Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei hétfőn abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be a konfliktuszónákból, illetve abból a két uniós tagállamból, ahová a legtöbben érkeznek – közölte a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg uniós képviselete.

A nagykövetség az egyik közösségi oldalon azt tette közzé, hogy a belügyminiszterek a tervezett 20 ezer helyett 22 504 menekültet fogadnak be az unión kívülről, konfliktuszónákból, menekülttáborokból, Irakból, Szíriából, Eritreából és Szomáliából. Viszont az elvárt 40 ezer helyett egyelőre 32 256 menedékkérőt vesznek át a két uniós "frontországból", Olaszországból és Görögországból.

Magyarország az egyetlen olyan EU-tagállam, amelyik jelezte, hogy nem kíván befogadni egyetlen menekültet és menedékkérőt sem.

A miniszterek tanácsának tájékoztatása szerint az unión kívülről a legtöbb menekültet, 3500-at Norvégia fogad majd be, mert ugyan az EU-nak nem tagja, de a projektben részt vesz. Ahogy Izland, Liechtenstein és Svájc is, ez utóbbi is több mint 500 menekült letelepítését vállalja. Szintén 2200 ilyen menekült letelepítését vállalják a britek.

Olaszországból és Görögországból Németország vállalja a legtöbb, 10 500 menedékkérő befogadását. Franciaország 6752 embert fogad majd be. A többi ország vállalásaiban nagy a szórás. A legkisebb Málta mindössze 60 embert fogad be, egyes országok néhány száz menedékkérőt vállalnak majd át. Ezer fölötti menekültet fogad be Belgium, Csehország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország és Svédország is.

Jean Asselborn, Luxemburg bevándorlási minisztere a tanácskozást követően emlékeztetett, hogy az állam-, illetve kormányfők döntése értelmében két év alatt kell a tagállamoknak önkéntes alapon 40 ezer embert átvenniük Olaszországtól és Görögországtól.

"Nagyon közel a cél" – fogalmazott Asselborn, kitérve arra is, hogy az első évben megkezdődhet az áttelepítés, a második év célszámaihoz van még szükség további erőfeszítésre a tagországok részéről. Elmondta azt is, hogy a luxemburgi elnökség célja, hogy az év végéig lezáruljon az a folyamat, amelyben a tagállamok önként vállalásokat tesznek.

"Az önkéntes alapú szolidaritásnak nyilvánvalóan megvannak a maga korlátai" – húzta alá a politikus, hozzátéve, nem akarja, hogy a tanácskozás számháborúvá silányuljon.

"Egy ponton rájöttem, hogy a hiányzó, maradék 5-6-7 százalékot nem lehet erővel kikényszeríteni" – magyarázta sajtótájékoztatóján a miniszter, aki említést tett arról is, hogy Magyarországnak és Ausztriának is sajátos problémája van ezen a téren.

"Egy olyan ország van, amely dupla nullát mondott. Meg kell érteni, hogy megvannak a maguk problémái, de azt is tudni kell, hogy ez milyen képet sugároz kifelé" – mondta Jean Asselborn.

A luxemburgi miniszter elmondta, hogy szeptembertől Olaszországban és Görögországban is létrejönnek az úgynevezett "hot-spotok", amelyekben uniós szakemberek segítségével az illegális bevándorlók közül kiszűrik azokat, akik valóban jogosultak menekültstátusra.

Az első áthelyezés októberben történhet meg – mondta a miniszter. Asselborn egyúttal emlékeztetett, hogy ezzel a menedékkérelmek elbírálása és a jogosulatlan menedékkérők visszaszállítása is felgyorsul majd.

A miniszter arra is kitért, hogy ettől Európa nem válik erőddé, ugyanis a legális csatornákat is meg fogják erősíteni.

Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos elmondta: csalódott, hogy nem sikerült elérni a kitűzött negyvenezres célt, de bízik abban, hogy az év végéig ez is megvalósul. A biztos ismét emlékeztetett, hogy a bizottság szerint önkéntes alapon ezt nehéz megvalósítani, ezért a brüsszeli testület új vészhelyzeti mechanizmus kidolgozására tesz majd javaslatot.

"A szolidaritás az EU egyik alapelve. Erkölcsi és jogi kötelezettség, hogy szükség esetén a tagállamok segítsenek egymásnak" – szögezte le Avramopulosz.

415 hozzászólásarrow_drop_down_circle

moiszikf
Egy ideig. Azután meg szép csendben, egy hűdeqrvanagy mutyibotrány árnyékában aláírunk valamit Brüsszelben és már jöhetnek is dolgozni a mercihez, audihoz, stb., fele annyiért,mint mi.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
moiszikf
Egy ideig. Azután meg szép csendben, egy hűdeqrvanagy mutyibotrány árnyékában aláírunk valamit Brüsszelben és már jöhetnek is dolgozni a mercihez, audihoz, stb., fele annyiért,mint mi.
nezelodo
Kemények vagyunk, mint a NAV botrány kivizsgálásában... Majd megpuhítják azzal, ha veszélybe kerül a család és a barátok EU-s pénzekkel való tömése.
Commneter
Ami, e cikk címét illeti ... hát!- nem "hallgat" benne a megnevezett ország iránti, firkászi rosszindulat, ami vicc!:xPP
vizinyuszi
Helyes! Végre valami igazán örvendetes hír!
eszegfu
@Commneter: 7:50 Lehet, hogy rosszindulatu a cim, de sajnos igaz! M.o. az egyedüli, aki nem hajlandó egyetlen menekültet sem befogadni, ezért szerintem nem is a cikk cime, hanem a magyarok ezirányu viselkedése rosszindulatu.
Commneter
@eszegfu: Viszont a legnagyobb szerepet tölti be a migrációs nyomás kezelését illetően, melyet "még" az EU tagállamok is elismernek ... jóindulattal!:Lol
Január
"Meg kell érteni, hogy megvannak a maguk problémái, de azt is tudni kell, hogy ez milyen képet sugároz kifelé" – mondta Jean Asselborn."
A cikk címe értelmében ezt magunkra vehetjük. Ez a "probléma" előbb-utóbb megoldódik, és akkor már változhat/változik a befogadás megítélése, gondolom. Addig pedig türelmet kérhet az ország...

"A szolidaritás az EU egyik alapelve. Erkölcsi és jogi kötelezettség, hogy szükség esetén a tagállamok segítsenek egymásnak" – szögezte le Avramopulosz" Ezzel picinyt vitatkoznék, mert volt itt már Eu-s tagságunk alatt elég természeti csapás, és valahogy nem volt érzékelhető az Eu. részéről a szolidarítás, de lehet, hogy alul tájékozott vagyok.
Anna Mária
@Január: Meglehetősen alultájékozott vagy.
Commneter
@Január: 08:36
Igaz!- de a "púp", mindig hátul van!:h
eszegfu
@vizinyuszi: 8:11 Nem kivánom még Neked se, hogy soha ne legyen ennél nagyobb örömöd!
Anna Mária
" 'Egy olyan ország van, amely dupla nullát mondott. Meg kell érteni, hogy megvannak a maguk problémái, de azt is tudni kell, hogy ez milyen képet sugároz kifelé' – mondta Jean Asselborn."

A sugárzott kép az országról: dupla nulla.
Commneter
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Január
@Anna Mária: Azért ez az ország és lakói, ezt az itéletet - a dupla nullát- nem érdemli meg, ezt alul tájékozottságom tudatában is kikérem magamnak!
Anna Mária
@Január: Nyugodtan kikérheted magadnak, de hát sajna ez esetben az országról sugárzott kép az óriási dupla nulla. Igaza van Asselbornnak.
A nyugati adófizetők pénze kell, mindenféle segítség kell - de együttműködni bármiben? Na, azt a magyarok egyszerűen megtagadják.
Ez van.
Január
@Anna Mária: ... és tájékoztatnál esetleg, hogy Luxemburg hány menekültet fogad be, mert én nem találom sehol! Ne legyek már tudatlan!
Anna Mária
@Január: Van még néhány ország, amiről nem esik szó a cikkben. Keress utána, ha pont Luxemburg érdekel.
Gondolom, világos a mondat értelme, mely szerint Magyarország az EGYETLEN olyan EU-tagállam, amelyik jelezte, hogy nem kíván befogadni egyetlen menekültet és menedékkérőt sem.
Ez van. Nem kell másokra mutogatni és kibúvót keresni, mint egy fideszes.
Január
@Anna Mária: Én tőled kértem, köszönöm a segítséget.
JAJMÁR
@moiszikf: 05:58 Rég voltál erre, örülök, hogy újra itt vagy :)
és igazságod is van, mert ebben az országban bármi megtörténhet, az is, ami nem.
Anna Mária
@Január: Nem, te nem segítséget kértél, hanem megpróbáltál terelni.
csa-csa
A "keresztényi" szeretet jegyében nem tiltakozott ,hanem lapít a KDNP ...
Január
@Anna Mária: Legyen az utolsó szó a Tied.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
eszegfu
@Commneter: 8:51 Igen, bizony a "nép" fejére...
zöldszem
"Magyarország az egyetlen olyan EU-tagállam, amelyik jelezte, hogy nem kíván befogadni egyetlen menekültet és menedékkérőt sem."

Mert azt mégsem vallhatta be, hogy a jobban teljesítő Magyarországból a magyar állampolgár is menekül a hanyatló nyugatra. A menekültek pedig úgy gondolják, nyomor, diktatúra ott is van ahonnét jönnek. Úgyhogy, nem nem fogad be, hanem nincs akit be kelljen fogadni.
magyarbakancs
Nem kell befogadni senkit.
Napi ellátásukra több pénz jut mint az itt elő magyarok némelyikére.
Itt is van elég nélkülöző ki naponta felkel dolgozni 90-100 ezer forintért napi 10-12 órát dolgoznak.
Anna Mária
Egyébként ez az igen ostoba, gonosz dupla nullás "szabadságharc" megint nagyon sokba fog kerülni az országnak.
Aztán lehet sírni, hogy az a csúnya EU bántja a magyarokat és nem ad pénzt.
Anna Mária
@magyarbakancs: Dehogynem. Be kell fogadni, hisz Magyarország az EU tagja és köteles együttműködni a többi tagállammal.
A menekültekre költött "sok pénz" pedig csak mese.
Nem a menedékkérők miatt dolgoznak a magyarok éhbérért.
coyote3
Megint nagyon tökösök és emberségesek lettünk, a kormány jóvoltából...
magyarbakancs
@Anna Mária: Kérdeznék valamit tőled te mindenkivel barátkozol?
Meg válogatod a barátaidat?
Anna Mária
@magyarbakancs: Természetesen megválogatom a barátaimat. Mire vonatkozik a kérdésed? Mit szeretnél tudni?
magyarbakancs
@Anna Mária: Te megválogatod a barátaidat ismerőseidet .
Mi is meg válogathatjuk kit engedünk be az országba.
Nem kell pacsizni mindenkivel.
Keresztény ország vagyunk ahova az iszlám betette a lábát ott mindig van konfliktus.
varrólány
Nem kell befogadni mert már itt vannak , meg Európában is. A segítőkészség meg a sajnálat erősebb mint a veszély érzet .Nem fogja érdekelni őket az európai törvény , de aki akar nyugodtan kvaterkázhat velük.
Persze én sem fordítanék hátat nekik mivel annyira nem bízom bennük!
Még mielőtt valaki leírná hogy a kormány miatt ez a véleményem ,( mert már baromi unalmas hogy mindenki ilyennel jön ) ez nem így van mert azt kell nézni honnan jönnek mennyien ! És hogy miért?! Hát ez az!
Anna Mária
@magyarbakancs: Nem pacsizásról van szó, hanem mint EU-tagállamnak, kötelezettségeink is vannak, nemcsak jogaink.
Mivel most az ország nem teljesíti a kötelezettségét, nem hajlandó szolidaritást vállalni a többi tagországgal, bizony, ennek súlyos következményei lesznek.
Néhány száz menekült letelepítése semmiféle gondot nem jelentene Magyarországnak sem.
Az iszlám vallástól nem kell félni. Például Ausztria 70 ezer menekülő muzulmánt fogadott be a jugoszláv háború idején, gond egy szál se, nincs konfliktus.
Anna Mária
@varrólány: Ha nem a kormány idegengyűlöletet gerjesztő propagandája miatt, akkor mi más miatt van rossz véleményed a menekülőkről?
verőce21
Az Uniós külügyminiszterek úgy döntöttek, "...összesen 22 504 menekültet fogadnak be az unión kívülről, konfliktuszónákból, ...további 32 256 menedékkérőt vesznek át a két uniós "frontországból", Olaszországból és Görögországból." - látszik, hogy ezek valahol a Holdon élnek! Csak Magyarországra több, mint 60 ezren jöttek már az idén!

És a további években az egész Unióba több millióan fognak még beáramlani. A csendes "elárasztás" módszerét választva. Hogyan gondolják ezek a külügyérek, hogy kiválogatják az "atomtudósokat" közülük, és a létszámfelettiek szépen hazamennek? Ezeket a "menekülteket" ki nem teszi Európából többé senki.
varrólány
@Anna Mária: Képzeld el , nem is olvasom a kormány ez irányú propagandáját. Csak reálisan gondolkodok , olvasom mennyien jönnek .
Sokan azt gondolják csak filmeken lehet bármi , csak másokkal történhetnek tragédiák . Persze könnyen írok a gép mellől , meg mások is, de jobb az óvatosság a kételkedés.
Egyszer szakadj már le a kormányról és próbálj úgy gondolkozni!
verőce21
A bevándorlókkal nemcsak embertömegek érkeznek, hanem velük azok konfliktusai is.

A liberális baloldal nem tudja, hogy a bevándorlás nagyon komoly probléma, és a szolidaritás mellé tette le a voksát. Miközben a bevándorlást ellenzőket gyűlöletkeltéssel vádolja. A bevándorlókat egyszerű nincstelen tömegnek tekinti, akiken kötelessége segíteni a gazdagabb európai országoknak. Csakhogy a ma Magyarországra – és Európába – érkező bevándorlók túlnyomó többsége muszlim vallású. És a kiskutya szemeket meresztő gyámoltalan tömeg, miután tartósan megtelepedett egy államban már nem egyének halmazaként kezd viselkedni, hanem csatlakozik hasonló, már meglévő kisebbségekhez és egyáltalán nem kíván beolvadni az érkező országokban.
Nem szeretné feladni sem a szokásait, sem a hagyományait, sem vallását, de még az adott ország nyelvét sem hajlandó megtanulni. Vagyis nem kíván a nyugati zsidó-keresztény kultúrkör szerves része lenni. Kizárólag a nyugat-európai ember életszínvonala a céljuk.
Anna Mária
@varrólány: A kérdésemre nem válaszoltál, vajon miért van rossz véleményed a menekültekről? Komolyan érdekelne.
varrólány
@Anna Mária: Leírtam , sajnálom hogy nem érted! :(
Anna Mária
@varrólány: Sajnos csak annyit írtál, hogy "nem fogja érdekelni őket az európai törvény" és nem bízol bennük, nem fordítanál nekik hátat.
De hogy ez miért van nálad így, arról egy szót sem írtál.
F_Viktor
@Anna Mária: Írod:
"A nyugati adófizetők pénze kell, mindenféle segítség kell - de együttműködni bármiben? Na, azt a magyarok egyszerűen megtagadják."

Érthetőbben, hogy a mélymagyarok is értsék:
Az Európa utca 17-ben lakók nem tartják be a társadalmi alapvető normákat, összesz@rják a járdát, a (közös) munka büdös nekik, segíílyből (mert az jár nekik!) dorbézolják át a fél éjszakát...
eszegfu
@verőce21: 10:46 Ritkán tetszik a "stilusod", de most nagyon kulturáltan "vezetted le" a véleményedet! Sajnos ennyire nem egyszerü ez a probléma, hogy a baloldal "nincstelen tömegnek", mig mások csak a muszlim vallást látja. Abban egyetértünk, hogy beláthatatlanok mind a menekültek száma, mind pedig a következmények. Abban viszont erősen kételkedek, hogy nem hajlandóak megtanulni az illető ország nyelvét, hiszen akkor nem kapnak még munkát sem. Azt is természetesnek tartom, hogy nem adják fel a hagyományaikat, vallásukat...hiszen ha megnézem az USÁ-ba, de bármely nyugati országba "menekült" magyarokat, ők sem adják fel ezeket, sőt nekik is "kizárólag a nyugat-európai ember életszinvonala a céljuk". A fő probléma ezzel szerintem, hogy azt várjuk el a menekültektől (tiszteljenek, stb.), amit mi magunk nem tudunk megtenni. Ez az én nézőpontom.
nola
jog.tk.mta.hu/blog/2015/07/menekultugyverseny

Én ezt az írást elég reálisnak gondolom, szerintem megéri végigolvasni... Ziegler Dezső Tamás a szerző, aki tudományos munkatárs az ELTE Társadalomtudományi Karának Európai Tanulmányok tanszékén. Így, bár ő is csak a saját véleményét fogalmazza meg, elég tárgyilagosnak és hitelesnek tűnik.
F_Viktor
@magyarbakancs: Írod:
"Mi is meg válogathatjuk kit engedünk be az országba."

