10%-os pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat – írja közleményében a Belügyminisztérium, miután Pintér Sándorral nem sokra jutottak ma az egyeztetésen részt vevő pedagógusok.

Óriási béremelést ígér a pedagógusoknak a kormány, de ennek továbbra is van egy feltétele
Fotó: MTI/Illyés Tibor

"A korábbi közléseknek megfelelően, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat, addig 10%-os pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány a nemzeti költségvetés terhére a mostani szankciós válságban – ezt a kormány most rendeletben is rögzítette" – fogalmaz a minisztérium, majd ismét a belga fővárosra kennék az ügyet:

"a további tervezett béremelés tehát már Brüsszeltől és a Magyarországnak járó uniós források érkezésétől függ".

A kormány többször leszögezte, ahogy Magyarország megkapja a hazánknak járó uniós forrásokat,

"a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbéremelés következhet."

Ezért is fontos, hogy hamarosan megszülethetnek a hazánkat illető uniós forrásokról szóló megállapodások – írják.

Mint fogalmaznak, a kormány terve, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80%-át. Amennyiben megérkeznek az uniós források, a mostani bérhez képest 2023-ban a mostani 10%-os béremelés helyett 21%-os, 2024-ben 25%-os, 2025-ben pedig 29-30 %-os lehet a pedagógusbéremelés mértéke – írja Pintér Sándor minisztériuma, majd hozzáteszik:

"A pedagógusbéremelést egyedül a baloldal veszélyezteti azzal, hogy továbbra is meg akarja akadályozni, hogy hazánk megkapja a neki járó forrásokat."

A mostani 10 %-os béremelés 143 146 ezer iskolai és óvodai pedagógust érint, és a kormány 67,6 milliárd forintot biztosít rá – olvasható a közleményben.

