Körbeküldték a nagy visszhangot kiváltó értekezését. 

Bajba kerülhet Orbán az EU-nál, Dobrev Kláráék kiterítették a fajelméleti kártyáitDobrev Klára/Facebook

A Demokratikus Koalíció elküldte minden európai parlamenti képviselőnek Orbán Viktor tusványosi beszédéből a „kevert fajokról” szóló mondatokat. Ezeket ugyanis korábban nem olvashatták – írja a hang.hu.

Ujhelyi István közölte vasárnap délután, hogy Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának vezetőjeként körlevelet küldött az Európai Parlament összes képviselőjének és asszisztensének, benne egy linkkel, amely a kormányfő tusványosi beszédének írásos összefoglalójára mutatott. Ebben azonban az ember hiába kereste a jogos és valós felháborodást kiváltó mondatokat például a „kevert fajú” európaiakról és a „nem kevert fajú” magyarokról. Ezeket ugyanis kihagyták belőle.

Ezután Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője az összes brüsszeli politikusnak elküldte az ominózus részt, „amit Orbánék nem mertek” – erről maga Dobrev számolt be a Facebook-oldalán.

Forrás: hang.hu

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Maccska: @KisTehen: talán hazudtak,vagy valótlant állítottak?
nektek sosem jön meg az eszetek?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@Maccska: @KisTehen: talán hazudtak,vagy valótlant állítottak?
nektek sosem jön meg az eszetek?
csak úgy....
@KisTehen: hányszor meséljem el neked a nemszavazós történetem?
változtass nevet,hozzád a kis birka jobban passzol..
Jozefina
Nagyon helyes a DK hozzáállása. Egy beszédből nem csak a kedvesnek tűnő részleteket kell információként propagálni, hanem a leg butább elméletét is ismernie kell minden józanul gondolkodó embernek!!! Orbán nem csak kígyó az EU testén, hanem egy bárányban bújt farkas is.!!!??
Gazella
@KisTehen: ne muuuuuuuuzzzz annyira, könnyen meglehet, hogy leváltják a kurványodat nagy politikai nyomásra az EU , persze vagyonelkobozással.
kulabombaafityiszre
@Maccska: @KisTehen: Na viktátor faszát szopkodó fridernyákok,mondta orbán a fajelméletről szóló részt?
Mondta.
Kováts nemvagyokbuzi elvtárstok sunyin kihagyta az angol nyelvű fordításból?
Kihagyta.
Így most,hogy visszakerült hiteles lett a cigány vajdátok fajelméletről szóló viziója?
Hiteles.
Akkor pofa súlyba fidernyákok,csak helyére kerültek a dolgok..
Gazella
@KisTehen: másik ha az ellenzéki EU képviselők nem mondják az EU akkpr is megtudja mivel olvasnak román hivatalos oldalakat...ugye erdély még mindig román terület.
Málna
@kulabombaafityiszre: Nem hagyták ki az angol nyelvű fordításból.
Nessy
Ha Orbán valaha megtanulta biológia leckéket, nem sokat értett meg belőlük! De ahogy itt olvasom, a hívei sem igazán jeleskedtek!
Aki Én
@Maccska: @KisTehen: Szaladgálnak árulkodni, meg pénzcsapot elzáratni, mint orbán ellenzékben? Vagy az a rész nincs meg?
kulabombaafityiszre
@Málna: vasárnap délután, hogy Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának vezetőjeként körlevelet küldött az Európai Parlament összes képviselőjének és asszisztensének, benne egy linkkel, amely a kormányfő tusványosi beszédének írásos összefoglalójára mutatott. Ebben azonban az ember hiába kereste a jogos és valós felháborodást kiváltó mondatokat például a „kevert fajú” európaiakról és a „nem kevert fajú” magyarokról. Ezeket ugyanis kihagyták belőle.
Nessy
@Aki Én: Az rég volt! Ilyen hosszú időre már nem tudnak visszaemlékezni! Igaz, hazánk nagyjai manapsák három napra is nehezen, vagy másképp emlékeznek, mint történ, vagy amit mondtak, ígértek!!
Néro2
Fajelmélet. Jahhh .Ennek csak a tolvaj fajtája van.
Gyurka80
@Nessy: Csak Orbán szavait forgatták ki a libsik, akik olyanok mint az óvódások, állandóan árulkodnak a gazdáiknál. Nekünk a libbantakból is csak az alja jutott!
Aki Én
@kulabombaafityiszre: @Málna: Igaz, csak második nekifutásra, nemzetközi visszhangra tették bele mostanra.
kulabombaafityiszre
@Gyurka80: ma, 13:40
Nálunk meg a fő fidernyák aki a fajelméletről papol egy kevert faju roma akit te is éltetsz.
