Erről a kormánypárti többségű parlament dönthet majd.

A vészhelyzet után is fenntarthatják a kormány teljhatalommal hozott döntéseit

A veszélyhelyzet idején tett intézkedések e jogrend megszűnésével automatikusan érvényüket vesztik. Azonban elképzelhető, hogy egyes intézkedésekre továbbra is szükség lesz, de erről a parlament dönt majd, így ezek a döntések "szabályos törvények, és nem rendeletek" lesznek, mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Welt című konzervatív német lapnak.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a rendkívüli jogrendnek vége, amint elmúlt a veszély, ami "objektív kritérium", hiszen nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is "meglehetősen világos lesz", hogy mikor ér véget a világjárvány, és vele együtt a veszélyhelyzet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy másokkal egyeztetve szüntetik majd meg a veszélyhelyzetet. Erről "minden országnak önállóan kell döntenie" – mondta Varga Judit.

A miniszter visszautasította az Európai Bizottság európai értékekért és átláthatóságért felelős tagja, Vera Jourová azon követelését, hogy a kormány rövid időn belül adja vissza különleges felhatalmazását. Mint mondta, a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet a megfelelő időpontban "a szükségesnél egy nappal sem korábban, és egy nappal sem később" vonják majd vissza.

A kormány csupán az azonnali döntést igénylő ügyekben jár el a megszokott jogszabályalkotási eljáráson kívül, például azért, mert az állampolgárok és a gazdaság érdekei miatt azonnal fel kell függeszteni a hitelek törlesztését. A különleges felhatalmazás ilyen ügyek rendezésére való, és csak ezekre korlátozódik – fejtette ki az igazságügyi miniszter.

Forrás: Portfolio

Kép: MTI/Kovács Tamás

94 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Az un. se nem béke, se nem háborús, kétféle veszélyhelyzetben (járvány, tömeges migráncs) ha nem vonja le az ország a koronavírus válság tanulságait, akkor ez az ország megérdemli a sorsát, mivel minden jel arra utal, hogy az un. félresikerült "döntéshozók" készülnek az időtlen időkig való rablógarázdálkodásra:
.
Mintha nem lenne köze a járványhoz
.
- a sehova nem vezető selyemút titkosításának, azzal együtt, hogy őfélesége körének/reinek járvány idején is biznisz
.
---- Tíz évre titkosítanák a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításának részleteit
.
index.hu/gazdasag/2020/04/01/tiz_evre_titkositanak_a_belgardi_vasut_felujitasanak_reszleteit/
------------------------------
.
----- Mészárosnak is szállít az első újraindult vonat Vuhanból
.
index.hu/kulfold/2020/04/02/meszarosnak_is_szallit_az_elso_ujraindult_vonat_vuhanbol/
.
Április bolondját járatva a laikus állampolgárokkal, miközben tarol az ismeretlen halál!
vacsi
Nyilvánvaló, hogy fenn kell tartani őket még jó ideig, különben újra kezdődhet az egész.
Pálinkás Pál
Szerintem már nem sok kell és megunja az unio is ezt a parasztságot...semmi egyebet nem kell tennie,elvágni a pénz útját...a csúti ha nem tudja tovább pénzelni a megvett hűbéreseit,azok fogják eltaposni!!!???
Nessy
@RonaGyuri: Volt értelmes ember aki elhitte, hogy nem így lesz? Amikor egy fideszes taláros testület, és egy kormány párti "többség" kezében van a döntés? Pocsék szini előadás volt az egész parlamenti döntés a "133 bátor emberrel"!
vitriol
varga j. már előre magyarázkodik a pofátlan visszaélés miatt!
vitriol
@tudode: szerintem még a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban is titkosíthatnák a terveket, Biztos kikalkulálták előre, hogy ha 4 év mulva vezetik be, akkor mennyi lesz a megtakarítás a nyuggerek halála miatt.
jesz
ha a fertőzésveszély elmúlik, akkor jön csak az igazi vész...a politikai leszámolás azokkal, akik szarul végezték a munkájukat a fertőzés terjedésének lassításában, vagy a gyógyításban. És persze lesz jutalom is, méghozzá szabadszemmel jól látható összegű, mert vannak akik igencsak értik a szakrajzot...

