Ukrajna volt a téma. 

Durva! Kovács Zoltán brutálisan összeveszett a BBC riporterével

Fotó: BBC

A BBC World HardTalk című műsorának vendége volt Kovács Zoltán szerda este. Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára fél órán keresztül válaszolt a brit köztelevízió újságírójának kérdéseire, aki többek között azt firtatta: mi a magyar kormány véleménye az EU által tervezett olajembargóról, illetve hogy Magyarország valójában kinek az oldalán áll a háborúban.

A műsorvezető felhozta, hogy Kovács nemrég arról beszélt, amilyen gyorsan csak lehet, békét kell kötni, akármi is legyen az ára. A műsorvezető, Stephen Sackur itt megkérdezte, ezt úgy kell-e értelmezni, hogy arra kéri a magyar kormány Ukrajnát, hogy hagyjanak fel a harccal, „azok után, hogy az oroszok újabb ukrán területeket foglaltak el, több tízezer ukránt öltek meg, és elképesztő háborús bűncselekményeket követtek el”.

Kovács szerint ők mindkét félnek azt üzenik (így a háborút elkezdő Oroszországnak is), hogy hagyjanak fel a háborúzással, és üljenek tárgyalóasztalhoz.

A BBC újságírója ezután arról kérdezte a szóvivőt, hogy a magyar kormány támogatja-e, hogy Ukrajna fegyveres erővel áll ellen az oroszoknak és védi meg a területét. Ezt a kérdést látszólag nem teljesen értette Kovács, úgy tűnt, mintha azt hinné, hogy a magyar kormány fegyveres támogatásáról kérdezik, úgyhogy

a műsorvezető visszakérdezett, hogy jól értelmezi-e, hogy a magyar kormány nem támogatja azt, hogy Ukrajna fegyverrel védje meg a saját területét, melyre Kovács igennel felelt.

„Meg vagyok rökönyödve, hogy ilyen dolgokat mond itt velem szemben ülve”

– reagált Sackur, rámutatva, hogy Kovács az 1956-os forradalom minden egyes évfordulóján arról ír, milyen hősiesen küzdöttek a magyar ellenállók a szovjet elnyomás ellen.

Az államtitkár felháborodva válaszolt. A műsorvezető szemére vetette, hogy kettejük közül ő a történész, úgyhogy ne oktassa ki őt történelemből. A magyar kormány a magyar emberek érdekeit képviseli, nem a brit, a nyugati vagy az ukrán érdekeket, tette hozzá a politikus. 