Szóval mégis a fidernyák birka szavazó a leghülyéb kevertfajú
kulabombaafityiszre
@Aki Én: ma, 13:45
Így szokták ezek a "fajtiszták",először megpróbálnak ködösíteni,hátha nem veszik észre a kis ehcte nácizmusukat.
Málna
@kulabombaafityiszre: Mert mint írod, az csak egy összefoglaló volt. A teljes szövegben már ez is benne van.
kereső
@KisTehen: Orbán viktor egy eu-s tagország miniszterelnöke, második közjogi méltósága., nem gipsz jakab, és nem a sarki fúszeres. Egy demokratikus ország miniszterelnöke, ha hitleri fajelméleti fejtegetésekbe kezd- immár nem először, - csak mostmár nyiltan, az nem szólásszabadság, hanem egy nagyon is rossz emlékú uszitás.
kereső
Nem mellesleg a fideSS verzióból, amit elküldtek az EP képviselőknek és az asszitenciájuknak, érdekes módon a német "gázcsökkentés"-i megoldás is kimaradt. Ami szintén elhangzott " viccként aposztrofálva" orbán szájából.
kereső
@KisTehen: @KisTehen: Jó lenne már, ha megtanulnál magyarul, és ne csak bőgnéd a magyart marha,Miért nem irod le a teljes mondatot- persze, ez a stilus a narancsos moszkovitáknál- ki kell ragadni egy szót a mondat környezetből, és másuk mondatba helyezve magyarázni.
kereső
@KisTehen: Mit tett "Klárink"??? Elküldte ami elhangzott- és nem tett hozzá egy vesszőt sem. Akkor most miről akarsz ismét hazudni marha?
Aki Én
@KisTehen: A gazdád 2006-ban azt követelte ellenzékben az ep-ben, hogy az eu állítsa le a Magyarországnak szánt uniós pénzek kifizetését.
Ez a rész nincs már meg?
kereső
@Aki Én: Rég volt, ezek csak arra emlékeznek, amire akarnak.
kereső
@KisTehen: @KisTehen: 14:09 Hol irtam ilyet? Te vagy a bolsizós fajtárs is? Az ő szavajárása, a "rám hazudni/ráhazudni". Mi, van sokba került a nyaralás? Vagy kiképzésen voltál, vagy egyszerűen csak most egy macska voltál álmodban?
jesz
minden megengedett, csak az a lényeg, hogy az országnak kárt okozzon valamelyik...mert az a borsónyi agyával egyiknek sem tűnik fel, hogy a kőgazdag, dollármilliárdos Orbánnak(és családjának) nem tudnak sem kárt, sem fájdalmat okozni...de a magyar épnek annál inkább...velünk jól kibasznak a hazaárulók...kinek nem inge, az ne vegye magára.
Giovanni Alba
www.origo.hu/itthon/20030613fidesz.html
"Áder János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón ismertette a párt álláspontját a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) határozata miatt kirobbant ügyről."
"Áder szerint a kormány kísérletet tesz több független intézményi vezető elmozdítására. Ennek kapcsán többek között a legfőbb ügyész és a Magyar Nemzeti Bank elnöke elleni kormányzati támadásokat említette. A frakcióvezető közölte azt is, ma Magyarországon törvénytelen eszközökkel folynak büntetőeljárások, ráadásul a kormány tisztogatásokat hajt végre a közitsztviselői karban is."
Milyen érdekes, a fideszka azt sérelmezte akkor, amit később maradéktalanul megtett.
csak úgy....
@KisTehen: meleg vagy te tehen, marhára meleg és buta is a tetejiben...
ómió
Újabb "fajelméletet" hazudnak az efftársak!? És naná, hogy a "Zorbánra"!? Aszta!
tomsawyer - régről
Nem fog bajba kerülni (vagy új/más bajba mint eddig), azért, mert a jogi és a biológiában használt fajfogalom eltér egymástól.
Orbán - jogász lévén - a jogi fajfogalmat használja. Többek között a teljes Btk-t át kéne írni, ha a biológiai fajfogalmat akarnánk használni jogászként, így pl. az apartheid, a népirtás, a közöség tagja elleni erőszak, közösség elleni uszítás tényállását is.
A Helsinki Bizottság egyik elemzése (random ráböktem), "A „faj” és a „nemzetiség”, mint üldözési okok értelmezése és összehasonlítása" címmel a "faj" fogalmának meghatározását is tartalmazza, amely úgy fogalmaz, hogy: "A „faj” (...) Értelmezése a nemzetközi joggyakorlatban azonban némiképp eltér a „faj” szó magyar nyelvben betöltött szerepétől, jóval szélesebb annál.
Az EU Kvalifikációs Irányelve szerint, (...) a faj fogalma magában foglalja különösen a bőrszín, származás, illetve meghatározott etnikai csoporthoz való tartozás szempontjait;"