Lehet találgatni ki melyik táborhoz tartozik...
Jozefina
A mai napig ettől rettegnek:
FÖLTÁMADOTT A TENGER...

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Pest, 1848. március 27 - 30.
Béla333
Nyilván az olyan rendelkezéseket, mint pl. hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal igencsak korrupció gyanús ügyeit a járvánnyal kapcsolatos rendelkezések között vagy 10 évre titkosították, az ilyeneket nem akarják visszavonni.
Az ilyen ügyek hatalommal való visszaélés!
Mocskos Fidesz!
kokopelli
...és még Orbán "felhatalmazási törvényén" vitatkozott a "nép"? Okosabban csinálták mint a törvény kitalálója az
oszrák "Dolfi" anno!...igaz,hogy a "labancnak" még rendes felsőfokú végzettsége sem volt!
tudode
@vitriol: .
A laikus állampolgárok eszén járnak túl ezek a ficerék már 30 éve úgy ellenzékben, mint az aranyalmával, a jogból is bohócot csinálva, többek között azokkal a hadicseleikkel, amelyet titkosítanak, azzal együtt, hogy
.
""""Az államtitoksértést egyébként az követi el, az államtitkot jogosulatlanul megszerzi,
a tudomására, illetőleg a birtokába jutott államtitkot jogosulatlanul felhasználja, illetéktelen személy részére hozzáférhetővé
.
vagy illetékes személy részére hozzáférhetetlenné teszi.
.
Az olajügyek 85 évre való titkosítása is olyan játék, hogy mire nyilvánosságra lehet hozni már ÜK IS HOMOU ÉS POUR LESZNEK a történelem szemétdombján!
Csizmás Kond
...aki buta az is marad...ezt naponta bizonyitjátok.
Nessy
@Csizmás Kond: Ezt most kire voltál szíves érteni?
Nyírfa
Micsoda nő ez a férfi! Azaz, micsoda férfi ez a nő! :)))
Szerintem hirdetés alapján választják ki a legarrogánsabb, csúnyácska hölgyeket, korlátoltság előny jeligére.
Igazságügy! Erre mondaná Hofi, hogy az igazból lemaradt az i.
Nyírfa
@Pálinkás Pál: 9.,40

Szerintem is ennek van a nagyobb esélye, de nem kizárt egy éhséglázadás sem.
Csizmás Kond
@Nessy: Természetesen a butákra...azokra akik nem képesek gondolkodni...csak mint a patefon sercegni ugyanazt.
justhpeter
Egyre jobban utálom ezeket a primitív csicskákat.
ómió
A parlament dönt? De, hisz azt hazudtátok, efftársak, hogy az már be is zárt!
Nessy
@Csizmás Kond: Egy régi görög bölcs mondta: A diktátornak fontosak a lebutított, félelemben tartott emberek, mert azok előtt tud a megmentő szerepében tetszelegni!
Nessy
@justhpeter: Pedig most Orbáné "az ország , a hatalom ", és vele az övék is, ameddig szüksége van rájuk!
Csizmás Kond
@Nessy: ..lebutított...mirtől gondolod hogy a diktátorvizionálók nincsenek lebutitva ?...különben milyen demokrata az aki nem hisz a saját döntésében ?
Nessy
@Csizmás Kond: Aki most dönt teljhatalommal felruházva, az biztos elégedett a saját döntéseivel. Másnak most szilencium. Ha meg megszólal pusztába kiáltott szó! Mit gondolsz, kíváncsi valaki a mi véleményünkre??? Ennyire nem lehetsz naiv.
Csizmás Kond
@Nessy: ..teljhatalom...ha a te életedről volna szó és a parlament kéne határozzon akkor is ezen a véleményen volnál ?
...és naívitás...a naív a tapasztalatok révén kigyógyul a buta az soha.
csak úgy....