A teljes adást itt lehet majd visszanézni

Forrás: Telex.hu

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
SACK - ÚR ezt beszopta! Nem kicsit nagyon!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
A magyar emberek érdekei, megvédjük a magyar embereket, nekünk Magyarország az első...nem unjátok még, hogy hamarabb utolér titeket minden értelmes ember mint a sánta kutyát?
És az, hogy történész vagy, nem érv, S Mária is az... , járhattok kéz a kézben. :))
Ja: Orbán jogász, Mengele pedig orvos volt. Azt hiszem, ennyi.
Greg
Mit számít az, hogy pár millióan mostantól jobban utálják a magyarokat. A fontos a hűség Putyinhoz és a seggnyalójához a csúti rohamegérhez.
Yoda69
Ha kovács nem érti mit kérdez a riporter van lehetősége tolmács segítségét kérni. Ehelyett a baromja felmondta orban propaganda lózungját, es meg neki állt feljebb. Idiota!
namihami
A baj az, hogy az átlag angolnak nem az jön le, hogy a Kopasz (és Orbán) hülye. A konklúziója annyi, hogy a magyarok feltétel nélküli támogatói a háborúnak és főleg Putyulinak, DE a potyapénz (ha már nem is tőlük jön) kell a családnak.
csak úgy....
"Kovács Zoltán feleségének üzlettársa milliókat kapott a vadászati kiállítást szervező cégtől. Gondoltam rákeresek a feleségére, akit úgy hívnak: Szikora Linda."
www.reddit.com/r/hungary/comments/nk95ld/kov%C3%A1cs_zolt%C3%A1n_feles%C3%A9g%C3%A9nek_%C3%BCzlett%C3%A1rsa_milli%C3%B3kat/
ugye,hogy mindenre van magyarázat!? :)
Giovanni Alba
@Yoda69: ma, 11:11
Szerintem tévedsz, ez a kovács nem idióta, cinikus és pökhendi ellenben igen. Megpróbál a doktorminiszterelnökúr nyomán ravaszkodni, értetlenkedni, hogy ezzel vakvágányra vigye a beszélgetést.
Itt, a kommentelők között is találni rá példát.
Nem tudom elfelejteni a jelenetet, amikor Kálmán Olga szembesítette az egyik napvilágra került ügyeskedésükkel: Önök ezt megpróbálták eltitkolni! -De sikerült? -kérdezett vissza a rá jellemző cinizmussal a kopasz.
ómió
"Bíbísziéknek" nem volt érthető, hogy mi a háborut ellenezzük?
Béla333
És sajnos a maffiózó kopasz jogosan hivatkozik arra, hogy a magyarok szavazatai alapján elnyert 2/3 alapján a rájuk szavazó magyarok véleménye ez...
Eladott Ország
"Fürtöske"... Te együtt jársz a Kósával, meg a Sziszivel ész ellen gyúrni ?... még parókában is felismerhető a szarcsimbók. Az ész a fontos, nem a haj. Na Zozónak' egyik sincs.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27459273_1916958678619807_233668066380463133_n.png?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=TWkiugtYzl0AX_TIL2K&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-jBuIucyBzLWK1gwajAfJp2FTTExVH0Y084q8puTesLA&oe=62994C21
Kovács Zoltán megszólal, és rájössz tényleg az, amire a hasonlít, méghozzá méretes. Nyomorult érzés lehet Kovács Zoltánnak lenni. Levette a sapkáját a fotózáshoz? Jaj, baj lesz ebbül more.
uploads.disquscdn.com/images/0e3935eccb385d04969c67159d318b93fbc87b1f1b020a31c9894fb44542df16.jpg?w=800&h=937
Az evolúció fintora. Így már érthető a stílusa, modora. Kovács, Himmlerre, a rezsidisznó/kolostormalac, meg Göringre hajaz!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/26907106_1913779952271013_3905922424516593253_n.png?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=DMnPPI0ideIAX8Yz9zC&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT83wCj-xQzSOrxy79-VtxpiRjBDFo7U2OuWHm5qDB4gTQ&oe=6299A16D
Gazella
Nah zolika se tud angolul :D félreért mindent :D
Galway
@ómió: Az olyan fideszes hülyéknek, akik a "háború" szót u-val írják, nem mindegy?
Oda kéne menni és szólni az orosz barátoknak, akik az orosz-ukrán határ nyugati oldalán tartózkodnak, hogy "Пашли домой!"
Ez lenne a háború (hosszú úúúú) ellenzésének igazán bátor módja!
Eladott Ország
Az ilyen büdösbunkók miatt kiutáltak Európából. A kormányt be sem engedik Lengyelországba. Sikerült szé[email protected] a rohadt cigány bandának (állammaffia) a lengyel-magyar legendás' barátságot is. Nincs egyetlen egy szomszédunk se, akivel jóban lennénk és ne utálnának. Befürödtünk ezzel a tolvaj, geci, bűnöző bandával! Nyugat-Európában már szóban sem állnak velünk.
Qqberci
Zozó, lehet, hogy azt hiszed, vagy valaki, de most már mindenki tudja, hogy csak egy seggnyaló senki vagy!...
Béla333
Egyébként nem volt ott veszekedés. A kopasz csak hozta a formáját: Ő mindig ilyen tapló...
Yoda69
@ómió: Bolsi, a kérdés igy hangzott: "a magyar kormány támogatja-e, hogy Ukrajna fegyveres erővel áll ellen az oroszoknak és védi meg a területét."
Erre ez a barom elmondta, hogy mi nem küldünk fegyveres támogatást, azaz az orbani propaganda lózungot.
Maccska
56 ban mekkora támogatást kapott Magyarország nyugatról?Annyit mi is adunk az Ukránoknak az biztos.
Amúgy meg mi köze van a magyar állásponthoz az angoloknak???
Macskaszem
@Maccska: Ott még az ujságírónak az a dolga, hogy kérdezzen, ott nem a fideszközpontból várják az utasítást, hogy mi legyen a kérdés.
Maccska
@Macskaszem: ezek nem csak kérdeznek,hanem veszekednek.
Maccska
@Macskaszem: „Meg vagyok rökönyödve, hogy ilyen dolgokat mond itt velem szemben ülve”

