wagabund
@prime777: semmi különös nem történhet... .több lesz a titkosrendőr, mint az ünneplő civil.. olyan rend lesz, hogy csak na...
pistapapa
Vagy,csináltak egyet a vezér utasítására.
versatile
@dr. prédikátor: Aha ;-Đ Úgy néz ki mint akinek van minimum öt darab ;-Đ ;-Đ
zöldszem
@prime777: Nem lesz semmi, addigra kijárási tilalom lesz!-:(((((
szép új világ
Aki keres az talál, aki nagyon keres az többet talál, aki még jobban keres, az megtalálja azt is ami nincs.
justhpeter
Ha viszont vették, az közügy és közölni kell az érettségi bizonyítvány árfolyamát. Úgy mint vételi, eladási és középárfolyamon.
bencemacska
@sentinel216: Nagyon igaz. De van még, aki hisz neki.
Göncz Árpádot is megvezették. Bár nem tudom tudta-e, hogy ismerős már a börtönben!
Lepényleső
"Aki keres talál!" (Doktorit is legyártottak már,pont erre ne lenne képes a gyár?)
csetere
@dr. prédikátor: ki veszi ezt be? Nem ért rá előbb kimenni a a piacra.
Borda
Azt nem értem,hogy miért az Oktatási Hivatal kereste azt a bizonyos bizonyítványt? Azt az iskolát szokás megkeresni,ahol végzett a diák. Pénzért állítanak is ki egy újat,ha vki elvesztené. Egy ismerősöm aki iskolatitkárságon dolgozott, meg kellett keresnie egy bizonyítványt a Nyugdíjfolyósító felkérésére. Nagyon alaposan kellett átnyálazni mindent és csakis egyszer válaszoltak a megkeresésre. Ennek a koszos cigánynak nincs érettségije. Ha lenne neki, akkor pontosan tudná hol és mikor végzett, de azt se tudta határozottan. Feleslegesen hantázik.
Grafix69
Számviteli törvény megsértése miatt ( sikkasztás) elítélték jogerősen , Göncz felmentette . Akkor mit várunk most?
sentinel216
@Borda: Aki a fideszhez csatlakozik, nagyon szelektált lesz az emlékezete, nem tud három mondatot önállóan megfogalmazni, csak utasításra képes dönteni, cselekedni, cseppfolyóssá válik a gerince és még ő nézi le a normális embert.
versatile
@prime777: reméle jóól szét lesz baszva nemzet ünnepünk alkalmából a fideszes szájbabaszott jó kurva anyjuknak az a retkes büdös cigány picsája.. ;-Đ
Papuska1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
human
Hofi után szabadon:
Az ország leggazdagabb romája itt érettségizett. Vagy itt. De az is lehet, hogy itt.
világlátó
Mindez,de a lázas kreativitással előtalált érettségi bizonyítvány sem változtat már a kialakult helyzeten. Ugyanis nem ezen múlt, állt vagy bukott a helyzet. Sok embert ismerek, akik az életük során olyan tudásra, tapasztalatra, éleslátásra, gyors gondolkodási és véleményalkotási képességre tettek szert, hogy kenterbe vernek sok több diplomás szobatudóst. Ezért kár erölködni most egy hirtelen előtalált érettségi bizonyítvánnal. amit ez a díszcigány még nem is látott. Mielőtt rámesne itt bárki is és rasszizmussal vádolna, közlöm nem vagyok az és ezt errefelé a cigány emberek jól tudják. DE ! Ez a csibész rútul becsapta, cserbenhagyta meghazudtolta, csalásra kényszerítette, korrumpálta, megvesztegette a saját népét és becsapott minket , nem cigányokat is.El vele, de azonnal. Ehelyett mi a helyzet? Az EMMI felbontotta a szerződést a cigány önkormányzattal, valószínüleg másfél milliárd Ft. visszafizetésére kötelezve őket. Talán azt hiszi bárki is, hogy ez a másfél milliárd előtalálható egy páncélszekrényben Farkas Flórián villájában? Ugye nem? Ezt is, ahogy a többit is úgy ahogy kell közösen elköltöttük.. Igen, közösen. A cigányvezetők és a nem cigány tanulmánykészítők, ingatlanközvetítők, autószalontulajdonosok, vendéglősök és szállodai vezetők, de még sokan mások.Mi lesz a visszatérítéssel? Semmi. Ahogy eddig , úgy ezután is az adófizetők majd kifizetik. Miért? Van más megoldás is? @Papuska1: Azért ezt nem kellett volna.
világlátó
@Papuska1: Ha a te édesanyádról írna itt valami bunkó, mit szólnál hozzá?