@Csizmás Kond: nem veszed észre,hogy itt csak orbán sorsáról,mint miniszterelnök van szó és nem mások életéröl!?
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...szerintem sokat fertőtlenítesz...és a gyógyszeszt nem belső használatra kell használni...
lusta
@Pálinkás Pál: Sajnos ez egy tévhit. Az Unió nem fog az adott ország választóinak véleménye ellen dönteni. A nemzethy matyarok a Soros-bérenc föld-trafik ártunkat és qurmányunkat akarják. A többi fotelforradalmár meg kiéli magát egy pohár bor megemelése közti vitában, de a nény betűjét már nem emeli fel, hogy tegyen is ellene.
csak úgy....
@Csizmás Kond: szerinted? szerinted létezik normális ember azok között, akik nincsenek veletek egy "csatasorban"? na látod! ez nem lóverseny, hamarosan kiderül,hogy ki volt közülünk a hüle! :)
te is fideszes módszerekkel "dolgozol" ha nincs ellenérv,akkor próbálod lejáratni a másikat ,szerencsémre tanulékony vagyok ...
lusta
@Nyírfa: Ezt nagyon benézted. Nem hirdetés, hanem családi kötődés alapján. Ebben az országban csak a család és az ahhoz kötődő emberek számítanak.
Pálinkás Pál
@lusta: Nem is kell döntenie semmit...egész egyszerűen olyan fideszes módon keresni indokot../lesz bőven/ hogy ne utalják a pénzt...
Csizmás Kond
@csak úgy...: .." veletek"...ügyértve kivel...vagy te hová sorolod magad kikhez ? és mennyivel rosszabb egy fideszes módszer egy ellenzéknek titulált neokommunista módszereknél amit kábulathiányban liberálisnak véltek ?
lusta
@Pálinkás Pál: Hát a német külügyér, Heiko Maas vasárnap pont erről is értekzvén azt találta írni, hogy aki aláássa az EU közös értékekből álló talapzatát, „ne számítson arra, hogy korlátozás nélkül profitálhat az EU pénzügyi előnyeiből”.
csak úgy....
@Csizmás Kond: várd ki a végét! a dinoszauruszokat is egy üstökös púsztította ki ...
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...így megnőttél?...vagy ha nem magadra értetted a züstököst akkor téged az nem érint ?...elképzelni is nehéz hogy valaki ennyire ...huba erre már megjegyzést sem találok..
csak úgy....
@Csizmás Kond: egy semmiböl jött üstökös!
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...semmiből semmi sem lesz.
csak úgy....
@Csizmás Kond: korlátolt vagy és ezért lettél fideszes!
Csizmás Kond
@csak úgy...: Te pedig buta vagy és azért hiszed hogy fideszes vagyok.
csak úgy....
@Csizmás Kond: ezt a viktorodnak magyarázd, ö a ti üstökösötök.
Nessy
Engedjétek meg a "harc" közben leírjak egy elgondolkoztató, politika mentes pillanatot.
Tegnap a Milánói Bocelli koncert záró száma.
A kihalt téren a hatalmas Dóm előtt egy szál mikrofon mögött állva énekelte a "Amazing grace-t, miközben Párizs, London New York kihalt utcáinak, tereinek a képe jelent meg. Az énekes egy kis pont volt a Dóm előtt állva. Egy pillanatra talán sokaknak eszébe jutott, hogy Isten és a természet erőivel szemben milyen kicsi és esendő az ember, lett légyen vezető, vagy alattvaló.
Elnézést a gondolatért, de van élet a politikán kívül is.
Csizmás Kond
@csak úgy...: nincs nekem viktorkám...vagy hallucinálsz vagy neked van és hárítasz.
csak úgy....
@Csizmás Kond: még csak fideszes sem vagy és én vagyok a buta!?
a te tehetségeddel ,tán még szóvivö is lehetnél!
csak úgy....
@Csizmás Kond: cirmim,csak azt ne mond,hogy te soros ügynök mert látom,hogy te mindenre képes...
