Válságos a Covid helyzet a kórházakban. 

„Borzalmas éjszaka. Öt újraélesztés, 20-as, 30-as, 40-es oltatlan COVID-os betegek” – írja pénteki posztjában Varga Zoltán Péter, Dunakeszi jobbikos önkormányzati képviselője, aki egy fővárosi kiemelt koronavírus ellátó központban dolgozik egy éve a jobbikos Alfahír cikke szerint.

„Egy harmadik hullám közepéhez képest szerencsére még sehol sem tartunk. Egy március-április környéke halálhörgés, siralom volt ehhez képest. Viszont úgy is nézhetjük, hogy rosszabb a helyzet, mint mondjuk augusztus elején.”

Borzalom! Ápolóként dolgozik a Jobbikos politikus, ezeket tapasztalja a Covid osztályon

Fotó: Facebook/Varga Zoltán Péter

Sok olyan 20-as, 30-as éveiben járó fiatallal is találkozott, akik súlyosabb alapbetegséggel nem rendelkeztek, mégis bent fekszenek az osztályon, alapvetően a vírus okozta tüdőgyulladással. Az ápolóként dolgozó képviselő azt is hozzátette, hogy a covid miatt hozzájuk kerülő súlyos állapotú betegek túlnyomó többsége – nagyjából 90 százaléka – oltatlan.

Ez is egy olyan kulcskérdés, amiről nincsenek nyilvános adatok. „Nem tudjuk, hogy a kórházban ápoltak milyen arányban oltottak, és milyen életkorban vannak. Más országokban ezekről beszámolnak, már csak azért is, mert az oltás működőképességét indokolja. A titkolózás ezzel szemben az oltásellenesek kezébe adhat érveket” – írta a 444.hu

Varga azzal zárja a posztját: „Olyan jó lenne, ha vigyáznál magadra és ránk. Elég, ha nem akarsz mindenben okosabb lenni. Én sem mondom meg, hogy hogyan tervezz épületet, hogyan taníts irodalmat, vagy hogyan burkolj fürdőszobát. Szerintem nem olyan nagy kérés.”

