Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Zala megyei Becsehelyen.

Pálinkázás közben Orbán nem visel maszkot és a távolságtartási előírásokra is fittyet hány

A kormányfő a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünneplő rendezvényen beszélt arról, hogy ennek a gondolata vidéken született meg 2010-ben, amikor

kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak, hogy mindent megváltoztassunk, amit megváltoztatásra alkalmasnak vagy szükségesnek láttunk.

Pálinkázás közben Orbán nem visel maszkot és a távolságtartási előírásokra is fittyet hány

A 2010 szeptemberi parlamenti bejelentésben "nagy dolgok szerepeltek" a bankadótól kezdve a multik megadóztatásáig, és ebbe a 29 pontos programba V. Németh Zsolt képviselő felvetésére került be a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége – jelezte a miniszterelnök.

Az MTI által kiadott képek tanúsága szerint a miniszterelnök többször maszk nélkül, a minimális távolságtartási előírásokat negligálva pózolt – kezében egy pálinkás pohárral.

(MTI)

Cikk- és címlapképek: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Estére meg..? TEK. kérdezi a "förszt lédit " a Várban... : Meghoztuk Kegyes Urunkat,,hova támasszuk ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Estére meg..? TEK. kérdezi a "förszt lédit " a Várban... : Meghoztuk Kegyes Urunkat,,hova támasszuk ?
ágimami
Úgy látszik rájuk nem vonatkozik semmilyen rendelet, de az embereknek csak szajkózzák hogy mit kell tenni! Ha nem tartják be, jöhet a bünti!!!
Őket - gondolom NAGY ÍVBEN - elkerüli még a vírus is!!!:DDD
Pálinkás Pál
Felejtsétek már el ezt a marhaságot a távolságtartással meg a maszkkal...gondoljátok,ha bármi veszély lenne ,akkor ez a féreg így parádézna?? mikor még a klozetra is kevlár mellénybe jár...ez az emberek vezérlésére lett kitalálva, no meg hogy lehessen büntetni, meg ujjal mutogatni arra aki nem ül fel neki!!!
kereső
Mindegy már csak ihasson. A fehérvári huszárok megjöttek már?Vagy arra még várni kell?
És ez az ország miniszterelnöke. Milyen ország vagyunk mi?Az igénytelenség, a bunkóság országa??Szomorú, és szégyen.
tudode
A rendelmisek is "meghálálhatnák" azt, hogy a szolgálati nyugdíjukat elpiázta
.
------ "Orbán takarodj!" - Megkezdődött a rendvédelmisek tüntetése a Kosstuh téren
.
www.youtube.com/watch?v=k9rVcTY9AzQ
--------------------------
.
Tam, tam!!!
Gyütt Mönt
Ha nem helikopterrel ment oda, akkor annyit is ér.
ágimami
@Gyütt Mönt: Háááááááát nem is ő szokott helikopterezni!! Persze ami késik, nem múlik!!!
Pálinkás Pál
@Horizont: egy szót nem szólnék, ha nem köteleznének rá!!! az országnak nem jó, orbánnak jó, mert bármit lenyomhat az emberek torkán...nézd végig a megszólalásait a kezdetek óta...azóta semmi nem változott...a több fertőzött a több tesztnek köszönhető ,bár annak megbízhatóságába ne menjünk bele...nézzél utána hogy működik egy PCR teszt...mi alapján jelentik ki hogy pozitív lettél...és ezt nem én mondom,hanem többek között az a kémikus -biológus ,aki ezt kifejlesztette!!! no meg megnézed ezt a képet...csupa rettegő arcot látsz,igaz??? mint említettem,cseppet sem izgat hogy valaki hord maszkot vagy sem, az már igen hogy nekem is kell . és szlávik éppen ma böfögte az új hozzáállását ,hogy a maszk véd a fertőzéstől...nos ha ez igaz, akkor nekem miért is kell,hiszen te védve vagy???ha végignézed ,végig tele a kommunikáció ilyen kiugró logikai ellentmondásokkal...
Pálinkás Pál
@Horizont: "Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen, a rendszeres maszkhasználattal a betegek meg tudják akadályozni a koronavírus-fertőzés átadását, az egészségesek pedig meg tudják védeni magukat a fertőzéstől – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa vasárnap a közmédiának." by szlávik!!!
kereső
Még megérjük, hogy nemzeti ünnep lesz a"szabad pálinkafőzés" napja. /éve??? Mondjátok fideSS-sek nem égő ez nektek?
Különösen gondolok itt az egyetemi tanárokra, kutatókra, akadémikusokra.
szaboria1
Tudjuk a pálinkát sosem vetette meg. Kezd már a hasa is Döbrögis lenni.