Csizmás Kond
@csak úgy...: igen és elsőre nam akartam ragozni de nagyon buta vagy..egyoldalú szócső...olyasmit szajkózol ami ha bekövetkezne te volnál a legjoban felháborodva...na de a butának mindent szabad.
Nyírfa
@lusta: Nem hirdetés útján? Nofene. Pedig megesküdtem volna.
csak úgy....
@Csizmás Kond: csak a butaságaidon szoktam fölháborodni,mint mikor pld. az összes európai politikust hülyének nézed,bezzeg a viktor ..., és te (állítólag) nem fideszes!
cirmi, romlott egeret ettél ?
Csizmás Kond
@csak úgy...: ja...és tudnál idézni egy olyen beírásomat amikor minden európai politikust hülyének nézek ?...vagy csak mivel nem tudsz locsolni menni itt locsolsz ?
csak úgy....
@Csizmás Kond: egyszerübb lenne ha te sorolnád föl a szerinted normális európai politikusokat! :)
fene az éleslátádod,miböl derítetted ki,hogy nem vótam locsolkodni? remélem te sem!
Eladott Ország
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/l/t1.0-0/p180x540/91660420_2526833860903024_9216321251037937664_o.jpg?_nc_cat=104&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=jTe7GojUGmIAX9zXq0b&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=eef092577c1e3f47a6ea780fe23077c5&oe=5EB22020
Amit a magyar „királyi” médiák pofátlanul elhallgatnak; A piszkosul bátor 133 + 4 Fidesz/KDNP és Mi Hazánk harcosainak köszönhetően, megkezdődött Magyarország kirúgása az EU-ból. Az EU-s pénzek és befektetők nélkül Magyarország éhen fog dögleni. A mellékelten feltett németnyelvű híranyag magyar fordítása: Magyarország, Asselborn EU-s eljárásért: Tekintettel Orbánnak Magyarország miniszterelnökének a korona elleni küzdelemre vonatkozó túlterjedő hatásköreire, a luxemburgi külügyminiszter, Jean Asselborn felszólította az EU-t, ellenintézkedések megtételére. "Nem fogadhatjuk el azt a tényt, hogy az EU-ban diktatórikus kormány létezik" - mondta a Die Welt -nek (napilapnak) "Magyarország minden időhalasztás nélkül szigorú politikai karanténba tartozik. A magyar kormánynak NEM LEHET MÁR semmi helye az európai intézmények asztalánál”.
A felhatalmazási törvény európai visszhangja, Ursula von der Leyen és Matteo Renzi:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/91531227_2556149231313362_7250605601166721024_o.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=q495wwqQcMkAX-ZZhfm&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=7&oh=efafa4a29359ccfed6197ed2c92fe384&oe=5EAF37B4
Yoda69
Ezt nem felteteles modban kellett volna irni, hanem kijelentoben.
"A vészhelyzet után is fenntarják a kormány teljhatalommal hozott döntéseit"

Ugyanugy, mintahogy a migrans veszhelyzetet is fenntartjak holott mar evek ota alig lezeng egy ket migrans errefele.
CsipkeRózsa
A vészhelyzetre hozott intézkedések lényege a továbbra is fenntartani szándékozó rész volt a fontos, nem a vírushelyzet megoldása.
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...én vótam...és ahhoz nem is kellett messze mennem...
Nyírfa
@Eladott Ország: Az a borzasztó , hogy míg Kádár alatt abszolút európai országnak tartottam a hazámat és büszke voltam a vívmányaira - most hagyjuk, hogy pénzügyileg milyen áron - , ma olyan civilizálatlan hordaként viselkedik a társadalom egyik fele által támogatott magyar kormány, amely attitűd semmiképpen nem tartozik az európaiság kritériumai közé.
30 évvel a rendszerváltás után!
csak úgy....
@Csizmás Kond: akkor te vagy a kacor király! ..már megint terelsz cirmos,nem erröl volt szó! a szerinted értelmes,okos európai politikusokról! -remélem nem a deutsc tomival kezded a listát .
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...hogy ne okolj tereléssel...te mondj legalább két okos európai politikust...olyant aki nem kapott kritikát.
csak úgy....
