Az alaptörvényben is benne van, hogy Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. Ezzel szemben ismeretlen szempontok mentén, ismeretlen szervezeti egység dönt arról, mely médiumok vehetnek részt a Kormányinfón, így azt sem lehet tudni, hogy az egyik legnagyobb példányszámban értékesített hetilap, a Magyar Hang miért nem mehet az eseményre – írja a 24.hu.
A Kormányinfó sajtótájékoztatója a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. május 26-án. Láthatóan lennének még szabad helyek. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az országgyűlési választás után sem kap meghívót a Kormányinfóra a Magyar Hang. Az egyik legnagyobb eladott példányszámmal büszkélkedő közéleti hetilap munkatársait a lap 2018-as megalakulása óta nem hívják meg a kormány döntéseit taglaló sajtótájékoztatókra. Az egykori, Simicska Lajos által a harmadik kétharmad után megszüntetett Magyar Nemzet munkatársaival létrejött újság nyomtatását Magyarországon egyetlen nyomda sem vállalta el, ezért azt a kezdetektől a szomszédos Szlovákiában, Pozsonyban készítik.
Érdemi választ még nem kapott a Magyar Hang arra, hogy miért nem vehetünk részt a Kormányinfón
– árulta el György Zsombor főszerkesztő a 24.hu-nak. A Magyar Hang munkatársai rendszeresen kérdezik az épület előtt a helyszínre érkező Gulyás Gergely kancelláriaminiszertől, hogy miért nem mehetnek be, a Kormányinfón pedig más lapok újságírói érdeklődtek erről már többször is, de értelmezhető érv még nem érkezett.
Az eddig már elhangzott parádés kifogásokat a 24.hu cikkében olvashatják.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
168.hu/itthon/orban-viktor-mi-soha-nem-vetemednenk-arra-hogy-elhallgattassuk-azokat-akik-nem-ertenek-egyet-velunk-160775
De te nem ezt írtad!
"gyurcsányék meg a hírtv-t zárták ki a parlamentből" - nem történt ilyen!
Ja, meg az: autokratikus diszkrimináció, aminek egyenes és logikus következménye a csak-indíttatás rendszerszintű alkalmazása.
A csak helyett azt is mondhatnák, hogy azért, mert úri kedvük úgy tartja. Bár lényegileg ugyanazzal a jelentéssel bírna, de, belátom, ez már hosszú, időigényes indoklásnak tűnne, és az idő, bizony , pénz, a pénz pedig bizonyos tudatszinten maga az isten.
Egy(!) ún. riportert nem engedtek be, mert "súlyosan elfogult volt a HírTV hajnali tudósítása, amelyben a riporter a sérüléseket, óriási kárt okozó randalírozók mellett állt ki. "Mikor azt veti a tudósító a rendőrök szemére, hogy már nem velünk vannak, mikor ujjongva köszönti, hogy a tüntetők bevették a köztévé épületét, azaz a tömeg a rendőröket súlyosan bántalmazva, a tévé épületét feldúlva beront a közszolgálati intézménybe és rombol, olyan súlyos etikátlanságot követ el, melyet nem hagyhatunk szó nélkül" - fogalmazta meg véleményét az SZDSZ.".
"Kedden nem engedték be a Parlamentbe a HírTV riporterét" - EGY riportert! Császár Attilát. Azt a taknyot, aki előző éjszaka az MTV-székház ostromáról tudósított, akivel kapcsolatban még Sólyom is így nyilatkozott: "Felháborodással tiltakozom az ellen, hogy a Magyar Televízió épülete előtt történt erőszakos bűncselekményeket az 1956-os forradalommal párhuzamba állítsák."
"Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a Hír Tv közvetítői tevékenysége, az a mód, ahogy a Magyar Televízió elleni garázda akció elkövetői iránt együttérzést igyekeztek ébreszteni, a nyilvánosság normáival összeegyeztethetelen. – „A MÚOSZ elnökeként nem csak a fizikai erőszak, hanem a verbális támadás elkövetőit is elítélem, így különösen azokat, akik a szakmai és emberi szolidaritás teljes hiányával tüntető mozgalmár újságíróként viselkedtek.”"
"Az Országos Rádió és Televízió Testület a 2006. szeptember 18-án éjszaka a Magyar Televízió székháza előtti események médiabeli megjelenítésével kapcsolatban hatósági ellenőrzést rendelt el - írja közleményében a médiahatóség. A Testület határozott álláspontja szerint semmiképpen nem engedhető meg az olyan műsorszolgáltatói magatartás, amely a bűncselekményeket támogatja, az azokkal való azonosulás látszatát kelti."
Részletek Császár Attila, a Hír TV riporterének tudósításából:
"Ez már nem tüntetés, ez forradalom! A fiatalok... istenem (köhögve).. a fiatalok változást akarnak."
"Egy tüntető kolléga megerősítette, hogy a rendőrök provokálták az összecsapást!"
"A tömegnek csalódnia kellett, a rendőrség nem állt át az oldalára."
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278501316_520370233043269_3557895643521999947_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=u3N7PR_vzzgAX-gBz_K&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8O1LWXAsumd637PlrbHsIZhdbqjpCIY3FsrIMdAxC0DQ&oe=629F7B17
"Nem az a baj, hogy jön a választás, hanem a végén valamelyik megnyeri."
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274294219_486022996477993_910381657136056477_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=aQHOvYmzf4EAX9Y4mgd&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT99pN9jpncM-WsxI7rSEyDUEnx0D8fuwdgMRcNxMuZCsA&oe=629F9EB0
fideszék elvették a maradék eszed!
Sőt orbánnak sem azt mondták egy nyakas kíséretében hogy megjött a dikotátor,hanem megjött a demokrátor.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278691598_1326451274501443_6700584708966034559_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=mo6mVPWJfkcAX9MmFf7&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9uFOhj6k0cSGFfxKXlcodPwxjLHpxW9NFu9ScbtIqQ5Q&oe=629F2E6C
Ugyanazt a kommunista köztévét nézhetjük most is mint 1990 előtt. Csak ez nem MSZMP, hanem fidesz állampárt propaganda. Ez tényleg így van, sőt, a réginél sokkal rosszabb, mert olyan törvényeket hoztak, amelyek ellen nem is lehet tiltakozni! Ezek már nem párt, hanem bűnszövetkezet!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278986175_1329837067496197_4584569129206248016_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Ek-KQ0wpZcwAX9ImhQF&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-7a0PsMe_UcEaxsYQhNYf6UV8zlRdeXMZPEVmErqaASg&oe=629EF097
...már eléggé idős vagyok ahhoz, hogy megértsem a dolgok szükségszerűségét és ne a mások véleménye legyen a sajátom. Nekem csak az a hír ahol a tényeket közlik melléfogalmazás nélkül...mert az hogy nem engedik be a stb...annak többmillió oka lehet... de "nektek" elég annyi hogy valaki elsirja hogy oda a sajtószabadság...
.Ma is van Szabadeuróparádió és ma is ugyanazt szajkózza mint régen. Valamikor én is hajlandó voltam hinni benne de ma tudom hogy csak átvertek és hazugságokkal traktáltak, egyszóval hülyének néztek mert a bezártságban azok is voltunk...és többesszám...fogalmam sincs, hogy kivel képzelsz egy társaságban de nekem mint azt már rengetegszer leírtam van saját véleményem és soha nem osztom senkiét...mégha ugyanaz akkor sem , legfentebb nem írok véleményt mert egymást igazolni gyerekes dolognak tartom.
...tehát ha lehetőséged van csak egyesszám velem beszélj...
Új hozzászólás