Gazella
@Pálinkás Pál: igaz. Horizont annak is utána nézhet, hogy valójában a PCR tesztet milyen vizsgálslatra szokták használni. Köze sincs a covidhoz
Gazella
@Pálinkás Pál: a (sima) maszk nem a fertőzés ellen véd, hanem ...
tudode
Azé nem úgy van ám ahogy látszik, megadóztatta őfélesége még a letykót is
.
----- Orbán megnyerte a pálinka-szabadságharcot, épp csak a magyar pálinkát kellett föláldoznia
.
www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=SujH5hCq6wY&feature=emb_logo
---------------------------------
.
Na ennyit a pálinka szabadság izéjéről, amihez hozzáér, annak annyi!!!
Giovanni Alba
Várok ide véleménycserére néhány aktivistát, aki lelkesen és gyakran nevezi alkoholistának mindenki Freijét, a patás szörnyet, a rohamozó rendőrlovat, aki saját kezével kardlapozta a kilőtt szemű szerencsétlenek százait
Giovanni Alba
Nem mellesleg érdekes adalék a szabadságharchoz, a multik megadóztatásához, hogy mostanság inkább adókedvezményekkel csalogatjuk őket. Nem, nem vagyok meglepve, ez pont az, amit várni lehetett.
Málna
Hát nem cuki, ahogy félszegen mosolyog?:-)
namihami
Nem értem, hogy ez nektek miért meglepő? Neki hoznia kell a törvényeket, nekünk betartani.
Minden eddigi is pont ilyen volt és lesz. Neki, részére kedvező legyen. Ha mégis kiderül, hogy mégsem az, akkor jönnek az ""önálló ötlet alapján beadott egyéni módosítók"". Amik rapid módon életbe is lépnek.
És, ha a fehérvári huszárok is ott trappolnak, akkor arra inni kell. Csak azért, hogy jó példával járjon elöl, úgy az alkoholizmus, mint a vírusveszély elhárítása ügyében.
Clavigo
Szétvághatná már a koleszterin ezt a Sertést...
csak úgy....
@Giovanni Alba: csak nem azt akarod mondani ezzel,hogy a viktor öl,butít és nyomorba dönt? nekem pld. a ferkóról is van egy véleményem és a viktorról szintén !
meddig uralja ez a kettö kisz fiú a magyar politikai terepet,hány tehetséges fiatalt nulláznak még le a rafinált dumájukkal és tesznek tönkre!? az ok,-orbán robbantotta ki a belháborút ,persze orbán rafináltabb...,talán a gének.
csak úgy....
@Málna: rettenet cuki,most hova köne zarnom töle!? egy söröshordó kupicával a mancsába...,én is zavarban lennék.
az is cuki,hogy a vikid reklámozza a vedelést és az alkoholizmust.
csak úgy....
@Pálinkás Pál: palim! te meg a fönök a két maszknélküli pálinkás,-valami közös lehet bennetek! csak bátran kérdezz rá öreganyádra,mert a nagyik mindent tudnak..
Gauntlet
kb ennyit a vírus komolyságáról ! :( büntetést se fog fizetni ugye? :(
Pálinkás Pál
@csak úgy...: azért bírlak titeket...cseszegetitek azt ,aki adatokkal tud igazolni minden állítást...de szektásként elhiszitek a média állításait, hogy is van ez???
csak úgy....
@Pálinkás Pál:te mint a "nézöpont" elvtárs,aki szerint..stb.-stb...
én csak azt akarom mondani,hogy se neked sem nekem és a statisztikáknak sincs mindíg igazuk! ezt értheted a "cigóbünözésre" is,mert a te meggyözödésed,hogy csak ök és csak is ök a bünözök! nem mondom,hogy buta vagy de az biztos,hogy bikkfa fejü..
Bástya Béla Elvtárs
@Pálinkás Pál: Lényegtelen hogy a média hazudik vagy sem! Lényeg: kinek sikerült maszkban bármit is inni?!
Pálinkás Pál
@Bástya Béla Elvtárs: no végre egy okos meglátás..:)
advocat
Ha engem ezért meg akarnak büntetni, hivatkozhatok szeretett vezetőnkre? Hisz ő a példa mindannyiunknak? Éljen Kim Dzsong Viktor!
Pálinkás Pál
@csak úgy...: nos...én nem csak a statisztikákra támaszkodom..hanem a tudományos cikkekre is... az erősen "kozmetikázott " covid halottak száma a világon kevesebb,mint akik közlekedési balesetben meghaltak...nem furcsa??? és megint csak arra tudok hivatkozni...a járvány mellett tűzzel vassal kiállók mindig csak a WHO-ra hivatkoznak,,,/abba ne menjünk most bele,ki vezérli a WHO-t/ holott maga ez a szervezet is kijelentette hogy a fertőzött az nem beteg...és más megfertőzésére sem képes indirekt módon...,magyarul ha nem köhög ,köp az arcodba,nem kaphatod el a covidot...arról miért nem szól a magyar híradás hogy egyetemi kutatások szerint a covid ellen az Európai lakosság kb 80 %-a védett...igenb ,kétségtelen hogy a fennmaradó 20 %-ék veszélyben van.../öregek, akut,súlyos betegek/...akkor talán nem őket kéne kiemelten védeni??? helyette baszogatják az iskolásokat,tanárokat...mert ha azt be kell zárni,nem okoz gazdasági kiesést,de elmondhatják hogy védekeztek...neked nem tűnt fel hogy termelő üzemekben nyoma sincs a járványnak??? ezeken azért el kéne gondolkodni,bár azt a puhos nem szereti!!!