Ezek után azt is megválogatjátok, hogy országon belül ki a barát, kit kell gyűlölni, kit kell elzavarni, kit kell kirekeszteni, kit kell ellehetetleníteni, s ne adj Isten ha még ezek után is zavarják köreiteket, akkor kit kell likvidálni?
S ha ezek után megkapjátok a náci jelzőt, akkor felháborodva kikéritek magatoknak?
Commneter
@varrólány: Így, hogy is értené?!:xD
Próbáld leírni azt, amit éppen AM akarna!:&
... oszt minden okés!:xDD
F_Viktor
@nola: Nagy igazságokat tartalmaz, pl. az utolsó mondatok:
"Összességében nézve, a fentiek alapján megállapítható, hogy a menekültekre vonatkozó negatív, túlemocionált kijelentések leginkább politikai célokat szolgálnak (ami a Századvég szerint, úgy tűnik, sikeres taktika). Annál is inkább igaz lehet ez, mert a magyar átlagpolgár menekülttel szinte sohasem találkozik.
Ez ugyanakkor roppant veszélyes utca: aki mesterségesen pogromhangulatot hoz létre és a történelmünkből ismert rasszizmusra épít, előbb-utóbb ugyanennek a tendenciának válik majd az áldozatává."
Anna Mária
@F_Viktor: Bocs, hogy közbedumálok, de magyarbaki éppen nem az, akinek a náci szellemiséghez köze van. Kicsit ismerem őt és már nagyon jókat vitáztam vele, ő aztán nem elvakult.
verőce21
@eszegfu: (11:09) Bevándorlásra nyilvánvalóan szüksége van az EU-nak, de a megérkezett tömegekkel mi lesz? A jog nem fogja őket integrálni. A valóság teszi majd meg ezt, de hogyan?

Nem ártana olyasmiről is beszélgetni, hogy az "adó" fogalmát hogyan fogják megértetni ekkora mennyiségű emberrel. Az adó, amiből az oktatás és egészségügy, rendvédelem fenntartható. Az ő társadalmaikban ugyanis ez nincs meg. Így nem tudják és nem is érthetik, hogy mi a fene az.
Anna Mária
@nola: Jó lenne az írást kivonatolni, így sajnos éppen azok nem olvassák el, akiknek szükségük lenne ismeretekre!
eszegfu
@nola:11:14 Valóban jó az irás, csak egy kicsit hosszu... Pontosan, akiknek el kellene olvasniuk, azok nem fogják...sajnos. Nem egyszerü, közérthető a nyelvezete -- persze értem, hogy ez inkább egy tudós kutatása és a véleménye és ez neki nem megy másképpen.
bencemacska
@Január: Ez nem ítélet - bár annak is tekintheted - hanem a táblázat mindkét rovatában csak M.o -nál van 0.
Anna Mária
@verőce21: :DDD
Ez a hét legjobb vicce!
Ez már tényleg annyira hülye ellenérv, hogy kitüntetést érdemelnél érte!
eszegfu
@verőce21: 11:27 Én nem tudom, hogy a hsz-dben hozott példa mennyire lesz valós... ezt tényleg csak a tények ismeretében -- mármint pl. hányan szándékoznak M.o-n letelepedni, vagy inkább mennyi ember megy tovább -- tudják eldönteni a "szervek" a köv. lépéseket. Mostanáig csak a "riasztó" adatokkal bombáznak: hány ezren jöttek át a hétvégén, stb. De én még egy komoly statisztikát nem láttam a regisztált emberekről, nevezetesen pl. hány férfi, nő, gyermek van közöttük, hány évesek, és hova mennének tovább? Nem hajszál pontosan, de legalább ne "hasraütéses" technika legyen! Engem ez nagyon érdekelne.
Január
@bencemacska: Köszönöm, azért a cikket mindenkinek el kellene olvasnia.
Strong
Itt volt az idő.. és mindig ezt vallottam ebben a kérdésben:

""Egy ponton rájöttem, hogy a hiányzó, maradék 5-6-7 százalékot nem lehet erővel kikényszeríteni" – magyarázta sajtótájékoztatóján a miniszter, aki említést tett arról is, hogy Magyarországnak és Ausztriának is sajátos problémája van ezen a téren."

..és valóban: ha tudunk segítünk, ha nem tudunk nem segítünk. Ez nem számon kérhető...
F_Viktor
@Anna Mária: Írod:
"...magyarbaki éppen nem az, akinek a náci szellemiséghez köze van."

Igen, tudom :-)
Ezért sajnálom, hogy az orbáni gyűlölet nála is táptalajra hullott,.
S mivel nem osztom azt, hogy léteznek jó nácik és rossz nácik, jó rasszisták és rossz rasszisták, ezért írtam a fentieket.

Nekem is megvan a saját, nem pozitív véleményem a cigány bűnözésről, de nem vetítem rá a cigányságra.
De, mint az iszlámság rálátója, nem keverem az egész iszlámot az IS-el.
Freewolf
Orbánt már csak ezért az intézkedéséért is azonnal újraválasztanák!
Anna Mária
@verőce21: Kaphatnál ezért egy szép érmet, rávésve Vidával a körhintán! :DDD
verőce21
@Anna Mária: (11:38) A Körhinta jó film. :)
Azonkívül néhány más, a vallási, szociális, kulturális másságból eredő különbséget hogyan akarják megoldani?
Az egyik kezelendő kérdés pl.a házasságon kívüli kapcsolat, terhesség esete.
Egyes kultúrákban az apának erkölcsi kötelessége az így járt lányának a megölése.
Itt mit fog tenni, ha megtörténik?
Ahogyan a többnejűség kérdése sem tisztázott.
Amennyiben megérkezik a menekült 3 feleséggel akkor melyiket ismerjük el törvényesnek?

Nekem az a véleményem, az országukban kell őket támogatni. Azon kell munkálkodni,hogy ne induljanak útnak.
Anna Mária
@F_Viktor: Igen, szarügy, hogy a propagandának sokan bedőlnek, meg nagyon keveset tudnak a világról, fogalmuk sincs, pl. miről az iszlám vallás, honnan jönnek a menekültek, miért stb.
De magyarbakancs az, aki elfogadja az észérveket, hajlandó új ismereteket befogadni. Ritka kivétel ő.
F_Viktor
@verőce21: Írod:
"Nem ártana olyasmiről is beszélgetni, hogy az "adó" fogalmát hogyan fogják megértetni ekkora mennyiségű emberrel."

Itt buktál meg, hogy semmi kapcsolatod nem volt még ezekkel az emberekkel, csak Orbánt mantrázod!

Örülhetne a magyar oktatás, s nem az EU utolsója lennénk az idegennyelv tudásban, ha általános iskolások már három nyelvet beszélnének, mint pl. a kurd gyerekek.
Anna Mária
@verőce21: Van Európában néhány ország, ahol nagy számú muzulmán él és a kulturális különbségek nem okoznak különösebb problémát. Sőt, az iszlám vallást gyakorlók még adót is fizetnek! :DDD

De persze szíved joga, hogy hintsd a hülyeséget.
bencemacska
@verőce21: Legalább azt ne torzítsd el, amit nem érdemes: A BELÜGYMINISZTREK döntöttek.

M.o véleménye a volt MSZMP pártgarázs főnök véleményével azonos!
F_Viktor
@verőce21: Írod:
Te nagyon...
Gondolkodj Iván! Mely törvények vonatkoznak a menekültre? Nem a befogadóországé???
Vonatkoztass most el Magyarországról, aki sz@rik az EU-s törvényekre! Az összeférhetetlenek ti vagytok, nem a menekültek!
F_Viktor
@Anna Mária: Írod:
"De magyarbakancs az, aki elfogadja az észérveket, hajlandó új ismereteket befogadni. Ritka kivétel ő."

Igazad van, nagyon sok mindenben osztom @magyarbakancs: véleményét, de fenntartom, hogy a rasszizmus veszélyes dolog, nem létezik jó náci és rossz náci.
bencemacska
@F_Viktor: Magyarán: M.o úgy viselkedik az EU-ban, mint, ahogy OV szerint az integrálódni nem akaró, vagy nem képes kisebbségek és emigránsok M.o-n.

Akkor ki különb a másiknál?
Anna Mária
@F_Viktor: Így van, a rasszizmus rohadtul veszélyes és valóban nem létezik jó meg rossz náci.
De vannak olyanok az eleve kirekesztő gondolkodásúak között, akik képesek belátni a tévedésüket és hajlandók felülvizsgálni a környezetükből hozott "elveiket". Nagyon ritka az ilyen ember, de létezik.
F_Viktor
@bencemacska: Így van, régóta ezt hangoztatom, hogy mi vagyunk Európa cigányai. Amit a jobberek a magyar cigányság fejére ró, azokat Magyarország elköveti az EU-val szemben.
F_Viktor
@Anna Mária: Tehát várod, hogy @magyarbakancs: hamut szórjon a fejére? :-))
Anna Mária
@F_Viktor: Arról nem is beszélve, hogy a Nyugat-Európába áramló magyarok közül sokan próbálják hinteni a náci eszméket a befogadó országokban, szerencsére vajmi kevés sikerrel.
Anna Mária
@F_Viktor: Nem várom, dehogy. De volt már olyan, hogy belátta a tévedését és azt, hogy az általa képviselt nézetek károsak. És ezt nagyon becsülöm benne.
F_Viktor
@Anna Mária: Írod:
"Arról nem is beszélve, hogy a Nyugat-Európába áramló magyarok közül sokan próbálják hinteni a náci eszméket..."

Minden országban léteznek neonáci csoportok, de ezeket az ottani kormányok zárt keretek között tudják tartani. Nálunk ez nem megoldott.
bencemacska
@F_Viktor: Körülbelül ezt akartam mondani, csak próbáltam nem nevén nevezni a gyereket!
Sajnos annak is tartanak bennünket Európában!
Anna Mária
@F_Viktor: Politikai akarat kérdése.
Magyarországon nincs politikai akarat rá, hogy a náci eszmék terjedésének gátat vessenek.

A külföldön náci stílusban beszélő magyarok nagyon meg is vannak lepődve, amikor figyelmeztetik őket, hogy itt ez nem megy.
bencemacska
@verőce21: No, látod, most fején találtad a szöget. Ezek mind olyan problémák, amelyekre normális választ kellene adni, nem össze-vissza hintapolitikát folytatni!
varrólány
Az utolsó mondatban benne van minden !

"Egyesek szerint Európa fennállásának legsúlyosabb válságát éli, és amennyiben nem sikerül az elsősorban muszlim bevándorlók keltette kulturális, vallási és társadalmi feszültségeket, valamint saját őslakosságának demográfiai problémáit megoldani, úgy a jelenlegi formában ismert Európa eltűnhet a történelem színpadáról."
www.zarandok.hu/?m_id=45&m_op=view&id=5098
Anna Mária
@varrólány: Hát, látod, ilyen a történelem. :)))
varrólány
@Anna Mária: Én ezen nem mosolyognék, ha nem baj!
Még elvehetik a te vigyorgódat is!.-))
Anna Mária
@varrólány: Tőlem senki nem vesz el semmit. Én nem félek a menekültektől, ha nem haragszol.
Sok-sok évet éltem olyan helyeken, ahol nagyon sok iszlám vallású ember él és nem volt velük soha semmi gondom.

A történelem pedig sajna olyan, hogy a gyengék, az önmagukat reprodukálni sem képesek egyszer csak eltűnnek a süllyesztőben. A gyűlölködés ezen nem segít.
varrólány
@Anna Mária: Akkor azért patronálod őket annyira ! De változnak az idők , meg az emberek .
A történelem sajnos olyan , hogy lelki terrorral vagy fegyverrel keresik a hatalmat!
Nahát neked gyenge nép az európai?
Anna Mária
@varrólány: A magyar nagyon gyenge.
Kevés a gyerek, és őrületesen sokan hagyják el az országot.
Ehhez képest a magyar nem hajlandó senkit befogadni, ami óriási butaság.
Tévedsz, Magyarországra senki nem támad fegyverrel, sőt, "lelki terrort" sem alkalmaz az országgal szemben. Nem is tudom, honnan veszel ilyesmiket. Talán mégis eljut hozzád a kormány propagandája, akár kerülő úton, mondjuk a szomszédasszonyod révén! :)))
bencemacska
@varrólány: ma, 13:16

Fordítsd le M.o-ra - bevándorlók nélkül - , csak vedd figyelembe a szociális fórum kitalálta, a PM által átvett alapjövedelem ötletben leírtakat.
F_Viktor
@Anna Mária: Írod:
"A történelem pedig sajna olyan, hogy a gyengék, az önmagukat reprodukálni sem képesek egyszer csak eltűnnek a süllyesztőben. A gyűlölködés ezen nem segít."

Így igaz, s ezt tudják tőlünk nyugatabbra, ahol szintén egyre kevesebb a születések száma.
Nem véletlen, hogy évtizedek óta integrálják társadalmukba a mélymagyarjainknak "idegeneknek" számító külföldieket.
A mai letelepedési-, bel-, gazdasági-, külpolitikával Magyarországnak van nagy esélye eltűnnie a térképről.
Hari
Csak nem leszünk Európa szolgalelkű követője, mi szabadság harcolunk, és megvédjük a keményen dolgozó kisemberek mindennapi betevő falatját. Kerítést az egész ország köre, aki tisztességes, az repülővel jön.
varrólány
@Anna Mária: Én egész Európáról írtam ,de nem gyenge a magyar . Elég sok nem magyar él itt , de egész más a kontinensről befogadni embereket , mint más élethez szokott népcsoportokat. Nem Magyarországról írtam konkrétan hanem a történelemről hogy a változások hogy keletkeznek.
Vagyok olyan felnőtt hogy van saját gondolatom , érzékelésem nem kell hozzá a kormány.:-))
Anna Mária
@varrólány: Egész Európáról hiába írsz, hisz Nyugat-Európa egészen más politikát folytat, mint Magyarország, össze sem lehet hasonlítani.
Érdekes módon máshol nem rettegnek a más kontinensekről érkező emberektől, csak Magyarországon.
Jó, nagyszerű, ha van saját érzékelésed! :))) S mondd, menekültet közelről, élőben láttál már?
varrólány
@Anna Mária: Hidd el , azért mert nem tudsz róla egész Európának lesz elege , akármilyen politikája van , akkor is sok menekültszzerű ember jön-megy.
Nem is értem már miért vitatkozok veled , nem érzed ennek az egésznek a súlyát , nem pár ezer ember ellátásáról van szó. Ha élőben látok menekültet akkor változik a véleményem szerinted? Ölelgessem meg őket , fogadjam be ?
Tehetek én arról meg bárki az országban hogy jönnek? Ha már ennyien vannak otthon is lázonghatnának!
Anna Mária
@varrólány: Mit jelent az, hogy "menekültszerű ember"?
Nem, nem érzem azt a súlyt, amit te, mert nem félek.

Igen, szerintem ha személyesen ismernél menekülteket, tudnál velük beszélni, akkor a te félelmeid is elmúlnának.

Nem te sem tehetsz arról, hogy nekik menekülniük kell, de ahhoz már neked is közöd van, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, ami az országra nézve nagyon sok előnnyel jár, de kötelezettségekkel is, amikről jelenleg az ország és sok-sok lakosa hallani sem akar. Pl. akár egyetlen menekült befogadásáról.
JAJMÁR
A múltkor már azon kaptam magam, hogy kerestem a helyet ezen a földgolyón, azt a biztonságos helyet, ahova elköltöztetnék mindenkit, akit szeretek.
Belerakja a félelmet ez a kormány az emberekbe. Tönkreteszi az életet, az emberek mindennapjait, kizsigereli még a lelkét is annak, aki nem vigyáz.
Igen, a kormány. Nem a menekültek, nem a hajléktalanok, nem a romák, nem a rokkantak, nem a szegények, mert mindezekké válhat az ember... és mindenkinél benne van a pakliban.
Amitől, vagy akitől fél az ember, azt nem szereti, majd haragszik rá, meggyűlöli, és amikor ez már elviselhetetlen, el is akarja pusztítani. De fel kellene tenni a kérdést, hogy a félelem jogos-e? Mert erre csak lehetséges válaszok vannak. Hogy majd, lehet, hogy ez lesz, meg az... sok-sok Nostradamus lett hirtelen.
Ha a lehetséges jövőtől félünk a jelenben, akkor elmulasztjuk mindazt, amit a jelenben megtehetünk a jövőért. A problémákat megoldani kell.
A megoldás pedig jó-e? Megszűnik-e a szegénység attól, ha nem mérik? A hajléktalanság, ha kiűzik ezeket az embereket egyes helyekről? A rokkantak meggyógyulnak-e, ha elveszik tőlük még a minimális pénzt is? és a menekültekkel mi lesz, ha nekifeszülnek a kerítésnek, 40 fokban, vagy özönvíz idején, a gyerekek, a csecsemők, vagy a terhes nők? és a férfiaknak is jobb sorsot kívánok ennél, és én magamnak is, mert nem szeretek egy olyan kerítésen belül élni, aminek szomjazó emberek dőlnek.
Mi lesz a mi országunkkal, ha ilyen emberek élnek benne? Akikben a félelem és a gyűlölet érzés a legerősebb, és kipusztul minden szolidaritás?

Menekültek sajnos vannak. Hiába csukjuk be a szemünket. A lelkiismeret is elaltatható egy ideig, de ez is történelem lesz egyszer, és majd valahogy ezt is fel kell dolgozni, hozzácsapva az előzőek hibáihoz.
Anna Mária
@varrólány: És még valami: azt írod: "Ha már ennyien vannak otthon is lázonghatnának!"
Nem is tudod, hogy Magyarországon egy időben mennyien tartózkodnak - bizony néhány ezernél nincsenek többen, mert mennek tovább Magyarországról, ahogy csak tudnak -, valamint nem lázonganak. A menekültek nem csinálnak semmi rosszat.
Commneter
@Anna Mária: 13:54
"Érdekes módon máshol nem rettegnek a más kontinensekről érkező emberektől, csak Magyarországon."