Majd így folytatja: "Az UNHCR Kézikönyv szerint:
68. Ebben az összefüggésben a fajt a legszélesebb értelemben kell érteni, ideértve mindazon etnikai csoportokat, amelyeket a közvélemény ilyenként tart számon. Gyakran ez magában foglalja a közös leszármazás szerinti sajátos társadalmi csoportot, mint a nagyobb populáción belüli kisebbséget. Világszerte a faji okokból történő diszkriminációnak tekintik az emberi jogok legszembetűnőbb megsértésének. A faji diszkrimináció ezért fontos elem az üldözés fennállásának meghatározásában. "

A hivatkozott kvalifikációs irányelvet 2011-ben felülvizsgálták, de az új irányelv (Az Európai Parlament és a Tanács 2011/95/EU irányelve (2011. december 13.) is a "faj" fenti jogi definícióját alkalmazza. Ami a rassz biológiai definíciójára hasonlít. A jogi nyelv ezt használja, nem csak itthon, de nemzetközileg is, így mint látható fentebb, az EU-ban is (nem csak ebben az irányelvben).
tomsawyer - régről
A tartalmi részről - szeretne-e valaki keveredni más rasszal (jogilag fajjal) - lehet vitázni arról, hogy a mondanivalóval egyetért-e valaki, de pusztán a szóhasználatnak, a fogalomhasználatnak nincs köze semmilyen náci fajelmélethez (magyarul nem azért használja a "faj" szót ebben az esetben, mert alacsonyabb rendűnek tételez bizonyos embercsoportokat vagy rasszokat mint a magyar vagy európai (europid vagy kaukázusi nagyrasszba tartozó embereket). Véleményem szerint egyébként - ami tudom, hogy a kutyát nem érdekli, de mért ne írjam le - maga a beszéd semmilyen új elemet nem tartalmazott, ezt a "faji keveredéssel kapcsolatos" álláspontját minimum 2015 óta hangoztatja a teljes kormány, nemzetközi szinten is, az EU-s fórumokon is, így ha az EU-ban ez bármilyen meglepetést okozna, az eljátszott meglepetés lenne, (a vidékiek ezt póriasan álszentségnek mondják).
Baker
@Maccska: milyen feljelentésről kvartyogsz?! Dajcs Tompika küldte szét a vezéred büszke beszédét! Talán van olyan része, amiről úgy gondolják, hogy sokkaljobbanmagyarék körében és a hazai irredenták között népszerű, de nyugaton szégyellni való?
Költői a kérdés, nem kell válaszolnod!
Pálinkás Pál
@jesz: orbán golyóálló?...mert még a kevlármellénye sem, csak megfelelő golyó kell a tárba...
Gyurka80
@kulabombaafityiszre: Hülye aki azt gondja, hogy a cigányok 1980 táján és előtte egyetemet végeztek
T-Boly
@Maccska: Hazudott te ostoba talpnyaló ?
T-Boly
@KisTehen: baszdanyád,azt elfelejtetted ki rohangált Brüsszelbe árulkodni,a Gyurcsány kormány idején ???
T-Boly
@csak úgy...: A főút melletti faiskolában !
vacsi
Gyurcsánynét csak a saját érdeke vezérli - hogy a népnek mennyit árt, az nem!
csak úgy....
csacsi @vacsi: ,de inkább buta szamár! :)
amortizáltok
@csak úgy...: ami nincs az nem tud megérkezni
Gyurka80
@Aki Én: Az a szaladgálás NEM úgy volt ám, nézz utána!
magyar1
Nagyon téved Orbán, igaz, hogy arab és néger keveredés elenyésző, de a zsidó és cigány keveredés bizony igen nagy számú.
Rockxy
jáj, hát eddig a zeu kedvence vót a zorbán, de most má cseszheti a majmot ő is.
Gyurka80
@csak úgy...: Semmi közöd hozzá.Akkor még nem voltak büfészakok ahova a cigánygyerekek most járnak kvóta alapján.
Gyurka80
@csak úgy...: Kivételek mindig akadnak.
Aki Én
@Gyurka80: ...oszd meg velünk, hogy volt?
Yoda69
Jol tettek. Hagy lassak az unioban hogy orban egy mocsok naci.
nejlontacskó
@Maccska: mondta Orbán, vagy nem mondta?
Talán végre vállalnia kellene önmagát, nem?
Ja, hogy ahhoz gerinc is kellene?
Basszus, szerencsétlen flótás, pont abból szenved hiányt!!!
nejlontacskó
@ómió: most akkó, orrbán efftárs?
Csak kibújik a szeg a zsákból...
nejlontacskó
@vacsi: Gyurcsánynét csak a saját érdeke vezérli - hogy a népnek mennyit árt, az nem!
Sajnos, ez orbánról is, elmondható!
nejlontacskó
@Gyurka80: 2006 októberében az akkor még ellenzékben lévő Orbán Viktor az Európai Parlament néppárti frakciójában azt szorgalmazta, az EU állítsa le a Magyarországnak szánt uniós pénzek kifizetését a „hazug és csaló” kormány miatt. Orbán követelésének nem lehetett volna valós következménye, mivel az EP-n keresztül nem lehet az EU költségvetését befolyásolni, de ha mégis lett volna, az több ezer milliárd forint veszteséget jelentett volna az országnak.

Orbán az EU-s segítségnyújtás megtagadását követelte a Néppárt tanácskozásán, mivel szerinte Magyarország EU-taggá válása óta az Uniót is érinti az, hogy a kommunizmus „saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat.”
Gyurka80
@nejlontacskó: " „hazug és csaló” kormány miatt" Miért nem volt az? Be is vallotta a böszme! Az autópályák építésével stb. pedig el is lopták a pénzt! Kár volt nekik adni eu-s támogatást mert ők igazán ellopták pl. a 40 cm-es kilátóval. Vedd le a vörös szemüvegedet.
nejlontacskó
@Gyurka80: De, az volt!
Viszont, most is, ez a helyzet!
Vedd le a narancsos szemüvegedet.
terlasz
Jól elcsámcsogunk O. idióta megjegyzésein. Ez volt a cél, mert így tudja elterelni a figyelmünket arról szaráradatról, amit a nyakunkba zúdított a választások után...
evacica
@nejlontacskó: Ki az a Gyurcsányné? Tudomások szerint az Gyurcsány édesanyja aki sajnos már nincs közöttünk! Ha meg Dr Dobrev Kláráról akarsz böfögni, hát tedd de te a cipője nyomába se léphetsz!
Nyírfa
A fidesz az emberiség selejtje. Nincsenek egyedül, de többségben sem.
Hogy ki miként reagál rájuk, az egyben önarckép, hitvallás, saját magunkról kiállított bizonyítvány, amit már nem lehet félremagyarázni.
Nyírfa
@evacica: 07.07

Vacsinak válaszolva, őt idézte.
evacica
@Gyurka80: Csúsztatsz! De szeretett főnököd Orbán aki valóban hazudott hogy megtartsa hatalmát, rezsicsökkentés, KATA magas infláció rossz Forint és még ki tudja mi jön még, ja és a hitelesek kamat növekedése na ez lesz a 2.devizahiteles csőd! Ki is hazudik?! Orbán mert a hatalma érdekében feláldozza az országot ilyen ember Orbán!
kulabombaafityiszre
@Gyurka80: tegnap, 16:48
Ők nem végeztek egyetemet,te meg a viktormihályt feltétel nélkül imádó bolond vagy.
Ilyen az élet.
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 07:47
Szóval semmi jelentősége.Akkor remélem ennek a semmi jelentősége mondat után az elsők között deportálnak.
ómió
@nejlontacskó: Má', ha úgy érted, hogy a "szeg" a te elmebajod, "akkó" az tényleg kibújt!
Aki Én
@Gyurka IQ 80: ...nem okoztál csalódás, agyatlan :)
T-Boly
@Maccska: Anyádról beszélsz amikor kurvát emlegetsz?
Nem gondoltam,hogy a nagys' asszony is !
T-Boly
@ómió: ...baszdanyád ne vinnyogj tetű bolsi !
Gyurka80
@evacica: Böszmeferi meg hagyta devizahiteleseket, pedig svájci bankok figyelmeztették!
Gyurka80
@kulabombaafityiszre: Értelmezési problémád van.
nejlontacskó
@evacica: hogy ki az a Gyurcsányné?
Ha erről szeretne bővebb felvilágosítást kérni, forduljon bizalommal az itt tobzódó illiberális Fidesz hordához, köztük @vacsi nertárshoz. Az ő hozzászólását másoltam be, s arra válaszoltam.
ómió
@T-Boly: Mindig így csitítod magadat tükör előtt, bolsiék latrinabúvára!? És sosem sikerül? Még a bárcás kurva anyád kedvéért se!?
T-Boly
@ómió: Eddig nem mondtad,hogy bárcája is van anyádnak ! Biztosan jól keres a vén qrva.
Nektek nem lesz gond a gázszámla.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.