A lengyelek és a szlovákok is beléphetnek szeptember elseje után Magyarországra negatív koronavírusteszttel – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este Facebook-oldalán.

Szijjártó: beengedjük a cseheket, szlovákokat és lengyeleket, mert ők jól védekeztek
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Szijjártó Péter kiemelte: a visegrádi országok (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) kifejezetten sikeresen – és egymással szoros együttműködésben – védekeztek a koronavírus első hullámával szemben. Hétfőn többször egyeztettek személyesen Bledben, majd telefonon az éjféltől életbe lépő újabb, a védekezést szolgáló magyar intézkedésekről.

Mindezek alapján az a döntés született, hogy a "cseh példát" kiterjesztik az egész V4-re. Így a magyarországi szállásukat korábban lefoglaló csehek, lengyelek és szlovákok egy – öt napnál nem régebbi – negatív teszttel bejöhetnek Magyarországra, míg a visegrádi országokban korábban szállást foglaló magyaroknak is elég lesz egy negatív teszt a hazaérkezést követően – írta a miniszter.

Korábban közölte Szijjártó Péter, hogy Bledben Andrej Babis cseh miniszterelnök azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy azok a cseh állampolgárok, akik szeptemberre már lefoglalták magyarországi szállásukat, továbbra is beutazhassanak Magyarországra. Az új szabályozás kitárgyalása során a biztonsági garanciákat megkapták, így öt napnál nem régebbi negatív teszteredmény esetén keddtől is beengedik azokat a cseh állampolgárokat, akik már korábban szállást foglaltak maguknak Magyarországon – tette hozzá.

Kedden, szeptember elsején lépnek hatályba a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorított határvédelmi intézkedések Magyarországon. Ideiglenesen a teljes belső határon visszaáll a határellenőrzés.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Szijjártó a jachton hagyta a napszemcsijét úgyhogy Horvátország majd csak másodikától lesz vörös minősítésű.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Vazze,,ezt a majmot csak homlokon kéne baszni egy szeneslapáttal ..
lusta
Akkó szakértsük most mindezt meg.
Van egy qurmányrendelet, ami ma éjféltől lép életbe és ezt a hatóságok betartják, betartatják. Van egy szóbeli igéret, meg egy facebejegyzés, amit a hatósáágoknak szintén be kell tartani és tartatni.
Én mondom @Józsipapa lelőtte a poént.
human
Szijjártó a jachton hagyta a napszemcsijét úgyhogy Horvátország majd csak másodikától lesz vörös minősítésű.
legott
Ezek szeretnek élet és halál urait játszani - nem szakszervetesdi módon.
Azt képzelik ettől, ha irányítják, őket majd elkerüli.
Nem, mindenképpen meg fogsz halni te is. Ezt nem irányíthatod!
Jozefina
Azért akadnának még más orszogok is, akik jól védekeztek, vagy kis szerencsével nem tarolt a vírus náluk!!! Ez az intézkedés csupán diszkrimináció a többi EU állampolgárral szemben. Orbán így próbálja megtépázott tekintéjét visszaszereznia 4-ekben.
Aki Én
Jelenleg a cseheknél duplája az estszám meg a napi új esetek száma, mint az osztrákoknál, ami viszont zárva van.
Baszd meg...
Nessy
@Aki Én: 09.09 Csak ne fiaztassa, mert már így is túl sok idióta van döntési helyzetbe!
Eladott Ország
Lehet, hogy ez már az elhülyülés jele, de nem értem, hogy mitől van az, hogy a magyarok amikor külföldről jönnek behurcolják a vírus, viszont a csehek, lengyelek, szlovákok, nem vírushordozók. Ha nekik elég egy negatív teszt, ráadásul nem is a jó magyar, akkor a magyaroknak a jó magyar tesztelésből miért kell kettő. A határtól 30 km-ről jövők sem hozzák a Covidot, miközben az országukban nagyobb az esetszám mint nálunk. Azt meg végképp nem értem, hogy az a 6 000 külföldi szurkoló, az ócska külföldi 1 db teszttel szintén nem fertőz. Csak a kinti magyarok fertőznek, meg az összes nyugati államból jövők. A V-4-ek meg véletlenül sem. Ez a balfék minden megszólalásával egyre irritálóbb. Igaz, ezzel nem nagyon lóg ki a bajtársai sorából. A nemzetközi helyzet fokozódik...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/118699037_3232880316831399_4464953095863478942_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=825194&_nc_ohc=FMHHaABOOGIAX_L4oZR&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=3390a2530c0e7a119613bf4e7891c260&oe=5F75FF71
simmering73
"Senki nem jöhet be az országba, Magyarország lezárta a határait. Kivéve a csehek, a szlovákok és a lengyelek. Meg a spanyol és a német futballdrukkerek, valamint a Semjén Zsolt által helyzetbe hozott vastag pénztárcájú bérvadászok. Rajtuk kívül pedig, mindenki más, akikről ma még nem tudjuk, hogy kicsodák, de kibrusztolják Orbánnál, hogy jöhessenek. A határzár ugyanis csak azokra vonatkozik, akiket nem engedünk be az országba."
kanadaihirlap.com/2020/09/02/jonnek-a-csehszlovakok/
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.