Te hol élsz? Szoktál te informálódni egyáltalán?:xD
Nem hinném!:xP
Vagy csak darálod szószt?:&
Téged valami tökvakká tesz, gondolom, a mai Magyarország elleni anorexiás gyűlölet!:Lolű

Ui.: Nyugodtan törölj csak!- elvégre a "te demokráciád ennyi" ... "Tűnj" ... az utamból, a véleményeddel együtt!:@
Innentől már, csak azt nem értem, milyen alapon veszed a szádra e szavakat, hogy "egyenlőség", "véleményszabadság", demokrácia ... usw., miközben pitiáner hatalmi pozíciódból kifolyóan etikátlanul kézzel-lábbal taposod itt mindezeket, a Propeller nyilvánossága előtt?!:&
Fenyegetőzöl itt, hogy ezt törlöm, meg azt törlöm; ahelyett, hogy magadra erőltetnéd azt az etikai normát, ami mint szerkesztőtől vagy "mitől elvárható"; meg egyáltalán, milyen eljárás az, hogy a "gombon" ülve fenyegetőzöl itt?!:Uuhh
Törölhetsz, mentettem!:8)
Commneter
@Commneter: 14:34
...(...) ...
Te csak darálod a szószt?:&
eszegfu
@JAJMÁR: 14:22 Nagyon "mokányra" sikeredett a hsz-d! Tiéd ma a 2 pont nálam!
Anna Mária
@JAJMÁR: Magyarország mostani szörnyű helyzetének az adja az alapját, hogy a múltját még meg sem próbálta feldolgozni, még azt sem döntötte el, mi a jó és mi a rossz. Az uszítás ezért működik kifogástalanul, a félelem és a gyűlölet ezért tud terjedni.
Commneter
@JAJMÁR: 14:22
Nagyon jól ragadtad meg a "leglényeget"! ... majd kívánok rá válaszolni is, ha netán, úgy hozza a sors!;)
F_Viktor
@Anna Mária: Írod:
"Érdekes módon máshol nem rettegnek a más kontinensekről érkező emberektől, csak Magyarországon.
(...) S mondd, menekültet közelről, élőben láttál már?"

Azt is megkérdezheted tőle, hogy járt-e már Németországban, Franciaországban, esetleg Angliában? Mert ott bizony láthatná hogyan integrálódtak már 2.-3. generáció óta a muszlimok.

Írod:
"...ahhoz már neked is közöd van, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, ami az országra nézve nagyon sok előnnyel jár, de kötelezettségekkel is, amikről jelenleg az ország és sok-sok lakosa hallani sem akar."

Annyit tennék hozzá, ha ezeket a szerencsétleneket visszaküldik az IS karmai közé, azzal az Iszlám Állam erősödik. S az lesz az igazi fenyegetettség Európának és Magyarországnak.
JAJMÁR
@Commneter: 14:56 Ja, Téged csak úgy sodor erre, meg arra az élet? Oké, majd elolvasom, ha netán véletlenül erre hozza a válaszod a sors. ÉN ITT LESZEK :)
Commneter
@JAJMÁR: A leveleket, inkább bízzuk a szélre!;)
JAJMÁR
@Commneter: Mondja egy majdnem fizikus..
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"Te hol élsz? Szoktál te informálódni egyáltalán?:xD
Nem hinném!:xP
Vagy csak darálod szószt?:&"

Te hol élsz? Honnan informálódsz? Te mit darálsz, hadoválsz?
Esetleg te azt láttad, hogy az angol messze elkerüli a paki trafikot, mert retteg, fél a tulajtól és családjától?
Vagy nem mer belépni a polgármesteri hivatalba, mert biz'a ott is 70 százalékban csadorba öltözött hölgyek futkároznak?
Anna Mária
@F_Viktor: Nézd, nagyon nehéz azokkal az emberekkel beszélgetni, akik kevés ismerettel rendelkeznek.
Természetesen a valós veszélyt nem a menekültek jelentik, hanem az, ami elől menekülnek.
Látod: egészen hiába hoztam fel egy közeli példát: Ausztria 70 ezer muzulmánt fogadott be a jugoszláv háború idején. Nem volt az olyan régen, egyelőre nincs több generációról szó, békében-biztonságban képesek együtt élni az emberek, dolgoznak, a gyerekek végzik az iskoláikat - mindez itt, a szomszédban, ahol azért sok magyar megfordul.
Aki gyűlölködni akar, meg félni, azt nem érdeklik a tények.
Anna Mária
@F_Viktor: Európa egyébként senkit nem küld vissza az iszlám állam fennhatósága alá, életveszélybe.
Nagyon remélem, hogy Magyarország sem tesz ilyet - emberek életével nem játszik belpolitikai haszonszerzés céljából. Mondom: nagyon remélem.
F_Viktor
@Anna Mária: Szerinted Szerbia mit fog tenni a több tízezer visszaküldött emberrel?
Így megkínzásukért, halálukért közvetve személyesen felelősnek tartom Orbánt és szavazógépezetét.
Anna Mária
@F_Viktor: Magyarország nem fog több tízezer embert visszaküldeni Szerbiába.
Egyszerűen nem teheti meg. Aki magyar földre lép és menedéket kér, azt be kell engedni az országba és meg kell vizsgálni a kérelmét mindaddig, amíg az ország nem mondja fel a menekültügyi egyezményt. Ezt Orbán nem meri meglépni.

A menekültek ügyére csakis európai összefogással lehet megoldást találni, a folyamat már elkezdődött, lesz megegyezés még akkor is, ha Magyarország dupla nullát mondott.
Commneter
@F_Viktor: 15:16
Igen, pont ott, pont úgy és pont akkor ... és most .
F_Viktor
@Anna Mária: Írod:
"Magyarország nem fog több tízezer embert visszaküldeni Szerbiába."

E hónap elején éppen azért szigorította az orbáni szavazógép (jobikkal megerősítve) a menekültügy törvényt (amit kÁder gyorsan alá is írt), hogy gyorsított eljárásban utasíthassa ki a menekülteket Magyarország. S bizony csak Szerbiába tudja lökni őket.
F_Viktor
@Commneter: Nyugodj meg, eszembe sem jutott, hogy többet, értelmesebbet ki tudsz magadból préselni!
swordigo
@Anna Mária: @F_Viktor: @JAJMÁR: Azért álljunk meg egy szóra: Ne mondjunk már akkora badarságot, hogy beilleszkedtek minden országban a bevándorlók, és mindenhol tárt karokkal várják őket. Van egy kamionos barátom, ő félve fuvaroz az utóbbi időben, mert megtámadták, vagy ott a lengyel kamionos esete, akit halálra szurkált kb. 30 bevándorló. Vajon ezek az esetek elkerülik a figyelmeteket?
Freewolf
@swordigo: Arról már ne is beszéljünk, hogy a cigányok ötszáz év alatt képtelenek voltak beilleszkedni! A saját bajunkat tetézzük még kockázattal! Köszönöm, nem kérek belőle!
F_Viktor
@swordigo: Igazad van, félve mennek a kamionosok Calais-ban, a menekültek kapaszkodnak, nyitják fel a járműveket. De megvan a hivatalos protokoll, hogy ilyenkor mi a teendőjük, azt kell csak betartaniuk. S nem részegen, baseball ütővel kergetni a menekülteket, mint ahogyan tette az általad említett lengyel sofőr.
eszegfu
@Commneter: Nem a tárgyhoz tartozik, de azt hiszem Rajtad kivül senki sem használ ennyi smiley-t! Bosszantott, hogy a legtöbbnek nem tudom a jelentését...na mostanra "felszerelkeztem"...de sajna a & jelentését nem találom...megirnád?
Anna Mária
@F_Viktor: Persze, mindenfélével próbálkoznak a fiúk.
Nem olyan egyszerű, hogy egy ország csak úgy kilök embereket egy másik országba. Az a másik ország mondhatja ám azt, hogy bocs, hozzám nem jöhetnek. A menekültügyi eljárás úgy folyik, hogy kiutasítás esetén kell a célország beleegyezése névre szólóan minden egyes kiutasított személy esetében.
swordigo
@Freewolf: Szerintem mindent megpróbáltunk már az integrálásukhoz, de akiket nem lehet, azokat nem lehet. Egyetlen megoldás az lehetne, ha már nagyon kicsi korukban kiragadnák őket abból a családi fertőből, amibe beleszületnek, és külön iskolában kifejezetten a problémás gyerekekre szakosodott pedagógusok foglalkoznának velük, de akkor egyből mennének az ombudsmanhoz, mert a jogaikat nagyon tudják. Vannak diplomás, sőt művész roma barátaim, velük semmi gond, ők is mélyen elítélik őket.
F_Viktor
@Freewolf: A magyar ezer éve nem képes Európában európai módon "beilleszkedni".

Írod:
"Köszönöm, nem kérek belőle!"

Elmesélnéd te mire vágysz, mit "kérsz"? Milyen Magyarországot képzelsz el ahol boldogan élne minden magyar ember, még a szorgosan dolgozó kisember sem panaszkodna?
Anna Mária
@swordigo: Bocs, a kamionos barátod tényleg elkerülte a figyelmemet, eddig azt sem tudtam, hogy létezik. :)))
swordigo
@F_Viktor: Na persze, megint a sofőr a hibás, a bevándorlók meg csak áldozatok. Van egy linked arról, hogy a sofőr részeg volt, és kergette baseball ütővel őket?
F_Viktor
@Anna Mária: Gyakorlati megvalósításra kíváncsi leszek.
swordigo
@Anna Mária: Na és akiről te nem tudsz, az nem is létezik?
Freewolf
@swordigo: Ebből következik, hogy ez nem cigánykérdés, hanem lusta, lumpen, kriminális és erőszakos alakok társadalmi integrációja, akár jogaik csorbításával is. A börtönben is csorbulnak az egyén jogai!
Freewolf
@swordigo: A magyar már 1038-ban beilleszkedett Európába! I István talán mond valamit! Nincs szükségünk kultúrálatlan, képzetlen és öntörvény szerint élőkre! Tessék hazamenni szépen!
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"Na persze, megint a sofőr a hibás, a bevándorlók meg csak áldozatok. Van egy linked arról, hogy a sofőr részeg volt, és kergette baseball ütővel őket?"

Igen, ebben az esetben a lengyel volt a hülye. Zellon a Kamionosoknak csoportban találsz két szemtanút.
Anna Mária
@Freewolf: A szövegeid alapján remekül jellemezhető vagy a saját szavaiddal: "lusta, lumpen, kriminális és erőszakos alak".
swordigo
@Anna Mária: Válaszolnál nekem valamire? Végig olvasgattam a hozzászólásaidat, és az jön le belőlük, hogy te vagy itt az ész, mindenki más hülye, és csak amit te mondasz, az a valóság, a magyar embereket, az országot egy nullának tartod. Mi ennek az oka?
swordigo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
eszegfu
@swordigo: 15:53 Bizonyára a meleg tesz ennyire tompává...de én nem találok egyetlen mozzanatot sem a "mindent megpróbáltunk már az integrálásukhoz" kijelentésedhez. Valahogy ez olyan, hogy nem akarásnak nyögés a vége... Te egészen egyszerüen "lemondtál" minden olyan emberről, akiről ugy itéled meg nem közénk való. Ez is egy alternativa...
swordigo
@eszegfu: Pedig igen, csak rájött már lassan mindenki arra, hogy akik nem akarják, azokat nem lehet integrálni. A nem romákkal is ugyanez a helyzet egyébként, ahol rossz a családi minta, azzal nem lehet mit kezdeni.
F_Viktor
@swordigo: nemzetiarcvonal.net?
Nekem ennyi elég, hogy ne olvassam el, nagy ívben tegyek a hazug oldalra és olvasóira.
swordigo
@F_Viktor: Nem néztem, milyen oldal, csak gugliztam a cikkel kapcsolatosan. Egyébként meg számomra ez nem politikai kérdés.
Anna Mária
@swordigo: Hja, hogy te ilyen szennyoldalakról tájékozódsz?
Akkor nincs miről beszélni.
eugen4402
@Freewolf: Jó, hogy említed I. István királyunkat. Még jobb lenne, ha megnéznéd az Intelmek VI. fejezetét, melyben a vendégek befogadásáról és gyámolításáról szól fiához...
eszegfu
@swordigo: Én pontosan erre a "pedig igen"-re vagyok kiváncsi! Nem akarok Veled kötekedni... de ha van egy "menekültügyi integrációs projekt", akkor abban meg kell határozni a célokat konkrétan...most csak ugy hasraütve: mondjuk a VIII. kerületben 1 speciális iskola, pedagógus kar, családsegitő szolgálat stb. kialakitása, pontos ütemezése...aztán, ha belebukunk, akkor valóban rá kell jönni, hogy nem tudunk velük mit kezdeni. Én semmi ilyenről nem hallottam. A rossz családi körülmény pedig szerintem ott kezdődik, hogy NINCS munka. És azt meg főleg nagy szemétségnek tartom, hogy Farkas Flórián még mindig kormánybiztos, pedig a látható jelekből és az ÖRO meg klf. roma szervezetek felháborodása alapján, hogy nem tiszta ez a "Hid a munka világába" projekt elszámolása! 2 lábbal rugnám ki O.V. helyébe...csakhogy kell a romák szavazata...mocskos dolog ez.
swordigo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
swordigo
@Anna Mária: Nem válaszoltál a kérdésemre. Megerőltető volna?
Anna Mária
@swordigo: Bocs, én tuti, hogy nem olvasok kurucinfót. Tömény szenny.
Anna Mária
@swordigo: Mondtam, hogy nincs mit beszélni veled, mert ilyen kurucos meg nemzetiarcvonalas linkekkel jössz. Az ilyesmi nálam túl van azon a bizonyos határon.
swordigo
@eszegfu: Látom, nem érted. A roma gyerekek szülei már akkor lázadoznak, ha csak elültetik a gyereküket a padtársuktól, mert az ugye diszkrimináció, és véletlenül sem az volt az oka, hogy állandóan verte, meg hasonlók. Azt meg ne mond már nekem, hogy azért születik egy családba 12 gyerek, mert nincs munka:-)
swordigo
@Anna Mária: Rendben, nem mersz a tényekkel szembe nézni, van ilyen.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Commneter
@F_Viktor: 15:41
Tudod, én mindig a kérdésből kiindulva adok választ; s, amilyen a kérdés, olyan a válasz!:xP
S ha megnézed annak a cikknek a címét, amelyről itt éppen szó van, láthatod, abban a "Magyarország" című, földrajzi név szerepel!:xD

Arról a Magyarországról van tehát szó:

- melynek déli határa mentén - hála az égieknek - nincs semmiféle háború,
- ergo: a menekültek, egy-egy békés szomszédos országból "menekülnek",
- miközben az embercsempészek vezénylete mellett,
- a magyar határszakaszt "szórakozdának" nézik!:o_O

Nos, te világlátott emberke, meséld már el végre, hogy hol is láttál erre példát?!:xP
Anna Mária
@swordigo: Nem akarok egy olyannak beszélgetni, aki a kurucinfóról tájékozódik, ott "okosodik". Nem látom értelmét.
Egyébként semmiféle tényt nem említettél, így az állításodnak, mely szerint én nem mernék szembenézni, nincs semmi értelme.
Ezt elszúrtad.
swordigo
@Anna Mária: Nem szúrtam el semmit. Kérdeztem tőled valamit, te pedig nem válaszoltál, pedig könnyű kérdések voltak. Arról meg nem én tehetek, hogy melyik oldal írta meg a tényeket (tudod, barátom a sofőr), és a videó sem kitaláció. Neked valamiért nem sikerül ezeket a dolgokat megértened, de hogy miért, az már a te titkod marad.
Anna Mária
@swordigo: Dehogynem. Ott szúrtad el eleve, hogy a kurucinfót olvasod. Aki kurucot olvas, az vagy eleve hülye, vagy meghülyül.
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"Pedig nagyon is létezik a kamionos barátom..."

Ha ismered a kamionost, akkor miért nem tudod, hogy a menekültek nem a kamionos életére tör, hanem át akar a kamionon jutni Angliába?
A szotyis sofőr betartotta a protokollt, az első francia kontrollnál jelezte, átvizsgálást kér, így semmilyen szankció, bírság nem vár rá.

Ami még problémás Calaisban (kérdezz rá barátodról):
Vannak a bunkó kamionosok, akik pl. ráhúzzák a kamiont a menekültekre. Őket ilyenkor megdobálják a menekültek. Te is anyáznál ha hasonlót tapasztalnál pl. a gyerekeddel szemben.
Commneter
@eszegfu: 15:52

Bocsánat, nem vettem észre a kérésed!:(
Íme, :& ... fujj
Ha gondolod, akkor átküldök a prividre egy Smiley Szótárt!:P
Egyébként ma reggel, raktam be a Propellerre egy cikket, ami éppen a "modern" hangulatjelekről szól.
swordigo
@F_Viktor: Akkor így már mindjárt más, hiszen csak a kamionra akarnak felmászni...Egyébként meg jobban ismerem az esetet, és az általad említettekről is van tudomásom, a kamionosok között is vannak bunkók bőven, mint az élet bármely területén. A tények azonban tények, felesleges lenne megmásítani a történteket.
swordigo
@Anna Mária: Te megint tévedésben vagy. Ezt adta ki a gugli, még csak azt sem néztem akkor hirtelen, hogy melyik oldal írta. Nekem van egy olyan alapvető tulajdonságom, hogy nem politikai besorolás szerint ítélek meg egy esetet. Ez bizony sokaknak nehezen megy.
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"S ha megnézed annak a cikknek a címét, amelyről itt éppen szó van, láthatod, abban a "Magyarország" című, földrajzi név szerepel!:xD"

Felfrissítem anterográd amnéziád, ezt te írtad:
@Anna Mária: 13:54
"Érdekes módon máshol nem rettegnek a más kontinensekről érkező emberektől, csak Magyarországon."

