Az MSZP arra kér mindenkit, hogy maradjon otthon az október 2-ai "gyűlöletnépszavazás" idején és ne asszisztáljon a Fidesz "gyűlöletkampányához" – jelentette ki Ujhelyi István, a párt alelnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

Szerinte ugyanis a kormány azt kommunikálja, hogy ne csak a menekülteket, hanem Brüsszelt, az Európai Uniót is gyűlöljék a magyarok, vagyis előkészíti Magyarországnak az Európai Unióból történő kilépését.

Ujhelyi István azt kérdezte: miközben a magyar kormány itthon tízmilliárd forintot költött az uszításra, vajon foglalkozott-e azzal, ki védi meg a külföldön dolgozó magyar fiatalokat egy hasonló gyűlöletkampány esetén az atrocitásoktól?

Az ellenzéki politikus, aki az Európai Parlament képviselője is, elmondta: a 28 tagállam politikusai megdöbbenve szemlélik a Magyarországon zajló eseményeket. Az EU központjából ugyanis úgy tűnik: a magyar kormány nem Brüsszelnek akar üzenni, hanem a kampány otthoni játszmákat, belpolitikai célokat szolgál.

"Onnan úgy tűnik, hogy a gyűlölet kormánya a gyűlölet kampányát folytatja" – fogalmazott a politikus.

Ennek kapcsán emlékeztetett arra: a Fidesz és a kormány másfél éve, akkor vette elő a "gyűlöletkártyát", amikor népszerűsége mélypontján volt, amikor kiderült, hogy nem tud mit kezdeni az olyan rendszerekkel, mint az oktatás, vagy az egészségügy.

Az alelnök a Brexitet megelőző kampánnyal hasonlította össze a magyarországi népszavazás előkészítését. Felidézte, hogy az Egyesült Királyságban "gyűlöletkufár politikusok" hergelték az embereket a külföldiek és az EU ellen.

Ennek pedig a Brexit mellett az lett a következménye, hogy csak a népszavazást követő egy hónapban hatezer gyűlölet-bűncselekményt követtek el a kampányban felhergelt brit fiatalok.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: sok jelzést kap arról, folyamatos atrocitások érik az Egyesült Királyságban dolgozó magyarokat is.

Ez egy ahhoz hasonló gyűlöletkampány következménye, mint amit az Orbán-kormány folytat – közölte Ujhelyi István.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Aki otthon marad elárulja népét, hazáját.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csa-csa
maradj Te otthon és vedd a nevedre ezt a fanatikus, alkalmazkodni nem hajlandó, sorozatos nőket erőszakoló, követelődző, rabló csűrhét a nevedre!
1magyar
Aki otthon marad elárulja népét, hazáját.
r2d2
Pisti! Maradjatok ti otthon... végleg!
zildikó
Igen ám! De ez ravasz mondat! Ugyanis a hallgatás az egyenlő beleegyezés.
Az ókori Pithia jóslata:
Ha mindnyájan akarjátok, én nem ellenzem!.., de kicsit másképp értelmezve: ha mindnyájan akarjátok ÉN?NEM! -ellenzem.
Egy vesszőcske kérdése. Ha nem mennek el, beleegyeznek az eredménybe! Ami remélhetően JÓ LESZ mindenkinek!
Sziszifusz
@csa-csa: 15:56

Te is a nevedre írathatsz egy párat, miután az Országgyűlés hozzájárul a menekültek befogadáshoz.
Ugyanis a népszavazás nem arról szól, hogy semmiképp ne jöjjenek be az országba migránsok. Azok befogadását a népszavazás sem zárja ki kategorikusan.
Orbán rafinált pávatánca itt is tetten érhető.
cikicakk55
Azért nagy franc az MSZP. Ha jól sül el a dolog és hasznunk lesz a szavazásból,akkor jól járnak,mert ugye Ők nem szavaztak "Igen"-t. Ha balul sül el a dolog és tényleg ez az Unióból való kilépés felkészítése akkor majd döngetik a mellüket,hogy Ők ezért nem mentek el szavazni,mert tudták,hogy ez lesz. Minden esetre én nem tartom gyűlölet kampánynak amiért szavazunk. lehet,hogy drágák a plakátok és nem tudom,mert nem nagyon járok el itthonról,nem látok egyet sem. Viszont látom a videókat és olvasom a híreket,hogy miket csinálnak a migránsok a határokon és a már megszállt országokban. Láttam azt is mit műveltek a Keletinél és mit műveltek (Csongrád megyében lakom) a déli határon,Röszkénél és a környező falvakban. Nem azért megyek el szavazni,mert a Fidesz hív. Azért megyek el,mert én mint Magyar állampolgár féltem a gyermekeim és az unokáim jövőjét.
Sziszifusz
@cikicakk55: 16:39
Csak nehogy csalódjál.
Ezzel a népszavazással nem lehet megoldani a menekült kérdést. Nem is ez a valódi célja.
A kvóta kérdésben Orbán már elkötelezte magát és az országot. Aláírta amiben megállapodott.
roch
"MSZP: maradjanak otthon október 2-án!"