Nekem a Gyurcsány nem a barátom , ahogy Orbán Viktor sem. Mégis, ahogy olvasom soraidat, felszaladt a vérnyomásom. Igazán nem értelek. Hogy jön ez ide.
Ennek a nyavalyás cigánynak a magatartását ostorozom, nem az anyját minősítem.
Te sem tedd ezt , ha tisztelettel kérhetlek !
prime777
@Papuska1: Ne vedd már Gyurcsányt meg ezt az ürgét egy kalap alá azért!
Vicc ez amit írsz te is tudod jól.
Desischado
@prime777: A fiatal hölgynek mindenben igaza volt. De rémisztő volt látni, hogy majdnem megverték. Ez orbán műve, így megosztja az embereket, és még vannak birkák, akik tapsolnak neki!

flórinak meg úgy van érettségije, ahogy nekem! Vagyis nincs. De én nem hazudom, hogy van, és nem lobogtatok hamis papírt. Mellesleg, az általános, a középiskolás, és a tanfolyamról kapott bizonyítványaim meg vannak, bármikor elő tudom kapni őket a szekrényből. Ez a tahó azt sem tudja, hogy hol érettségizett! Hogy lehet ezt elfelejteni? De persze hogy nem tudja, mert sehol sem tett érettségit!
prime777
@Desischado: "A fiatal hölgynek mindenben igaza volt. De rémisztő volt látni, hogy majdnem megverték. Ez orbán műve, így megosztja az embereket, és még vannak birkák, akik tapsolnak neki!"
Igen,ezt mondtam.
Ez mindennél jobban szemlélteti,hogy mekkora nemzeti érzés tombol ma a magyarokban.
A fidesz világ életében bomlasztotta az egységet a népen belül.
Mindig is az volt a céljuk,hogy megosszák az embereket és egymásnak uszítsák őket.
Aki ezt képes tagadni ezután a videó után az egy hazug,alja,gerinctelen ember.
Nem vagyunk mi nemzetiek.
Lószart.
Van egy réteg aki a kormányt,a mindenkori hatalmat szolgálja,akiknek semmi sem drága.
Akik Gyurcsányoznak,komcsiznak,meg liberótáznak.
A másik réteg meg az,aki már a kezdetektől nem értett egyet a fidesz aljas,módszereivel.
Egyébként csak az tudja a fideszt megítélni jól aki nem rajong értük,aki semleges politikailag.Akinek az elméjét nem tudta megmérgezni a propagandájuk.
Aki pedig tisztessége révén látja az igazságot is,ma azok "komcsik,bolsik",meg "hazaárulók."
Körülbelül ennyi ész van ma hazánkban egy jobboldali szavazó fejbőre alatt.
Na nem azt mondom,hogy a szocialisták vagy más pártok szentek lennének.
Dehogy!
Megélhetési ott is a 95%-uk.
De az az ámokfutás amit a fidesz művel most már évek óta,az már nagyon régen túllőtt mindenen.És ráadásul nyíltan.
Továbbra is bele a pofánkba,és mindezt röhögve!
És köszönhetjük ezt az olyan nyomorultaknak mint a papuska1.
papa.49
@prime777: Az utolsó mondatod pontosan leírja a mai magyar valóságot!!!