Te hol élsz? Szoktál te informálódni egyáltalán?:xD
Nem hinném!:xP
Vagy csak darálod szószt?:&

Írod:
"Nos, te világlátott emberke, meséld már el végre, hogy hol is láttál erre példát"

Újra csak rám szorulsz:

Tőlem, ma, 15:16!
Anna Mária
@swordigo: Azt bizony nézni kell, hogy mit ad ki a Google.
Egyáltalán nem mindegy, hogy az ember honnan szerez információt.
Azért van az ember agya, hogy gondolkodjon vele és eldöntse, mit tart hitelesnek és mit nem. Aki bármit készpénznek vesz, az elszúrja, mint ahogy te is.
Commneter
@F_Viktor: 16:42
"Ha ismered a kamionost, akkor miért nem tudod, hogy a menekültek nem a kamionos életére tör, hanem át akar a kamionon jutni Angliába?"

- Nyilván azért, mert "nem éppen ezt érzékelik", miközben azok "kamionokat, kamionosokat támadnak meg és rabolnak ki"!:xD
- Hiszen ha téged egy tőrrel a hátadban nekinyomnak a falnak, akkor sem az jut eszedbe, hogy óhh!- a szegény bizonyára csak pénzt akar, ami igaz is, csakhogy éppen akár az életed árán is!.xD
swordigo
@Anna Mária: Bocs, de kezdesz röhejessé válni. Ha egy oldal tényeket közöl, amit az adott cikk szereplője még meg is erősít, azt azért el lehet hinni. Nem mindenkinek érdeke, hogy a bevándorlókat egy cseppet is rossz színben tüntesse fel, hiszen most a lényeg a Fidesz ellen hangolás. Persze ez a kerítés, amit kitaláltak, egy marhaság, a problémát összefogással kellene megoldani, amelyben komoly szerepet kell vállalnia egész Európának.
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"Akkor így már mindjárt más, hiszen csak a kamionra akarnak felmászni."

B+ persze, hogy más, mikor te azt állítod, hogy gyilkolási szándékkal rohamozzák meg a kamionokat!
Nagyon picikét is képes lennél gondolkodni, akkor rájöhetnél, hogy:
1) 150-200 méterenként a kerítés mellett posztoló francia motoros rendőrök mellett senki nem fog gyilkolászni,
2) de még a kamiont sem fogja kifosztani (az árútól sem tudnak megszabadulni, mert gondolom barátod azt is elmesélte, hogy a kerítésen túl ott helyben sátoroznak!).
swordigo
@Commneter: Valamiért ők ketten itt arra szakosodtak, hogy foggal körömmel védjék a bevándorlókat, a magyarokat meg a porig alázzák. Biztosan van benne érdekük.
swordigo
@F_Viktor: Láttam én már fényes nappal üzletet kirabolni több száz ember szeme láttára, vagyis nem feltétlen a gyilkolás itt a lényeg.
F_Viktor
@Commneter: Írod:
""kamionokat, kamionosokat támadnak meg és rabolnak ki"!:xD "

Erre annyi, hogy HAZUDSZ!
Ha így lenne akkor már rág bezárt volna a Chunnel!
Sem a kamionosok, sem a fuvarszervezők nem hülyék, nem veszélyeztetnék saját és kollégáik életét!
Commneter
@swordigo: 16:59
Ellenzékből, bárki képes pillanatok alatt temérdek marhaságot összehordani!:xP
Hogy miért?!:o.o
Meg ne kérdezed!:D ... mert csak!:xD
Anna Mária
@swordigo: Te eleve röhejes vagy a linkjeiddel. Sajna aki ilyen kurucokra meg nemzeti izékre hivatkozik, az nyilvánvalóan nincs képben.

Nos, éppen ez az: csakis európai összefogással lehet a menekülthelyzetet megoldani, és erre mit tesz Magyarország? Nem hajlandó egyetlenegyet sem befogadni!
Magyaország az egyetlen uniós tagállam, amelyik nem törekszik közös európai megoldásra!
Szóval miről is szeretnél engem meggyőzni? Hogy bántják a szegény fideszt? :)))
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"arra szakosodtak, hogy foggal körömmel védjék a bevándorlókat, a magyarokat meg a porig alázzák"

Nagyon tévedsz! Egyszerűen a belőletek áradó HAZUGSÁGOKRA épülő gyűlölettől forog a gyomrom!
Commneter
@F_Viktor: Én csak olyan tényt közöltem, amit a saját szemeimmel láttam a Csalagútról, s nem egy-egy esetről van/volt/lesz szó!:P
Attól, hogy te kint kamionozol, még nem vagy felhatalmazva arra, hogy mást "hazugnak" nevezni, picipont .
swordigo
@Anna Mária: Nem érdekel a Fidesz, sem a pártok, te nem nem látsz a gyűlöletnél tovább. Teljesen lejön az írásaidból, hogy semmi más nem éltet, mint a Fidesz elleni uszítás. Mondtam már, vannak ilyen emberek, és el kell őket fogadni. A megoldás pedig nem az, hogy bárkit be lehet fogadni, mert akkor igen komoly káosz alakulhat majd ki. Azokban az országokban kellene rendet teremteni, ahonnan eljöttek, erre kellene törekedni.
swordigo
@F_Viktor: Az enyém meg az imént elfogyasztott görögdinnyétől. Túl édes volt:-)
Anna Mária
@swordigo: A gyűlölködő magyarok a csökött butaságukkal, a folyamatos hazudozásukkal alázzák saját magukat halálra.
swordigo
@F_Viktor: Egyébként meg ez nem gyűlölet, nem hazugság, ezek sajnos éppen olyan tények, mint Szögi Lajos, Marian Cozma, Bándy Kata, Szita Bence meggyilkolása, vagy a Móri mészárlás, a roma gyilkosság borzalmai. Én nem faji alapon ítélek meg embereket, hanem a tetteik alapján.
Anna Mária
@swordigo: 17:09 Ne haragudj, de a "fidesz elleni uszítás"-on nagyon röhögök. Ekkora hülyeséget már rég hallottam! :)))
Commneter
@Anna Mária: 17:10
Kivételesen egyetértünk! ... és akkor miért is?!:D
swordigo
@Anna Mária: Butaság? Akkor olvasd el, mit írtam Viktor barátodnak. Az a baj, hogy szerintem te ezekből csak a romák elleni gyilkosságot ismered el bűntettként.
swordigo
@Anna Mária: Ez nem hülyeség, Orbán bármit is tesz, az ellenzék már kezdi is az ellentámadást, akkor is, ha nincs igazuk, és akkor is, ha igen. Csak akkor kellene, amikor indokolt.
Anna Mária
@swordigo: Nos, megint egy buta feltételezés.
Figyi, érted te magadat egyáltalán?
Miért emlegetsz mindenféle szörnyű bűncselekményeket, amikor éppen arról van szó, hogy Magyarország az EU tagjaként nem hajlandó együttműködni a többi tagállammal, nem hajlandó befogadni egyetlen menekültet sem. Teszi, illetve nem teszi ezt az összes tagállam között egyedüliként.
Erről van véleményed, vagy csak szeretnél piszkálni embereket mindenféle hülye feltételezéssel?
Ezt döntsd már el végre.
Csizmás Kond
@Anna Mária: Drága kis jelentgetős Mariska !
Mostanáig mind azt nyafogtad, hogy egyetlen menekült sem akar itt maradni...ha pedig senki nem akar maradni akkor kit kéne befogadni ?
Ez a kötelező befogadási uniósizé ismét egy szarság pontosabban egy börtönparancs,ugyanis nem megkérdezik az embereket ki hová akar menni hanem oda kötelezik kit hol fogadnának be.
...és te tapsikolsz is neki...
JAJMÁR
@swordigo: Volt már egyszer egy blogoló, akik francia példát hozott a menekültek agresszivitását alátámasztani, de arról kiderült, hogy nem is az, ami. Állítólag - ezt a kormány szócsövei mondják -, rengeteg menekült érkezik hazánkba. Ismerd meg őket, nem kell hozzá a kamionos haverod se, itt vannak, menj oda hozzájuk, de ahhoz gyáva vagy.
Zárd körbe magad, engem nem érdekel.

Minden közösségben vannak deviáns emberek, még ebben a csodás országban is, - hajjaj, lától fejig - de mégsem róluk ítéled meg az egész népet.

Adva van két ember, két élet.
Az egyik a biztonságért cserébe a bezártságot választja, a döntés felelőssége helyett a kiszolgáltatottságot, a bizalom helyett kételkedést és a gyűlölködést.
Erős zárakkal szigeteli el magát, és él folytonos félelemben, hogy jön valaki és ezeket a zárakat felszakítja!
A másik a biztonság helyett a szabadságot választja, elutasítás helyett a megismerést, a kételkedés helyett a bizalmat, a gyűlölködés helyett az elfogadást, és tud dönteni, ha kell, mert van hozzá elég bátorsága.
Nyitottsággal és örömmel, boldogan él.
Egyszer meghalnak, mert aki megszületett, az meghal. Az is, aki az életét átfélte, és az is, aki átélte.
Tedd a két életet egy kétkaros mérleg serpenyőibe.
Nem tudom, hogy érted-e, csak remélem :)
F_Viktor
@swordigo: Nofene, saját kútfőből sikerült egy értelmes mondatot kicsiholnod? :-D
Írod:
"Persze ez a kerítés, amit kitaláltak, egy marhaság, a problémát összefogással kellene megoldani, amelyben komoly szerepet kell vállalnia egész Európának."
Lepényleső
A hódmezői túdor szerint 00 befogadást biztosítunk. Erről én másra asszociálok,csak valahogy
nehezen tudom elképzelni "wécésbácsi" szerepében,bár amit művelnek egyre inkább arra vet.
swordigo
@JAJMÁR: Én nem félek, te valamit nagyon félreértettél. Én csak tényeket bátorkodtam idevetíteni, és hogy milyen következményekkel járhat, ha nem tesz Európa ellene semmit. A bevándorlók pedig nem csak állítólag érkeznek hazánkba, és nem kizárólag a kormány szócsövei mondják, hanem még maga Gyurcsány is.
swordigo
@F_Viktor: Kizárólag saját kútfőből beszéltem eddig is, és csakis értelmes dolgokat. Nem libsiztem, nem személyeskedtem egyikőtökkel sem. Inkább azon csodálkozom, hogy még eddig engem nem neveztetek nácinak, seggnyalónak, antiszemitának, rasszistának...Általában ha valaki megpróbálja felhívni a figyelmet a problémákra, ezt kapja cserébe.
swordigo
@F_Viktor: @JAJMÁR: @Anna Mária: Most pedig viszlát, mert vár a természet!
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"Én csak olyan tényt közöltem, amit a saját szemeimmel láttam a Csalagútról, s nem egy-egy esetről van/volt/lesz szó!:P"

Mit láttál? Rakománykárt láthattál, a hülye lengyel esetét, pár betört szélvédőt láthattál.
De, hogy (idézlek) "kamionosokat támadnak meg és rabolnak ki", az még most is HAZUGSÁG!
JAJMÁR
@swordigo: 17:29 Igen, és állítólag sokan! Szóval, akkor menj oda hozzájuk, esetleg vihetsz is nekik valamit, és várom a személyes tapasztalataidat.
Európa - egy kontinens. Mit vársz, mit tegyen?
Csak az emberek tehetnek valamit. Följebb írta valahol Anna Mária, hogy a probléma nem a menekültek, hanem az, amiért menekülnek.
F_Viktor
@swordigo: Írod a példákat, s:
"Én nem faji alapon ítélek meg embereket, hanem a tetteik alapján."

Mennyi fehér bőrű magyar gyilkossági esetet másoljak ide az utóbbi 10 évből?
Anna Mária
@swordigo: Te csak a cikkhez felejtettél el hozzászólni, elmulasztottad közölni a véleményedet arról, hogy Magyarország az EU tagjaként nem hajlandó az EU többi tagállamával együttműködni.
Helyette előhoztál mindenféle baromságot.
Tévedsz, semmiféle problémára nem hívtad föl a figyelmet, csak összevissza beszéltél és linkelgettél.
Ennek ugyan semmi teteje nem volt.
F_Viktor
@Csizmás Kond: Írod:
"Ez a kötelező befogadási uniósizé ismét egy szarság pontosabban egy börtönparancs,ugyanis nem megkérdezik az embereket ki hová akar menni hanem oda kötelezik kit hol fogadnának be."

Nézz utána hogyan történt ez 56 után a magyarokkal!
Akkoriban is befogadó kvóta volt, kaptak egy papirost amiben nyilatkozniuk kellett, hogy a lehetséges országok közül hová szeretnének menni. Ott pedig tárt karokkal várták őket.
Csizmás Kond
@F_Viktor: Ja tényleg...ezt el is felejtettem...és mond akkor hányan is diszizéltek ?
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"Általában ha valaki megpróbálja felhívni a figyelmet a problémákra..."

Nem a problémákra hívjátok fel a figyelmet, hanem a szélsőjobb gyűlölettől csöpögő hazugságait mantrázzátok. Ez a probléma.
Az EU-ban élünk, az EU törvényei szerint, az EU-val összefogva, az EU szellemével azonosulva kell ezt a problémát megoldani. Mert igen, probléma a menekült ügy, ezt senki nem vitatja. De nem jelenti, hogy itt a világ vége, amit csak taposóaknákkal, golyószórókkal, menekültek kifosztásával, agyon verésével lehetne orvosolni.
Commneter
@F_Viktor: 17:35
Nos még, ennyit erről:

Sáskaként támadják meg a kamionokat a menekültek Calais-ban
index.hu/kulfold/2015/06/15/semmi_panik_minden_ajtot_bezartunk/

Magyar kamiont foglalnak az illegális bevándorlók
mandiner.hu/cikk/20150617_magyar_kamiont_fogalnak_az_illegalis_bevandorlok

Calais: kamionokat tépnek fel a bevándorlók
bevándorlás, Calais, Franciaország, külföld, kamion, videó.
mandiner.hu/cikk/20150616_calais_kamionokat_tepnek_fel_a_bevandorlok

Halál a Csalagútban
Balesetben halt meg egy migráns a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban (Csalagút).
mno.hu/hirtvkulfold/halal-a-csalagutban-1294172

... usw.!

Gondolom, mind "tsak" kitalált hazugság ... egyébként nem iszom soha!:&
Ne magadból indulj ki!:xPP
F_Viktor
@Csizmás Kond: Írod:
"Ja tényleg...ezt el is felejtettem...és mond akkor hányan is diszizéltek ?"

Kádár elől kevesebben menekültek el 32 év alatt, mint Orbán miatt hagyták el az országot, mert:

1957. április 6-ig 174 704 magyar érkezett Ausztriába,
míg 1957. május 26-ig 19 181 Jugoszláviába.
1988-ig pedig a disszidensek számát 670 ezer főre becsülik.
Csizmás Kond
@F_Viktor: ha már így van akkor idézgessünk...
" 1957. április 6-ig 174 704 magyar érkezett Ausztriába, "
...ez azt akarja jelenteni, hogy te már akkor ott voltál ?
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"Nos még, ennyit erről:"

Végig néztem a linkeket (a cseh srác videoja nem elérhető), sehol nincs amit írtál, vagyis most is azt mondom, hogy állításod HAZUGSÁG, miszerint "kamionosokat támadnak meg és rabolnak ki"!
Azt pedig fentebb írtam, hogy "rakománykárt, a hülye lengyel esetét, pár betört szélvédőt láthattál". Pont. A többi mélymagyar HAZUGSÁG!
F_Viktor
@Csizmás Kond: Írod:
"ez azt akarja jelenteni, hogy te már akkor ott voltál ?"

Az osztrák belügyminisztérium jelentéséből az adat.
Csizmás Kond
@F_Viktor: " Az EU-ban élünk, az EU törvényei szerint, az EU-val összefogva, az EU szellemével azonosulva kell ezt a problémát megoldani."
Te vagy én vagy akárki legelőször ott kell betartsa a törvényt ahol él. A uniós vagy világi vagy galaktikus izéket meg hagyd azokra akiket azért választottál, hogy megoldják azokat.
Csizmás Kond
@F_Viktor: ...jártál már valaha pályaudvaron ?...magyarul vasútállomáson...
Commneter
@F_Viktor: 18:11
Tudod Kedves Viktor, errefelé a köztudomású tényeket egyáltalán nem kell bizonyítani!:D
Ez alól nálam, te sem leszel kivétel!;)
Maradj meg abban a tudatban, amiben akarsz; tojok rá, bár valahol sajnállak is!:xDD
... és most már tényleg, itt a legutolsó pont! .
köbjani
A szolidaritás az EU egyik alapelve. Erkölcsi és jogi kötelezettség, hogy szükség esetén a tagállamok segítsenek egymásnak" – szögezte le Avramopulosz. Csak kérdem ? Mióta EU tag Irak, Szíria, Eritrea ,
Szomália,
Csak Magyarország nem hajlandó menekülteket befogadni az EU-s tagállamok közül, nagyon helyesen majd ha ezek az országok is EU tagok lesznek akkor kötelességből kellően átgondolva segítünk, de csak ha mink döntsük el a segítség formáit! Diktátumra az országnak semmi szüksége! Még ha az az EU is. Gyarmatosító országok viseljék a gyarmatokon végzet uralkodásuk következményeit is és ne osztogassák a menekülteket nem gyarmattartó országokra...Keserű a szőlő!
ha az OK nincs tisztázva, a következményt sem kell! Sok a miért, kérdése?
F_Viktor
@Csizmás Kond: Írod:
"Te vagy én vagy akárki legelőször ott kell betartsa a törvényt ahol él."