Forrás: 444.hu 

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Gazella: Bimbózó/combosodó diktatúrákra is érvényes: sírig tartsd a pofád.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Kell a lé neked...Másik tudod, hogy tilos nyilatkozni a kórházi személyzetnek...
Eladott Ország
@Gazella: Bimbózó/combosodó diktatúrákra is érvényes: sírig tartsd a pofád.
Nessy
@Gazella: Ezért lehet oltás ellen tüntetni, elhinni, hogy csak az idősek halnak meg, értük meg nem kár egyesek szerint. Aztán ha valaki fiatalon szembesül a valósággal, akkor úgy érzi vele igazságtalanság történt. Pedig csak nem mondták el a valóságot, akiknek el kellene mondaniuk. Na, az ápolói fizetésből nem fog luxus villát venni, a Bahamákon nyaralni.
Pálinkás Pál
na most ..ápoló, vagy képviselő...a kettő együtt...hm.. és mindig csak a duma a fiatalokról...azt az áldozatok átlag életkora 75 év...hol vannak azok a fiatalok??? ez a cikk erősen kamuszagú...
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: Varga Zoltán Péter, Dunakeszi jobbikos önkormányzati képviselője most ápoló, képviselői fizetéssel. Tanult a "fekete ruhás nővértől." "Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni" (Hérakleitosz)
kereső
@Pálinkás Pál: Önkormányzati képviselő, aki civilként ápoló. Megkérhetlek, hogy ne szólj a virussal foglakozó cikkekhez? Kinyilik a kiskés a zsebben attól, amit művelsz.Tudjuk, hogy nem hiszel, tudjuk, hogy mi a véleményed. ne ragozd, és ne hazudtold meg azt, aki testközelből tapasztalja a dolgokat.
Pálinkás Pál
@kereső: majd pont te mondod meg mihez szóljak hozzá...várom hogy cáfolj...mutass a 30 ezerből csak 5 fiatalkorú ,egyébként alapbetegség nélküli áldozatot...ja...egyébként érdekes, pont a jobbikos képviselő nyilatkozik...senki más a több ezerből...és nem szóltam hozzátok, te se szólj hozzám,nem tetszik az írásom,nem olvasod el, ennyi...
Pálinkás Pál
@kereső: jut eszembe még...intenzíven dolgozó emberektől csak ilyen híreket hallhatsz jórészt, ehhez nem kellett a covid...tényleg ennyire belehabarodtatok a " járványba" ??
magyar1
Nem a jobbikos Dúró Dóra szervezett tüntetést az oltás kötelezése ellen?
tothjani
A bukott FidSS politikus (polgármester jelölt) pedig kénytelen, középiskolai kancellárként tengetni az életét vacak 1,2 millióért.
Emmersson71
Szarok rá, hogy XY beoltatja magát vagy sem! De tényleg.
Ellenben senki ne jöjjön a közelembe se maszkban, se anélkül! Ne akarjon pacsizni, puszilkodni és ölelkezni! Ne köhögje tele a liftet és a buszt! Fertőtlenítse le a kezét, ha kihelyezett kézfertőtlenítőt lát!
Olyan nagy kérés ez?!
Rockxy
a nem politikus ápolók mért hallgatnak erről?
netán kirúgnák őket, ha mégis beszélnének?
és a jobbikost miért nem rúgatja ki a fidesz?
netán a balos ellenzéki jobbik lepaktált a fidesszel?
a csávónak mezei kínai maszkja van, erről mondta a rusvaidoki, hogy a virus úgy át meg rajta ahogy csak akar.
az intenzíven nem telik űrhajósruhára?
mér mondta a merkeli, hogy nem lesz negyedik hullám?
mér mondta a szlávik, hogy az egész világon gyógyszerkísérlet zajlik?
ja, mert azt mondta a rusvai, hogy az oltás halált okozhat?
Rockxy
@KisTehen: A többi kérdésre is tudod a választ?
Eladott Ország
@Emmersson71: ma, 18:21 ♦ Az olasz Camorránál is bevált jelszó, hogy "sírig tartsd a pofád". Ellenkező esetben a levágott kisujjak és a véres lófej az ágyban csak a kezdet.
kereső
@Pálinkás Pál: Ugrok? Hiszen Te ugrasz rögtön a szkepticizmusoddal, mint majom a banánra. És igen fejezd be, mert irritálóan szólsz minden egyes alkalommal. Neked jogod van nem hinni, nekem/nekünk meg jogunk van hinni. Csak kicsit túl sok kezd lenni védekezni a járvány ellen, és ellenetek is. Mert nem érdekel, hogy magatoknak hogyan okoztok bajt, problémát- de amikor ez már az én/mi bőrünkre is megy, akkor azt mondom, hogy elég. Élj úgy ahogyan akarsz, csak ne akard a nézeteidet ráerőltetni mindenkire- ill. aki veled nem ért egyet, az majom, hülye, patkány... etc. Ebből van elegem.
Semmiről nem akarlak meggyőzni-te se tedd. Az értelem mindenkinél magánál van, és ha nem haragszol inkább hiszek ennek az embernek, mint Neked.
kakambuki
@KisTehen: "Oltassátok magatokat bolondok!" Lehet hogy ezért is nem oltatják be magukat, még mindig!
Pálinkás Pál
@kereső: mi megy a ti bőrötökre??? oltottan ugyanazzal a vírussal,ugyanúgy fertőztök,mint az oltatlan...ennyi...ezt kéne felfogni...
Nessy
@Pálinkás Pál: Azért, ha egy cseppfertőzés ellen kell védekezni, ott a maszk,( ha komolyabb minőség), a távolságtartás, sokat tud csökkenteni a fertőzés átadása, és elkapása vonatkozásában. Legalább ennyit próbálj elfogadni, ha nehéz is, és komolyan venni! Valóban, senkitől nem lehet elvárni, hogy tekintettel legyen másokra, ehhez némi empátia szükségeltetik.
anyuci
Jobbikra sem szavazunk !!! SENKI nem kap X-et aki fönntartja ezt a pánikot, ezt a tébolyt ! Meséljen esetleg az egészségügyi alapszolgáltatásról, mert a barátnőm 4. hónapja szívműtétre vár és olyanná vált a rendszer, hogy sokan akiknek orvos kellene (mondjuk alig van már), el sem indul, inkább belehal ! 3. oltás után is tudok fertőzöttről, viszont az oltás hosszútávú mellékhatésairól még senkinek nincs fogalma ! Nem lehet maszkban élni, távolságtartással, ráadásul láthatóan csak a lelket rombolja, mert semmit nem javultak soha a számok tőle. Lassan 2 évre szórakoznak velünk !
division
@Gazella: @Pálinkás Pál: Egy hülye két nickkel...
division
@kereső: @Nessy: Pali és Gazella egy és ugyanazon személy, vegyétek már észre. A z egész napos oltástagadásért kapja a fizetését, ebből él. Senki nem veszi ezt tényleg észre? A gond inkább az, hogy roppant aljas módos teszi mindezt, lehet emberként ezen a szinten van közben.@Horizont:
division
@Rockxy: A veoh összevágott videója a konteósoknak. Immáron biztos, hogy te is közéjük tartozol.
division
@anyuci: Ezért kár volt beregisztrálnod, még egy Pali (vagy ugyanazon személy?) A vírus szórakozik velünk két éve, és azok miatt nem lesz vége soha, akik nem hajlandóak magukat beoltatni. és a gyerekeiket. Ja, és kérlek ne kezd el majd nekem mantrázni a konteós marhaságokat, mert nem vagyok rájuk kíváncsi.
Rockxy
@division: Ha nem lennének összevágott videók, nem derülne ki a hazugság/tévedés.
Józan paraszti ész kell csak ahhoz, hogy ezt bárki megértse.
division
@Rockxy: Ahogy ahhoz is, hogy mi a kamu videó és mi nem. Kellene lenni némi tudományos ismeretségnek is ahhoz, hogy az ember megértse pl. az mRNS vakcinák működésének elvét. Nekem ebben két tudós rokon mellett nincs nehéz dolgom.
Gazella
@Nessy: kókler utasítása a kórházi személyzetnek tilos nyilatkozgatnia a covidos helyzetekről... újságiróknak...
Mily érdekes kóklert nem nyomatják.

