Az első ütemben több, mint 17 milliárdot költ a kormány 40 sportlőtér létrehozására. A Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára örül neki, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a sportágra, de hozzátette: a meglévő lőterek szinte mindegyike felújításra szorul. Ferencz Gábor, a Gepárd Lőtér vezetője szerint nagy önbizalmat igénylő sport a lövészet, de ha valaki beletanul, óriási élményt jelenthet. Négy éve tulajdonosa a budapesti lőtérnek. Azt mondja, számos előírásnak kell megfelelniük, mind a fegyverek és lőszerek tárolásával kapcsolatban, mind a biztonság terén. Tavaly májusban jelentette be Orbán Viktor, hogy mind a 174 járásba lőteret, vívótermet és lovas központot fognak építeni. Ezt azzal indokolta, hogy bár a magyar sportos nemzet, sokan túlsúlyosak és betegesek. Később Lázár János pontosított: Száz új lőteret létesít a kormány. Első helyen a megyei jogú városokban kezdjük ezt a munkát, de összességében a következő két évben az a cél, hogy 100 új lőtér legyen.
Száz lőtér épül Magyarországon
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Látványos szakaszához érkezett a József főhercegi palota újjáépítése
- „Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
- Brad Pitt hónapokig edzett, hogy versenyautót vezessen új filmjében
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legalább a felére csökkenthető lenne a kidobott pénz.
kézigránáttal! Az "ócsó "kukorica" is lehet! :--)
Orbán szereti a harcos életet, és ő igyekszik egyre több fegyvert vásároltatni minden elképzelhető területre.
Száz lőteret, ezeret!
Új hozzászólás