Ti ezt úgy mondjátok, hogy "cigány mentalitás", éppen ezért gyűlölitek őket!
Akkor most miről beszélsz?
F_Viktor
@Csizmás Kond: Pályaudvar? Szegeden jártam 2,5 hete.
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"...errefelé a köztudomású tényeket egyáltalán nem kell bizonyítani!:D"

Jól elvigyorogsz magadon, a hülyeségeden: Azaz a HAZUGSÁGOT te "köztudomású ténynek" próbálod beállítani.

Írod:
"... és most már tényleg, itt a legutolsó pont!"

Feladod, hogy állításodat - pardon, HAZUGSÁGODAT! - valamivel alátámaszd, miszerint "kamionosokat támadnak meg és rabolnak ki"?
moiszikf
@JAJMÁR: Üdv! Voltam én erre, csak más néven. Egy ideig csak beküldeni nem tudtam, utána már belépni sem, ezért újra regisztráltam. Most kipróbáltam a régi profilomat és műxik. (Mondtam neki, "múkodj!")
Csizmás Kond
A ti nem tudom kit jelent de nálam mindig is az volt az evidens, hogy a helyi törvények az elsődleges szabályok, majd sorra ahogy következik...tehát ezzel nincs is mit kezdeni.
A pályaudvari kérdést pedig azért tettem fel, mert azt írtan érkeztek Ausztriába. tehát ha valaki érkezik az felé közeledik ha valaki távolodik az tőle megy el...tudod ...gyorsvonat érkezik...a vonat elindult xy felé...ilyen egyszerű
F_Viktor
@Csizmás Kond: Írod:
"Ez a kötelező befogadási uniósizé ismét egy szarság pontosabban egy börtönparancs,ugyanis nem megkérdezik az embereket ki hová akar menni hanem oda kötelezik kit hol fogadnának be."

Megtaláltam egy naplót, idézek belőle:
– Te hová mész? Mert mi Venezuelába megyünk.

– Venezuelába mentek? Az hol van?

– Nehogy Venezuelába menj, ezek hülyék! Gyere velünk, mi Kanadába megyünk.

– Hülye vagy, apafej, ott megfagysz!

– Miért fagysz meg, mi, miért fagysz meg? Azt hiszed, ott sincs szén meg zaba? Azt hiszed?

– Akkor is megfagysz!

– Tisztára be vagytok dilizve, az USA a menő, ott minden menekült az érkezéskor kap egy kétszobás kéglit, a saját fülemmel hallottam.

– Amerikába? Te meg vagy húzatva. Ott minden második ember gengszter. Mire félig megtanultál angolul, már háromszor átlőttek.

– Gyerekek, Dél-Amerikába kell menni, ott oltári jó nők vannak.

– Francokat, apám, Ausztrália az igazi, ott sosem lesz kommunizmus.

– Hülye vagy? Ausztráliába? Ott életed végéig rejszolhatsz!

– Marhaság! Van ott nő elég, csak a japánok le fogják rohanni.

– Na és, mitől szartok be? Ha ferde szemmel néz rád egy nő, akkor neked már nem áll fel?

– Hülye vagy! Minden fehér embert ki fognak nyírni. Ezek a japánok ilyenek.

– Az nem Ausztrália, Dél-Afrikában irtják ki a fehéreket. Én, apukám, a svédekhez megyek, az a tuti hely.

– Figyelj, szar az egész. Különben mindegy, hová megyünk, csak Európában nem szabad maradni, mert az oroszok egész Európát le fogják rohanni.

Ezek a beszélgetések órákon át tartottak, sokszor még lámpaoltás után is addig, amíg két ember nyitva tudta tartani a szemét. Volt, aki hétfőn még Brazíliába akart menni, szerdán már Kanadába, pénteken jelentkezett a svédeknél, következő hétfőn behívták az USA nagykövetségre, csütörtökön pedig jött az értesítés, Új-Zéland fogadja.
...
F_Viktor
@Csizmás Kond: Folyt...

Igen ám, de ebben a nagy kollektív kvótában olyan országok is vállaltak magyar betelepülőket, mint Argentína, Venezuela, Brazília stb. Ne is mondjam, a legtöbbünk ilyen helyekről hallani sem akart. Majdnem mindenki az USA, Kanada vagy Ausztrália között próbálta eldönteni, melyiket szeresse. Az csak természetes, hogy ezekre a helyekre ötször többen jelentkeztek (volna), mint ahányat be kívántak engedni.
Csizmás Kond
@F_Viktor: Nézd Viktor, tőlem úgy hiszed ahogy akarod, viszont az aki Angliába akar jutni mondjuk Afganisztánból vagy Eritreából vagy Tunéziából az nem Magyarországi kerülővel teszi ami nemcsak kerülő hanem ahol állítólag egy taxis is annyit kér egy belföldi útért mint amennyit idáig fizetett...ez a mese neked lehet hihető de nekem nem
A második oldala hogy innen mindenki el akar menni állítólag viszont arra még senki nem adott választ hogy ha Magyarországon kénytelen maradni akkor mit fog csinálni...
F_Viktor
@Csizmás Kond: Nézz rá a térképre, s látod kik jönnek Magyarországon keresztül.
Láttál már a határon a menekültek által eldobott cipőt? Láttad már mennyi köztük a járni alig tudó sánta?
Azt tudod, hogy a z orbáni gyűlöletkampány előtt örültek mikor begyűjtötték őket, most pedig azt hallom, hogy a még futni tudók szöknek a magyar rendőr elől. Ez nem véletlen, megy a hír délre, hogy mi vár rájuk Magyarországon.
Anna Mária
@köbjani: Ezzel tényleg nagyot alkottál:
"de csak ha mink döntsük el a segítség formáit".

Tik csak ne, oké? Jobb, ha írástudók döntenek! :)))
Csizmás Kond
@F_Viktor: Ember, Afganisztánig még az amerikai vadászgép is kétszer tankol, és te elhiszed, hogy onnan gyalog jönnek ide ???...
...erről ennyit ha megkérhetlek.
F_Viktor
@Csizmás Kond: Ha kevés a fantáziád, akkor látogasd meg a szegedi pályaudvart, s beszélgess az érintettekkel. Meglátod felvilágosulsz.
swordigo
@F_Viktor: Na és én roma bűncselekményt? Akarsz versenyezni? Én elismerem, hogy a magyarok között is sok bűnöző van, de ti viszont fordítva nem. Be vagytok oltva magyarellenességgel.
swordigo
@Anna Mária: Együttműködni én is csak azzal szoktam, akivel egyetértek, ha megegyezik a véleményünk. Ha nem értek egyet akár a saját testvéremmel sem, akkor vitatkozni fogok, pedig a testvériségnél nincs nagyobb szövetség.
F_Viktor
@swordigo: OK!
A legfrissebb, überelheted:

"Baltával mészárolta le családját egy balmazújvárosi férfi, majd öngyilkos lett. A négy holttestet a nagymama találta meg."

www.borsonline.hu/20150618_kiirtotta_csaladjat_majd_magaval_is_vegzett
swordigo
@Anna Mária: "Európa egyébként senkit nem küld vissza az iszlám állam fennhatósága alá, életveszélybe."
Na fene, akkor mégis létezik a terrorizmus?
JAJMÁR
@moiszikf: 18:33 Ja, értem. Nem tudom milyen volt a régi, de ez a nicked és avatarod jó. Hát, múkodj mindannyiunk örömére :)
swordigo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
swordigo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
swordigo
@Anna Mária: Azért az nagyon érdekes, hogy mindenre ez a válaszod. Téged ezért itt fizetnek, mert magától senki nem lehet ennyire elfogult.
Anna Mária
@swordigo: 19:45
Te tényleg nem tudtad, hogy a terrorizmus létezik? :)))
swordigo
@Anna Mária: Én tudtam, csak szerinted nincs olyan, azt a nemzetioldalmegakurucinfó terjeszti, olyant meg te nem olvasálgatsz:-)
F_Viktor
@swordigo: A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei elfogták azt a 24 éves férfit, aki a Fejér megyei Kulcson négy családtagját megölte, hármat pedig megsebesített :
www.stop.hu/belfold/elfogtak-a-kulcsi-meszarost-fel-csaladjat-kiirtotta/1022399/

Nekem 8, te hol tartasz, mert alfahirt nem vagyok hajlandó olvasni.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Anna Mária
@swordigo: 20:06
Tőlem soha, sehol nem olvashattál olyasmit, hogy a terrorizmus ne létezne.
Szerintem vagy valakivel összetévesztesz, vagy pedig nem tudsz szöveget értelmezni.
swordigo
@F_Viktor: Akkor borulj össze Anna Marival. Sajnálom, hogy a tényeket csak akkor vagytok hajlandóak elfogadni, ha mondjuk a Népszabadság írná. Ezek után nincs miről beszélni. A tények akkor is tények, ha jobboldali, ha baloldali sajtó írja meg.
swordigo
@Anna Mária: Én inkább azt látom, hogy rajtad röhög már mindenki, meg Viktor barátodon, legalábbis ezeket a visszajelzéseket kapom...Valami oka csak lehet annak, ha ennyire nem vagytok hajlandóak elfogadni a tényeket, és ennyire véditek a romákat, bevándorlókat, és szinte csak a magyarok által elkövetett bűnözést vagytok hajlandóak elismerni. Komoly gond van a fejetekben, de nem is érdekes, a lényeg, hogy egymásra találtatok, még sok szép percet kívánok nektek, nekem elég volt.
Anna Mária
@swordigo: Szevasz, jó, hogy mész, baromi unalmas vagy, no meg igen buta.
Commneter
@F_Viktor: 18:31
Nem adom fel az álláspontomat Viktor!
Bárcsak feladhatnám; de a tények - tudod azok a makacs dolgok -, melyeket bemutattam neked ma - 17:59 h-kor linkekkel bizonyítva -, azok megcáfolhatatlan tanúsága szerint, mégiscsak kamionsofőröket rabolnak ki tucatszám a kamionjaikban; de te nem hiszed el szembehelyezkedve a félvilággal, akkor úgy gondolom nekem sincs semmi értelme vitázni veled!:xPP
... hiszen neked!- azt sem tudnám bebizonyítani, hogy a Föld inkább gömbölyű, mint lapos!.o_O

Én pedig nem csípem a kifejezetten tautologikus (parttalan) időrabló értelmetlen vitákat!:&
Tökértelmetlenek!- ezért tettem kitartó, bár értelmetlen erőlködésednek pontot a végére; s tudd: nem az én érveim fogytak el, hanem a te érveid ezekkel szemben ... miután te képtelen vagy felfogni és elfogadni bármit is, mert egy elvakult és megrögzött "okoskodó fafej" vagy, minden konkrét tárgyi ismeret nélkül!:8)
F_Viktor
@swordigo: Igazad lenne, ha a szélsőjobb portálok nem 90 százalékban hazugságokat ÁLLÍTANA!
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"...ennyire véditek a romákat, bevándorlókat, és szinte csak a magyarok által elkövetett bűnözést vagytok hajlandóak elismerni."

Elismerem, hogy a cigányok is bűnöznek, elismerem, hogy a menekültek között is van gazdasági menekült, de nem általánosítok, nem vagyok rasszista, mint te!
Az, hogy a magyarok között is van nem kis számban bűnöző, gyilkos, a hírek alapján az is tény! De mivel nem vagyok rasszista, ezért nem hazudom a világba, hogy a magyar egy gyilkos nép!
swordigo
@F_Viktor: Na végre, eljutottunk odáig, hogy rasszistának nevezz. Innen már csak egy lépés, hogy nácizni kezdj.
swordigo
@Anna Mária: Buta? Előbb nézz magadba inkább.
F_Viktor
@Commneter: Mit tartok hazugságnak? Azt írtad, "kamionosokat támadnak meg és rabolnak ki"!

Nézzük először, hogy mi a támadás a jog szerint:
A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna.

Melyik linken éri támadás a gépkocsivezetőt?

Rablás:
Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből
a) valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy
b) öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi.

Ez a bűncselekmény melyik linken látható?

Mert, az első linken kinyitják a hátsó ajtót, 7-8 menekült bemászik, majd a többiek rájuk csukják az ajtót. Az árúból nem loptak.
Páran oldalról próbálkoznak az alvázon elbújni.

A második linked nem elérhető, de tudjuk, hogy a Wabis esetnél sem történt semmi extra, hasonló volt a szitu az első videohoz.

Harmadik video hasonló az előzőekhez, a fülkékhez nem nyúlnak a menekültek.

Negyedik linked egy hír:
"Francia sajtóhírek szerint egyelőre csak annyit tudni, hogy három illegális bevándorló mászott fel egy teherautóra, amely egy konvoj részeként Franciaországból Nagy-Britanniába tartott. Nem sokkal később a hatóságok megtalálták egyikük holttestét."

Talán megölték, vagy kidobták a sofőrt, s a menekültek vitték a kamiont? :-)
Tudtommal az alvázon jutottak be a Chunnelbe.

Írod:
"Nem adom fel az álláspontomat Viktor!"

"bemutattam neked ma - 17:59 h-kor linkekkel bizonyítva -, azok megcáfolhatatlan tanúsága szerint, mégiscsak kamionsofőröket rabolnak ki tucatszám a kamionjaikban; de te nem hiszed el szembehelyezkedve a félvilággal, "

Nem tudom mjaza "cáfolhatatlan tanúság", de, hogy hülyeség, ha csak nem azt jelenti, hogy önmagadat cáfoltad meg :-)

Ezek után legyél férfi, ismerd el, hogy hazudtál, rémhíreket terjesztesz, szítod a menekültek szembeni gyűlöletet!
F_Viktor
@swordigo: Írod:
" Innen már csak egy lépés, hogy nácizni kezdj."

Hogy állsz a taposóaknákhoz, golyószórókhoz? :-)
swordigo
@Commneter: Nem létezik, hogy ez a két ember nem egy és ugyanazon személy. Mit gondolsz? Lehet több névvel itt lenni egyszerre?
swordigo
@F_Viktor: Ennek meg mi köze van a témához? Tényleg nagy a gond a fejedben.
F_Viktor
@swordigo: Ha olvasod a fórumot, akkor tudnod kellene miért kérdezem :-)
swordigo
@F_Viktor: Lehet, minden lényegtelen dolog nem marad meg a fejemben?
F_Viktor
@Commneter: Erre még reagálnék :-)
Írod:
"nem az én érveim fogytak el, hanem a te érveid ezekkel szemben"

Én nem érvelek, megnéztem a hülyeséged "bizonyítékait", s leírtam, hogy HAZUDSZ, s mekkora balfék vagy!

