Megerősítette a befektető, hogy az akkuüzem beindításához szükséges lesz néhány száz kínai dolgozó, ám foglalkoztatási adatok szerint ennél több is elkel majd – tudta meg a Népszava.

Hiába adná magyaroknak a munkát Orbán, százával jönnek Debrecenbe a kínaiak az akkugyárba

A várhatóan 2026-2027-ben beinduló debreceni akkumulátorgyárnak nemigen lesz más választása, mint hogy zömmel Ázsiából ideközvetített vendégmunkásokat alkalmazzon

A munkahelyek elsősorban a magyarokéi és a magyar gazdaságnak elsősorban a magyar embereknek kell munkát adnia, "csak utána jöhet mindenki más" –

jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó 2023 című gazdaságpolitikai fórumán csütörtökön Budapesten.

A várhatóan 2026-2027-ben beinduló debreceni akkumulátorgyárnak nemigen lesz más választása, mint hogy zömmel Ázsiából ideközvetített vendégmunkásokat alkalmazzon

Szilágyi Balázs, a CATL közügyekért felelős vezetője úgy reagált erre:

Meg tudom erősíteni, hogy debreceni gyárunk beüzemeléséhez, a termelési tevékenység elindításához – Magyarországon nem fellelhető szakértelmükre tekintettel – néhány száz kínai szakember ideiglenes debreceni munkavégzése szükséges.

Ugyan Orbán Viktor miniszerelnök is arról beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara csütörtöki évnyitóján, hogy a következő két évben 500 ezer új munkavállalóra lenne szüksége a magyar gazdaságnak, s egy részük vendégmunkás lehet, ugyanis a demográfiai adatok szerint átlagosan minden évben 50 ezer munkavállalóval csökken az aktívan dolgozók létszáma, vagyis ennyivel többen mennek nyugdíjba ahhoz képest, mint ahányan helyettük beállnak dolgozni. 

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint Magyarországon idén februárban 245 121 álláskeresőt tartottak nyilván. Közülük 83 ezren tartósan regisztrált álláskeresők, akik már legalább egy éve vagy annál régebben, megszakítás nélkül minden hónapban szerepeltek a statisztikai adatok között.

Az Észak-alföldi térség „munkaerőéhsége” folyamatosan nő, hiszen csak idén februárban 4498 új álláshelyet jelentettek innen a cégek, legtöbbet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből (2732). Ez az előző évi hasonló időszakhoz képest több mint 276 százalékos munkaerő-igény növekedést jelent, pedig a BMW még el sem kezdte debreceni működését, a kínai akkumulátorgyár pedig csak az építési engedélyek megszerzésénél jár.

Forrás: Népszava

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Horizont: Magyar adófizetők pénzéből építünk kínai munkásoknak munkahelyet úgy, hogy a környezetünket pedig tönkresszük, ráadásul még építünk hozzá három gázüzemű villamos erőművet, ezzel pedig Putyin háborúját is pénzeljük, a jövő generációjának meg az adósságot hátrahagyjuk. Járulékos "haszon" még az ázsiai rabszolgamunka, éhbérért, hogy még véletlenül se tudjon a magyar munkabér felzárkózni! Igaz a maffiaállam a legnagyobb munkáltató, így neki is érdeke, hogy "kevesebbel is beérjük", mert így jó nekünk, ha ráadásul még hülyére is vesznek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
kutyákat,macskákat bezárni! @Maccska:, @Csizmás Kond: ,rátok ez nem érvényes! :)
csak úgy....
@Horizont: pedíg magyarország még mindíg nem bevándorló ország!-mi lesz ha az lesz ?
amortizáltok
nem kéne ezen aggódni mit nem IGÉRT még
fűt fát virágos rétet de csak maguknak .alhiszi egy szavát is az MEGÉRDEMLI hogy felültették a hintára.
Nyírfa
Ezt a tehénképű , krumpliormányos, állandóan herpeszes szájú undormányt, nevezetesen oegygét, úgy fenékbe rúgtam, hogy föld körüli pályára állt. Üzenem az űrhajósjelölteknek, hogy már nincsen szükség rájuk, orbán betöltötte a teret, egyben kitöltötte földi idejét.
Ha van valami, amitől éktelen haragra tudok gerjedni, az a hazugság, a felelőtlenség és a gonoszság. E három minőségben Orbán világelső!
amortizáltok
nem is mennének oda félpénzért fillérekért és a feltételekért sem, nem mindenki akar ám megdögleni a megélhetésért amig a parlamenti 136 szavazógép parancsot teljesit jó pénzért. Addig Európába dupláját és szabadabban keresik meg. menjenek oda a gyerekei!!! egy sem tolakszik ugye max.szaros pelenkát terítenek az autópályán aki emlékszik? és mi változott ?
Eladott Ország
@Horizont: Magyar adófizetők pénzéből építünk kínai munkásoknak munkahelyet úgy, hogy a környezetünket pedig tönkresszük, ráadásul még építünk hozzá három gázüzemű villamos erőművet, ezzel pedig Putyin háborúját is pénzeljük, a jövő generációjának meg az adósságot hátrahagyjuk. Járulékos "haszon" még az ázsiai rabszolgamunka, éhbérért, hogy még véletlenül se tudjon a magyar munkabér felzárkózni! Igaz a maffiaállam a legnagyobb munkáltató, így neki is érdeke, hogy "kevesebbel is beérjük", mert így jó nekünk, ha ráadásul még hülyére is vesznek.
namihami
Alakul...alakul. Szép lassan, de biztosan!
csak úgy....
@simmering73: elmentek magyar - kínai szótárat venni!
Maxipocak
"Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját"" De, meg a földjét, vizét, jövőjét. Hogy tudnám megetetni az összes óriásplakátot a shikari féle gennyládákkal. No, és az összes fideszszavazóval.
csak úgy....
@Maccska: jah, akkoriban még voltak teknövájók...,most kihalóban a szakmád.
jáger laszló
Debrecennek +kell szokni,hogy 1 kínai közösség települ be a városba!!Ezzel 1ütt kell élni akár tetszik akár nem!!
Remélhetőleg minimális konfliktusok árán!!?
csak ennyi
barátilag
J.L.
terlasz
@Maccska: "Gyurcsány idejében ilyen gond nem volt.Akkor válogathattam a melósok között."