Papuska1
Akkor minek volt a rendszerváltás? Addig a prolik, a bányász, a kohász, a szövőnő irányította az országot és egyenlő volt az értelmes, jó származású emberekkel.Ezt a proletárdiktatúraát, a tanulatlanok és a csőcselék beleszólását sikerült megszüntetni a politikába! A politikát ne a tömeg, a csőcselék, hanem az arra hívatottak csinálják! Láttuk, hogy mi lett abból, ha a péksegédből, meg az esztergályosból lett a miniszter! Ez mégegyszer nem történhet meg, de mégis vannak, akik nem fogadják el, hogy hova tette le őket a gólya! Most meg ez a csőcselék kezdi megint adni a hangot! Ráadásul annyira buták, hogy észre sem veszik, hogy nem magukat, hanem milliomosokat nyomnak előre. Egy csomó milliomos és gazdag manipuláló állt össze az MSZP győzelmekor és énekelte együtt, hogy "Fel, fel ti rabjai a földnek, Fel fel, te éhes proletár". Ebben hisztek ti? Vagy abban, hogy megint péksegédek osztják az észt, és az utcán akasztgatnak, aki nem tetszik? A nagy "szabadság, egyenlőség, testvériség" hamis, demagóg ocsmánysága annak idején fél Franciaországot kiirtotta, de nálunk is tömegesen öltek meg ártatlan, és értelmes, nagy tudású embereket. A proli irigység ide vezetett és vezethet, ha a Pesti pártvezető forradalmat kiált! Ezt nem veszítek észre? Te pont úgy áldozat lehetsz, mit bárki más, és ez az eszmeiség vette el az országunk 2/3-át Trianonnál! A cigánynál bűn, ha nem találja az éretsségiét, bár ott a legmagasabb iskolai végzettségéről a papír az egyetemről, de az nem ciki, hogy egy volt miniszterelnöknek szőrén szálán eltűnt a szakdolgozata, ami a felsőfokú végzettség feltétele! Nem Gyurcsány szüleit bántom, amit leírtam tények, de hogy mer erről a szintről felkapaszkodni valaki, egyébként úgy ahogy tette, és utána elkezdik ajnározni! Ez mennyiben különbözik az ötvenes , hatvanas, vagy hetvenes, nyolcvanas évek felkapaszkodott proliaitól? Marosán, Czinege, vagy Kádár, miben különbözik Gyurcsánytól? Legfeljebb a látszatban! Ugyan úgy luxusban éltek és csóróból lettek!
eszegfu
@sentinel216: 14:11 Erre nem gondoltam... mármint, hogy ennyire azonos adatu ember élt, ill. bizonyára most is él!
magyarbakancs
"Mégis megtalálták Farkas Flórián érettségijét – állítja a hivatal."
Hétfőn a hivatal állította nincs érettségije.
Kedden már volt érettségije.
Közben eltelt 24 óra a fantáziádra bízom, hogy közben mi történhetett.
Egy ismerősöm 28 éve gépkocsi oktató.
Elmondta őnála még cigány nem tanult vezetni.
Mégis sok cigánynak van jogsija.
Hogy van ez akkor?
eszegfu
@human: 12:56 Nekem is erős a gyanum, hogy nem az ügyintéző tévedett, nem merte volna kockáztatni! Elég régen, amikor még nem volt Oktatási Hivatal, meg az "adatbázisa" kellett kérnem egy érettségi bizonyitvány másolatot az iskolától. 1-2 volt tanárom még ott volt, megismertek... és mégis minden naplót végignéztek, majd az érettségiről készült jegyzőkönyveket és a kiállitott bizonyitványokat. A másolat átvételét egy külön, erre a célra rendszeresitett füzetben kellett aláirnom és persze "igazolnom" kellett magamat a személyimmel!
karma1
@Slade: Abesszin makaon, mint Gorcsev Ivan ...:o)))
magyarbakancs
@Papuska1: Gyurcsánynak sincs meg a diplomája.
Megkotornánk 1990-ven óta diplomázott egyének sarát, szerény véleményem szerint úgy 20-25 % kának vett érettségije és diplomája van.
eszegfu
@magyarbakancs: Tudom, hogy Papuskával együtt nem "kedvelitek" Gyurcsányt...sem.
De a tények: az ELTE akkori rektora, Klinghamer István elismerte: az államvizsgáról és a szakdolgozatról szóló bejegyzés benne van a leckekönyvében, de ha sógorától "lopta" a diplomamunkáját, akkor ezért visszavonhatják a diplomáját. A másik Farkas Flórián azért egy cseppet nagyobb "gáz"... ha nincs érettségije, akkor e nélkül hogy diplomázott le?! De lehet, hogy ő olyan "tehetséges" gyerek, hogy az általánosból egyenesen az egyetemre ment. Mondjuk az sem világos nekem: hogy-hogy nem kérték az egyetemi felvételinél az érettségi bizonyitványát?!