Írod:
" ... miután te képtelen vagy felfogni és elfogadni bármit is, mert egy elvakult és megrögzött "okoskodó fafej" vagy, minden konkrét tárgyi ismeret nélkül!:"

A HAZUGSÁGOKAT nem is fogom "elfogadni".
Neked nagyon sokáig kellene keresgélned magadban azokat a "konkrét tárgyi ismereteket", mert kb. annyi található benned, mint amennyi kamionos barátod van :-D
F_Viktor
@swordigo: Kér fórumtársunk álmai ez a két gyilkoló szerszám. Őket ezért lenácizom.
Anna Mária
@F_Viktor: Van több ilyen fórumtárs is, nemcsak kettő.
swordigo
@F_Viktor: Nem értem igazán, de mindegy. Most megyek, mert dolgom van. Üdv.
Anna Mária
@F_Viktor: És mélységesen megsértődnek, ha az ember nácinak nevezi őket. :)))
vizinyuszi
@swordigo: Amikkel vitatkozol, nos ezek az evolúció tökéletes zsákutcái a pártfogoltjaikkal együtt. xd
Már az ismerőseim és a munkatársaim is visítva röhögnek rajtuk, ahogy a toleráns dumát erőltetik, mint éhes ember a sz@rást!
Ne foglalkozz velük; az a kevés agysejtjük az életben maradásukhoz is épphogy elegendő.
Amikor az oldal tetején, a harang mellett a reagálások megjelennek gyomláld ki ezeket, én is csak a töredékét olvasom a reagálásoknak.
swordigo
@vizinyuszi: Én tettem egy próbát, hogy elbeszélgessek velük, de igazad lehet, nincs értelme. Valahogy olyan érzésem támadt velük kapcsolatosan, hogy ők valamilyen felsőbbrendű lények, mi meg a kis alattvalóik. A vége felé meg az is felmerült bennem, hogy ők ketten egy és ugyanazon személyek, persze ez nem biztos, csak egy megérzés. Mindenesetre az egyértelmű, hogy utálják a magyarokat, és valamilyen szinten közük lehet akár a romákhoz, akár a bevándorlókhoz, urambocsá' az ombudsman dolgozói:-) No persze attól még lehetnének elfogulatlan emberek, de nem úgy fest...
köbjani
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
vizinyuszi
@swordigo: Én már feladtam. Aki nem ért ezekkel együtt, azt azonnal lenácizzák. Ilyenekkel nem kell foglalkozni, hadd irkálják a demagóg hülyeségeiket.
swordigo
@vizinyuszi: Engem még nem náciztak le konkrétan, habár az él ott volt a mondataikban. Te tudod, miért említették nekem a taposóaknát, meg a golyószórót? Még most sem értem.
vizinyuszi
@swordigo: Ők sem értik, nincs mivel érteni.
Feraj49
Fogadják be azok,akik ezt a helyzetet teremtették,ne más farkával verjék a csalánt !
Commneter
@F_Viktor: 21:15
Nos, Viktor, te azt hiszed, hogy mivel a menekültek - állításod szerint - csak és kizárólag a rakományt támadják meg, ennélfogva nem követnek el a gépkocsivezetővel szemben semmiféle bűncselekményt, hát biz' nagyot tévedsz!:D

- Tévedsz, mivel az útonálló menekültek ugyanis csoportosan követik el a rablás bűntettét (nem lopást!), dolog és személy elleni együttes erőszakkal; mindezen felül megvalósítják a közúti veszélyeztetés vétségét is.:o-o

- Ugyanis a szállító gépjármű (kamion) az összes alkotórészével, alkatrészeivel és rakományával együtt, mint ingó dolgot, a szállítmányozó a szállítás lebonyolításáig a gépkocsivezető birtokába adja, aki mindezért vagyoni felelősséget vállal.:o_O

- Ekként, a járműnek és rakományának kizárólagos birtokosa, a feltétlen birtokjoggal bíró gépkocsivezető személye! Csak megjegyzem, hogy a birtokjog egyébként erősebb jogintézmény, mint a tulajdonjog!:xP

- S, amikor a menekültek egy csoportja látszólag a dolog (rakomány) ellen támad, azzal a célzattal, hogy azt vagy annak egy részét elrabolja (megdézsmálja), akkor nyilvánvalóan a gépkocsivezető elemi birtokjogát sérti!:xPP
Azaz közvetlenül magát a birtokost vagyis a gépkocsivetetőt!:O

- Hiszen a gépkocsivezető, nyilván nem köt velük ajándékozási szerződést, enélkül viszont a dolog számukra mindvégig idegen marad; amelyet jogtalanul rabolnak el, miközben a gépkocsivezető személyi szabadságát alapjaiban sértik, a nyilvánvaló megfélemlítéssel tartják kordában; miáltal tényállásszerűen megvalósul a már fentebb említett csoportosan elkövetett rablás bűntette!:o.o

- Azáltal pedig, hogy a gépkocsi közben a közút rendjének megfelelő haladásában akadályoztatva lévén forgalmi dugót teremt, megvalósul egyben a közúti veszélyeztetés vétsége is.

- Ezek így együtt, egymással halmazatban, bizony nem egy nyaralás időtartamát kitevő szabadságvesztést vonhatnak maguk után, hanem sok-sok évet!:o.o

Na, ennyit még rátettem, de már semmi többet!.&
Commneter
@F_Viktor: 21:15
Viccelsz?
Valószínűleg sokkal több kamionos barátom van, mint neked.
Nyugi!:xP
dragonfly
@vizinyuszi: isten majd eldonti kinek mi lesz a buntetese...
Desischado
Rég mondom már, hogy ez a gyűlöletkeltés orbánék céljait szolgálja! És valóban nagyon veszélyes, mert beláthatatlan következményei lehetnek!
És elég szégyen, hogy egyedül Magyarország áll így hozzá a menekültek befogadásához! Már megint ülhetünk a szégyenpadon, hála orbánéknak! Humanizmus, tolerancia, mondanak nekik valamit ezek a fogalmak? Ahogy ismerem őket, semmit.
mekkelek
Gusztustalan egy banda, de ez eddig sem volt újdonság. Elôször a gyülöletkampány a menekültek ellen hogy mindenki rettegjen tôlük, aztán megmutatjuk az EU-nak hogy mi milyen keméy legények vagyunk és megvédjük az országot a duplanullával. A sok birka persze örömmel béget és a markunkat azt továbbra is tartjuk... gratulálok.
eszegfu
@Commneter: 16:48 Köszönettel veszem, ha priviben átküldöd a szótárt! Ezek a hangulatjelek majdnem pótolják a szemkontaktust... néha a mondat után "odabiggyesztve" megváltozik az egésznek az értelme.
eszegfu
@swordigo: 16:27 Mondhatnám röviden: rossz válasz. Hidd el felfogom, amit irsz...de Te még mindig nem a kérdésemre válaszoltál: milyen intézkedésekről tudsz, amelyek "kudarca" után kijelenthetjük, nem képesek integrálódni a menekültek és az utóbbi hsz-d szerint a romák is? Arról pedig, hogy egy roma gyereket átültetnek, mert verekedős és a szülők diszkriminációra hivatkoznak, nem tudom, mert nekem ilyen tapasztalatom nem volt. Végezetül pedig a roma családok 12 gyereke... na pont ilyesmiről beszélek! Ezeknek a családoknak akár a háziorvosokon, akár a védőnőkön keresztül bizony ingyenesen kellene biztositani az "antibébi" tablettát, fel kellene világositaniuk őket...ez is lehetne egy integrációs kisérlet. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy nincs munkájuk, ezért pénzük sincs kiváltani a gyógyszereket, tehát igy függ össze a munkanélküliség a gyermekek számával.
Commneter
@eszegfu: 07:22
Nyilván!:o
Olyan ez, mint ami emberi kifejezéssé tesz a "fapofát"!:xP
Nyilván, ha például hacsak annyit mondasz, hogy Állj! Abszolút nem mindegy, hogy "morcosan, mérgesen" vagy "mosolyogva, viccesen" mondod.
Küldöm!
Commneter
@F_Viktor: tegnap, 21:16
"(...) ... őket lenácizom!"
Te simán!
Hiszen te nem vagy tisztában "cselekedeteid súlyával"!:xP

Ezért tájékoztatlak, hogy ezáltal egyébként a 2012. évi C. törvény, a Büntető Törvénykönyv 226. §-a szerinti "rágalmazás vétségét" valósítod meg, a (2) bek. a.) és b.) fordulatai szerint; amelynek büntetési tétele: két évig terjedő szabadságvesztés!.o.o

Igaz, hogy a "rágalmazás vétsége" magánvádas eljárás, azaz a vádat a bíróság előtt a sértett képviseli, azonban indítványára a vád képviseletét a közvádló, azaz az ügyészség is átveheti!.:O Könnyítve ezzel, a "vízinyuszi-félék" sorsán!:xDD

Úgyhogy, csak hajrá!
Alázzátok csak itt a tagokat AM-el karöltve, bár megjegyzem, a többesszámban nem vagyok biztos, de maholnap, egyes kommentek elemzésével erre is fény derülhet!:xP
Commneter
@Commneter: tegnap 23:30
Közben a "Csalgút" kapcsán beugrott, hogy ez nem is sima "közúti veszélyeztetés", hanem "közérdekű üzem megzavarása" ... melynek jóval súlyosabb a büntetési tétele!.O
Ma, ha lesz rá időm, majd "kiszabom" a halmazati büntetést!:xP
... melyet majd, F-Viktor-féle barátaink figyelmébe fogok ajánlani!:o.o
Freewolf
Igen helyesen Orbán jelezte az EU felé, hogy nekünk nem kellenek kétes értékű bevándorlók, új honfoglalók! Húzzák fel azt a kerítést, a többit meg küldjék haza. Nyújtsanak be kérelmet és aki hasznos lehet az ország szempontjából, azt befogadjuk, a többi meg mehet haza! Köszönjük Orbán Viktor! Sokat tettél a magyar hazáért!
Commneter
@Freewolf: 08:26
Sőt- a "magyar haza" is mindent megtett anno a menekültekért!;)
Na persze, a "tízéves" Délszláv háborút és annak velejáróit, az "észkombájnok" már régen elfeledték!- ami nyilvánvaló, hiszen a "focilibsi-dogma", csak és kizárólag az orruk hegyéig biztosít számukra látótávolságot!.xP
Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy "tisztelet a kivételnek"!;)
JAJMÁR
@swordigo: Te már sok próbád tettél, sok névvel, de látod, minden út oda vezet :) Lehet, hogy talán mégiscsak a te gondolkodásodban van a hiba? Fel kéne már tenned ezt a kérdést magadnak :)))
Commneter
@vizinyuszi: A 07.22-én, 08:11 h-kor megejtett bejegyzésemet, szíves figyelmedbe ajánlom!
Anna Mária
@Commneter: 08:11
Fenyegetőzik a smiley-bajnok! :DDD
mate03
@vizinyuszi: Boldogok a lelki szegények!
magyarbakancs
@Anna Mária: Nem kell befogadni senki muzulmánt itt ragad és évek múlva konfliktus lesz belőle.
Szíriai,Iraki,Afgán nem megy haza itt marad az a térség mindig konfliktusoktól hemzseg.
Béke abban a térségben sosem lesz,radikális fanatikus emberek.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
JAJMÁR
@Freewolf: 08:26 Hú, de csaholsz a kerítés tövébe -és vezéred fenekébe- bújva! Persze, majd ha elhárítják a veszélyt - az a gonosz eu - előjössz, hogy milyen okos és ügyes és bátor tettet is hajtottál végre!
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Commneter
@Anna Mária: 10:03
Oszt mivel, mondja már Kedves Mariska!?:o_O

Ami viszont a "smiley-bajmokságot" illeti Kedves!- az manapság már, alapban tananyag az oskolákban, mégpedig az olyasféle tárgyaknál, mint, amit, itt, éppen ön is gyakorol; tudja, ez a kommunikácónak az ún. nonverbális része!:Lol
JAJMÁR
@vizinyuszi: 22:10 Kérlek, keresd meg - tudod, a google a barátod -, másold ki és írd be ide a demagóg szó jelentését.
(Tudod, járt már úgy itt valaki, -egy farkas- hogy megszeretett egy szót, aminek aztán ő maga választott egy jelentést, és nagyon ledöbbent, amikor kiderült, hogy nem találta el. )
magyarbakancs
@Anna Mária: Igazad van nem ismerek egyetlen egy menekültet.
Nem is akarok meg ismerni.
attól senki nem fasiszta ha nem szeretné ha hazájában meg jelenne az Iszlám nagy tömegében.
Biróm az ember baráti viselkedésedet,csak át esel a ló túloldalára.
Mikkor fel vettem a fehér köpenyt nem különböztetek meg embert az embertől.
Lekerült rólam a köpeny magán emberként meg van a véleményem némely emberöl.
Anna Mária
@magyarbakancs: Senki nem nevezett téged fasisztának.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Commneter
@Anna Mária: Őszintén köszönöm az elismerését kedves AM!- amely öntől aztán, igazán kiváltságnak számít!.xP
S, még egyszer köszönöm!- s higgye el, nagyon feldobta a mai napomat!:Lol
verőce21
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
verőce21
@Anna Mária: (11:52) Azt írod: "...fogalmuk sincs, pl. miről az iszlám vallás, honnan jönnek a menekültek, miért stb.
De magyarbakancs az, aki elfogadja az észérveket, hajlandó új ismereteket befogadni. Ritka kivétel ő."

Először is magyarázd már el nekünk hitetleneknek, milyen is az iszlám vallás? Miért jó ez nekünk?
(Majd utána felteszem a többi kérdésem is, mert hajlamos vagy egyébként terelni.)
Freewolf
@JAJMÁR: Az EU jelenleg béna kacsa, csak Orbán lép fel hatékonyan, senki más! A magyarok többsége nem tart igényt egyetlen új honfoglalóra sem!
swordigo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
swordigo
@JAJMÁR: Nekem eddig itt még csak két nevem volt, összekeversz valakivel.
vitriol
@magyarbakancs: te nagyon összekevered a fogalmakat! A menekültekkel nem "barátkozni " kell, hanem segíteni rajtuk! - ahogy a magyar disszidenseken is segített a nagyvilág /'56 után /
verőce21
@vitriol: (12:59) Te kevered össze a fogalmakat! A magyar keresztény menekülteket az iszlám vallásúakkal! Előszeretettel hozzátok ezt a fals példát, Ausztria és a magyar '56-osok.
Nemcsak azonos valláskörről volt ott szó, hanem szűk 40 évvel azelőtt még egy ország is voltunk az osztrákokkal. Nagyon demagóg példálózás a tiéd!
Commneter
@swordigo: 12:45
Nekem aztán tökmindegy bárkinek a faja, bőr- és hajszíne, neme, kora, vallása, politikai hovatartozása ... usw!;)
Csak egy dolog számít, azt viszont azonnal szúrom!.xP
Commneter
@JAJMÁR: 07.21., 14:22

Jó kérdésfelvetések- és érvelések után jutottál el a bejegyzésed csúcspontján kiteljesülő kérdésedig:
- „De fel kellene tenni a kérdést, hogy a félelem jogos-e?”

Majd megadtad a kérdésfelvetés szükségszerűségének indokát is, miszerint:
„Ha a lehetséges jövőtől félünk a jelenben, akkor elmulasztjuk mindazt, amit a jelenben megtehetünk a jövőért.”,
majd levontad a konklúziót, miképpen:
- „A problémákat megoldani kell.”,
mely kijelentés után – jogosan – feltetted a kérdést:

„A megoldás pedig jó-e?”

- 1.) Megszűnik-e a szegénység attól, ha nem mérik?
- 2.) A hajléktalanság, ha kiűzik ezeket az embereket egyes helyekről?
- 3.) A rokkantak meggyógyulnak-e, ha elveszik tőlük még a minimális pénzt is?
- 4.) és a menekültekkel mi lesz, ha nekifeszülnek a kerítésnek, 40 fokban, vagy özönvíz idején, a gyerekek, a csecsemők, vagy a terhes nők?
- 5.) és a férfiaknak is jobb sorsot kívánok ennél, és én magamnak is, mert nem szeretek egy olyan kerítésen belül élni, aminek szomjazó emberek dőlnek.
- 6.) Mi lesz a mi országunkkal, ha ilyen emberek élnek benne? Akikben a félelem és a gyűlölet érzés a legerősebb, és kipusztul minden szolidaritás?
Majd számba vetted a mai valóságot:
- 7.) Menekültek sajnos vannak. Hiába csukjuk be a szemünket.
- 8.) A lelkiismeret is elaltatható egy ideig, de ez is történelem lesz egyszer,
és majd valahogy ezt is fel kell dolgozni, hozzácsapva az előzőek hibáihoz.

Én, bejegyzésedet - tisztelettel - ekként komentelem:

Ad.1.) Nyilván költői a kérdés, miért is szűnne meg a szegénység attól, hogy nem mérik; pontosan úgy nem, mintha mérnék . A szegénység nagy latenciával rendelkezik, sokan eleve titkolják, s nem tekintik közügynek, inkább csak magánügynek.
Válaszom – nem!

Ad.2.) és Ad.3.) – ra analóg módon kezelve kérdésedet:
Válaszom – nem és nem!

Ad.4.) Miután minden felnőtt ember felelős cselekedeteiért szerte a Világban, elsősorban az ő felelősségük eldönteni, hogy mit tesznek adott...
Commneter
A fenti 13:42 -as folytatása ...

Ad.4.) Miután minden felnőtt ember felelős cselekedeteiért szerte a Világban, elsősorban az ő felelősségük eldönteni, hogy mit tesznek adott körülmények között.
- Folyamodhatnak menekültstátusért, mely elbírálásáig,
- Menekülttáborokban kapnak elhelyezést,
- Gyerekek, csecsemők és terhes nők pedig indokolt esetben gyermekfelügyelet alá vonhatók hatósági úton, a hazai intézményekben,

Ad.5.) Teljesen más te helyzeted és menekült férfiaké, akik kerítés mögé kényszerülhet, míg te nem; ugyanakkor tudni kell, hogy ez a kerítés nem hirtelen nőtt ki a földből, erről mindenki tájékoztatást kapott és kap; igaz, most ennek a hátulütőjét éli meg az ország azáltal, hogy egyre nagyobb migrációst nyomást váltott ki ennek híre.

Ad.6.) Én a környezetemben nem látok félelmet, gyűlöletet pedig pláne nem! Viszont sokat hallhatunk arról, hogy egyes emberek miképpen szolidárisak a menekülőkkel szemben, s nyilván van ellenpélda is erre.
Azonban ketté kell választani, hogy mit tehetek én, te … ők; s mit tehet az állam, a közhatalom, a segélyszervezetek … usw.
S az is nyilvánvaló, hogy az állam anyagi teherbíró-képessége is korlátozott, ahogyan az enyém, a tiéd … a miénk általában.
És ezen felül. nyilván korlátozottak a közjavak is.
Az állam ez irányú teherbíró-képességének mértékét erre a helyzetre, nem mi állampolgárok vagyunk eldönteni, hanem az állam képviselői, amelyet el kell fogadnunk, nincs semmiféle lehetőségünk azt revideálni.
Én nem tartok mindazoktól a következmények véglegesülésétől, amelyeket felvetettél.

Ad.7.) Ez tény, s a tények makacs dolgok; tagadni csak ideig-óráig lehetséges, de ezen már túlvagyunk.

