Meghalt egy dél-koreai állampolgár péntek este egy Iváncsán épülő gyár területén – erősítette meg a Telex információját a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Már a harmadik halálos áldozatot szedi a fideszes gigaberuházás: Újabb munkás halt meg az akkumulátorgyár építkezésén

Január 13-án 20 óra 55 perc körül érkezett bejelentés hozzájuk a balesetről, majd közölték, hogy az Iváncsa, 9. út 21. szám alatti címen egy dél-koreai állampolgár szenvedett balesetet, és a helyszínen meghalt.

A baleset körülményeit a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja.

A kérdéses helyszínen egy akkumulátorgyárat építenek a dél-koreai tulajdonban lévő SK Innovation számára, a kivitelező pedig a Market Építő Zrt. 

Miközben az iváncsai projekt súlyos állami milliárdok támogatásával épül nem ez az első halálos baleset az akkumulátorgyár építkezésén.

Már 2022 májusában meghalt egy munkás, miután rázuhant az általa működtetett hidraulikus emelőszerkezet, aztán múlt héten egy targoncás gázolás végződött ugyanitt halállal.

Az iváncsai projekt súlyos állami milliárdok támogatásával épül, és a beruházás részeként összesen 22 darab épület fog elkészülni, amelyek alapterülete összesen 151 000 m2, a teljes épületszint területe pedig 279 000 m2. A kivitelezés során 85 000 köbméter előregyártott elemet, 9000 tonna szerkezeti acélt és több mint 10 000 tonna betonacélt építenek be. 

A beruházás előtt Orbán Viktor ország-világ előtt dicsérte meg Szijjártó Pétert az iparkamara évadnyitóján a Magyarországra érkezett sok-sok külföldi beruházásért.

Az ország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása keretében még egy akkumulátorgyárat létesít a dél-koreai SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán.

És hogy miért itt épül? A HVG360 cikke szerint a döntésben alighanem a magyar állam által ígért támogatásnak is szerepe volt.

Az összeget Szijjártó Péter nem árulta el, csak annyit, hogy az szintén minden idők legnagyobbja, vagyis biztosan 22 milliárd forintnál magasabb értékről van szó, eddig ugyanis ekkora volt a legnagyobb ilyen támogatás.

Forrás: HVG

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 20:00
Kivan hatalmon röfi tehen?A fidec
Ki emelte nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá.A fidec.
Kinek a megbízásából röfögsz itt?A fidec.
Ki erőlteti ezt a beruházást?A fidec.
Ki a hibás a munkás haláláért?A fidec.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 20:00
Kivan hatalmon röfi tehen?A fidec
Ki emelte nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá.A fidec.
Kinek a megbízásából röfögsz itt?A fidec.
Ki erőlteti ezt a beruházást?A fidec.
Ki a hibás a munkás haláláért?A fidec.
Terminátor
Kedves Kulabomba!
Természetesen mindenért a fityisz a felelős, de itt a munkavedelmi előírások betartása a hunyó!
Egy építkezés a legnagyobb körültekintés mellett is veszélyes.
Ja, hogy miért épp nálunk épülnek az akksi gyárak, mert oda elég nagy az állami támogatás, és a rabszolga fizetés.
Ezt fogjuk nyögni évekig. Igy épitik az illipsik a rabszolga országot!
jesz
olyanok keverik a politikát és a szart, akik még nem dolgoztak építkezésen..mint előttem írták, az építőipar veszélyes üzem, főleg ilyen gigaberuházás...
Mint a hírekből kiderült, mindegyik halálos baleset emberi mulasztás, figyelmetlenség, képzetlenség, rutinhiány következménye.

