Úgy tűnik, hogy a fideszes képviselő kizárásáról mégsem lesz szavazás, ahogyan azt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter előrevetítette. A Fidesz alapító tagja azzal kavart nemzetközi botrányt, hogy a Gestapo nyelvezetéhez hasonlította Manfred Weber szavait.

Az Euronews és a 24.hu információnk szerint

az Európai Néppárt CDU-s képviselőcsoportja a Deutsch Tamás kizárásáról szóló szavazás elhalasztását kérheti szerdán.

Fordulatot hozhat Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő néppárti kanosszajárásában a német kereszténydemokraták hezitálása. A 23 EP-képviselőből álló delegáció kedden reggel ülésezett, az egyik téma pedig Deutsch Tamás kizárásának az ügye volt. 

A fideszes képviselővel szemben azért indulhat eljárás az osztrák Othmar Karas javaslatára, mert a Gestapo és az ÁVO módszereihez hasonlította a bajor Manfred Weber frakcióvezető érvelését arról, hogy aki betartja az uniós szabályokat, annak nem kell tartani a jogállami mechanizmustól.

A gestapózás elég rosszul sült el, Weber arról beszélt, hogy ami sok, az sok. Deutsch pedig már kétszer bocsánatot kért.

Most úgy tűnik, hogy a fideszes képviselő kizárásáról végül nem lesz szavazás, ahogyan azt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter előrevetítette. A Fidesz azt is megüzente, hogy Deutsch kizárása esetén a többi magyar kormánypárti képviselő követné őt.

A 24.hu információja szerint

nem Deutsch kizárásáról szavaznának, hanem arról, hogy minden felszólalási és egyéb jogot vonjanak meg tőle a pártcsaládban.

A javaslat alapján megvonnák Deutschtól a képviselőcsoport nevében való felszólalási jogot, nem lehetne árnyékraportőre és raportőre egyetlen ügynek sem, és minden a Néppárthoz köthető pozíciótól is megfosztanák. Emellett felszólítják a fideszes képviselőket, gondolkodjanak el azon, hogy az ő értékeik még megfelelnek-e a Néppárt alapértékeinek, és ha igen, akkor ezekkel összhangban cselekedjenek – írja a 24.hu.

Az Euronews brüsszeli forrása szerint a halasztáskérés Berlinből érkezett, egy újabb konfliktus ugyanis veszélybe sodorná a német uniós elnökség eredményeit, vagyis az újjáépítési csomag ratifikálását, de a Brexit, illetve a koronavírus miatti törékeny helyzet sem kedvez az esetleges feszültségnek.

A 23 fős CDU képviselőcsoport eddig is megértő volt a Fidesz iránt, márpedig a német delegáció a Néppárt legfajsúlyosabb csoportját adja, a CDU és a CSU együtt 29 képviselőt adnak.

Deutsch Tamás rövid időn belül háromszor kért bocsánatot szavai miatt, legutóbb éppen kedden, amikor közleményében azt írta:

Nem állt szándékomban senkit sem megsérteni – sem képviselőcsoportunk vezetőjét, sem frakciónk akár egyetlen tagját is, sem pedig a politikai családunkat. A megfogalmazás helytelen volt a részemről, amiért elnézést kérek. Az általam használt szerencsétlen összehasonlítást visszavonom.

