Szerintük át kellene adnia a város vezetését az alpolgármesternek, és időközi polgármester-választást kellene kiírni 2022 áprilisára. 

Márki-Zay Péter (MMM) lemondását kéri polgármesteri posztjáról a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete.

A vásárhelyi Fidesz lemondásra kéri Márki-Zayt a polgármesterségről, mert anno Lázár János is ezt tette

Fotók: Facebook/Lázár János; Facebook/Márki-Zay Péter

Kollázs: propller.hu

Hétfői közleményük szerint miután vasárnap este nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányba kezd, kezdeményezik, hogy mondjon le a polgármesteri tisztségéről, adja át a város vezetését ideiglenesen – az általa utódként megnevezett – Szabó János alpolgármesternek, és írjanak ki időközi polgármester-választást 2022 áprilisára.

Immár egyértelmű, hogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely helyett az országos politikát választotta – írták. A Fidesz helyi csoportja ezt tiszteletben tartja, és jó egészséget kíván a politikusnak a további küzdelmeihez. Nem lehet azonban, hogy a városnak újabb fél évig ne legyen polgármestere, a lemondással elkerülhetővé válik, hogy Hódmezővásárhely továbbra is Márki-Zay Péter és az országos politika túsza legyen.

Amennyiben valóban fontos Márki-Zay számára Hódmezővásárhely, amennyiben valóban szereti ezt a várost, lemond. Nem lehet ugyanis egyszerre két feladatot is ellátni: várost vezetni és országos politikai kampányt folytatni, különösen akkor, ha valaki hat párt érdekeit és céljait akarja összeegyeztetni – áll a közleményben, amelyben a Fidesz hozzáteszi: a lemondás korrekt és tisztességes lépés, ami a város érdekeit szolgálja. Lázár János is így tett, amikor tíz évvel ezelőtt az országos politika első vonalába lépett – emlékeztettek.

Forrás: mti.hu

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Proktor
Én + szépen kérem, hogy Orbán Viktor mondjon le, mert Gyurcsány is ezt tette...
Qqberci
Arra nem kötelezik, hogy sürgősen szerezzen be egy kastélyt?...
ómió
Viszont Márki efftárs efftárs! Ő nem mond le!
rokker33
@Dr. Proktor: Hát a szép szavak itt most nem segítenek:( Orbánt csak erőszakosan lehet leváltani!
telegdilaci
Miért is mondana le ha valóban megválasztják,2022-ben Miniszterelnöknek,akkor jogos lenne de addig a biztost,nem lehet eldobni a bizonytalanért,gondolom A Főtolvaj Annyit ér amennyije van,már viszket,a X@ROS-ülepe hogy ő legyen újra Vásárhely Polgármestere!
rokker33
Budapestnek sincs főpolgármestere, már 2019 óta mégis valamennyire működik a város : D : D ; D
r2d2
Úgy látszik nem oszt, nem szoroz Vásárhelyen MZP, mint polgármester! Nem hiányzik most sem, megy a verkli nélküle is! Felesleges! Eltarjuk a 7 gyerekével együtt!
JAJMÁR
Nagyon remélem, hogy a Márki-Zay nem azt teszi, amit a Lázár tett! (Pl. remélem, hogy nem lövöldöz állatokra se!) .
Gratulálok Márki-Zay Péternek és jó munkát kívánok neki. A beszariakkal nem foglalkozni.
Baker
A lőtéri sánta kutyát sem érdekli, mit gondolnak fideszék!
r2d2
@Horizont: Úgy hogy ott sincs? A legjobb?! Akkor dolgoztat! Sok a rabszolga!!!
Eladott Ország
@Bástya Béla Elvtárs: Akkor dolgozik, amikor Lúzerjankó'.
r2d2
@Eladott Ország: Vond össze az utóbbi 2 HSZ-t! Ne pocsékolj! Egyébként magyar vagyok, a javából! Ráadásul nemes!!!
Dr. Proktor
@Horizont: ómió Rákosi kispajtása volt, hozzászokott at efftársazáshoz...
verőce21
Bizony, egy demokratikus előválasztáshoz, nem kell 18 millió forint a szavazólapok mellé...!
Csak szánni tudom azokat a szerény képességűeket, akiket ezzel leszívattak.
tudode
Lázár János saját bőrén érzékelhette az egyeduralkodó politikai praktiKÁJÁT, mivel a legjobb értelmiképességüként az első sorból őfélesége sakktáblájáról az utolsó sorba foglalhatta el parlementi képepviselőként a helyét, a Ménesbirtok igazgatásával nem engedve el a kezét!!!
.
Tehát a showman Lázár Jáosnál a pont, annál is inkább, mivel az átlagember is jobban teszi amint bármely feladat közelébe kerül, átértékeli a megoldás módját, hasonlóan az egyeduralkodó mézesmadzagjaival, amit a nyuggerek orra előtt a győzelem, vagy a folytatjukkal az ország legnagyobb rétege:
.
Emlékezzünk dióhéjban amelyekkel a nyuggereket kecsegtette ellenzékben, és kormányon is, az aki alapítóként kiismerte mint a tenyerét:
.
----- Ungár Klára: Egy szélhámos vezeti Magyarországot
www.youtube.com/watch?v=PnkAW8cFuxU&t=10s
-----------------------
.
------Megvan mennyibe kerül Orbán Viktor legújabb ígérete, a 13. havi nyugdíj korai kifizetése
www.portfolio.hu/gazdasag/20210924/megvan-mennyibe-kerul-orban-viktor-legujabb-igerete-a-13-havi-nyugdij-korai-kifizetese-502160
--------------------
.
------ Így tapsolt el a kormány 3000 milliárd forintot
index.hu/gazdasag/2015/10/08/nyugdijreform_es_adossagcsokkento_alap/
--------------------
.
------Orbán lesz 14 havi nyugdíj 2006 Eger
www.youtube.com/watch?v=m1AG2NuFvgI
--------------------
.
-----Rokkantsági ellátás: 500 ezer forint valódi kompenzáció?
www.meosz.hu/blog/rokkantsagi-ellatas-500-ezer-forint-valodi-kompenzacio/
-----------------
.
(...) '''Az Alkotmánybíróság 2018-ban arra kötelezte az Országgyűlést, hogy 2019. március 31-ig tegyen eleget jogalkotói kötelezettségének, mellyel rendezi a helyzetet."""(...)
-----------------------------
.
Megjátszva a Pató Pál urat, hej ráérünk arra még, azzal együtt, hogy a legtöbb közjogilag SS salátaizéiket péntek éjjel benyújtják a házmesternek, és kedden mág a gombnyomogató NER-esek meg is szavazzák!
---------------------
.
Bazi nagy...
Emmersson71
@KisTehen: Lesznek. A Csepel-szigeten már tervezi Németh Sziszi. Velük fog birkózni.
ómió
@Horizont: Előtted álcázza ilyen jól magát, vagy csak te vagy túl ütődött, te "szerencsés"!?
tothjani
Azért azt ne feledjük Lázár azért mondott le mert a Fidesz hozott egy törvényt a politikai álláshalmozás ellen.
És mivel amúgy is 23 milliárdos adósságot csinált a városnak ezért büntetésből miniszteri pozíciót kapott, és a tartozás közpénzből rendezték.
Persze ez az egész éppen itt kezdődött hiszen Lázár a hatalom mániája miatt egy 72 éves embernek adta át a hatalmát, akinek polgármesterként egy feladata lett volna ha a 2014-es választáson Lázár kiesik a parlamentből, a korára való tekintettel lemondani Lázár javára.
De sajnos az "öreg" meghalt, és ekkor került elő egy ismeretlen ember hogy ne csak Lázár "lova" induljon, ő volt Márki-Zay Péter.
Vagyis ha Lázár biztosította volna túl a hatalmát és egy fiatalnak adja át a posztot akkor most ez a Cikk nem létezne !!!
simmering73
@KisTehen: Tehenek lesznek kihajtva. Olyan nagy Márhák, mint te.
Lepényleső
...s ha esetlegesen bűnt követett el,akkor azokat neki is el kell követnie?
telegdilaci
Gondolom ez a Tróger már alig várja hogy ismét Ő legyen a Vásárhelyi Polgármester,ennek a féregnek semmi nem elég,hány pozíciót akar még?
fűre lépni szabad
Ki nem szarja le, hogy mit akar a béna fasz orbán seggéből kilógó csicska-siserahad vásárhelyi és nem vásárhelyi Fidesz?!
(igen újra eljutottam oda, hogy nem bírom nagy kezdőbetűvel írni egy mocskos gané hazaáruló ország-sorsrontó köztörvényes bűnöző nevét, mert orbán, annyi tiszteletet sem érdemel, hogy nagy kezdőbetűvel írják le a nevét - orbán, kis kezdőbetűvel kerül a történelem szemétdombjára!)
fűre lépni szabad
@Bástya Béla Elvtárs: tegnap, 08:31