De tényleg?
Mi tartott ilyen sokáig?

Tudod miért van hatalmon orbán?
Mert ő tudja mit akar.
Nyilvánvalóan rosszat akar, de ti még azt sem tudjátok, hogy mit akartok.

Ti, mszp-sek, tényleg azt hiszitek, hogy ami ebben az országban folyik, az csak orbán hibája?
NEM!!!
Ez a ti hibátok is!
Felfognátok végre!?
Elkezdenétek úgy viselkedni, mint akik felfogták - végre?

Mit akartok mszp-sek?
Valójában csak erről kéne beszélnetek, és sokon... sokkal többen megértenék, mint gondolnátok.
De senki nem tudja mit akartok - és EZ a baj!
Ugye nem várjátok el, hogy mi találjuk ki helyettetek?

Nem orbán tette tönkre ezt az országot, hanem az összes politikus, politikai párt együtt.
Ez az, megcsináltátok, havonta milliókból élők.
Ha nem köszönöm meg, azt fájlalnátok?
Szerintem sem.

Egykutyák vagytok.
Egy követ fújtok.
Mi meg szenvedünk... elszenvedjük a bénázásotokat.
Dolgozunk a semmiért, magunkat, a családunkat tönkretéve, hogy ti jól éljetek, ti geci politikusok.
Felfognátok ezt végre!!!???
adrenalink
@zildikó: 16:28-ra
Pont, pont vesszőcske,
Készen van a fejecske.
Kicsi nyaka, nagy a hasa,
Készen van az orbán basa:-)
wagabund
erről a gyűlölet szóról le kéne szokni, kedves emeszpé...engem speciel sért, mert nem gyűlölök senkit...aki gyűlölve él, az már beteg is egy kicsit...
van néhány nyelvészük, tessék megpályáztatni egy barátságosbb szót...sokan azt mondják, hogy fúúúj..gyűlölöm a brokkolit...fúj...gyűlölöm az osztályfőnököm...fúj..gyűlölöm a hurkát..stb...ez olyan visszatetsző..
tessenek gondolkodni valami frappáns tagadószón... én igenis elmegyek másodikán..(az anyósomhoz)
Dr plágium
@roch: "Egykutyák vagytok.
Egy követ fújtok.
Mi meg szenvedünk... elszenvedjük a bénázásotokat.
Dolgozunk a semmiért, magunkat, a családunkat tönkretéve, hogy ti jól éljetek, ti geci politikusok."
Ezzel a szösszeneteddel tökéletesen egyetértek...
Macskaszem
Mivel ez a népszavazás sem orbánt sem az Uniót nem kötelezi és nem is hatalmazza fel semmire, így az égvilágon semmi értelme sincsen, legfeljebb orbán ebből tudni fogja, mekkora a birkanyáj.
wagabund
hát nagyon nem ide tartozik, de talán valaki nevet rajta..

tegnap egy amerikai filmben szerplő politikus azt mondta az egyik segítőjének, -(amikor az reklamálta, hogy nem tartotta be a szavát)-, hogy: -tudod, én politikus vagyok, állandóan hazudok...amikor egy kisgyereket ölelgetek, közben ellopom a nyalókáját...a politikus már csak ilyen...