Forrás: 24.hu, Euronews, Napi.huHVG

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Deutsch Tamás véleménye és igazsága nem a haza véleménye és igazsága. Ahogy a gázkamrázó Demeteré vagy a farkasvermező Orbáné és senki másé sem az. Nem kell az Európai Néppárt büszke tagjaként versenyt futni a szövetségesek indokolatlan, tahó sértegetésében, rágalmazásában. Vagy ha igen, akkor nem kell pitizni, bocsánatot kérni azért, hogy ne rúgják ki az embert. Fel kell vállalni, hogy ez a néppártos tempó már nem finom a Fidesznek, és át kell ülni a szélsőjobbra, ahol érdemi munka helyett további hosszú évekig teli pofával, következmények nélkül lehet nácizni, gestapózni, sorosozni, és a szövetségesek még tapsolni is fognak. Ez a faszi nem méltó egy képviselő csoport vezetésére. Milyen lehet a többi, ha a vezető ilyen? Ez az ürge semmire sem való. Csak baromságokat tud írni, mondani, na meg inni, nőzni, bulizni és szipákolni tud. Egy igazi bunkó, tahó. Ha becsukódik egy ajtó és nem ereszt, mássz ki az ablakon és ott lesz az eresz. Ősi dakota közmondás. Amíg a Néppárton belül sincs egyezség hogy kizárják-e tompikát (meg a fideszt), addig elég nehéz tisztán látni ki kivel van. Én a mókusokkal. Ők biztos nem okoznak csalódást.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Deutsch Tamás véleménye és igazsága nem a haza véleménye és igazsága. Ahogy a gázkamrázó Demeteré vagy a farkasvermező Orbáné és senki másé sem az. Nem kell az Európai Néppárt büszke tagjaként versenyt futni a szövetségesek indokolatlan, tahó sértegetésében, rágalmazásában. Vagy ha igen, akkor nem kell pitizni, bocsánatot kérni azért, hogy ne rúgják ki az embert. Fel kell vállalni, hogy ez a néppártos tempó már nem finom a Fidesznek, és át kell ülni a szélsőjobbra, ahol érdemi munka helyett további hosszú évekig teli pofával, következmények nélkül lehet nácizni, gestapózni, sorosozni, és a szövetségesek még tapsolni is fognak. Ez a faszi nem méltó egy képviselő csoport vezetésére. Milyen lehet a többi, ha a vezető ilyen? Ez az ürge semmire sem való. Csak baromságokat tud írni, mondani, na meg inni, nőzni, bulizni és szipákolni tud. Egy igazi bunkó, tahó. Ha becsukódik egy ajtó és nem ereszt, mássz ki az ablakon és ott lesz az eresz. Ősi dakota közmondás. Amíg a Néppárton belül sincs egyezség hogy kizárják-e tompikát (meg a fideszt), addig elég nehéz tisztán látni ki kivel van. Én a mókusokkal. Ők biztos nem okoznak csalódást.
voltmárjobbis
Ha minden jogot megvonnak tőle - nem "tud" dolgozni - , akkor mire kapja a milliós fizetését?
Clavigo
Mit össze nem " rugóznak " ezek a pöcsök,,,,Tompikán...!!
Gauntlet
Kizárni jobb lett volna !
De nemcsak téged ! A teljes frakciódat !
dísznácik !
colibri
A kölökgólya miniszter előre megmondta, hogy nem lesz kizárás, de még szavazás sem lesz róla. Európai Néppárt, miért kell előre ugatni egy fogatlan oroszlánnak, vagy hétfejű papírsárkánynak, ha cselekedni képtelen? Teleszórják Európát a kreált szankcióikkal, aztán behúzzák fülüket - puha pöcsüket, nem történik semmi.
jesz
Tompika megint megúszta...hátradől, és kér egy kávét...ismét tehetnek neki egy szivességet.
Csizmás Kond
..na ja...ha berlinnek jó a zuniónak is jó...na ez egy fasza egyesület...és még azt mondják hogy ők a zurak...egy nagy lófaszt ők azok akik mindenkinek a parancsát teljesítik...senkiháziak.
silber13
@Pegero: Evésre kéretik használni a lepcsest!