Forrás: OS-MTI

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Designer
2022 elején volt 10%. Azóta hol marad az akkor ígért többi: 10+10+5%?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gina
@Shikari: Te elmebeteg barom ilyen szemetet mint te, a régi idöben már lelöttek volna, mocskos tetü vagy, látszik nem jártál iskolába , igaz a putris cigányoknál nem volt divat... ne válaszolj mert ilyen szemét irását többet nem olvasom, OV mocskos szaházi prolija
gina
Amit és akit itt tisztogatni kellene az a kormány mocskos tetüjei,,, megijedt ez a szarházi pedofil alkesz... és mióta kell béremelést egy demokratikis államnál EUs pénzhez kötni, ja máshonnan nincs rá pénz mert azt már ellopták a kormány szemetek és barátai
jáger laszló
Pintér +ígérte
2023-ra 10! béremelést előlegez + a kormány 2030-ra va bérek akár az 1 millió forintot is elérhetik,ha Brüsszel és a baloldal is úgy akarja!!!??
Habár akkor már nem én leszek a belügyminiszter,de ígérni azért még tudok!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Berklac
Tetvesek , rá akarják verni az ellenzékre ,hogy miért nem kapnak fizetésemelést, azért basszátok meg mert minden uniós forrást eddig elloptatok , most meg zsaroltok vele, mert Brüsszel megmondta tolvajoknak nem ad, hallod olajszőke bűnöző !
teuton
@Shikari: Hascsikari, vigyazz a tisztogatassal, aldozat lehetsz! A szemetet el kell takaritani es ezert te az elsök között leszel nyomoronc!
Gazella
Ezek a gecik lehazudják még a csillagokat is.
Hazudnak minden uniós pénzről szóló cikkekben, hogy megkapjuk a pénzt.
Addig nem hiszek a magyar hirportáloknak amig az Euronews mely az UNIÓ hivatalos hírportálon is meg nem jelenik Magyarországról valami pozitiv hír.
jesz
tanárok vigyázni!...előállt a szopóroller...
justhpeter
Ha az oktatás nemzeti hatáskör, akkor a tanári fizetés is az. Akármit is ugatérozik a nemzeti hulladék-kormány bármely hulladék-minisztere.
Designer
2022 elején volt 10%. Azóta hol marad az akkor ígért többi: 10+10+5%?
Pálinkás Pál
@Shikari: igazad van, először titeket bitóra...fideszmentes Magyarországot akarunk...
Pálinkás Pál
@Shikari: majd a végén meglátjuk ,román cigány...
Giovanni Alba
"Mint fogalmaznak, a kormány terve, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80%-át."
Tehát a tervek szerint három év múlva a DIPLOMÁS pedagógusok átlagbére eléri majd a DIPLOMÁS átlagbérek 80%-át?
Ezen talán még dolgozni kellett volna kicsit
Mi lesz utána? Megint kuncsorgunk a már hatékonyan megállított Brüsszelnél a további fizetések fedezetéért?
Most akkor ki is a munkáltatója a tanároknak, tanítóknak, óvodapedagógusoknak? Brüsszel? Már nem nemzeti hatáskör a közoktatás?
Régi vicc, amikor egy nagyhangú bejelenti hogy miindenki ihat kedvére, mert majd a Sanyi fizet. Amikor később a csapos szól, hogy: -No Sanyi, most már lehet fizetni- akkor a nagyhangú jóval csendesebben mondja, hogy a Sanyi kicsit később jön.
Gyurka80
@Giovanni Alba: Böszmeferi jobban csinálta, megemelte a pedagógusbéreket amit az önkormányzatok fizettek, akik kénytelenek voltak kölcsönt felvenni! Most meg ők tüntikéznek!
Giovanni Alba
@Gyurka80: ma, 10:17
Tehát akkor te az általad már mindennek elmondott, zsigerből gyűlölt Gyurcsány Ferenc tetteivel mentegeted a mostani kormányzat kificamodott köznevelési elképzeléseit?
Egyébként olvasd vissza a bejegyzésed, nem kevéssé zavarosra sikeredett.
Gyurka80
@Giovanni Alba: Sajnálom, ha nem érted magyarul írtam ironikusan! Böszme megemelte és NEM ő fizette, hanem az önkorik.
ómió
Már mióta ezt ígéri!? De a gyagyabolsija talán még most se érti! Vagy nem akarja!
csak úgy....
@Giovanni Alba: szerinted miért van az,hogy az orbán hívek mind elmebetegek?
Giovanni Alba
@Gyurka80: ma, 10:38
Viktor/Pintér megemeli, az Unióval fizetteti. Nesze neked iróna, tőled, neked. Ha Gy.F. a patás ördög, akkor Viktort minek nevezed, amikor ugyanazt csinálja?
Giovanni Alba
@csak úgy...: ma, 11:04
Szívesen megfordítanám, de sajnos az ellenoldalon is akadnak szépszámmal elvakult gombák (by MZP), akik tényleg a sötétben élnek, és azzal táplálkoznak, ami lehullik. Még inkább sajnos, hogy meggyőzhetetlenek, a bevésődések mélyek.
Gyurka80
@Giovanni Alba: Nem az únióval fizetteti te idióta. Akkor fizetettné. ha NEM a nekünk járó pénzből fizetné, hanem hitelből mint az idióta megyó!
csak úgy....
@Giovanni Alba: most akkor gyurcsányozzak egy nagyot? :)
csak úgy....
A rabok havi munkadíját 20 százalékkal emelik jövőre
444.hu/2022/12/17/a-rabok-havi-munkadijat-20-szazalekkal-emelik-jovore