Hazug cikkek futnak minden országról.
Pálinkás Pál
@Nessy: tudod...ennyi erővel ezen túl állandóan maszkban képzeled el a jövőt?..és a cseppfertőzés ellen tökéletesen elég, ha az visel maszkot ,aki fosik tőle...ja..és aki fosik,nyugodtan tarthatja a távolságot...de ne erőszakoskodjatok azokkal akik nem ezt a birka, rabszolga életet akarják!! eddigi másfél év tapasztalat alapján szart sem érnek a maszk,kijárási tilalom,meg egyéb marhaságok...az adatok mutatták, nem oszt nem szoroz hogy szájkosárban bohóckodsz.. tudomásul kell venni ,hogy ez velünk marad, mint a flu,../ mert nagyjából az is../...és a sima flu ellen sem értek el semmit hosszú évtizedek óta , pont ez ellen sikerülne??? összedobtak egy varázslöttyöt pár hónap alatt, ami lássuk be, nem sokat ér,...ti meg ezt akarjátok másokra kényszeríteni??? nos ezért mondom hogy ocsmány ,náci féreg aki a másikba beadatná akarata ellenére..!!!
Nessy
@Pálinkás Pál: Részemről erőszakoskodjon veled a svábhegyi betegszamár! Ha nem volt életfontosságú, beteggel sohasem voltam erőszakos, mással sem .
Pálinkás Pál
@Nessy: nem személyeskedtem...csak általánosságban beszéltem az oltáspárti../ anyagi érdek,horribilis profil../ oldalról...
kereső
@Pálinkás Pál: Felfogom! Az oltott , ha jó minőségű vakcinát kapott nagyon nagy eséllyel elkerüli a kórházat. Az oltatlan meg nagy eséllyel kórházba kerül, leterhelve az egészségügyet, és kiszoritva azokat az ellátásból akiknek krónikus betegségeik révén állandó orvosi ellátásra, avagy műtétre lenne szükségük. És igen, én lehet hogy fertőzök oltottan- bár annak valószinűsége, hogy elkapom a fertőzést és igy tovább is adhatom lecsökken az oltással.De, mint már irtam- azt csináltok amit akartok, de ez rontja az én esélyeimet, ha más betegségem van- a gyógyulásra, mert titeket kell elsősorban ellátni. Igy is lehet értelmezni ezt az oltott-nem oltott problémát.És azzal, hogy oltatom magam- Téged, a tagadót is védelek bizonyos fokig.Ha úgy tetszik, akkor most megforditom a dolgot- korlátoztok az egészséges élethez való jogomban!!
Nessy
@Pálinkás Pál: Felőlem az oltatlanok feldobhatják a talpukat, de otthon, csendben!
Rizikó
Aki okosabbnak gondolja magát, mint az orvosok, az ne oltassa be magát! El tudom ezt fogadni. Azt is el tudom fogadni, ha az okoskodás az életébe kerül. Felnőtt, belátással rendelkező emberek, akik a döntésüket el kell viseljék.
kereső
@Nessy: Köszönöm! Durva ez igy, de miért is gondolja az, aki nem óhajtja beoltatni magát, - mert CSAK!!- hogy csak neki vannak jogai.És hatványozottan igaz ez mindazokra, akik eü-ben, oktatásban dolgoznak. És az én jogaimmal mi lesz? Én életem végéig hordjam a maszkot, mossam a kezem, tartózkodjak attól, hogy netán beteg legyek- nem covidos- mert az Ő úri kedvük azt diktálja, hogy nem óhajtanak védekezni- de ha megbetegszenek, akkor Ők az elsők, és diktatúra van mert őrá aztán senki ne kényszeritse, hogy védekezzen- védve saját magát, és mindazokat akikkel kapcsolatba kerül.Mert neki jogai vannak.
Pálinkás Pál
@kereső: ezt pont nekem mondod?...talán én mondom legrégebben hogy a covidost nem kell előresorolni..abban a pillanatban robbant be az agyam ,amikor a mengele tavaly kidobta a betegeket a kórházakból..az eü most azért van leterhelve, mert azokat teszik intenzívre, akiről az orvosok tudják hogy felesleges, de ez a parancs,rettegjenek a covidtól..vírusfertőzés ellen jelenleg nincs gyógyszer...ha elkaptad, már csak az immunrendszereden múlik..a gyógyítható betegek meg várhatnak hónapokig..hát ezért undorodom ettől az egésztől..
Rizikó
@KisTehen: Pontosan ez a problémám az összes intézkedéssel. Van vakcina, aki akarta már beoltatta magát. Aki túl okos, ellenkezik, agyal, mit érdekel engem, hogy mi lesz vele? Viselje az okoskodásának a következményét!