csak úgy....
nem zárják ki tomit de az sincs kizárva,hogy elöbb-utóbb be lesz zárva!
brüsszel vagy soros becempész egy kis kokszit a zsebébe és kész! :)
értelmesebb küldönce nem volt a fidesznek tompinál?
csak úgy....
nem zárják ki,majd ott ül hosszú méla lesben! :) tomi a fékezett habzásu ..
csak úgy....
@voltmárjobbis: 16:08 eddíg mire kapta? nyralni küldték brüsszelbe,nem melózni.
silber13
@Pegero: Azt neked a szádba:-))))))))))))))))))))))))))))))))))
voltmárjobbis
@csak úgy...: Ja, olyan hülye, mint 6 pár rendőrcsizma, inkább kiküldte a fidesz Brüsszelbe, ne itthon zavarogjon
csipetke
Most kellene megragadnia az alkalmat a néppártnak,és kivágni dajcstompit,és ha orbán most nem csak ígérget,és fenyegetőzik, a néppárt sima úton megszabadulhatna az egész kolonc bandától. Dajcshoz meg nem kéne ragaszkodniuk,mert ő nem politikus,hanem egy pojáca. Ezt minden megnyilvánulásával bizonyítja
kulabombaafityiszre
@Pegero:ma, 17:21
Téged a józsi éppen seggbe kúr? Kis buzi fideszes bírka vagy.
csipetke
@voltmárjobbis: 16:08 Hogy dajcs dolgozni?Szerintem nincs ember,aki ezt a homeless kinézetű lényt dolgozni látta
laja70
Hoztam is ajándékot, meg nem is. Megdorgálták, meg nem is. Ócska érdek banda az egész EU!!! A fizetését az utolsó centig megkapja, pedig csak "karácsonyfadísz" lesz a pártcsoportban. Ekkora marhák a világon nincsenek és mégis vannak!!!
justhpeter
Egyre inkább nem tudom komolyan venni az aurópai néppártot. Addig töketlenkednek, míg Orbán és Deutsch bekeríti és felmorzsolja őket.
Gazella
Pedig repiteni kellett volna! De merkel az utokso felvonásig a szinpadon akarha tartani.
silber13
@Pegero: Mi baj málenykíj buzika? Nem volt friss hús???:-)))))))))))))))))))))
kissé felnőttem
épp úgy zsarolja őket ha kizárják mind kivonulnak Kérdés ott akkor kinek hiányoztok? orbánnak max.
Jozefina
Idióta néppárt!!! Egy szavukat seem lehet tovább elhinni!!! Ha minden jogot megvonnak tőle, akkor minek van ott??? Normálisak???
nezelodo
Úgy látszik már a Weber is többször megtörülgette a szemüvegét, és kezd tisztán látni, kikkel van dolga, és egy szavát sem hiszi el a fürtöske bocsánatkérő mondatainak. Gondolom már az is leesett a grémiumnak hogy a nagy pofáraesése az Orbánnak és a lengyelnek, nem veszi el a Vezérünk kedvét a további szarkavarástól, és ki kell találni valamit a féken tartásukra. Akárhogy is lesz, így is úgy is mi szívjuk meg a kekeckedését idehaza.
Jozefina
@colibri:valószinűsíthető, hogy kilóra megvették a néppárt több képviselőjét.
moareka
Gittegylet! Egy magát valamire tartó párt nem csinál a szájából segget.. Vonatkozik ez a nemzet "Hosszú Puskájára" na meg a "nemzeth tudatdositásert" felelős buja fejű képviselőjére..
tudode
Képtelenek őfélesége szócsövei is felfogni, hogy az EU nem nevelőintézet!
kereső
"Berlin"/Merkel mindig talál valami kifogást, hogy most éppen miért nem alkalmas az idő a fideSS/orbán alapos megleckéztetéséhez.
nezelodo
@kereső: Vagy letol még a csendes pártfogásért cserében egy halom ócskavas megvásárlását Orbán torkán a mi kontónkra.
kereső
@nezelodo: Nem véletlenül kilincselt ma is toporzék a bajoroknál BMW ügyben.
Mit fognak szólni az EPP-sek, ha azt találják mondani a parlament többi frakciója, hogy "ezek ugyanazok", azaz ugyanolyanok mint orbán.
rokker33
Kokós Tomi jól meg szoptad most egy darabig kuss a neved !A többi naplopónak meg ha nem tetszik valami, akkor ki lehet lépni !!A néppárt nem bánja ha valaki nem ért egyet velük lehet menni!