@Nyírfa: nem kéne kádározni, ott is a látszat csalt! a jó elvtársak és a többi között volt némi különbség, ugyan úgy mint most ...
Nessy
@csak úgy...: @Csizmás Kond: Életveszélyesek vagytok! :-)))
Ha közétek esne gey meteor, nem annak örülnétek, hogy életben maradtatok, hanem azon vitáznátok, hogy ez most fideszes, vagy ellenzéki meteor volt. :-))
csak úgy....
@Csizmás Kond: mióta kiderült rólad,hogy nem vagy fideszes,teljesen összezavartál !
ha a burkolt igazságérzetedre gondolok,akkor a kócos szöke holland,sargentini és az isiászos,részeges juncker akik számításba jöhetnek! gondolkodj egyszer logikusan!
ha nincs nekik igazuk,akkor mi a frásznak költött milliókat a magyar kormány arra ,hogy bebizonyítsák,hogy nincs igazuk! :) ne rám hallgas csak a logikádra...
Zsopiale
Mutatós leszel kicsim... a lámpavason te büdös náci hazaáruló riherongy szarbángeci cseléd nemzet szégyene kurva...
Nyírfa
@csak úgy...: 14.59

Az a némi különbség és a mostani között ég-föld távolság van. :)
Csizmás Kond
@csak úgy...: ..őszintén mondom ne akartam neked csalódást okozni, de tényleg a hitedet, elképzeléseidet ismeghaladva nem vagyok párttag., és soha nem is voltam az, és soha nem is leszek.
A szargentik, a tavarisok, a sorosok, meg a hasonló szarok, meg párthovatartozás nélkül hányigert keltenek minden magára adó emberben., ide nem kell elkötelezettnek lenni csak embernek lenni, mert annak a balfasznak akinek a szomszéd, a másik uralom, hatalom vagy aspiráns kell megmondja hogy ki vagy hogy kell élned mit kell csinálj az...hadd ne mutassak rád...
csak úgy....
@Nessy: én nem vitázok,csak próbálok egy kóbor macskának gazdára lelni! :)
kiderült a szentemröl,hogy nem fideszes és így eléggé nehézkes !
Nessy
@csak úgy...: Én cicapárti vagyok! Volt pár cicám. Hátha kandúr Bandit is lehetne domesztikálni? :-))))
csak úgy....
@Nyírfa: több mint 30 év után én is ezt mondom de akkor ,nem az volt a véleményem!
különben ha most kádározni kezdenénk az olyan lenne mint mikor a fideszék gyurcsányoznak,több mint 10 év után! :)
csak úgy....
@Csizmás Kond: OK! értelek cirmim ,te maradtál egy gondolkodásra képtelen,mindenre köpködö és puffogó,még szerencse,hogy a fidesz szerzett neked némi új ellenséget,akikre köpködhetsz bátran .
Csizmás Kond
@csak úgy...: ..na látod ..hát ez van...
simmering73
Erre ment ki a játék az egész vészhelyzeti cirkusszal. Kérdés: lesz erre idejük vagy a nép még előtte ítéletet mond felettük?
Nyírfa
@csak úgy...: 1549.

Nem lehet, hogy félre értettél? Ha eddig nem volt egyértelmű, én Kádár János nem kevés tisztelője közé tartozom.
Nyírfa
@Eladott Ország: Tiszteljetek már! :DDD A V4-ek sem hülyék, látják, hogy Orbán európai vezető státuszra tör, erőszakosan, álságosan.
Ki a fenének kell ilyen szövetséges?
Nyugaton pedig csak azért állnak szóba vele, hogy ne kelljen Kínáig menni az olcsó munkaerőért. Ez a tény éppoly dehonesztáló a németek felől mint amilyen hazaárulás Orbán részéről.
Az erkölcsileg fejlettebb államok elvből nem fogják tisztelni , a primitívebbek pedig azért, mert az árulót, a megvásárolhatót nem illeti megbecsülés.
csak úgy....