Igazán adott volt a lehetőség már mindenki számára. Nem akarom, hogy emiatt korlátozzanak.
ómió
Szembesül koalíciós társaik "efftársi oltáspártiságával"?
Pálinkás Pál
@KisTehen: te valamit nagyon nem értesz...vannak az életben prioritások..miért is élvez elsőbbséget egy 80 éves végstádiumú daganatos covidos../ tele velük a halotti lista /...egy olyannal szemben,aki egy műtéttel megmenthető lenne..de a sebész biodíszletként a covid osztályon rostokol,mert odarendelték...nos, ezért undorító ez a covid hiszti..ami a másik dolgot illeti...nullás a várcsoportom,abból is a ritkább...olvass utána miért is nincsenek a nullások intenzíven..
Rockxy
@division: "mi a kamu videó és mi nem"
Itt jön képbe a józan paraszt.
Az szerinted kamu, amit a Zorbán mond a videóban, hogy lényegében búcsút inthetünk a maszknak?
És a Merkely is kamuzik, amikor azt mondja, hogy nem lesz negyedik hullám?
Ebből a videóból az derül ki, hogy nincs egységes álláspontjuk azoknak, akik a helyzetet ismertetni akarják velünk.
Vagyis összevissza beszélnek és hiteltelenné válnak.
Miért is?
Mert újra elrendelték a maszkot és szerintük benne vagyunk a 4.~ ban, holott korábban az ellenkezőjét mondták.

De van sok hasonlóan "kamu" videó, pl. amikor az IMF vezér elmondja, hogy az oltással a bankokat akarják megmenteni.
Pénzről szól a hadművelet, nem az emberek egészségéről.