karma1
@Horizont: Dehat Aranyom, NEM SZAVAZHATNAK !!!? Amiota az EPP kizarta/felfuggesztette a fideszt az EPP-ben, azota nem lehetnek ott semmilyen targyalason sem, nem vehetnek reszt szavazasban, - gyakorlatilag mar tobb mint egy eve nem segitik a szavazatukkal az EPP-t - ezt megint az a budos kurva merkel intezte el - "leszoltak" a CDU-nak Berlinbol... Aha,... A merkel-fele piros telefon csongott,. az EPP lefosta a bokajat, a merkel csak annyit mondott, hogy legalabb addig ne basszak ki, amig ok a "sorosok" - dec. 31-ig. De ahogy elnezem, ez a tobbszoros mindenfele megvonas is csak felteteles modban el - szoval ezentul mindenki nyugodtan lenacizhatja, le-budosbogarazhatja akar szemely szerint is az EPP-s kepviseloket, Webert, Tuskot, Leyent, Junckert - mindenkit - mert majd csak egy picit el-ejnye-bejnyeznek a feje folott, aztan minden megy tovabb, ahogy eddig. Azert en az osztrak Karas helyeben gondolkodoba esnek, hogy akarok-e en egy ilyen harmatfing partcsalad oszlopos tagja lenni? Hat en biztos nem akarnek! A becsuletes emberek most is szembe lettek kopve merkel es az EPP beszari vezetoje altal
Eladott Ország
@Pegero: 17:19 ♠ Megérkezett a Trump okleveled: te "harmatos libaszar!"
i.imgflip.com/49nk2g.jpg
kissé felnőttem
@karma1: de a kaptáromban ősz végén a heréket is kipaterolják a dolgozó méhek, azzal, hogy aki nem dolgozik ne is részesüljön javadalomba. aztán kipaterolják a kaptár elé. A madarak pl rigók le is vadásszák szépen.
simmering73
Még nem láttam a kormánypárt reagálását Kokodzsámbó ügyében. Tanácstalan a vezénylőtábornok? Keresik a sorosfonalat? Az udvari bolondjai is tanácstalanok?
ómió
Csak "népi demokratikusan", efftársak...!
kereső
Állitólag az is közre játszott a ki nem zárásban, hogy orbán "személyes sértésnek" vette volna a dolgot. És azt meg ugye nem lehet, hiszen a BMW mellett egy másik üzlet is nyélbe üttetett, egy fegyvergyártási. Az epp meg végképp leszerepelt- mert mégiscsak megtűrnek maguk között egy nácizó, gestapózó, az eu alapértékeit állandóan elutasitó és aláásó egyént, és egy ugyanilyen pártot. És a CDU??? A kereszténydemokrataságával?? Ugyan már.
Sámannus
Én nem azért zárnám ki amit mondott, hanem azért mert bocsánatot kért és a kopókat hagyta tovább ugatni, ezzel egy hétig zúdult a rágalom a frakció vezetőre, ugyanis a bűzös szellentésével tele volt közmédia az országban, és sokszoros volt a sértés mint amit a bunyik hazudozó elkövetett.
silber13
@Pegero: Buzi! buziiiii!!! buzika!:-))))) Csk nem lehetett este sikered a hasonszőrű homokokonál. Próbálkozzz a Semjén hordánál, ott találsz kispapokat, zsenge ministránsokat,tán még püspök is a farkadra akad!:-))))))))))))))))))))))))))
silber13
@Pegero: a tiedet kapja be egy jóképű fogaskerék!:-)))))
silber13
@Pegero: Találj mán ki végre valami újat, mert ez enyhén szólva is kurvául szegényes:-))))))))))) pontosan, mint a szövegeid!:-)))))))))))))
silber13
@Pegero: Buzi! buziiiii!!! buzika!:-))))) Csk nem lehetett este sikered a hasonszőrű homokokonál. Próbálkozzz a Semjén hordánál, ott találsz kispapokat, zsenge ministránsokat,tán még püspök is a farkadra akad!:-))))))))))))))))))))))))))
silber13
@Pegero: Való igaz, te szelllemileg és egyálatlán egy szakadt emberszerű izé vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.