Papuska1
@magyarbakancs: valóban így van, és a rendszerváltás előtt a szakdolgozat követelményei, az idézetek módja, a tartalmi idézet is más szabály szerint működött. Voltak felsőoktatási intézmények, ahol szigorúan ránk förmedtek, ha önálló gondolatunk volt, szinte kizárólag a "már elismert" publikációt lehetett citálni, gyakorlatilag azt várták el a szakdolgozattól, hogy igazoljuk mekkora az ismeretünk a szakirodalomban. Az egész botrány ott indult, mikor Schmidt Pált egy olyan szakdolgozatért megtámadták, ami az egykori szabályoknak pont megfelelt. A bukta ott jött össze, hogy az akkori KISZ funkcionárius Gyurcsány teljesen megspórolta a szakdolgozat írást, és leadta a bátyjáét. Ezután a hivatalok segítségével mindenhonnan eltűnt az eredeti. Két lehetőség lett volna. Vagy elismerik, hogy abban az időben ezek gyakorlatok voltak, és marad Schmidt és Gyurcsány is, vagy mindkettő lemond. Hogy a kettő közül ki járt el etikusabban, mindenki megítélésére bízom. Bizony egy időszakban óriási divat volt a bizonyítványok vásárlása. Volt, hogy egyik héten még szakmunkás ismerősöm a következő héten a megye másik felében tanítani kezdett. Egy közeli faluban, akkor bukott le valaki, mikor éppen ki akarták tüntetni. Két előterjesztettnek azonos volt a diploma száma. A nyelvvizsgák fele hamis! Egyébként a pedagógusok közt sajnos tömegesen hamis dokumentumok kiszűrése is volt a KLIK -en keresztüli alkalmazás bevezetése. Sajnos kiderült, hogy a központi dokumentáció is hiányos. Most, ha tudjuk, hogy ez a helyzet, miért pont egy cigány ember bukik bele a dologba és egy volt miniszterelnök mászik ki belőle érintetlenül? A nagy igazságérzet mellett a jobboldaliak vonták le a tanulságot, a másik oldal nem. Így volt Kunhalmival is! Neki miért nem kellett lemondania, mikor nyilvánvalóan kiderült, hogy hazudott, és bűncselekmény is volt az előéletében? Na ez a kettős mérce idegesít! Ha mindenkit egyformán üldöznének, vagy megegyeznének egy amnesztiában, ám legyen, de a kettős mérce...?
Slade
@karma1: A simagöröngyösi két tannyelvű tolvajképzőben végzett, kapcabetyár szakon.
vukkocska
@eszegfu: Mint tudjuk, érettségi bizonyítványt nagyon sokan vettek. Lehet, hogy ő ajándékba kapta. Csak azt nem értem, az egyetemhez neki nem hiányzott a közbenső út? Lehet, hogy tényleg ez zseni. Valamit tud, mert a Fidesz nem akar tőle megszabadulni. Lehetne annál az 1,6 milliárdnál még kutakodni, hová költődött.
Papuska1
@Papuska1: Még azt tenném hozzá, hogy élemben négy szakdolgozat jellegű munkát kellett készítenem. A rendszerváltás előtt mind a szószerinti idézetet, mind pedig a tartalmi idézetet egyszerűen bele kellett írni a dolgozatba jelölés nélkül. A dolgozat végén szerző, kiadó megjelöléssel fel kellett sorolni a forrásmunkákat. Többet nem kértek. (Ezeket a dolgozatokat egyszerű írógéppel indigóval írtam) A következő ilyen munkámban a szószerinti idézetet idézőjelbe kellett tenni és lábjegyzetben pontos hivatkozást is kellett tenni, a tartalmi idézetet dölt betűvel kellett írni és a végén jelezni és lábjegyzetben hivatkozni. Ezen túl kellett egy irodalomjegyzék. Legutóbb a szószerinti idézetet idézőjelbe kellett tenni, a tartalmi idézetet nem kellett az anyagban jelölni és az irodalomjegyzékben oldaltól oldalig jelezni kellett az idézetet és ott kellett feltüntetni, hogy szószerinti, vagy tartalmi idézetről van szó. Tehát elég sokféle módja van ennek. Csak azért írom, mert nem mindenki tudja. Farkas Flórián úr tudtommal a legutóbbi rendszer szerint írta a szakdolgozatát, Gyurcsány Ferenc esetében nincs információm! Egyáltalán írta-e?