Máshol is történik ilyen baleset, csak nem tudunk róla. Az építtetők mindent megtehetnek, és tesznek is, hogy oktassák az embereket, sajnos hiba nélküli ember nincs..
lupilui
@kulabombaafityiszre: ettől még hogy neked fáj, ki kormányoz? a fidec
ha fejreállsz is, ki fog kormányozni? a fidec
lupilui
@Terminátor: Ha nem épülnének gyárak, és nőne a segélyért sorbanállók száma akkor az lenne a baj.
kulabombaafityiszre
@lupilui: ma, 21:13
Én személy szerint lecarom a röfi fidect,meg a röfi orbánt,meg a röfi lupiluit is.
Hamarabb fogsz te kis moslékzabáló lupilui röfike fejreállni.
simmering73
Miafaxom. Az egész kurvaországban akkumulátorgyárak épülnek?
Tunes1106
@jesz: Többször járok sk nál iváncsán elmondhatom neked hogy idióta társaság van koreaiból! Semmit nem néznek semmivel nem törődnek , sehol egy tolmács ami kötelező lenne! Indiaiak pakisztániak ! De hát bezzeg beruházás nem lehet munkavédelmi ellenőrzés, de elég ha csak a samsungot nézed mindenki felett állnak! Gödön se vonatkozik rájuk semmi szabály, még a mentőt és a tűzoltót sem akarták be engedni a portán. Iváncsán saját szememmel látom a sok szabály sértést tőlük, ollós emelőn 20 m magasam még a korláton átvetett deszka padlón áll! A nagy biztoságis meg lentről nézi nyugodtan! Vak sötét csarnokban dolgoznak 14t targoncával lengyel kezelő koreai munkás fejlámpával senki nem beszél közös nyelvet! Nem a magyar munkásokkal van itt a probléma , ha nem a sok büdös gyökér koreaival! Nézd hankook, sk iváncsa, samsung göd , komárom másik aksi gyár!
Tunes1106
Rothadó nyugatra be sem engednék őket, egy nap után bezárnák az egész építkezést!!
lusta
@jesz: Nálunk előírás a kőkemény EBK előírás és minde 35 főután egy EBK-s szakember foglalkoztatása. Nemmkis beruházás és, lekopogom, egy balesetünk sem volt. Pár évvel ezelőtt egy másik beruháézáson, hasonló EBK feltételek mellett, néha 1300 ember is dolgozott a beruházáson, mégsem volt a két éves beruházás során egy balesetünk sem. Lehet? Lehet, de ennek ára van.
Terminátor
@lupilui: Háát igen! A munkára szükség van. Gödön is a külföldiek dolgoznak többségben.
Tanítani kéne az embereket, hogy ne csak a betanított munkára legyenek alkalmasak.
Első lépes a tanárok megfizetése!
jáger laszló
Bezzeg a debreceni akku gyár építése baleset mentesen folyik!!!
Hát ilyen is van...
csak ennyi barátilag
J.L.
Jozefina
Egyáltalán minek Magyarországra egy köztudottan környezet szennyező báruházás, ráadásul kormányunk támogatásával!!! (kár tiltakozni ez bizony fideszes jóváhagyással készülő beruházás!!!)
Tunes1106 tegnap, 22:44 tökéletesen leírta, hogy mik vannak!! Egyszerűen felháborító és ráadásul Debrecenben is akarnak egy akkumulátor gyárat!!! És nem más, mint a fidesz!!! A helyi lakosok tiltakoznak ellene, de csakazért is meg fogják építeni, sok-sok visszanemtérítendő állami támogatással, annak ellenére, hogy a kínai cég vezetői le vannak tartóztatva!!! A fidesznek kedvező, ha bűnözőkkel tud üzletelni!!!
Németh István
Hülye köcsögök!! nem a beruhátzás az oka, hanem a munkavédeliem semmibevétele, a fegyel-mezettlenség! > avagy a lényeg, hogy; van sapkája, nincs sapkája szindróma a kormány elleni hangulatkeltésre >> Az egyiket elütötte egy autó amikor ment az anyósához, a másikat leszurták kurvázás közben, a harmadik megfulladt a strandon. Hiába na! Nagyon veszélyes az akkumlátorgyár építése. Ezek a primitív szóköcsögök >>>@kulabombaafityiszre: @Nyírfa: @Terminátor: @Toller Béla: @Jozefina: mint ahogy illik, semmi sem számít mi a valósság, mit kell tennie az országnak a mikró és makró feladatiság és érdekszféra mentén, pont a lakósság a polgárok jobbléte érdekében, ez nem számít csak mondják a batomságaikat, hazudoznak rágal-maznak, rokonítanak nem a helyzethez illő dolgokat! EZÉRT etekkel nem szabad foglakozni, helyre kell tenni őket >> takarodjanak a nemzet ellenes büdös kurva anyjukba!