„Te ezért még bemész dolgozni?” – kérdezte portugál kollégája egy magyar pedagógustól, amikor meghallotta, mennyit keres
444.hu/2022/12/17/te-ezert-meg-bemesz-dolgozni-kerdezte-portugal-kollegaja-egy-magyar-pedagogustol-amikor-meghallotta-mennyit-keres
Terminátor
Három év múlva a DIPLOMÁSok átlagbére eléri majd a tanárok átlagbérek 80%-át.
Ők is lapátra kerülnek?
teuton
@csak úgy...: A francia vagy nemet tanarok MINIMUM 2000 eurot keresnek NETTO havonta... Az elelmiszer pedig olcsobb, mint Magyarorszagon...
Gyurka80
@teuton: Mindig elcsodálkozom azon, hogy lehet valaki olyan hülye, hogy német bért szeretne Magyarországon!
csak úgy....
@Gyurka80: akkor miért hazudják fideszék,hogy 2030 utolérik a labancokat, te idióta elmebeteg?
Istenakinincsen
@Gyurka80: Te böszme állat, engedd már el a faszságaidat! Miért az uniónak kellene fizetni a magyarországi tanárok bérét és az oktatás fejlesztését??? Jaaa, arról nem is beszélve hogy majd 2030 ban emelnek annyit ami már most is kevés lenne.
...Ráadásul "helyreállítási alapból". Mit kellene itt helyreállítani? Amit már elloptak??
Ígérgetéssel már teli a padlás.
Giovanni Alba
@Gyurka80: ma, 13:07
Gyurka, ne mutasd magad nagyobb idiótának, mint amilyen amúgy is vagy. Még a csapból is az folyik, hogy az uniós pénzből lesz majd itt a tanároknak habzsi-dőzsi, csak éppen azt felejtik el hozzátenni, hogy azokhoz a pénzekhez csak bizonyos feltételekkel lehetséges hozzájutni. Most képzeld el, hogy a közoktatás a kormányzat dolga, a pedagógusok fizetése is. Amúgy pedig van itt pénz mindenre, még az ukránok segítésére is. Legalábbis azt hazudták, hogy a költségvetésből elkülönítették a ránk eső részt. Te nem olvasol híreket, meg sikerjelentéseket? A Vodafont miből veszi meg a viktorkád? Mert ugye az a fontos, nem pedig a jövő nemzedék oktatása, mert azt olajszőke Sanya elintézi néhány gumibottal.
Gyurka80
@csak úgy...: Te vagy elmebeteg, hogy ilyen hülyeséget elhiszel!
Gyurka80
@Giovanni Alba: Ez a kormány NEM kótyavetyél el mindent, mint böszmeferi, ez vásárol, megnézhetnénk magunkat, ha a MOL-t nem vásárolta volna vissza amit böszme eladott! A Vodafon megvétele pénzt hoz a pedagógusok béremelése visz! A gumibot meg a szemkilövetés böszmeferi műfaja, te nem olvastál híreket éve?!
Gyurka80
@Istenakinincsen: Hülyegyerek, ha felfogtad volna mit írtam értenéd, hogy nem az eu fizeti.
Gyurka80
@Clavigo: Hát persze, ha egy ilyen idióta mondja mint TE?!
Clavigo
@Gyurka80: Nincs egy épkézláb mondatod,,érved...;) Te butább vagy ,mint egy átlag fitymaszos..:)
Gyurka80
@Clavigo: TE egy idióta papagáj vagy!
Istenakinincsen
@Gyurka80: Semmit sem írtál erről. Kezdjük elölről. 1:Miért kell eus pénzekért kuncsorogni a tanárok és az oktatás fejlesztéséhez?
2: Miért nem tudod elengedni a böszmézést?
Csináljunk egy gondolat kísérletet. Benne vagy? Mi változna ma, ha mindenki akit utálsz börtönbe kerülne?...Hmm?
Akkor minden jó és szép lenne? Szerintem minden maradna ugyanígy ahogy van. Ki vezeti az országot (a szakadékba)immár 13 éve? Élj a mában hogy legyen jövője a gyermekeinknek és az unokáik unokájuknak is, mert ha így haladunk nem előre hanem inkább hátrafelé, akkor nincs fényes jövőkép a következő nemzedékek számára.
teuton
@Gyurka80: Tenyleg nem kotyavetyel el orbancod semmit? Na akkor meselj nekem valamit a Matrai Erömüröl! Hany milliardba is került a felujitasa es a visszavasarlas, kinek a zseben landolt a milliardos haszon? Esetleg arrol is tudsz, mennyibe került a vejko sötetitesi programmja? Elarulom neked, a korrupcios eljaras elinditasa miatt az EUs finanszirozas helyett közpenzböl 3000 milliardba!
Istenakinincsen
@teuton: Ennek hiába beszélsz:( Semmire nincs érdemi válasza. Csak fújja a magáét böszmézik...