eszegfu
@vukkocska: Bizony, igy igaz! És ebben az is felháboritó, hogy felszólitották: számoljon el a pénzekkel, de továbbra is "élvezi" a kormány, O.V. bizalmát!? Hát hol élünk?! Ha valaki -- ha jól emlékszem -- 90 napig nem fizeti a hitelét, akkor BAR listára kerül, vagyis nincs bizalom, soha többet nem jut még egy mosógép hiteléhez sem!
bencemacska
@világlátó: Igazad van! Ezért jobb, ha nem keressük a miniszterelnöki megbízott érettségi bizonyítványát, mert a végén még doktori címet is kap valahol!!!
Tudod : ha sokat piszkáljuk a csúti kisvasutat, tovább megy mint a BAM!!!
human
@eszegfu: OVi azért vette maga mellé milliós fizetéssel, hogy jelezze mindenkinek, a védelme alatt áll. Más magyarázatot nem tudok. Egyértelmű, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést kellett volna tenni. Persze a mi pénzünkre könnyen mondhatják: "Ellopták, és akkor mi van?"
világlátó
Ez sok hűhó semmmiért. A szakdolgozatok tekintetében olvasok itt " tudományos értekezést ".
Magam is három alkalommal írtam szakdolgozatot, mindhárom egyedi és egyedülálló volt. Az ok nem más, mint a gyanú elkerülése, mely szerint plagizáltam volna. Az egyetem folyosólyán a vitrinek nyitva, a szakdolgozatok közszemlén, forgatta aki akarta, másolta ahogy akarta.Természetesen a lábjegyzetek, az idézetek, a felhasznált irodalom pontos, fegyelmezett feltüntetésével. Láttam, tudtam arról hogy a szakdolgozatok egymásnak adták a staféta botot.
Az én bírálati anyagom még ma is ott van a borító alatt. Azt írta a bíráló, hogy ha valóban én magam jártam végig az utat a következtetések levonásával bezárólag, akkor az érdemjegy jeles. Ha viszont összeollóztam, akkor közepes. Azért ez elárulja a szakdolgozatokról kialakúlt véleményt. Én nyugodt voltam, mert az én munkám nekem hasznos tapasztalat volt a vállalkozásomhoz. másoknál valószínüsítem, csak egy kötelező feladat volt, aminek attól kezdve nem volt jelentősége. Ez persze pazarlás, helytelen és elitélendő.
A cigányok esetében számtalan szakdolgozat készülhetne. Nem tudom így van e.?
Ha nincs így, akkor a társadalom nem érdekelt a hazai cigányság életének javításában.
A történtek csak szemfényvesztés a világ számára.Pedig lehetne ezt másképpen is.
Desischado
@prime777: Kedves barátom, tökéletesen egyetértek minden soroddal, főleg a legutolsóval!
eszegfu
@human: 17:22 Persze reális magyarázatot én sem tudok! De hogy már a "látszatra" sem ad O.V., az érthetetlen!? Vizsgálják, "számon kérik", hogy számoljon el a pénzekkel...vagyis mindenki számára világos: ezek a pénzek -- hogy finom legyek -- nem szabályosan kerültek kifizetésre, egyszerüen elherdálta/ elherdálták!!!
simmering73
Hiánycikk volt az Ecserin a érettségi bizonyítvány, hogy ennyit kellett rá várni?
Toby
No és mennyibe került a "megtalálás" ennyi idő alatt ? Ezt is a Házinyomda Kft. készítette ?
Csizmás Kond
@eszegfu: Az egész cigányönkormányzati színház, az egész Győzikésajnározási moslék egyrészt a világ felé akarta bizonyítani, hogy itt van egyenlőség és cigánybarátság, másodszor meg szórták és zsebelték a pénzt ki hogy érte...eredmény pedig semmi...mindenki hallgat mert hallgatni arany.