csak úgy....
@Málna: ha tele a pétschám,akkor bírok én is félszegen ...
advocat
Jut eszembe! Az utolsó képen látszik, hogy a fotográfus nagyobb mennyiségben iszogatott. Mert azért manapság már a képek "ferdesége", könnyen javítható. Józanul.
advocat
@Bástya Béla Elvtárs: Viszont látszik, hogy maszk a közelükben sem volt! És a távoságtartás? Több kérdés, most nincs.
csak úgy....
@Pálinkás Pál: hosszú vagy palim mint a vonat fütty...,föltételezem,hogy a megállapításaid mogött nincs dr. diploma ,se orvosi sem gazdasági .
te hiszel a @Bástya Béla Elvtárs: által fölvetett hazúg médiában és azt hiszed,hogy te a hazugságokból ,mindig az igazat és csak is a valóst szemezed ki! na erre fogsz elöbb-utóbb ráqurni,persze az is a te dógod...
voltmárjobbis
Müller banya orbán egyik szócsöve mondta: a védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni.
A szabály, az szabály nem?
müller nem mondta: kivéve a szabály alól orbánt és kompániáját, valamint a Romániába átmenő szavazókat.
kereső
@csak úgy...: Nem jól olvastad. Félrészeg az a "félszeg".
nevemnick
Sok sz@rjankó udvaronc egy vigyorgó izé körül.
csak úgy....
@kereső: mindíg ilyen megértö tetestárs után vágytam,mint ez a ma született málna.
csak te gonoszkodod bele a félrészeget a félszegbe.:)
csak úgy....
@Horizont: szar vóna ha mindig mindenröl és mindenkiröl azonos véleményünk lenne,csak gondolj bele!
Giovanni Alba
@csak úgy...: Arra próbáltam finoman és szőrmentén célozgatni, hogy a habzószájú köpködők idenézhetnének, és csendben bevallhatnák, hogy egyélőistenükvezénylőtábornokőfőméltósága mélyebben van benne a gödörben, mint az, akitől még ennyi év után is annyira tartanak, hogy úton-útfélen dobálnak rá mindenféle sarat, olyat is, ami a gazdihoz sokkalta jobban illik. Ha miferink alkoholista, akkor a vezénylőtábornok micsoda? A tiszta ész és tisztaszesz apostola?
yazo64
@Málna: Elírtad... félrészegen lesz az:)
csak úgy....
@Horizont: itt a kommentelök között mindenkinek van egy politikai kedvence és ez nekem fáj! nekem nincs! akikre én szavazni szoktam, azok emberek és nem csak azért politizálnak,hogy gazdagabbak legyenek és építhessenek maguknak azt amit akarnak .
nálam pld. a gyurcsány ferkó,nem az öszödi beszéden csúszott el,inkább azon,hogy ö is alkalmatlan mint a viktor! mint kivülálló látom és hallom ,olvasom a dógokat de pld. gondoltál arra,hogy mi lesz orbán után? egy káosz! egy erkölcsi és gazdasági káosz,csak gondolj a ruszki és kinai titkosított hitelekre.
én pld sosem mentem meggyözödésböl szavazni ,elolvastam,hogy ez vagy az a párt mit ígér és azok közül a számomra ,gyrekeim számára a leg alkalmasabbat próbáltam!németországban nincs ez a politikai hercehurca mert itt a korrupt politikusok nem igazán kedveltek,sött...
csak úgy....
@yazo64: egy minyiszterelnök is lemehet szivacsba,ha úgy adódik ! remélem nem rugdosta otthon a nemzetes tekintetes asszony,hogy a vak bodrira köljön megint rákenyni.
csak úgy....
@Giovanni Alba: azt hiszem,hogy értettelek, csak abban nem voltam biztos,hogy pld. a @Bástya Béla Elvtárs: is érti -e ! marad az ideológiai küzdelem míg a gyöngébb föl nem adja?
csak úgy....
különben ha már itt tartunk, a magyart sanyargatta a kipcsak tatár és török is,mit nekik orbán ha azt is kibírták! egy értelmes nép, majd csak kitalál valamit a stadionok újrahasznosítására..
bencemacska
@namihami: ma, 16:28
"Neki hoznia kell a törvényeket, nekünk betartani."
E szerint te is ott voltál és kicsit SOKAT ITTÁL!
A ME nem hozhat törvényeket, csak az országgyűlés. Viszont azokat neki be kell TARTANIA, ÉS TARTATNIA.
RonaGyuri
Azért csak ne menjünk el mellette