Peller Anikó tételesen leírta már neki többször a tényeket.
Gyurka80
@csak úgy...: Mindenki magából indul ki...
Gyurka80
@Istenakinincsen: Mert a böszme TÉNY, hogy a világ legrosszabb miniszterelnöke volt, az ilyen idióták jóvoltából mint te!
Gyurka80
@Istenakinincsen: Hülyegyerek a böszme csődbevitte az országot, ez TÉNY!
Istenakinincsen
@Gyurka80: Te marhaállat! Az én jóvoltamból biztos nem. Amúgy léphetnél már szintet. Nincs már böszme rajtad kívül.
Naa akkor zárassuk börtönbe és vegyük vissza amit ellopott! Így jó lesz? Arról úgy látom nem akarsz beszélgetni hogy mi van ma? Ja meg ki kormányozza az országot a teljes csőd felé és még mindig tudnak lopni abból a böszme által csődbe vitt országból? Mi a titka a fideSS maffiának?
Gyurka80
@Istenakinincsen: Ezt a lopást a böszméék jól belétek verték, bizonyíték nélkül benyaljátok.Ha lopnának akkor miből lenne stadion, kórház, utak, Vodafon stb.! Az a 3 milliárd hol van amit a dollárbaloldal kapott?
Istenakinincsen
@Gyurka80: Ezt a dollárbaloldalt ki etette meg veled és mit számít ez? Adományokat kaptak, összekoldultak egy kis pénzt.
3 milliárd?? nevetséges összeg ahhoz képest amit a fideSS maffia kormányod közpénzből kampánycélra költött.
Stadion ki a fasznak kell? Kórházra utakra nem költenek...talán magánkórház magánutak a hatvanpusztai majorságnál.
Vodafon ??? Na azt miért is kellett megvenni? veszteséges, nem baj megveszik mert uralhatja a médiát. Minden napra egy mese: Gellért szálló?? Ja és a Lantos mint energetikai szagértő, meg a honvédelmi miniárdos úr...stb. Ez nagy haladás(nekik). Lassan a politikusaink csak a száz leggazdagabb magyar soraiból kerülnek ki...érdekes nem? Böszme úr ott van még?
De figyelj picit, ha ilyen okoska vagy! Peller Anikó tételesen leírta a tényeket. Hadházy Ákos évek óta feltárja a disznóságokat. Valahogy még ezekből egyet sem cáfoltál! Jaaa értem az belefér.
division
@Shikari: A stílusod alapján nem csodálkozom, hogy már nem vagy tanár...
division
@Gyurka80: Gyurcsány csődbe vitte az országot...Na de ki van hatalmon 2/3 - os többséggel már 2010 óta? Gondolkozni sem ártana, mielőtt leírsz valamit.
Clavigo
@Shikari: Sose voltál tanár,,,,buckalakó... Iskolába is csak a menzára jártál be ,a mosléknak valóért,te gyagyás. ..( esetleg még csórelni az öltözőkbe )... idióta..
Gyurka80
@Istenakinincsen: "Ezt a dollárbaloldalt ki etette meg veled és mit számít ez?" Téged nem zavar, hogy törvénytelenül támogatják a baloldalt küföldről? Akkor nincs veled beszédem!
Gyurka80
@division: Miért kellett böszmeferinek csődbevinni az országot? A szlovákok csehek lengyelek akkor húztak el mellettünk!
division
@Shikari: Nem tudom, nejem pedagógusként a szülő helyett is próbál nevelni a tanítás mellett, legyen az a gyerek akármilyen, és a szülők, legyenek bármennyire is sötétek, tisztelik ezért. Ez a pedagógia, nem az anyázás.
simmering73
@Shikari: Te amúgy éjszakai iskolába tanítasz? Mert reggeltől estig itt vagy a propin.
Clavigo
@simmering73: Ez pöcs @Shikari: sehol nem tanít,,maximum a 4 db. öccsét + meg a 3 db. hugát ,,lopni.
division
@Shikari: Senki nem mocskolódik vele, mert tisztelik, szeretik, és ez annak köszönhető, ahogy hozzááll a gyerekekhez, az emberekhez. Ezeket például tanítani nem lehet, vagy benne van valakiben, vagy nincs.
csak úgy....
@Shikari: tibim, eszem a fellengzös elmebajod,te ütödött, képzel pedagógus,te munkakerülö senki.. :)
division
@Shikari: Jó eséllyel tisztelnék, mivel elég kevés itt az olyan ember, aki pedagógus ellenes, azaz még mindig Fidesz párti. 4 vagy 5 ember, elenyésző.
Terminátor
Shikari!
Tudod mi a liberalizmus? A többség ezt ellenzi! Szerinted!