ómió
Mert, ugye, épitkezésen halálesetek még soha, sehol nem voltak, efftársak!? Csak és kizárólag "fideszes gigaberuházásoknál"! Így korrekt a hazugság, efftársak!?
Yeromos
Érdekes módon a kormány giga beruházásain nem magyar munkavállalók dolgozak. Vajon miért ? Csak nem azért,hogy ne kelljen a magyar melóst megfizetni?
Gyurka80
@Terminátor: A lipsik meg úgy építik , hogy " nem csináltunk semmit... ilyen böszmeséget senki nem csinált..., 12%-os munkanélküliség de a pannon puma száguldott, bónuszként csődbe vitték az országot!
kulabombaafityiszre
@Németh István: ma, 10:01
Kinek kell nálunk betartatni a munkavédelmi szabályokat,röfi pista?
Ki hoz erre vonatkozó törvényeket,és tartatja be őket,röfi pista?
Ki függesztheti fel ezeket a szabályokat,nemzetstratégiai beruházásra hivatkozva,röfi pista?
Ki is van most hatalmon aki mindezt megteheti.röfi pista?
Elárulom neked röfi pista:a fidec.
Yeromos
@Philip Marlowe: kik is építették a MOL szekházat, török moldáv stb, de nézd a többi giga beruházást is nyugodtan
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 10:23
Mikor orbánod kipakoltatott több mint 20 000 súlyos beteget a kórházakból,akik közül sokan ellátás
nélkül meghaltak.közben meg az egészet lehazudozták.Ti meg tapsoltatok hozzá.
Na ez a ti igazi hazug keresztényi vallásotok.Ti rohadt üszkös férge a társadalomnak.
Eladott Ország
Katar pontosan azt bizonyította, hogy mekkora hiba volt odavinni a világbajnokságot. Remélhetőleg a FIFA tanul belőle és legközelebb Magyarországra hozza az eseményt. Alkotmányos költségre itt is van ám pénz. Több százan, ha nem ezren vesztették életüket a nem megfelelő körülmények miatt, amit a hatóságok szépen eltitkoltak úgy, hogy lényegében mindegyikük halotti bizonyítványára azt íratták, hogy szívmegállás okozta a halálukat. Hogy mégis miért állt meg egy fiatal, életerős ember szíve, az nem érdekelt senkit, ezek az emberek szegény körülmények közül érkeztek Katarba azért, hogy családjuk számára támogatást tudjanak hazautalni. Voltak viszont olyanok, akiknek a földi maradványait küldték vissza egy koporsóban a családjuknak, nem pedig a megkeresett összeget."
vacsi
@kulabombaafityiszre: "még egy akkumulátorgyárat létesít a dél-koreai SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán." - akkor mi köze ehhez a balesethez aFidesznek?!
Eladott Ország
@Philip Marlowe: ma, 10:46 ☺ Tudod fiam! Alapjában véve egy jó ember vagyok! Ha valakit elküldök a picsába, egész nap azon aggódom hogy odaért- e!
i.pinimg.com/564x/7e/03/77/7e0377b585e382ee8884ab53ba57368f.jpg
Clavigo
@Shikari: Hogy te mekkora barom vagy ,Bugsy!! ( meg bunkó is) Csodálhatlak kukabúvár ? Sötét vagy román,,mint egy belsőzseb.
csak úgy....
@Shikari: te el is hiszed mindíg , azokat a baromságokat amiket idefirkálsz?
mert ha igen, akkor az egy bizonyíték a súlyos elmebetegségedre!
Eladott Ország
@vacsi: ma, 10:47 ♣ Csak annyi köze van a bnalesethez a fidesznek, hogy nekik semmi sem drága. Ugyanúgy leszarja a környezetvédelmet és a keményen dolgozó kisembert. Ugyan ki hozta ide az ázsiai munkakultúrát éhbérért b@zdmeg?
Eladott Ország
@jesz: tegnap, 20:41 ◘ Közlöd: "olyanok keverik a politikát és a szart, akik még nem dolgoztak." Akkor kérdezd meg a szélhámos, bűnöző román és politikai prostituált cigányodat és parazita bandáját, aki életükben nem dolgoztak egy percet sem a civil szférában és most két marokkal osztják az észt, és viszik totális katasztrófába az országot.