Ad.8.) Teljesen más az emberi lelkiismeret; s teljesen más az inkább társadalmi reakciónak mondható „lelkiismeret”, melyet össztársadalmi szinten kell figyelembe venni, éppen, a sok szinten és területen bekövetkezhető érdeksérelmekre való tekintettel, melyek abból fakadnak, hogy állam erőforrásai végesek!
Egyébként az...
Commneter
S végül a befejezése 13:45 - nek ...

Ad.8.) Teljesen más az emberi lelkiismeret; s teljesen más az inkább társadalmi reakciónak mondható „lelkiismeret”, melyet össztársadalmi szinten kell figyelembe venni, éppen, a sok szinten és területen bekövetkezhető érdeksérelmekre való tekintettel, melyek abból fakadnak, hogy állam erőforrásai végesek!
Egyébként az emberi és társadalmi lelkiismeretnek nyilván nem kell - s talán nem is lehet – egybeesniük; hiszen mi emberek „határtalanok” vagyunk, míg az országok pedig „határosak”.

Nézzük, csak meg példaként azt az esetet, amelyet felhoztál, miszerint: „nem szeretek egy olyan kerítésen belül élni, aminek szomjazó emberek dőlnek.”
Gondlom nem arra céloztál ezzel, hogy szolidaritásból helyet cserélnél bármelyikkel is, bár itt tömegekről van szó, lassan 85.000 főről.
Igen igaz, ez majd történelem lesz, de a történelmi időtávok elég nagyok ahhoz. hogy utódaink már azt értik, hogy mi is történt Magyarország déli határán 2015.-ben.
Anna Mária
@verőce21: Szerintem nálam sokkal többet tud az iszlám vallásról ez az úr, jobb, ha egyenesen hozzá fordulsz felvilágosításért:

coub.com/view/708t3
JAJMÁR
@Commneter: 13:43 Jól van kedves kis fizikus :)
Becsülöm a fáradozásodat, és még némi logikát is, mintha felfedezni vélnék a véleményedben, de a felépítése, fenomenális! Azt külön köszönöm, hogy az én hozzászólásom lényegét ilyen jól rendszerezted és kiemelted. xP, xD, :-) Lol,
Jól eltaláltad azt is, hogy a kérdéseim költői kérdések, és én nem ezekre várom a választ, hiszen a választ a kérdés hordozza - az ilyesmi a kormány szokása és nemzeti konzultációnak becézi -, a fő kérdést a sorok között leled.
De mivel látom, hogy komolyan veszed a dolgot, segítek:
- miért hoz a kormány súlyos problémákra olyan intézkedéseket, amelyek azokat - előre láthatóan- nem oldják meg, csak eltakarják?

("Csak egy dolog számít, azt viszont azonnal szúrom!.xP") az idézet tőled, és bocs, de rettentő kíváncsi lettem, mi az amit azonnal szúrsz? Lol, xP, xD ...stb.
Commneter
@JAJMÁR: 14:14

... az Értelmet, s ezen át, az Értelmes Embert!;)
Bocs, de Benned ezt 07.21., 14:22 - én "szúrtam ki" ... na ne aggódj!- az, ettől még nem pukkadt el léggömb módjára!:xP
JAJMÁR
@Commneter: 13:46 Nem láttam a másik kettő beírásodat, mert az enyémet írtam, de így is jó az előző válaszom. Csupán kiegészítem:
- Ha az állam lehetőségei korlátozottak, akkor talán nem a reklám és propagandaszövegekre kellene költeni, nem gondolod?
- Ne hidd, hogy kivonhatod magad a felelősség alól, egy demokráciában a népnek nemcsak szava, felelőssége is van.
- Az egyének adják a társadalmat.
Nem, dehogy cserélnék helyet a menekültekkel, te igen? Az miféle megoldás lenne a problémára?
Commneter
@JAJMÁR: 14:24
- Értem az álláspontodat, azonban, a tényleges hatalmat sosem az egyének gyakorolják, hanem az a hatalom, amelyet a választások során - mint megválasztott képviselőiket - a hatalomgyakorlás jogával ők ruháznak fel.
- Nem, én sem!- bár a "nézőpontom" bizonyára alaposan megváltozna!
- Én magát a kerítést sem tartom megoldásnak, csak valamiféle preventív cselekvésnek, jobb híján.
Commneter
@F_Viktor: Még talán ennyit 07.21., 23:30 – hoz

Mint feltételezett jogi alapesetet vázolom fel azt a cselekményt, melyben legalább 3 személy vesz részt; akik megállítanak "elé állással" egy vámzáras ponyvával ellátott kamiont, azzal a célzattal, hogy megszerezzék maguk javára, az árú egy részért.
Felmásznak a vezetőfülkébe, a sofőrt idegen nyelven fenyegetik - közben hadonászva és kollektíven kiáltozva -, mellyel legalább ráutaló magatartással megvalósítják a fenyegetést, annak érdekében, hogy kirabolják őt, és a rakományt ;
miközben a többiek már visongva hasogatják a raktéri ponyvát; minek láttán a sofőr, a fenyegetések és a látvány alapján nyilván megrémül, miközben esetleg "kézrátéttel" buzdítják is, hogy mielőbb hagyja hátra a kamiont és annak rakományát.
Történik mindez manapság, 2015.-ben, a Csalagútban.

Milyen büntetést is rendel kiszabni a büntetőtörvénykönyv ezen cselekmény kapcsán az elkövetőkre?
Mit is követtek el? Na, nézzük csak sorra:

- Btk. 365. § Rablás

365. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből
a) valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz,
bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást
c) csoportosan követik el.
Megjegyzés: A csoportos elkövetéshez legalább 3 személy kell.

Közben a kamion ,az úttesten ferdén áll, és a raktéri ponyvát már felhasogatott elkövetők abból hevesen dobálják ki a rakománynak legalább egy részét; amellyel az alagút közlekedés rendjét és biztonságát súlyosan veszélyeztetik; éppen egy olyan nevezetes objektumban, amelyről mindenki tudja, hogy az veszélyes üzemnek minősül!
És ekkor megvalósul közben:

- A közérdekű üzem működésének megzavarása bűncselekmény tényállását, miszerint:

323. § (1) Aki közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő...
Commneter
@Commneter: ... folytatva az előzőt:

- A közérdekű üzem működésének megzavarása bűncselekmény tényállását, miszerint:

323. § (1) Aki közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) csoportosan követik el.

A büntetési tételek felső határaira nézve ez 10 + 5 = 15 év!
Azonban a Büntetéskiszabásról szóló 2012. évi C. törvény alapján jelen esetre a büntetést, ún. halmazati büntetésként kell kiszabni, amely viszont tiltja a kumulációt, és az egyes bcs-k büntetési tételének felső határa az ún. aszperáció elve szerint alakulna majd, mégpedig 5 - 15 év közötti szabadságvesztésre.
Anna Mária
@Commneter: Háháhááá!
Hogy te mennyit összejogászkodsz!
De minek?
kata53
Ez már nem is Magyarország. Inkább zorbánország. De remélem nem sokáig!
Anna Mária
@Commneter: Most látom, hogy tegnap 14:34-kor miféle csúfságokat írtál nekem és valótlanságokat állítottál rólam.
Nos, itt az ideje, hogy elnézést kérj.
A smiley-kat nyugodtan mellőzheted.
Commneter
@Anna Mária: 17:42

Jaj, hogy az a kommentem, amelyik oly sokaknak tetszett?!
- Akkor ezerarcú bocsánat, ha neked meg nem.

Viszont, itt többekkel együtt!- igen nehezen viselem, ha valaki úgy lekezel, mint te tetted eddig.
Én minden észrevételt elfogadok, sőt örömmel is veszem az építő kritikát; s be is látom ha tévedek, s igyekszem is korrigálni magam tág határok között.
Tehát a kedvedért, bocsi!
swordigo
@Commneter: Bárkitől kérhetsz bocsánatot, csak tőle ne!! Lekezel itt mindenkit, és megsértődik, ha valaki kritikával illeti, vagy szegény romákat nem tiszteli a magyarokkal szemben. Lehet, hogy ő nem kapott állami támogatást, vagy nem utaltak ki neki önkormányzati lakást, azért haragszik ennyire a kormányra:-))
swordigo
@verőce21: Kaptál Mari nénitől egy nagy semmit a kérdésedre. Meg vagy elégedve? :-)
Commneter
@swordigo: 18:49
o/
Ez már, res iudicata.:Lol
verőce21
@swordigo: (19:10) Roppantul sejtettem, hogy próbálja megkerülni a választ, de nálam nem nyert hangszórót ezzel.
verőce21
@Anna Mária: (14:00) Nem más meghatározására vagyok kíváncsi! A saját szavaiddal kértem, írd le, milyen szerinted az iszlám? És főleg ne kerüld meg a kérdés második felét, miért jó nekünk ha elárasztanak bennünket az iszlám bevándorlók?

(Különös tekintettel érdekes ez, a nándorfehérvári diadal évfordulóján.)
Anna Mária
@verőce21: Nem gondolhatod komolyan, hogy itt most neked én előadást fogok tartani az iszámról. Ha érdekel, olvass vagy iratkozz be valami kezdő kurzusra.

A kérdés második fele hamis: ilyesmivel tényleg fordulj Kósához, ő biztosan kimerítő választ ad, ő biztos széles körű ismeretekkel rendelkezik, akárcsak Ruandáról.
verőce21
@Anna Mária: (21:12) Látom csak terelni akarsz! Nem válaszoltál, miért fontos nekünk, hogy befogadjunk minél több iszlám vallásút?
Anna Mária
@verőce21: Igen, szeretnélek affelé terelni, hogy kérdezz olyasvalakit, aki azt állította, hogy Magyarországnak fontos lenne, hogy minél több iszlám vallásút fogadjon be.
De ilyen ember hiányában Kósa megteszi: ő minden kérdést megválaszol.
verőce21
@Anna Mária: (21:25) Mondom, hogy terelni akarsz! Egyfolytában arról írsz, hogy "(11:52) "...fogalmuk sincs, pl. miről az iszlám vallás, honnan jönnek a menekültek, miért stb." - tehát várjuk a megvilágításodat.
Anna Mária
@verőce21: Nem az én dolgom felvilágosítani benneteket. Tanulhattatok és utazhattatok volna - ha nem tettétek, hát pech.
moiszikf
@JAJMÁR: Na, eddig tartott. Már megint nem tudok semmit beküldeni, mindig azt kapom, hogy elértem a beküldési limitet. (3 beküldés/ óra)
JAJMÁR
@moiszikf: 21:34 Furcsa, ha a másik Nickeddel meg működött. Nem tudom mi lehet az oka, én nagyon kevés hírt küldtem be eddig, nincs tapasztalatom.
verőce21
@Anna Mária: (21:33) Terelsz ezerrel! "...miről az iszlám vallás"? Miért fontos, hogy befogadjuk az iszlám menekülteket?
Anna Mária
@verőce21: Persze, terellek, téged is, meg az összes tudatlant.
Ajánlott irány: a tanulás, tájékozódás, esetleg sok utazás - önerőből, nélkülem.
verőce21
@Anna Mária: (21:52) Tanulni inkább neked lenne indokolt, hogy ne írjál olyat amire nem tudsz kielégítően válaszolni magad.
Szóval, "...miről az iszlám vallás"? Miért fontos, hogy befogadjuk az iszlám menekülteket?
Anna Mária
@verőce21: Nem akarok válaszolni a kérdéseidre, ha nem tűnt volna fel.
Nem az én dolgom a te műveltségbeli hiányosságaidat pótolni.
Szerintem a világvallások mélyreható ismerete az alapműveltséghez tartozik és igen botor elképzelés, hogy arra egy ismeretlen kommentelő segítségével szert tehet az ember.
verőce21
@Anna Mária: Én a Te szemszögedből szeretném, ha megvilágítanád ezt a kérdést. Ha már így kérkedsz a tudásoddal.
Azonkívül, miért fontos, hogy befogadjuk az iszlám "menekülteket"?
Anna Mária
@verőce21: Én nem szeretnék neked semmit sem megvilágítani.
Mondtam már, hogy olyat kérdezz, aki azt állította, hogy fontos befogadni az iszlám vallású (így mondják helyesen) menekülteket.
Ha ilyen embert nem találsz, újra javaslom Kósa Lajost, ő mindenhez ért és minden kérdést megválaszol.
verőce21
@Anna Mária: (22:14) Valóban nem menekültek, mert bevándorlók. Nem volt helytelen az idézőjel! Szerbiában, vagy Görögországban még menekültek voltak.

Várom továbbra is a saját verziódat, "...fogalmuk sincs, pl. miről az iszlám vallás, honnan jönnek a menekültek, miért stb."
Roppant érdekes lehet a blog olvasói számára is!
swordigo
@verőce21: Csak nem tudtuk meg, miért jó nekünk, ha bejönnek ide a muszlimok. Remegve olvastam a beszélgetéseteket, de nem tudtam meg semmit. Hogyan fogok tudni így aludni? .-))
verőce21
@Anna Mária: (22:25) Ne remélj feloldozást! Minden nap meg fogom kérdezni tőled!
Anna Mária
@verőce21: Hűha, most egy krajcár se maradt a zsebemben.
verőce21
@Anna Mária: Ha a hétből majd hiányzik egy, azzal még ki is segítelek. :)
Anna Mária
@verőce21: „No még a kéne, kódustól alamizsnát.“
Commneter
@Anna Mária: 02:22
... talán létezhet alamizsna à la carte is.
Commneter
@Anna Mária: 07.22. 16:01
Hogy miért?

- Volt itt egy vita F_Viktorral, melynek során érintettük, hogy a menekültek útközben történő "kamiondézsmái" , csak amolyan bagatell ügyek vagy esetleg bűncselekmények; azaz, hogy egyáltalán szóra érdemesek-e, szerinte nem!.o.o
- Bár ő, még az általam berakott linkeken, objektív tényként bemutatott ilyesféle eseményeket is kifejezetten az "én hazugságomnak" titulálta, hát mondjuk úgy, hogy eléggé "viccesen"!.xP

Nos, ennek kapcsán mutattam be, hogy ezek a "kamiondézsmák" a Csalagútban, kb. milyen súlyú bűncselekmények is büntetőjogi "értékelés" szerint;
miközben még, az okozott kár megtérítése iránti polgárjogi igényt fel sem vetettem.
magyarbakancs
@vitriol: Köszönöm a figyelmeztetésedet.
Nem keverem össze semmit.
Természetesen segíteni kell,hogy minél előbb áthaladjanak az országon és másokat boldogítsanak.
Semmilyen még a legkisebb muzulmán,iszlám ember közőségből nem kérek.
Azért mert a majdani konfliktusok elkerüléséért ne legyen probléma.
Mint a Franciaországban,Németországba,Ausztriába és még sok más helyen ahova az iszlám betette a lábát.
magyarbakancs
@F_Viktor: Szereted a cigányokat?
Mert én nem szeretem őket.
Ahol élek nagy része a férfi cigányoknak seftelésből. lopásból élnek.
7 cigány ember jár el dolgozni rendes bejelentett munkahelyre a 358-bol
És nem barátkozok mindenkivel megválogatom kivel álok szóba.
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"Felmásznak a vezetőfülkébe..."

Ez már HAZUGSÁG, innentől irreleváns minden jogászkodásod!
Nem állítottam, hogy nincsenek olyan egyedi esetek mikor lopnak a rakományból. Olyan videot is látni ahol a srác bemászik a jobb oldali ablakon (kérdés, hogy a sofőr miért húzta le???).
Olyan video is létezik, melyen parkolóban kamionosok 3 migránst vernek. Ez sem általános.
Az is biztos, hogy a kamionosok Calais környékén nem érzik magukat biztonságban.