@Nyírfa: nem értettelek félre! attól még lehetünk barátok,hogy nekem kádárról teljesen más a véleményem? Nekem akkoriban sem voltak ellenségeim a kádár szimpatizánsok,sött ! az igaz,hogy volt közöttük ,aki rögtön futott a pártbizottságra,hogy én ezt vagy azt mondtam de ha a mai fideszes magyarországhoz hasonlítom,akkor azt mondom,hogy ez már a politikai erkölcstelenség magasiskolája!
a kádár társulat,még 57 ben is kivégeztetett egy csomó "ellenforradalmárt" ..persze az régen vót, de az nem mentség! szar diktatúra volt,mint lassan issoráz.
Nyírfa
@csak úgy...: Az a lényeg, hogy a jelent hasonlóképpen éljük meg, ez közös ügy, amiben pedig eltér a világlátásunk, az csak színesebbé teszi a palettát.
Minden rendszer hozott anyagból dolgozik, most látni igazán, miért nem sikerült sem a szocializmus, sem a kapitalizmus.
csak úgy....
@Nyírfa: én éreztem a szocializmust a börömön és most érzem a kapitalizmus!
ha annyira frankó volt a szocializmus,akkor miért kerítették körbe falakkal és kerítésekkel? mit tudtál te a 60-70 es években a hanyatló nyugatról,kb. mint most ha az állami bábszinházat,köz tv-t nézegeted!
Nyírfa
@csak úgy...: Egy rokonom disszidált az USA-ba. Azt hitte, megfogja az isten lábát a szabad világban. Aztán ráébredt, hogy a kapitalizmusban sincsenek kolbászból a kerítések. Nem egy és nem két oka volt annak. hogy a világháború után kettészakadt a világ, és a vezetői más-más utat választottak.
Azt mondom , csak úgy..., hogy minden út Rómába vezet, és ott majd találkozunk! :)
csak úgy....
@Nyírfa: akik azt hitték,hogy itt kolbászból a kerítés,nagyon kevesen lehettek,fogadok a kedves rokon otthon sem ment vóna semmire! :)
úgy látom,hogy a világ megint kettészakadóban pedíg még csak háboru sem volt,nem vagyok biztos abba a római randiba. :)
Nyírfa
@csak úgy...: Ismeretlenül nem ajánlatos fogadni, főleg nem ilyen lekicsinylően. A kedves rokonnak itthon is volt saját lakása, gépkocsija.
Pedig az az út vége, ha akarjuk, ha nem. :)
Eladott Ország
Az Országgyűlésben az ellenzéknek semmiféle valódi szerepe nincs, maximum annyi, hogy egy-egy fotó erejéig megtöltsék az üres székeket. Nyomkodhatják a gombjaikat is persze, csak nincs sok értelme. Erre jó példa maga a felhatalmazási törvény megszavazása is, amelyhez első körben négyötöd kellett volna, majd második körben már kétharmad is elég volt. Mi értelme volt tehát az első körnek, ha mindenki tudta, hogy a második körben – történjék is bármi – a törvényt megszavazzák? Kirakat, színjáték az egész. Orbán és haverjai játszóterévé vált az egész, ahol a kormánypárti képviselők hülyének nézik és kiröhögik a saját polgáraikat. Az ellenzék véleményét – akik több millió szavazó véleményét képviselik – teljesen semmibe veszik. Már csak ezért is nevetséges Varga Judit állítása, miszerint a parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazás. A parlament maga Orbán Viktor, ez teljesen egyértelmű. Ha ő valamit nem akar, akkor az egyszerűen nem fog megtörténni. Mi történt a bevándorlás okozta válsághelyzettel, amelyet még 2015-ben hirdettek ki? Visszavonta már Orbán és kormánya? Dehogy vonta, annak ellenére sem, hogy egy árva menekültet sem látni már a határ környékén sem. Miért hisszük, hogy a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet nem a saját politikai haszonszerzésére akarja felhasználni? Miért esik bárki is bele abba a csapdába, hogy teljesen komolyan hiszi azt, hogy Orbánt bármennyire is érdekli a magyarok sorsa? Addig lesz vélhetően veszélyhelyzet ebben az országban, ameddig Orbánnak arra szüksége lesz. Ez ennyire egyszerű. Varga Judit egy hazug kurva. Mindenki tudja, meg a németek is.
verőce21
Lipsik vagytok, Hülyék, Antikrisztusok!