...sőt...bármilyen kormány jön akkor sem lesz sem számonkérés sem semmi...mert nagyjából mindenki benne van, aki meg nincs annak is adnak valamit és ügy lezárva.
eszegfu
@Csizmás Kond: Egy idézet a márc. 20. 15:29 hsz-dből..."... "eddig sem volt kötelező, sem ezután nem lesz...ezt vésd az emlékezetedbe!!!" ... ugy tünik Te mégis elfelejtkeztél arról, hogy nem beszélgetsz velem...
Csizmás Kond
@eszegfu: ...nem én mondtam, hogy nem beszélgetek veled hanem te...szóval én fogok.
eszegfu
@Csizmás Kond: Már ne is haragudj, de ez igy egy hülyeség!!! Te beszélsz hozzám, én meg nem válaszolhatok, mert "bevéstem az emlékezetembe"?! Ez olyan rabló-pandur viszony nem gondolod?!
Csizmás Kond
@eszegfu: Nem haragszom...te haragudtál...mert olyan hirtelenharagú vagy...:)
nyanya001
Ha a Farkanak van érettségije,akkor nekem nagydoktorim van :)
eszegfu
@Csizmás Kond: Lehet, hogy elég gyorsan "felfortyanok", (de legalább nem kapok agyvérzést), ez azonban nem a harag jele, hanem inkább ezzel "lezárom" a témát. Vannak olyan napok, ill. témák, amikor kevesebb a türelmem Hozzád...u.is érzem, hogy érted a lényegét a mondandómnak, de mint a "kikerekedett szemü" kisgyerek mindig rácsodálkozol a válaszomra és ujra megkérdezed, de miért?...de miért? Az ötödik kérdés-felelek után csak azt veszem észre, hogy mondjuk a hangyától már eljutottunk az elefántig... és ilyenkor értelmesen nem lehet lezárni a témát...
Csizmás Kond
@eszegfu: ...mindenben ilyen hirtelen vagy ?...:)
eszegfu
@Csizmás Kond: Alapvetően igen... ami abban a pillanatban az eszembe jut, azt ki is mondom, kertelés nélkül. Viszont mielőtt cselekednék "körbejárom" a témát...megfontolt vagyok... ha mégis rosszul döntök, ennek elismerése sem okoz gondot.
magyarbakancs
"Mégis megtalálták Farkas Flórián érettségijét – állítja a hivatal."
Hány hónapig keresték?
Ennyi idő alatt lehet neki csinálni érettségi bizonyítványt és vissza dátumozni nem?
Csizmás Kond
@eszegfu: Natehát, elismerted hogy hitelenke vagy...sokszor én is pedig nincs semmi női vonásom...:))
Az nem baj ha kimondod, inkább az a baj ha azért másra haragszol. Itt szerintem az a jó ha kimondja az ember azt ami kikívánkozik...persze mértékkel..ugyértve civilizáltan és őszintén, de azért haragszomrádot játszani már nincs értelme...:)
human
@eszegfu: Beismerni valamit? Jobb oldalon ez a gyengeség jele.
eszegfu
@Csizmás Kond: Nem akarom ezt "tulragozni", de azért jó lenne, ha azt látnád, amit én ... ha kimondom, amit gondolok, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy én bárkire is haragudnék! Sőt! Abban biztos lehet az illető, hogy nem fogom hátulról "leszurni"... max. szemből!:)))
eszegfu
@human: Ez jó!!! Látod erre nem is gondoltam... de majd legközelebb!:)))
sziha
mindezt a megtamadott kormany.hu-n, amig leallt.
Csizmás Kond
@eszegfu: ..épp ezért mertem kezdeményezni...:)
Mobil123
Most komolyan ! Nem mindegy hogy milyen iskolai végzettsége van ennek a senkiházi cigánynak? Meglopta a saját fajtáját is .
papa.49
Elég sokáig tartott míg hamisítottak egyet neki csutifélkegyelmű utasítására, ami minden oldalról hitelesnek tűnhet))))))))))))))
Csizmás Kond
@Mobil123: Nem mindegy, mert bizonyos funkciók más más felkészültséget követelnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.