A cigány bemegy a DVD kölcsönzőbe, és azt kérdezi:
– Adjon má egy olyan filmet, amiben a cigány lelövi a Rambo-t.
– Hát olyan filmről az életben nem hallottam!
– Akkor addzson olyat, amiben a cigány megveri a Schwarzeneggert!
– Hát olyan film biztos nem létezik!
– Há’ akkó milyen film van ebbe’ a kőcsönzőbe ami cigányos?
– Van itt egy olyan, amiben a cigánynak dolgoznia kell, hogy megéljen!
– Jaaaaj, a sci-fi-t aztat nem szeressük!
Németh István
@kulabombaafityiszre: te egy moslék vagy, de ezt temagad is rudod, most megint túlcsurogtál a vödőrből!@Eladott Ország: az anyád!> hát te ilyen agggóddddó vagy, hinye, akkor rokon lekek vagyunk, ugyanis magam is azon rágóddom, hogy átélitek-e megvalósul-e, a kivánságaim özöne!@csak úgy...: @Clavigo: írási kényszeretek azt bizonyítja, hogy mindegy, hogy mit írtok csak írjatok, az hogy barmok vagytok, azt másként is lehetne bizonyítani >>pl. elmentek legelni a ligetbe! Ez társadalmilag fontos dolog, mennyi energiát spórolnánk meg vel! nem beszélve, hogy nem zavarnátok az értelmes magyar polgárokat!
Yeromos
@Philip Marlowe: csak nem rokonok a földigilszták, hogy ilyen jól ismered a szellemi képességeiket?
Eladott Ország
@Németh István: ma, 11:53 ☻ A gödi Samsung akkugyárban (akkuumlátor) is nagyobbrészt ukránok dolgoznak, Debrecenben még inkább így lesz. Egyébként a shanghaji minimálbér jelenleg kb. 156 e Ft. Gödön már toxikus anyagokat találtak a talajvízben, pedig a Samsung 5 éve működő akkumulátorgyára csak 30 GWh-s, ami harmada a leendő kínai Contemporary Amperex Technology (CATL), debreceni üzemének. Gödön a Samsung kb. 1/3 akkora akkumulátorgyára 5 éves termelés alatt elszennyezte a talajvizet, szóval a szennyvíz-tisztítás is nagy kihívás lesz. Palkovics miniszter: "Magyarország eltökélt az akkumulátorgyártás fejlesztése mellett, de „mindennek ára van”. Szerinte egy ilyen kapacitású gyár energiaigénye 800 megawatt, és óránként 1000 köbméter vízigénye van. „Kérdés, hogyan tudjuk ezeket a szinteket csökkenteni" A Debreceniek örülnek majd, amikor már kora tavasszal lajtoskocsiról osztogatják az ivóvizet a bő vizeiről méltán híres Debrecenben. Csodálkozunk itt, hogy miért ide jönnek. Miért van az, hogy hozzánk mindig valamiért Kína meg az oroszok jönnek csak?! Költői kérdés. Ugye a környezetvédelem a folyó- és az ivóvíz, a talaj szempontjából is fontos lesz?! Vagy itt is kell egy Sárga-folyó?!
- Gyakorlatilag nincs környezetvédelmi szabályozás
- A munkaerő a legolcsóbb Európában, de ha kell hozhatnak ide bárhonnan még olcsóbbat
- Az állam biztosítani fogja az infrastruktúrát, 300 milliárdért fogja Mészáros, Garancsi és Szíjj megoldani a mi pénzünkön
- A szállítási infrastruktúrát is, lásd előző pont
- Kapnak majd még pár száz milliárdot csak úgy
- Az EU-ba vámmentesen szállíthatják a készterméket
- Eladósodott ország vagyunk. Orbánék egy kis zséért eladják még az anyjukat is kurvának Keletre...
Eladott Ország
@Németh István: "Míg nálunk a lassan kifutótípusnak számító lítium-ion aksikat gyártatnak majd a kínaiak, addig Svájcban megnyílt az első, kizárólag szilárdtestakkumulátort gyártó üzem, aminek legalább duplája az energiasűrűsége, így a hatótáv 900-1000 km, 6-8 perc alatt feltölthető, és korlátlan ciklust bír, nem gyullad ki." Már megint a múltba ruházunk be, de mit várhat a jobbágyság a főispánok alatt. Várhatóan Szijjártó megkapja a legmagasabb kínai állami kitüntetést, remélrem coviddal együtt.
uploads.disquscdn.com/images/1986f0bc77bc0fcfe916abeda1e104217a9a598985040c65f6ed85bf88db2f49.jpg?w=800&h
jáger laszló
3 már biztos ami SzP nevéhez fűződni fog
1 olcsó olaj és gázbeszerzés
2 olcsó tömeges lélegeztetőgép beszerzés
3 olcsó környezetbarát akku gyár beszerzés
and még nincs ende!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
csak ennyi
barátilag
J.L.
Eladott Ország
@Maccska: ma, 12:29 ☻ De milyen áron! Akkor megismétlem mert nem fogtad fel agyilag: Nagyan hiányzik ide az ázsiai munkakultúra, a vármegyékbe jobbágyoknak és a szarér-hugyér munkaerő.
Orbanisztánban gyakorlatilag nincs környezetvédelmi szabályozás ( a kolostorgeci, diktátor, dönt mindenről)
- A munkaerő a legolcsóbb Európában, de ha kell hozhatnak ide bárhonnan még olcsóbbat
- Az állam biztosítani fogja az infrastruktúrát, 300 milliárdért fogja Mészáros, Garancsi és Szíjj megoldani a mi pénzünkön
- A szállítási infrastruktúrát is, lásd előző pont
- Kapnak majd még pár száz milliárdot csak úgy
- Az EU-ba vámmentesen szállíthatják a készterméket
- Eladósodott ország vagyunk. Orbánék egy kis zséért eladják még az anyjukat is kurvának Keletre...
balos
@Eladott Ország: 1volt csend-őr fiával hiába ész érveket felhozni,az ö lelkivilága csak a keleti "masszára" éhes!
kulabombaafityiszre
@Shikari: etegnap, 10:32
Ki hozatott be túlárazott horkolás gátlót,ami még ingyen sem kellett senkinek?
Ki gazdagodott mindezen?
Elárulom,akinek nyalod a seggét a fidesz ner parazitái.
Te meg fillérekért vergödsz itt,miközben m ég a fidernyák vezetöi is joggal tartanak hasznos hülyének.
Védjed csak ezeket a férgeket,mert megérdemled.
Németh István
@Eladott Ország: @kulabombaafityiszre: két ócska gyökér, tudálékosnak magát feltüntető üres fejű kretén mind kettő!
Deazt hála Istenkének tudják és vallják,hogy az usa-nató takarodjon Európából az Eu. korrupt háborús bűnös, az eu népek gyilkosa húzzon a börtönbe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.