Nem fogják fenntartani a "tejhatalommal" hozott döntéseket!

A vírusveszély-helyzet elmúltával a rendeleti kormányzás helyett visszaáll a parlamenti demokrácia. Nincs értelme fenntartani, hiszen demokratikus eszközzel ez a kormánykoalíció sokkal erősebb! (és nem csípi senkinek a szemét)!
Mondhatni, a hívők, ill. KDNP támogatásával, a pártkoalíció parlamenti választáson legyőzhetetlen! Legyőzhetetlen, az egyirányba szavazók állandó többsége miatt! Vannak, akik megkérdőjelezik a KDNP láthatóságát, pedig minden második - koalícióra szavazó -, kereszténydemokrata néppárti szimpatizáns. Miután elmennek vasárnap délelőtt a templomba, utána leadják a szavazatukat a Fidesz-KDNP koalícióra. Ez főleg vidéken látványosabb.
Ezek ellen kampányt folytatni, csak istentelen Antikrisztusok teszik! Teljesen eredménytelenül.
(tisztelet, az ittlévő 1-2 tisztán látónak!)
Eladott Ország
@verőce21: A csúti bűnöző és politikai prostituált gecinek már nincs tekintélye Európában! A felhatalmazási törvény európai visszhangjai:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/91531227_2556149231313362_7250605601166721024_o.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=q495wwqQcMkAX-ZZhfm&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=7&oh=efafa4a29359ccfed6197ed2c92fe384&oe=5EAF37B4
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/l/t1.0-0/p180x540/91660420_2526833860903024_9216321251037937664_o.jpg?_nc_cat=104&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=jTe7GojUGmIAX9zXq0b&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=eef092577c1e3f47a6ea780fe23077c5&oe=5EB22020
Amit a magyar „királyi” médiák pofátlanul elhallgatnak; A piszkosul bátor 133 + 4 Fidesz/KDNP és Mi Hazánk harcosainak köszönhetően, megkezdődött Magyarország kirúgása az EU-ból. Az EU-s pénzek és befektetők nélkül Magyarország éhen fog dögleni. A mellékelten feltett németnyelvű híranyag magyar fordítása: Magyarország, Asselborn EU-s eljárásért: Tekintettel Orbánnak Magyarország miniszterelnökének a korona elleni küzdelemre vonatkozó túlterjedő hatásköreire, a luxemburgi külügyminiszter, Jean Asselborn felszólította az EU-t, ellenintézkedések megtételére. "Nem fogadhatjuk el azt a tényt, hogy az EU-ban diktatórikus kormány létezik" - mondta a Die Welt -nek (napilapnak) "Magyarország minden időhalasztás nélkül szigorú politikai karanténba tartozik. A magyar kormánynak NEM LEHET MÁR semmi helye az európai intézmények asztalánál”.
Nyírfa
@Eladott Ország: Ha Orbánt senki és semmi nem takarítja el az útból belátható időn belül, akkor egészen biztos, hogy belenyúl az országgyűlési választásokkal kapcsolatos törvényekbe. Magától soha nem fog lemondani, amíg él, mentenie kell az irháját, hogy ne kelljen bíróság elé állnia. Azt hiszem, még ebben az évben kiderül, mi folyik a magyarok ereiben: a szabadságot és az emberi méltóságot preferálók kerülnek-e többségbe, ez esetben véget ér az Orbán-kultusz, vagy a meghunyászkodó szolgasorsot választók. Amennyiben ez utóbbira kerül sor, Magyarországon gyökeret ver a feudalizmust és a vadkapitalizmust vegyítő fasiszta rendszer, búcsút inthetünk az EU-nak, és lehúzhatjuk a rolót.