Őfenesége sok baromságot szokott összehordani, s az elmúlt napokban igazán elemében volt

Azonban az egyik gondolata még a többinél is kitárulkozóbbra sikerült: „Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége”. Kétségtelen tény, hogy már az sem semmi – benne van a legnagyobb baromságok között – amit mondani szándékozott. Azonban a megfogalmazás és az amit így ez mondat jelent – ahogy mondai szokás – ez még tőle is sok(k).
Mindenkire ránízom, hogy maga értékelje ki józanul a mondat értelmét:
az átalakuláson,
a tartós dolgok gondolatán,
az iskolapéldáig
és tovább a megteremtés lehetőségéig.
Ami számomra úgy tűnik: Őfeneségére nem csak azon az átkos Budaesten tőrnek rá az idétlen fixa-ideái, s ezeknek van némi köze az elfogyasztott pálinka minőségéhez! =))
Nem tudom mennyire ért a pálinkához, de fennáll veszélye, hogy hasonlóan a kolbászhoz, amit szerinte elsőbb töltik, aztán darálják!!! =))
nezelodo
HMmm.. Győztes pálinka forradalom! A fenébe csak ennyi maradt a magyar rebellióból? Persze még kevés kozmást vedelő alkesz van az országban, muszáj példát mutatni, maszk ide, vagy oda...
Jozefina
Nagyon rossz példát mutat. Ha ő nem tartja be az előírásokat, akkor mijen alapon követelik az állampolgároktól!!!
balos
@Shikari: Ha nem a seggéből vennéd a táplálékot tisztább lenne a "látásod"!A Sorstalanság " éppen most történik!A maffia tobzódik a segíségetekkel a gyermekeitek jövöjéből!A hiteleket meg 50 évre sózták a nyakatokba!Remélem,hogy nem vagy 40 éves,hogy sokáig "élvezd" a "jótéteményüket"!csutka!
Clavigo
Egy vödör is megtette volna maszk helyett...
Clavigo
@Shikari: Neked nem kell karanténban ülnöd ?? Ja,,te román vagy..Csak a szőrös talpadat kell felmutatnod a határon,,aztán már jöhetsz is...
ómió
Maszkon keresztül "bedönteni" azért elég bizarr lenne! Vagy efftársilag nem?
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Lepényleső
Ez lenne a legnagyobb vétke,- s nem a legkisebb bűne?
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.