Mrns és a többi vakcina:
Rusvai doktor úr elmondta a tévében, hogy az oltás halált okozhat. Ez a lényeg, a többi csak mellébeszélés.
Ha egy kísérleti gyógyszerként forgalmazott készítménytől meg lehet halni, az nem gyógyszer.
Ilyet a Mengele csinált a 2 vh.idején.
Szlávik doktor úr mondta a tévében, hogy az egész Földön gyógyszerkísérlet zajlik.
Néhány éve ezt a Mengele-módszert még mindenki elítélte volna, most viszont van aki imádja.

És a politika "természetesen" eltitkolja az oltástól elhunytak számát és a többi adatokat.
Az is érdekes és nincs köze a józan paraszti észhez, hogy 19-ig az emberek 90+ %a tudta, hogy minden politikus hazudik.
De azóta - szerintük - elmondják az igazat.
Na, tudod...
division
@Pálinkás Pál: A nullás vércsoport elmélet már megdőlt rég, legalábbis azon része, hogy egyáltalán nem lehet beteg akinek az van. A másik meg, hogy a te nullás vércsoportodra akarod alapozni az oltás fontosságát? Nyilván ha neked az van, akkor mindenkinek. Logikus. Nekem is az van, meg a két általános iskolás gyerekemnek is, önmagában a vércsoportra alapozni viszont nem lehet.
division
@Rockxy: Már leírtam nem egyszer, két rokonom is ezzel foglalkozik többek között, ők sem adatnák be maguknak meg a gyereküknek, ha amiket leírtál igazak lennének, főleg az mRNS - sel kapcsolatban ( halált okoz). Javaslom, Palival beszélgess, itt ő a konteó és összeesküvés elméletek legfőbb képviselője.
Pálinkás Pál
@division: annyit véd, mint bármelyik vakcina...akkor nekem miért is kéne oltás?...én nem fogom leterhelni az eü-t
division
@Pálinkás Pál: Majd leterheled, amikor odakerülsz oltás hiányában, és az a fránya nullás vércsoportod mégsem védett meg. Az a gond, hogy olyankor más késő gondolkozni.
division
@Rockxy: Most nézem amit Rusvairól írtál, ledöbbentem kissé, ugyanis ez is egy konteós elmélet, kitaláció. Rusvai már 2020 - ban ezt nyilatkozta:
hirtv.hu/magyarorszageloben/rusvai-miklos-a-legjobbak-kozul-valo-ez-a-vakcina-2513502
magyar1
@Nessy: Én meg azt mondom az oltott ne mehessen kórházba, dobja fel otthon, csendben a talpát hiszen már költöttünk rá eleget.
magyar1
@KisTehen: Régen is volt vírusos tüdőgyulladás anno semmivel nem kezelték, azt mondták erre nincs gyógyszer. Orrspray meg ilyeneket adtak csak.
magyar1
@Nessy: Te orvos vagy? Az orrból vett minta mennyire komoly? Ha beszippantasz egy kis vírust azt akár ki is fújhatod nem? Ha meg már lement a tüdőbe annak más jele is van.
Nessy
@magyar1:Aki a Sinofarmot kapta arra valóban milliárdokat költöttünk, csak éppen nem véd! Ez viszont nem a paciens hibája, hanem aki beszerezte, engedélyezte 60 év felett, holott a gyártó leírta, hogy arra korosztályra már nem ajánlja!
division
@Rockxy: Igen. És? Bármelyik gyógyszernél előfordulhat allergiás reakció, amely a legrosszabb esetben halállal végződhet, ne haragudj, de ezzel nem mondtál semmi újat. Azt bírom amúgy leginkább a konteósoknál, hogy ha egymillió oltásból egy végződik allergiás reakcióval, azt azonnal fújják, de a többi 999.999 esetről egy szó sem esik.
Rockxy
Taiwan:
veoh.com/watch/v142153576X4X7mxJn
Ott valamilyen ok miatt nem titkolják a káros mellékhatásokat.
Belgium:
veoh.com/watch/v142153576X4X7mxJn

A konteó egyébként összeesküvés elméletet jelent, de itt most arról a valóságról van szó, hogy emberek súlyos betegen fekszenek a kórházakban, vagy már a temetőben, ami az oltás következménye, vagy hatástalansága.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.