Túl sokan szokták lájkolni a hülyeségeidet. Te valamiféle bennfentes geci vagy, vagy mi?
Azért az meg van darabra, hogy hiába taposol lefelé, fölfelé te is nyalsz, te is kilógsz valaki seggéből?

Mi az igazság? /Jézus/
Mi a szabadság? /csak én/
Mi a boldogság? /csak úgy/
Bástya Béla Elvtárs
@fűre lépni szabad: Milyen libsi stílus ez? Káromkodni... Rátok jellemző! Közben Jézust emlegeted?! Ajajajjaj! Bűn!
Fogadni merek, 1990-ben ott ültetek családilag a templom első padsoraiban, 40 év után újra nagypapi, nagymami is... párttagkönyv a kukába'
fűre lépni szabad
@Bástya Béla Elvtárs: Hát képzeld, ez van.

Te nem ismered Isten nevét, én meg ismerem, és ennyi elég istennek ahhoz, hogy...
De hát minek is magyarázom, te biztos tudod, hogy megy ez, te naggyon kereszténykedő.

"Fogadni merek, 1990-ben" - szerintem ne fogadj erre. Veszítenél.
Rosszak a megérzéseid, tesó. Nekem meg jók. - ez az egyik nagy különbség köztünk.

Oké, bebaszva egy állattá válok, de még akkor is okosabb vagyok, mint te tök józanul - pedig, ha tudnád, hogy milyen hülye vagyok...

Amióta voltam diliházban és láttam a háromdiplomást fel-alá futkorászni a folyosón, kicsit átértékeltem az emberek szellemi képeségeit - tanultság (magolás), értelem (értelmesség), intelligencia (IQ, EQ, SQ), és hogy meddig képesek lesüllyedni ezek vonatkozásában valamiféle elcseszett - eredményváró, hasznot remélő - fake elgondolás miatt...

Az élet egyszerű.
Az élet nem egyszerű.
Mind a két állítás igaz!
fűre lépni szabad
Mivel most is be vagyok baszva (Isten szeretetét nehéz elviselni - de tényleg, mert nagyon intenzív), elküldöm neked az egyik kedvenc számom - Armageddon nem lesz egyszerű alcímmel:

www.youtube.com/watch?v=VlWuXUk-sNo

(a kép a Fury c. filmből van - ha érted)
Bástya Béla Elvtárs
@fűre lépni szabad: Nem voltál te sehol, csak színészkedsz! 36 NICK tulajdonosa vagy itt! Egyszer az egyikkel, máskor a másikkal...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.