"A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt."

Az egyén szabadsága! Aki ezt ellenzi az...!
teuton
@Shikari: Te takaritasz? Hol vagy takarito? Akkor kivaloan kepzett lehetsz, 3 osztalyt vegeztel 12 ev allatt? De elöbb a szaros pelenkadat takaritsad ki, amiben napi 25 orat trollkodsz a gep elött!
teuton
@Shikari: NALUNK a WC-takaritok 14 euros orabert is kaphatnak hivatalosan, nem feketen zsebbe, de te 5 forintokert trollkodsz a neten a szaros pelenkadban fetrengeve. Nem akarsz valtani? De tudok neked kiközvetiteni jobb munkat is, pl. a rongyszortirozoba, ahova valo vagy. Csak vigyaznod kell a pofadra meg a seggedre, mert az ott dolgozok nagy resze külföldi, köztük sok afrikai es teged esetleg kecskenek neznek...
gina
@Shikari: Mocskos román buzi cigány ,te mersz másokat kritizálni??? takarodj visza a putridba, buzi állat...
Nessy
Most mondta Gulyás Gergely, hogy uniós pénz nélkül is biztosított az ország finanszírozása! Vagy a pedagógusuk nem tartoznak az országhoz??? Politikus hazudj, de rajt ne kapjanak!
Gyurka80
@Terminátor: A szadesz lejáratta nálunk a liberalizmust!
lusta
@Nessy: Tulajdonképpen megkérdőjelezhető, miután nem igazán tanítják a hazaszeretetet (by Sintér Sanya).
Istenakinincsen
@Gyurka80: december 18., 11:07 A fideSS törvényesen kampányol közpénzből?
Gyurka80
@Istenakinincsen: NEM közpénzből kampányol.És főleg nem KÜLFÖLDI-ből ami törvénytelen hülyegyerek!
Istenakinincsen
@Gyurka80: Dehogynem közpénzből kampányol a fideSS, ráadásul úgy hogy észre sem veszed:)...ki van az találva tudod-é?
Kik írják (át) a törvényeket immár tizensok éve?
Gyurka80
@Istenakinincsen: NEM igaz! A mondat másik fele a libbantak külföldi finanszírozása nem zavar, erről ennyit?!
Istenakinincsen
@Gyurka80: Nem zavar egy picit sem. Mit csinálnak a libbantak a a külföldi pénzzel? Rendszert váltani nem tudnak...ez már nem pénz kérdés. Gyorsabb és rafkósabb volt a fideSS maffia. Minden náluk van, egypártrendszer van. Törvényt alkotnak úgy, hogy semmiképp sem tudjon más nyerni. Lejt a pálya Gyurka.
A nemzethy konzultációt visszaküldted? Láttad mennyi sokan visszaküldték ugye? Nnaa az mind fidióta mint Te:))
Nem vagytok túl sokan:)) 1,363 millióan töltötték ki a kérdőívet...Ez a kétharmad??? Hmmm ez azért jól mutatja az arányokat.
Gyurka80
@Istenakinincsen: Ti 200 ezert sem tudnátok összehozni! Nem csoda ilyen moslékkoalícióval.Szereted a moslékot röfike?
Gyurka80
@Istenakinincsen: Csak az idiótákat nem zavarja, hogy külföldről avatkoznak az ügyeinkbe. uPedig a hülye is látja hova vezet ez a majdanhoz és utána háborúhoz!
Istenakinincsen
@Gyurka80: Nem tudnak ide már külföldről sem beavatkozni...Te nem látsz a szemedtől? Szerintem nyilatkozhatnál az "ügyeinkről", mert ez majd(an) tényleg egy miniháborúhoz vezet(het)! Élvezed a vihart egy pohár vízben? Magyarország egy pohár víz és itt mindenki mindenki ellen, ahelyett hogy összetartanánk:( Nem olyan nehéz...próbáld meg:)
Te háborút akarsz ebben a kis országban az már látszik. Mire jó ez? Mit akarsz elérni? Fingom sincs, de most egy picit elszomorítalak.(nem rosszindulatból, csak ez a valóság):)
Mivel mindenki és te is magadból indulsz ki. Semmit sem számít hogy mit röfögsz ide. Igen tudom az sem számít amit én röfögök:) Minden ember más. Sokan másképp látják, más szemszögből nézik ugyanazt a dolgot/tényt történetet vagy csak egy geometriai formát, de attól az még ugyanaz, csak a nézőpont más!
Gyurka80
@Istenakinincsen: Nehéz megérteni, hogy kevesek vagytok , mint Anettkán a bugyi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.