Ebben hol a kérdés,libcsi??Ne csodálkozzon a riporter ha hasonló választ kap!
kereső
"a műsorvezető visszakérdezett, hogy jól értelmezi-e, hogy a magyar kormány nem támogatja azt, hogy Ukrajna fegyverrel védje meg a saját területét, melyre Kovács igennel felelt."- no itt a magyar kormány igazi véleménye egy állam szuverenitásáról.
Macskaszem
@Maccska: Az egész világ meg van rökönyödve azon, hogy még mindig a Putler seggét nyaljátok.
ómió
@Yoda69: Magadhoz makogsz a tükör előtt, hogy bolsit szólítasz!? Gyakori ez nálad? Amúgy meg, Kovács tuti nem értette, hogy alapvető jog (önvédelem) gyakorlásához miért is kéne a "magyar kormány támogatása"!? Ilyet csak az idióták kérdeznek, meg a BBC! A te "védelmed" alatt!
ómió
@Galway:Helyesírásilag soha nem hibázó "bolsi szeplőtelenhez" van "szerencsém"? Ha meg "oda kéne menni" - ahogy Maki efftársatok esdekelt hozzátok érte - akkor, miért vagy még mindig itt? Csak nem "pocsék ember" lettél? Innét vagy "bátor" helyesírást "oktatni"!?
Galway
@Maccska: 56-ban nem kaptunk akkora támogatást, mint ami egy kitörni készülő 3. világháborúhoz elég lett volna.
Szívesen idézem Einsteint, aki szerint nem tudni, milyen fegyverekkel vívja meg az emberiség a 3. világháborút, de a negyediket botokkal és kövekkel fogja!
Maccska
@Galway: mi is adunk akkora támogatást az ukránoknak,mint amit mi kaptunk Ausztriától 56 ban.A többihez meg senkinek semmi köze.
Eladott Ország
@Maccska: '56-ban befogadták a magyarokat a világ minden táján. A nyugat akkor sem akart világháborút és most sem! "Bólogat Moszva s nagyot gratulál . Jól fekszik Viktor a cár apunál. Háború nincs és a gáz nem apad. Brüszel és NATO húzd le magad. Április 4-től újra fidesz lesz. Agymos a tv birka a nép. Hej pedagógus most mihez kezdesz? Mire tanítsad az ő gyerekét. Nincs harag bár nem lesz EU pénz sem. Mit fog a Lörinc lopni sunyin? Holdról is látszik modja ez szerényen. Felszabadulva törpe Putyin."
www.facebook.com/watch/?v=962705117715729&extid=CL-UNK-UNK-UNK-AN_GK0T-GK1C&ref=sharing
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277793894_4985535421538840_6824604185256431737_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=x0Hwx_UFmpsAX_F1KHn&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9FFzSbGP_x3Xrbo7MaBD85tz1OLNXpgyeyqkSPu6lzXg&oe=627884CA
kereső
@Maccska: Nem ez a lényeg! Az a lényeg, hogy orbán és kormánya nyiltan egy területszerző ,rabló , lator államot támogat- amely egy másik önálló, független és nálánál jóval kisebb államot támadott meg. Teszi mindezt az eu-s alapérrtékekkel szembe menve, NATO tagállamként. Teszi mindezt a kisebb szövetségeseinkkel szemben (V4)- és nem tudni, hogy ezt milyen megfontolásból teszi orbán. Ezzel a "kiállással" pedig durván veszélyezteti az Eu egységes kiállását az agresszorral szemben- és ezzel rombolja Magyarország reputációját a többi tagállam előtt. Teszi mindezt úgy, hogy közben 1956 kizárólagos örökösének vallja magát. Teszi mindezt úgy, hogy az első magyar kormány volt, amely emléket állitott a gulágokra, malenkij robotra erhucoltaknak. Ezzel a kiállással szembe köpve egykori önmagát, és bennünket is.
kereső
@Maccska: És ezek nem anyagi támogatási kérdések, hanem alapvető erkölcsi, elvi kérdések- amelyben orbán és kormánya elbukott.
Maccska
@kereső: mivel is támogatjuk az oroszokat?
Én úgy tudom hogy a magyar kormány elítélte az agressziót és minden eddigi szankciót megszavazott.
RonaGyuri
és erre a majomra büszke a sok korlátolt barom! =))
Nessy
Drága szócséplőnk nem adhat mást, csak mi lényege! Összetévesztette a BBC stúdióját az M1 stúdiójával, a riportert a honi mikrofon állvánnyal! Még nem vette észre, hogy ez az állandó "magyar emberek érdekeinek a képviselete, védelme" c. monológ milyen álságos.?
justhpeter
A kolostormalac mellett Kovács a vaddisznó. A világban a vaddisznókra vadásznak, nélunk a természet által is kivetett vaddisznók állami hivatalokban üddögélnek és hulyeségeket beszlnek.
kereső
@Maccska: Nem jól tudod. A magyar kormány nem itélt el eddig semmit. orbán /és magyar hangja druzsba peti mondta, hogy "elitéljük a háborút"- ami egy általános megfogalmazás, és ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. De az agresszót, putyint nem itélte el . Megkérdőjelezte orbán az oroszok által elkövetett háborús bűncselekmények megtörténtét.
Igaz, hogy megszavazta a szankciókat- de Magyarországon mit valósitott meg belőle? Semmit- működik az IIb, szijjártó most jelentette be , hogy újabb fázisába lépett Paks2 a roszatommal(Roszatom jó atom), a Magyarországon élő orosz oligarchák vigan élik világukat, sőt legutóbb még közbeszerzés nélkül is kaptak közpénzt...folytassam? Minek. Ti nem láttok a szürkehályogtól immár 30 éve.
Maccska
@kereső: szerintem ti nem láttok.
Illetve látjatok a kétharmadokat sorban.
A magyar többség arra szavaz aki védi a magyar érdekeket.
De ti csak agyaljatok rajta hogy mit basztatok el.
Hajrá Magyarország hajrá magyarok!
kereső
@Maccska: Ott a válasz a mai szijjártó nyilatkozatban. Túltolták!!!
Maccska
@kereső: Magyarország minden olyan szankciót támogat, amelyet az EU megszavaz, noha komoly véleménykülönbségek vannak. Mindenesetre az Orbán-kormány semmit nem fog megvétózni, elítélik Oroszország katonai beavatkozását. Ugyanakkor a szankcióknál óvatosnak kell lenni – figyelmeztetett Gulyás Gergely,

mondván, nem szabad olyan intézkedést hozni, ami nekünk jobban fáj, mint a szankcionáltaknak.
Március 3.
kereső
@Maccska: Most hangzott el!!, az elitélés. Irtam már, megszavazta a szankciókat, csak éppen itthon nem lépett. Tudod:
"ne azt figyeljék, amit mondok, csak azt figyeljék, amit csinálok". Nos én azt figyelem , amit csinál- ti meg csak azt, amit mond.
Cucika
Sosem a magyar érdekeket védik azzal csak takaróznak. A saját érdekeiket védnék, de nem mernek Putyin mellett nyíltan kiállni.
terlasz
@KisTehen: Tényleg jól beszél, fejlett a beszédközpontja.
NKF
A britek menjenek a francba! Esőnek léptek ki az EU-ból !
Kovács jól beszélt.
FLETÓ
SACK - ÚR ezt beszopta! Nem kicsit nagyon!
Toller Béla
Ugye ? Ha csak egy légtérbe vagytok ezekkel, ha csak ők beszélnek, ha csak nem rúgtok beléjük mindjárt a legelején ...akkor szarosak lesztek tőlük ! Ki ez a kovács, azt állítja, hogy történész, de úgy beszél, mint egy tgabyasi ganéhányó ...ki ez ? Ki jogosította fel, hogy egy országot merjen képviselni ezzel az erkölcsi csőddel a hátán ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Meghalt Bodó Andrea olimpiai bajnok tornász
Sport - 2022. September 29., 15:41
Meghalt Bodó Andrea olimpiai bajnok tornász
Meghalt Coolio
Szórakozás - 2022. September 29., 08:34
Meghalt Coolio
Gyilkosokat fogtak a Lurdy Házban
Itthon - 2022. September 28., 21:55
Gyilkosokat fogtak a Lurdy Házban