De a közpénzből dőzsölő, Orbánt minden szempontból kiszolgáló MTVA-nak hinni nem szabad, mikor ilyen főcímekkel publikál:
"Ha nem engedelmeskedik a sofőr, betörik a szélvédőt is".
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"Bár ő, még az általam berakott linkeken, objektív tényként bemutatott ilyesféle eseményeket ("kamiondézsma") is kifejezetten az "én hazugságomnak" titulálta, hát mondjuk úgy, hogy eléggé "viccesen"!.xP"

Bolond vagy öcsi!
Melyik belinkelt videoban látható "kamiondézsma"?
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"Ezért tájékoztatlak, hogy ezáltal egyébként a 2012. évi C. törvény, a Büntető Törvénykönyv 226. §-a szerinti "rágalmazás vétségét" valósítod meg, a (2) bek. a.) és b.) fordulatai szerint; amelynek büntetési tétele: két évig terjedő szabadságvesztés!.o.o"

Húúú, B+, most aztán mi lesz...?
Szanyi a héten vesztette el a negyvenedik perét amiért is lenácizta az összes jobbikos képviselőt :-DD
Akkor 80 év múlva szabadul? :-DD
Commneter
@F_Viktor: 10:21

Hogy felmásznak-e?!:o.o
Úgy gondolom, igen!- hiszen ez egyértelműen arra utal:

"Semmi pánik, minden ajtót bezártunk.
Ezzel nyugtatja meg a turistákat az idegenvezető, amikor elhaladnak a tipikus calais-i látvány mellett: migránsok tucatjai próbálnak feljutni az Angliába tartó kamionokra. A múlt héten feltett videót már több mint félmillióan nézték meg a Youtube-on:

Sáskaként támadják meg a kamionokat a menekültek Calais-ban
index.hu/kulfold/2015/06/15/semmi_panik_minden_ajtot_bezartunk/

„Egy másik videón pedig az látszik, hogy menekültek útakadályokat építenek az autópályán, hogy ezzel lelassítsák és >>> megállásra kényszerítsék a kamionosokat,
Commneter
@Commneter: Nos, ezek a fotók és videók, mint tárgyi bizonyítási eszközök a cikkekbe beágyazva, inkább hitelesebb forrásoknak tűnnek, mint a te egyszemélyes állításod!:xP

Ami pedig a továbbiakat illeti, nem kommentellek, de gondolom nem is várod el, hogy egy "hazudozó" téged "hozzádszólásaival" illessen!:&
Innentől ... no comment!
verőce21
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
verőce21
@Commneter: (11:09) Ne etesd ezt a trollt, még ideszokik. :)
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
F_Viktor
@Commneter: Írod:
"Hogy felmásznak-e?!:o.o
Úgy gondolom, igen!- hiszen ez egyértelműen arra utal:"

Gondolod? (szerinted!) arra utal?
B+ ez aztán a bizonyíték!
A videod index.hu/kulfold/2015/06/15/semmi_panik_minden_ajtot_bezartunk/ 1:07 hosszú. Időben te hol látod bizonyítottnak, hogy felmásznak a fülkébe?
Én csak azt látom, hogy figyelmük csak a pótra tejed ki!
De várom, hogy te mit látsz!
F_Viktor
@Anna Mária: Nekik az iszlám egyenlő a dzsihaddal, de annak is csak a nyugat által nevezett iszlám hatodik pillérének.
JAJMÁR
Anna Mária: 12:55 Úgy húzod elő ezeket a videókat, mint a bűvész a nyulakat a kalapból! ...várakozás, feszültség, dobpergés és taps :)
Ügyes!
Kár, hogy ez nem varázslat, hanem a szomorú valóság. Szörnyű emberek vannak, szinte már valószínűtlen. Ez így, ahogy van, a jobbikos észjárás paródiája is lehetne.
vitriol
@verőce21: hogy jön ide Ausztria? Az 56-os magyarok a világ minden tájára elvetődtek, legtöbben Amerikába, de a nyugati országok mindegyike célpont volt! Vallási hovatartozás nem játszott szerepet, neked sem kéne azzal érvelni!!!
swordigo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
swordigo
@JAJMÁR: Én is előhúztam, be is linkeltem, de törölték. Betenném újra, de szerintem máris árulkodna a modinak a muszlim nagyasszony:-)
swordigo
@F_Viktor: A pótkocsira se másszon fel egyik sem!!
JAJMÁR
@swordigo: 16:04 Nekem volt szerencsém hozzá, és elmondom mi volt vele a baj.
Kiválogattak egy egész halmazból bizonyos neveket és eseteket egyetlen szempont alapján. Csak ezeket a neveket írták fel, mintha a többi nem is létezne. Mire jó ez? Még ha tudnánk, mekkora volt a nagy halmaz, és akkor valamiféle viszonyítást lehetne végezni, ... de minek? Mire lenne ez jó? A kriminilasztikai szakértők, nyilván vizsgálják az eseteket - az összeset - és keresik a miérteket. A megelőzés miatt.
Amit te ide kiraktál, az egy elfogult, uszító cikk volt. Nem jár érte taps.
F_Viktor
@swordigo: Gratulálok, megérdemled a fórum barma címet!
Anna Mária
@F_Viktor: Hagyd csak a szerencsétlent, ő évek óta különböző neveken kommentel - volt már entero, szandokan, argos, most pedig swordigo -, azzal szórakozik, hogy másokat jelentget, törölteti a hozzászólásokat, velem is számtalanszor megtette. Értelmes gondolata nincs, előszeretettel állít másokról valótlanságot, a cigányozás és az utóbbi időben a menekültek elleni uszítás a fő tevékenysége.
Troll.
F_Viktor
@Anna Mária: Köszi, ennyire részletesen nem "ismertem" a majmot, de azt észrevettem, hogy mióta írogat nekem ez a hazugovics, azóta több hsz.-om is törölve lett.
Anna Mária
@F_Viktor: A bejegyzések töröltetésén kívül szokott fenyegetni embereket privátban is, van olyan fórumtárs, aki közzé is tette a fórumon az ettől az alaktól kapott fenyegetéseket. Na erre a fazon kinyomozta az illető valódi nevét, munkahelyét, az infókat pedig megosztotta másokkal. Kitiltották, de hát mindig visszakúszik, nem képes trollkodás nélkül meglenni.

Én nem olvasom, letiltottam, hamar fel lehet ismerni, amikor más nickkel jelenik meg.
swordigo
@F_Viktor: @Anna Mária: A szánalom netovábbja...Először ugye Anna Mari és Knapp75 volt kéz a kézben, egy ember két nicken, majd miután szorult a hurok, Knapp75 eltűnt, helyette Viktor lépett a színre.
Három gép, egy ember, három nick, mindez egyszerre. Ennyit arról, ki trollkodik, vagy provokál.
swordigo
@JAJMÁR: Megelőzés? Náluk? Na, a fürdőzés után ma ez tetszett a leginkább.
swordigo
@F_Viktor: Még mindig jobb, mintha én lennék a fórumban az egyetlen barna...
vizinyuszi
Az "utazók" többsége, mintegy 80-90 százaléka 18-35 év közötti, pénzzel és kommunikációs eszközökkel felszerelt fiatal, aki nem kér és nem fogad el segítséget, mondta Szenczy Sándor lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.
A zömében Görögországon át Európába érkező migránsok az ott kapott papírjaikat széttépkedik, mire ideérkeznek. Annak ellenére, hogy a görög hatóságok ujjlenyomatot vesznek tőlük, a magyarországi beazonosításuk már szinte lehetetlen. Képesek ugyanis véresre, akár húsig is ledörzsölni az ujjaikról a hámfelületet, hogy ne derüljön fény a kilétükre.
A pénznek nincsenek hiányában, nagyjából 5-10 ezer euró az átlag ami egy migráns zsebében lapul, mikor beérkezik Magyarországra; összességében körülbelül hetven százalékban életerős, fiatal férfiak érkeznek az országba, iratok és személyi azonosítók nélkül.
És ezeket fogadja be Európa?
Anna Mária
@vizinyuszi: Az életerős, fiatal férfiakra óriási szükség van Európában. Magyarországon pedig különösen, hiszen sajnos a fiatalok óriási tömege a jobbikosok tevékenységének következtében agyhalott.
Commneter
@swordigo: 19:46
Három gép? ... és minek? ... egy is bőven elég!;)

Én nem tételezem ezt fel senkiről, pláne nem arról, aki a "gombon ül"!:xP
Egyébként vannak tudományos módszerek-, szoftverek is arra, hogy több "szövegelő" szövegkontextusa alapján, azokat kellő valószínűséggel azonosítsák!
vizinyuszi
@Commneter: Akit érdekel, hogy ki kicsoda könnyen megtudhatja, mert digitális nyomai mindenkinek vannak. Látatlanban semmi értelme ezzel foglalkozni.
Persze arra oda kell figyelni, hogy mit kezd a megszerzett adatokkal és magára az adatszerzésre is.
Commneter
@vizinyuszi: 21:44

Ami engem illet, eszem ágában sincs ilyenekkel foglalkozni, kizárólag @swordigot tájékoztattam, hogy nem kell "vaktában" összemosni személyeket, illetve nickeket.
vizinyuszi
@Commneter: Az összemosást hagyjuk meg a sötétség fejedelmeinek, annyival is csökkennek az elmebeteg megnyilvánulásaik.
Anna Mária
@Commneter: Nyugodtan megteheti swordigo, hogy különböző nickekről azt állítja, hogy egy és ugyanazon személyt takarnak. Ezzel mást nem ér el, mint hogy nevetségessé teszi magát.
Te is így jártál, amikor rólam valótlanságot állítottál.
Commneter
@Anna Mária: 22:02
Valóban igaz, hogy jobban meglepődtem azon, hogy nem törölted a bejegyzésemet; mintha, törölted volna.;)
Anna Mária
@Commneter: Ismét valótlanságot állítasz, hiszen pontosan tudod, hogy én senkinek a bejegyzését nem törlöm.
A moderátor, a szerkesztő tud törölni.
Én letilthatom a saját programommal azokat a nickeket, akiket nem akarok olvasni.
Ha a továbbiakban is valótlanságot állítasz rólam, mint ahogy azt szandokan-argos-swordigo szokta csinálni, akkor téged is letiltlak, akárcsak őt.
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"Három gép, egy ember, három nick, mindez egyszerre."

Látod, látod, megint a saját szánalomra méltó meggyőződésedet mantrázod, s ezt bizony én úgy nevezem, hogy megint csak HAZUDSZ, azaz HAZUG EMBER vagy!
swordigo
@Commneter: Ő mondta egyszer, hogy három gépen nyomja. Egyébként meg tudsz majd aludni, ha letilt? :-))
swordigo
@F_Viktor: Ha ez hazugság volna, nem is foglalkoznál vele. Tudod, nem az az ember vagyok, aki hagyni szokta magát.
swordigo
@Commneter: "Ismét valótlanságot állítasz, hiszen pontosan tudod, hogy én senkinek a bejegyzését nem törlöm." És rászakadt a plafon:-))
F_Viktor
@swordigo: Elolvashatod az adatlapomon mi a nézetem a hazug emberekről, ezért írtam le a véleményemet rólad.
Anna Mária
@F_Viktor: Igen, hazug, és mint olyat, könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. :D
swordigo
@F_Viktor: Ebben csak az a bibi, hogy én nem vagyok hazug. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy nem vagyok a Fidesz ellen, mert akkor hazudtolnám meg magam, ha úgy jönnék vissza, hogy a sárba tipornám őket. Nézd, én nem a lájkokra megyek, aki igen, annak az a saját dolga. A menekültekről, romákról sem fogom azt írni, ami neked teszem fel a kedvedre való lenne, mert én a saját véleményemet írom le egy adott témánál. Az meg, hogy kénytelen vagyok más nevekkel visszatérni, nem szándékos, de mit tegyek, ha a kissé néhol kemény hozzászólásaimat kitiltással honorálják? Valahol azt érzem, a szólásszabadság nem Orbán oldalán sérül, hanem itt.
swordigo
@F_Viktor: @Anna Mária: 5 perc az eltérés időben az írásaitok között ismét. Hagyjuk ezt a témát inkább, rendben?
Commneter
@swordigo: 23:16
Miért ne tudnék?:xP
Az ébresztőórám nem AM-re van beállítva, hanem PM-re!:D
swordigo
@vizinyuszi: @Commneter: Nem szoktam vaktában lövöldözni:-)
swordigo
@Commneter: Még szerencse, mit csinálnál, ha arra ébrednél, hogy "márpedig muszlimok jöjjetek!!" :-))
Commneter
@swordigo: 23.39
Na látod!:xP
Ezért állítom én PM-re; addigra már ők is elmennek ... o/
F_Viktor
@vizinyuszi: Írod:
"A zömében Görögországon át Európába érkező migránsok az ott kapott papírjaikat széttépkedik, mire ideérkeznek. Annak ellenére, hogy a görög hatóságok ujjlenyomatot vesznek tőlük, a magyarországi beazonosításuk már szinte lehetetlen."

Nem tudom honnan szedted ezt a hazugságot, de itt van a hamisítatlan Szenczy riport:
magyarhirlap.hu/cikk/30824/Jol_felszereltek_a_fiatal_utazok

Ezek után minek lehet nevezni?

Írod:
"A pénznek nincsenek hiányában, nagyjából 5-10 ezer euró az átlag ami egy migráns zsebében lapul, mikor beérkezik Magyarországra..."

Ez lenne részedről a felbujtás mélymagyarjaink számára, a sokkolót használó igaz magyaroknak?
Nagyon szemét emberek vagytok! Remélhetőleg a Nyomozó Ügyészség megfelelően és egyre több ügyben látja el dolgát.
swordigo
@F_Viktor: Vizinyuszi nem szemét, csak realista, ráadásul olyan helyen dolgozik, ahol bőven van rálátása ezekre a dolgokra. A nyomozó ügyészségnek meg ne aggódj, rövidesen igen sok dolga lesz, hála a pártfogoltjaidnak.
swordigo
@F_Viktor: Ja, meg hogy téged idézzelek: Magyar Hírlap? Én olyan szennyeket nem olvasok...
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"Ebben csak az a bibi, hogy én nem vagyok hazug."

Megírtad melyik video mely másodpercében látható az a "kamiondészmálás" amiről meg vagy győződve, amit én nem hiszek el neked?

Írod:
"5 perc az eltérés időben az írásaitok között ismét."

1) Anna Mária ebben a topickban kereken 60 perccel megelőzött ma este!
B@szh@tod az 5 percedet!

2) Commneterrel egyazon percben írtatok, akkor mondjam, hogy két nicket használsz?
Újra csak b@szh@tod az 5 percedet!
F_Viktor
@swordigo: Igen, Vizinyuszi miatt írtam Nyomozó Ügyészséget.
A szegedi eset miatt lesznek is olyan kérdések a rendvédelmisek felé, hogy az állomány körében pl. megengedett-e a nyilvános rasszista kijelentések, s egyáltalán az ilyen gyűlölettel telt embereket lehet e alkalmazni. A Zemberek pénzén.
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"Ja, meg hogy téged idézzelek: Magyar Hírlap?"

Miután Szenczy Sándor a hétfői Magyar Hírlapnak nyilatkozott, a cikk ott jelent meg, akkor bizony ha nem a 70(!) százalékban meghamisított @vizinyuszi: hazugságot akarod elolvasni, akkor fel kell adnod elveidet.
swordigo
@F_Viktor: Az emberben valami oknál fogva felgyülemlik a gyűlölet akkor, ha a hatáskörében okot adnak rá. Nekem volt részem közelről megnézni a Békéscsabai menekült tábort úgy egy éve, szóval nem kell nekem semmit elhinnem egyik oldal felől sem, a saját szemem azért még jó. A kamionokra meg semmilyen oknál fogva nem mászhat fel illetéktelen személy, és nem teheti ki veszélynek a sofőrt. Ha az én autómat is elkezdenék ráncigálni, nem hiszem, hogy humánusan járnék el az adott pillanatban. Tény, erre még nem volt példa, roma téren viszont már kétszer is, ahogyan az egyik gyerekemet is inzultálta hazafele jövet az iskolából egy roma közmunkás, aki azóta persze már nem közmunkás...
swordigo
@F_Viktor: Rendben van, teszem fel, elfogadom, amit a Magyar Hírlap írt. Akkor neked is el kellene fogadni azt, hogy valaki szintén leírja azokat a tényeket, amelyek neked nem éppen szimpatikusak. Szeretnék veled valamit mindenesetre tisztázni: Én nem vagyok sem Jobber, sem náci, sem nyilas, sem rasszista, a romák elleni gyilkosságokat ugyanúgy elítélem, mint a romák által elkövetett gyilkosságokat. A különbség nálam csak annyi, hogy ők sokkal hajlamosabbak a balhékra, a lopásra, meg az erőszakos bűncselekményekre.
F_Viktor
Többször írtam, a rendőrök nem most, a menekülteket látva lettek rasszisták, ez a cigány-fóbiájukból fakad.
Amit nem értek, hogy sokan látták közülük - ha máshogy nem, a képernyőkön keresztül -, hogy a mostani kopasz haverjaik kollégáikat dobálták, törték el lábaikat 2006 őszén. Ezt hogyan dolgozzák fel? Kerestek egy közös ellenséget, s annyi?
Ezért a kérdés, biztosan alkalmasak az ilyen emberek a rendvédelmi pályára?
Cikkeket hamisítanak, gátlástalanul hazudnak. Ilyen embereket állítsunk a gyerekeink elé példaképül?

Írod:
"A kamionokra meg semmilyen oknál fogva nem mászhat fel illetéktelen személy, és nem teheti ki veszélynek a sofőrt."

Mégis felmásznak, hogy átjussanak Angliába. Viszont a sofőrt semmilyen veszélynek nem teszik ki, ha arra gondolsz, akkor saját életüket veszélyeztetik.
swordigo
@F_Viktor: Igen, felmásznak, és ez szerinted helyénvaló? A sofőr honnan lehetne abban biztos, hogy nincs veszélyben? Nem egyforma megközelítésből látjuk ezt a dolgot, de ez tulajdonképpen nem is baj, ellenkező esetben csak itt bólogatnánk egymásnak:-) Cigányfóbia pedig nem véletlenül alakult ki sok emberben.
F_Viktor
@swordigo: Írod:
"Rendben van, teszem fel, elfogadom, amit a Magyar Hírlap írt."

Írtam, hogy Szenczy Sándor a Magyar Hírlapnak nyilatkozott, vagyis Szenczy Sándor mondandója a Magyar Hírlapban jelent meg, ebből adódik, hogy a többi portál a Magyar Hírlaptól vette át a cikket.

Közben kiderült @vizinyuszi: turpissága, hazug módon Szenczy Sándornak tulajdonított olyan mondatokat, amik július 20-án a kuruc.infon Anyaország nick nevű újságírótól(?) jelent meg.
swordigo
@F_Viktor: Az utolsó mondatodhoz jelen pillanatban nem tudok hozzászólni, ahhoz meg már túl fáradt vagyok, hogy utánanézzek, de meg fogom tenni. Bízom benne, hogy fog menni majd a továbbiakban is a kulturált társalgás, ha netalán vitatkoznánk. Jó éjt!
vizinyuszi
@F_Viktor: Vikike, drága:

Az általad tőlem idézett hozzászólásban nem írtam azt, hogy a teljes szöveg Szenczy Sándortól van. