Szokatlan időpontra, kedd délután 1 órára hirdettek kormányinfót.

Gulyás a váratlan kormányinfón bejelentést tett a rezsiátalakításról – További módosításokat eszközöltekMTI/Kovács Tamás

Az eseményen részt vesz Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. 

Gulyás beszélt részben arról, hogy a magyar kormány megküldte az Európai Bizottságnak szánt válaszát. Ez egyébként azt hivatott biztosítani, hogy a magyar állam megkaphassa az EU-s pénzeket. A miniszter elmondta, hogy az elmúlt hetekben intenzíven tárgyaltak a Bizottsággal, de végül egyetértésre jutottak. Ennek megfelelően egy „minél eddiginél szigorúbb és átláthatóbb rendszert hozunk létre az uniós pénzek felhasználására és elköltésére”.

Emellett elmondta, hogy a keddi kormányülésen az energiahelyzetről volt szó.

A miniszter mindenkit megnyugtatott, hogy a magyar energiaellátás biztosított és hogy a jelenlegi igényeket ki tudják elégíteni. De hozzátette, hogy folyamatosan tárgyalnak további beszerzésekről.

Szót ejtett a rezsicsökkentés elvágásáról is.

A politikus szerint az áremelkedés nem adott nekik más lehetőséget, mint hogy módosítsanak az eddigi szabályozáson. Gulyás hozzátette, hogy eddig nem lehetett egyértelmű, hogy pontosan hogyan számolják majd ki a földgázzal kapcsolatos átlagfogyasztást. Ez elsősorban azért volt így, mert a különböző források különböző minőségű gázt adnak.

Most a kormány úgy döntött, hogy a fűtőértéket állapítja meg, mégpedig 63 ezer megajoule fölött. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók a leggyengébb fűtőértékkel bíró gázból is elfogyaszthatják a az 1729 köbmétert.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Maccska: A normális fűtőérték nem a készüléktől függ, hanem a szolgáltatástól. Mikor nagyobb pl. télen a fogyasztás, fut a piros láng a kékben, lassabban forr föl a teavíz, kisebb a konvektor őrlángja.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
de nagy kegy...a szar ,levegősből is annyi a limit, mint a jóból...
Pálinkás Pál
@Maccska: ha ha, talán nem kéne belenyomni központilag...
puszt
@Pálinkás Pál: Az szép lenne, ha levegős lenne...
Nessy
@Maccska: A normális fűtőérték nem a készüléktől függ, hanem a szolgáltatástól. Mikor nagyobb pl. télen a fogyasztás, fut a piros láng a kékben, lassabban forr föl a teavíz, kisebb a konvektor őrlángja.
szaboria1
Rákérdeztek Orbán tartózkodására elég furcsa volt az arc kifejezése de jövőhéttől már lesz Orbán.
Néro2
Már azt se tudjátok mihez kapjatok és hogyan. Esetleg a fejetekhez ?
700 milliárd meg telefonra. A kurva anyátok , baszdmeg.
Nem is tom' hányszor kéne benneteket felkötni de bárhányszor is kevés lenne.
balos
@Pálinkás Pál: Ne má!Láttad,hogy pumpálják a húsba a vizet!Nem véletlen,hogy a fagyasztott hús kiolvadva nem mosolyt csal az arcunkra!Szerintem gulyást azért tették a kisbírói posztra,mert röhögés nélkül képes "viccet" felolvasni!
balos
A rezsi csökkentést sikeresen megoldották!"Visszamenőlegesen" kifizetjük kamattal!Ez nem az utolsó lenyúlás,mert a faj agyarok jól lopnak és gyilkolnak!
CsipkeRózsa
Eddig is a fűtőérték alapján számláztak, az egységárat a megajoule szerint állapították meg.
namihami
@CsipkeRózsa: És már akkor is csaltak vele.
Nekem (és gondolom másoknak sincs) egy olyan laborom a garázsban, amivel ellenőrizhetem azt az értéket, amit nekem (nekünk) felszámolnak. Azt írhatnak, amit akarnak. Olyan, mint a többi fideszes kontroll. A Főnök a Karmelitából már nem is kell, hogy leszóljon. A jól idomítottak már tudják a dolgukat. (friss adat: a meteorológiát is most állították be a sorba)
Jozefina
Tök mindegy mivel, meg hogyan számláznak, csak hülyítik a jobbágyokat, azok meg be is veszik a maszlagot!!!??
Eladott Ország
Bejelentik, hogy elmarad az iskolakezdés. Se tanár, se fűtés. Brüsszel nem engedi. Sőt, iskolaőrök sincsenek. Minek ide iskola? A nép már sík hülye. Bezár a bazár? Az ajtók meg legyenek zárva. Elvette Brüsszel a fát meg a tanárokat! A kormányt is Brüsszelből távoktatják. Lehetne az az első kérdés, hogy miért kell a ruszkik f@szát szopkodni? Beolvasztják az OMSZ-t Rogán minisztériumába? Megvásárolja az idokep.hu-t Jászai Gellért? Megannyi izgalmas kérdés. Azt is kérdezzétek már meg, hogy háborús veszélyhelyzet kellős közepén hogyan tűnhet el egy hónapra az egész kormány? Akkor lehet, hogy megtudjuk, hogy Petike miért volt Moszkvában? Gyanítom, hogy a másik barom dumája a "nem számít, hogy mennyi az ára, az a lényeg, hogy legyen gáz" is ezt készíti elő. Vagyis kapunk gázt eleget, de a középületeken le kell cserélni a zászlókat fehér-kék-pirosra, a táblákat pedig cirill betűsre, ugyanis a kormány az országot adta oda a gázért cserébe. Münchhausen báróné és Háry János közös félórája következik. Bejelentik, hogy kértük a felvételünket az Oroszországi Föderációba. Bejelentik lemondásukat? Bejelentenek felmondásokat? Bejelentik hogy Mészáros megveszi Brüsszelt hitelből.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fwww.reaganlibrary.gov%2Fpublic%2Farchives%2Fphotographs%2Flarge%2Fc10382-15a.jpg&key=7eOXJEmEag60XLmrGr6mFQ&w=800&h=501
Nyugalom, a nemzet szisztematikus kifosztása zökkenőmentesen folytatódik. És mikor lép életbe a törvény. A háborús helyzet miatt békekölcsönt kell jegyezni. Páros napokon a páratlan házszámoknál lesz fűtés, páratlanokon a párosoknál. Nincs magasan a léc, a kormány meg nem limbotáncos. Most legalább megint megtudjuk miért jó nekünk és szar a nyugatnak.
uploads.disquscdn.com/images/165a354f7f9ebb456f1a80def21b003c306ca712498cbf63b6500d1901f34ed0.jpg?w=800&h=1271
Emmersson71
Átlátható, mi? Nem lehetne részecskék darabszámára lebontva?

youtu.be/G1PnPJBmTuU?t=103
Qqberci
@CsipkeRózsa: De ezt a marhagulyás honnan tudhatná?...
justhpeter
@Horizont: Nagyon úgy néz ki, mintha eddig is mi - a nép - lopkodtunk volna az uniós pénzekből és most kapnánk - a kormánytól - egy utolsó és végső figyelmeztetést.
jesz
emlékszünk arra a nagy Parlamenti balhéra, amikor Dajcs a gáz fűtőértékén lovagolt? Akkor kezdték megérteni a népek, hogy bizony egy köbméter lehet jobb is, gyengébb is... Azóta küzd a gázművek ezzel a megazsúl számítással..
lampa laz
Ezért a bejelentésért kár volf keddre tenni a kormányinfót. Most az érdekel, h mi lesz csütörtökön amiért előre hozták ezt a semmit.
Az lett volna váratlan ha bejelenti orbán távozását, vagy válását mert az asszony egyedül imádkozott 20-án. A trottyos nem volt vele.
Németh István
Tökéletesen igaz és helyes! A rezsicsökkentés sem járhat mindenkinek egyformán! Azok akik nem tartják kedvező az Állam által biztosított valójában igen kedvező lehetőségnek >> ne is kapják! ezt fel kell mérni és akár vissza is fizethetik amit eddig kedvezményként kaptak!
icegygenabro
@Németh István: Te fasz az adómból fizették a gázt az olajat! Te büdös gyökér...
division
@Horizont: Eddig Brüsszel miatt nem emelték a tanárok fizetését, most meg a Vodafone az oka...A meteorológus vezetőségét meg már eleve ki akarták eddig is rúgni, de most jött el végleg az ideje...Nem tudok már ezekre mit mondani. De igen: Aki továbbra is rájuk szavazna, az remélem megfagy a télen.
Németh István
Persze a kormány nagy jó segíteni akarása abban is megnyilvánul ám, hogy a gáz fűtő értékét módosítja! A rezsicsökkentésre érdemeseknél, a fűtőérték nagyobb lesz, hogy kevesebbet használjanak! A szemeteknél meg alig lesz fűtőérték! Ezt közbenső szabályzórendszerekkel biztosítják ez egy rendkívül egyszer szerkentyű - olcsó is és nagyon hatékony! na kaptok a pofátokra mocskos balliberális moslékok a havi 2-10 millcsis jövedelmetekhez!ha-ha-ha!
division
@Németh István: Engem nem fog érinteni a gáz ára, eleve vannak alternatíváim, plusz bőven keresek annyit, hogy fizessem úgy, hogy a családnak se legyen semmiféle hiányérzete. Ez pont nem az olyanoknak fog fájni, mint pl. én is vagyok, meg nem is a 2-10 milliót kereső "balliberális moslékoknak", mert mindannyian röhögve kifizetjük. Szerintem te nem fogod fel igazából, kiknek fog ez gondot jelenteni, azért próbálj rajta elgondolkozni (lehet, neked is fájni fog). Persze az is lehet, téged jól megfizet a Fidesz a sok sületlenségedért amiket itt leírsz, vagy te magad vagy Gulyás Gergely, vagy akár Bayer Zsolt:-))
division
@Horizont: Az igazi hívek inkább megfagynak télen, de akkor is éljen a Fidesz!
szaboria1
@Németh István: Na akkor ki is nyithatod a pénztárcádat mert a fűtő értékkel úgy játszadozhatnak ahogy akarnak. Ez már volt amikor a tengerszinthez mérték minden hónapban más érték volt a számlán.
Németh István
@sgl: csak a szabvány egy dolog, aztán lehet azt módosítani is az egy másik dolog >>mégpedig többféle képen!
Egyben kell bíznunk!! A kormány nyilván nem kívánja a maga sírját ásni, és különösen nem abban a szemét helyzetben nem amelyet a belső ellenség az Eu . nagyon szemét vezetésével együtt generál! Az is ide tartozik, hogy a szankciók érvényesítési folyamata megbukott, még akkor is ha ezt a nagyon hülye ursula és a bandája a moslék német -francia tengely nyomására nem kívánja felfogni! Az északi vezetékek nem megnyitása, illetve korlátozása a német öngyilkossággal egyenlő és ezt enyhítendő NEM lesz biztosítva számukra az egyéb nemzeti tartalékok igénybevétele! >> egyik nemzet sem fogja a polgárai elégedetlenségét kockáztatni a németekért! >>yÉS végezetül egyre inkább bizonyított az usa agresszió az ukrán -orosz háborúban! Ehhez csatlakoztak az Európai vezetés és az usa által félrevezetett nemzetek akik az ukránoknak fegyvereket s anyagi "segítséget" biztosítottak >>> Nyilvánvaló, hogy az usa felismerve, hogy lépre ment az ukrán szuverenitás ügyében; hát gyorsan az ukránok farkával kezdte verni a csalánt miként tette kezdetben közel-keleten is, majd mint "békefenntartó" bevonult és lerabolta az országokat!
EZT MEG KELL AKADÁLYOZNI és ha tetszik ha nem az usa-t felkel szólítani az ukrajnai vérengzés a háborús uszítás, a polgárok irtásának abbahagyására! Európai vezetést pedig az erkölcstelen az unió érdekeit és a nemzetállamokat, a közösséget sértő ukrán támogatások azonnali megszüntetésére! Az orosz -ukrán konfliktust a föderatív országközösség oldja meg >> mindenféle külső és SAJÁTOS ÉRDEKELTSÉGŰ beavatkozások nélkül!
Ez fogja megszüntetni az inflációs és ezen belül is az energia problémát!!!
Németh István
Aztán amit még kell látni! Az usa aljas politikájának egyértelmű bizonyítéka, hogy az Európai ezen belül is a kelet-európai blokkot mindenáron gyengíteni akaró szándéka! > ha az ukránokkal akkor, azok által hiszen az oroszokat gyengítik, anyagilag és egyre több a hadászati stratégia szivárog így is ki egyben ukrajna teljesen csődbe lődörög eladósodik az usa felé a "tartozásai" az eget verik, tehát az usa minden hogyan erősödik miközben a keleti blokk mindenhogyan az oroszok-ukránok, de EURÓPA is gyengítve vannak! De gyengítve lesznek azzal is ha az ukrán területen BÉKE lesz mert a hatalmas károkat senki nem fogja tudni helyrehozni mint az orosz birodalom! Európai segítség is fog kelleni, mert EURÓPA aljas módon vett részt az ukrán -orosz ellentétek fokozásban > és ahhoz, hogy helyre álljon a különböző piaci érdekeltségek működése bizony Európai uniónak is a zsebébe kell nyúlnia!
Az usa fegyvereket, az adományait a zsarolásokkal eltulajdonítani akart - gyarmatosító - tevékenységét bukta fogja jellemezni >> ezt ők is tudják és ezért is finanszíroztatják (a világ megvezetésével) az ukránok öngyilkos tevékenységét!
ÉS!! mindebbe a barom Európa-uniós vezetés partner a barom segg ursula és bandája által!
EZEK a napnál világosabb tények! ezzel és ilyen elemzésekkel kellene foglalkozni és nem egymást anyázni, mert nem 40 fillér a kifli - és egyre élhetetlenebb Budapest a kormány és a nemzet fővárosa, a szar > kari-geri-geci-faszi miatt!
ómió
Márpedig olyan intézkedés nincs, amibe az efftársak ne lennének képesek az ellenkezőjét belehazudni!
division
@szaboria1: Nem fogja megérteni, Pista barátunk egy Fidesz robot:-)
Németh István
Az a röhej, hogy tudják; hogy hazudnak, rágalmaznak, a magyar nemzet a polgárok érdekeivel szembe mennek, és fennem hangoztatják, hogy mindez a nép érdekében történik! Ez, hogy van náluk?
Azt még meg akarnám fejteni, hogy a gyurcsánynénak - a dobrevicse klárának - mi a jó abban, hogy az Eu.- ban a magyar nép ellen kampányol! Ugyan is, hatalomra nem jutnak ha megfeketednek akkor sem, a bizalmat ki-irtották a környezetükből is, hát még a nemzet polgáraiból, stb. arra játszanak, hogy az Eu. pénzeket ők fogják a "nemzet javára" a saját zsebükbe konvertálni? úgy hogy az Orbán kormány által visszavásárolt nemzeti kincseit, stratégiai vagyonát, pl. a gáztározókat, stb. ismét eladják!? Mit akar ez a büdös rohadt kurva!?Nagy ganaj volt az öreg apró, de ha tudta volna, hogy a piroska ilyen unokát szül neki, akkor lehajintotta volna a Felvonulás-téri tribünről!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.