Igazad van Kandúrka, mert akkor még nem menekültek külföldre az emberek.
Lepényleső
Az az valaki hazudik,- és a több száz vendégmunkás akár lehet néhány millió is?
Ennek tükrében nem a hazánkat árulják,- fydes módra,- ami az el igekötővel válik valóra?
telegdilaci
@Horizont: Az a gyalázatos hogy köz pénzzel is támogatják viszont nem Magyar Embereknek építik ezt a gyárat,sokkal inkább távol keleti vendégmunkások fognak ott dolgozni gondolom ezrével mivel valakinek be kell tanítani az esetlegesen ott dolgozó Magyarokat,ideiglenesen maradnak itt életük végéig,azután elfelejtenek haza menni,hol fognak lakni ezek a vendég munkások ki fogja el látni őket betegség esetén,vagy jönnek Orvosok is? lassan már ha így haladunk eltűnik Magyarország eladta az Országunkat,idegen hatalmaknak a Pártunk és kormányunk a megkérdezésünk nélkül!
Nessy
Majd nekik is lehet lakásokat, infrastruktúrát építeni, csak komolyabbat, mint a gödi konténer telep. Ha már arra nem telik, hogy az itt élő magyaroknak építsenek szociális lakásokat! Azért néha nem ártana, ha Orbán előbb tájékozódna a valóságról, kevesebb valótlanságot mondana.
szegény hazám
Csak egy intelem: "Ne azt nézzék mit mondok, hanem mit csinálok." Sajnos a birkák még mindig csak bégetnek, mert nem értenek malacul. "A munkahelyek elsősorban a magyarokéi és a magyar gazdaságnak elsősorban a magyar embereknek kell munkát adnia, csak utána jöhet mindenki más"
szegény hazám
@szegény hazám: Vagy az előtte érkezett sárgák már Magyarok???
vacsi
" "A munkahelyek elsősorban a magyarokéi és a magyar gazdaságnak elsősorban a magyar embereknek kell munkát adnia, csak utána jöhet mindenki más""
De ez csak akkor ér valamit, ha be is tartjuk! Kínaiakra itt nincs szükség, jól ismerjük már őket...
csak úgy....
@vacsi: csak várjál..,lesz még kínai szomszédod,majd meglátod! 0rbán lerendezi nektek..
ómió
Ha nincs már elég magyar munkaerő, akkor, ez efftársilag annyira meglepő!? Vagy az a baj, hogy nem "migráncskodni", hanem dolgozni jönnek!?
telegdilaci
@ómió: A Távolkeleti vendégmunkások azok jó migránsok,mivel azok dolgozni jönnek,viszont a Miniszterelnök szerint nem akarunk kevertfajú nemzet lenni hát ez nem jön össze ha jönnek ide a távolkeletről dolgozni azok nem mennek vissza elvesznek egy Magyar nőt,és örökre itt maradnak!
jáger laszló
A munkát nem Orbán adja .hanem a kínaiak!!
Ő csak a lehetősséget biztosítja,,,,,
csak a pontosság kedvéért!!
ennyi
barátilag
J.L.
ómió
@telegdilaci: A dolgozni akarókkal, ahogy pl. a környező népeket illetően is, nincs gond a "keveredéssel"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.