Aki Én
@ómidióta: Azt ti hazudtátok, hogy mehessen a teljhatalom.
kokopelli
@Eladott Ország: ..érdekes,hogy az EU egy országában sem kellett teljhatalom a "láthatalan hatalom" ellen"!
Kiváncsi vagyok,hogy übereli-e az Adolf idejét,és mennyit tejelt annak aki ezt tippet adta neki!...csak nem az AfD?
Eladott Ország
@Nyírfa: Sajnos ezzel az ellenzékkel nem fogjuk tudni eltakarítani az útból a csúti cigányt és bandáját, feltéve ha nem lesz egy össznépi forradalom.
Nyírfa
@Eladott Ország: Nincs kizárva, hogy lesz. És ez nem csak az én latolgatásom.
Eladott Ország
@kokopelli: Orbánék gyakorlatilag eladták a magyar munkaerőt bagóért, így lehet döngetni a mellkast a statisztikai adatokkal (közben átírni a törvényeket, a munka törvénykönyvét is ide értve, a multik igényeinek megfelelően), és megvan az a járulékos haszon (nem, nem járulékos, ez a sokkal nagyobb nyereség), hogy az autógyárak elég erővel rendelkeznek ahhoz, hogy nyomást gyakoroljanak akár a német kormányra – Merkel hmmm… simulékony viselkedése elég jól példázza a dolgot -, a német kormány pedig az Unióra. Így aztán Orbán zavartalanul szívathatja az egész országot, az Unió továbbra is ész nélkül önti a támogatást, és segít életben tartani a rezsimet. Mi pedig – akik ebben az országban élünk – le vagyunk szarva. www.dailymotion.com/video/x7l323g
Egyébként jó ütemben jönnek a kínaiak is – éppen most vásárolták meg az Ikarust -, nekik is megéri. Ha itt gyártják a termékeiket, az uniós, nem kell behozni, sem vámot fizetni. És akkor még Putyinról nem beszéltünk, bár az a kapcsolat más jellegű, ami persze nem jelenti azt, hogy Putyin ne ragadna meg minden lehetőséget, némi haszonért cserébe. Ami nem Mészáros Tiborcz nevén van, azt a külföldiek tartják kézben. Mi pedig húzhatjuk az igát, de rohadtul meg is érdemeljük. Ha egy ország ennyire vak és hülye, az megérdemli, hogy halálra szívassák.
kokopelli
@Eladott Ország: ott van a tévedésed,hogy az autógyárak nyomást tudnak gyakorolni a kormányra!A kormányt nem érdekli,hogy az autógyárak az illetékes "szakszervezetekkel" miben állapodnak meg (az érvényes törvényeken belül)
az hogy befizetik-e az adót,az hogy Kínába,vagy M.o-ra települnek az őt sem érinti! Sajnos az Orbán-féle "Én ott va-
gyok mindenhol az odaát nem megy! A magyarna érthetetlen,hogy pl. az autógyárak még mindíg azon családok ke-
zeiben vannak,akik sok-sok évtizedek előtt azokat alapították! A tartományok csak részvényeket vásárolhatnak,ter-.
mészetesen a szokásos rizikóval!Az,hogy a Daimler meg a VW pl. az USA-ba gyárat épített az az ő dolguk! El kel-
lene oszlatni a fejekben,hogy minden EU-s országnak a ME-e,Kanzellár-ja a pajtavajdája is! Pl. az A.Merkel csak a
harmadik hegedűs a csárdában,és még a Parlament is felelőségre vonhatja!A H.Kohl-t pl.a Parlament tette tacsra.
A dolgokat megközelítően sem lehet a magyar berendezkedéshez hasonlítani! Az EU meg általában nem is nagyon
érdekli a Kanzellárokat !Van nekik cca. 83,5 millió polgára akik őket figyelik. )
(Ui.: A németek luxus autágyárai üzemelnek Kínában és hozzák a nagy lóvét,ergo fordított az eset !) (;-))
Eladott Ország
@kokopelli: Éppen ezért szolgálják ki Orbánék a multikat, hogy a hatalmuk megmaradjon, minden áron! Semmi más nem számít!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.