nos ez sajnos igaznak tűnik...
Tekla
@Macskaszem: Hol hallottál arról, hogy a népszavazás semmi ?
Az idióta globalizációt kiszolgáló szoci bőrbe bujt barom haza árulókon kívül.
Aztán majd te lepődsz meg legjobban , ha azt mondják, a tiltakozó népszavazás elbukott, lehet telepíteni.
Hát itt a birka elhitte , hogy ha nem tiltakozik, majd kitalálják mit szeretne. Olvasni tudsz , hol van itt szó a szavazó lapon ov -ről ?
JAJMÁR
Ebből a népszaviból a kormanyzat munkájáról véleményt mondó választói akarat lesz! Ha lenne ellenzék ezt lovagolta volna meg. De nincs. A nép pedig megerősíti az agresszort.
Nem számít, hogy érvényes lesz-e, de esélyes. Ostoba mszp.
Ludas Matyi
@wagabund: @wagabund: igen , ez ervenyes ugy az ameriaki mint az EU politikusaira! Orban nincsen egyedül! De most nem Orbanrol van szo hanem a HAZATOKROL!!!
csa-csa
@Sziszifusz: pont most olvastam, hogy egy bicskei befogadóállomás 40 éves török rohadékja egy 12 éves kislányt akart megerőszakolni. Végül se4rencsére nem sikerült, a kislány meztelen altesttel kényszerült menekülni. Ezek után - az eddigi erőszakolásokról nem is szólva - még mindig kell ebből a tetves csűrhéből akár csak egy is ide???!!!
csak azt ne mondd hogy megint csak ijesztgetnek bennünket! Persze tudjuk, hogy bizonyos létszám befogadása ellen nem tehetünk semmit. tragédia ez a helyzet!
Sziszifusz
@csa-csa: 15:18
Eddig nem hallottam arról, hogy törökök is vannak a menekültek közt. Lehet hogy vannak, de akkor ők ki elől menekültek hozzánk. Erdogan, a török miniszterelnök, újabban jó barátja lett a magyaroknak. Nem gondolom, hogy a politikai ellenzéke pont ide menekülne előle.
Egyébként ha megtörtént az eset és elítélik,, az illető a börtönben garantáltan megkapja büntetését a rabtársaktól. Megérdemli.
csa-csa
@Sziszifusz: akármi elől elől menekül is, de amelyik ország befogadja a minimum hogy alkalmazkodik és nem bánt, rabol ki senkit csak mert olyanja van a kurva anyját! mit képzelnek ezek magukról! fanatikus, követelődző, alkalmazkodni a legkisebb mértékben sem hajlandó mocsadék csűrhe! örüljön hogy orvosi ellátást, enni, inni kap. azért is pofázik ha nem zabálhatja amit otthon. akkor üzenem: egyetek igyatok amit az állatok nálatok!
Sziszifusz
@csa-csa: 15:54
Igazad van. Én magam is ha idegen helyre megyek igyekszem a háziakhoz alkalmazkodni. Nem lopom el az értékeiket, nem vetek szemet a ház lányára, tiszteletben tartom szokásaikat ... stb. Azzal, hogy ezt így kinyilatkoztatjuk nem változik a helyzet. A népszavazással sem.

Túl kis ország vagyunk ahhoz, hogy szembe "ússzunk az árral". A nagy erőlködéssel, csak kimerülünk és belefulladunk az áradatba. Ha viszont felvesszük a sodrás irányát, akkor a víz felszínén maradva partot érhetünk.
Jelenlegi vezetőnk, keresi a konfrontációt, szembe megy szinte mindenkivel, még a pártcsaládjával is. Ki akarja rúgatni Magyarországot az Unióból.
Na ezt készíti elő ez a népszavazás. Ha ez bekövetkezik akkor ő és társai a megszerzett vagyonnal télakolnak. Mi pedig maradunk a süllyedő hajón. Illetve marad aki nem képes még időben külföldre menni.
csa-csa
@Sziszifusz: néha nem tudom melyik lenne jobb! tartozni az Unióhoz vagy nem. mindenki mást mond erről. lassan talán tényleg sokan nehezen tudnák eldönteni.
Sziszifusz
@csa-csa: 15:55
Szerintem az Unió-s tagság jelenthet esélyt a demokratikusan működő Magyarország fennmaradására. A magyar politika Szt. István óta, mindig Európa irányába vonzódott.
Ha ki kerülnénk az Unióból ,magunkra maradnánk. Egy ilyen kis ország mint a mi hazánk önállóan nem lenne képes sem a gazdasági, sem a politikai érdekeit megvédeni.
Prédájává válhatnánk olyan országoknak, mint például Oroszország.
cs.n.
Miért maradjak otthon, a nem szavazóknak kijárási tilalom lesz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.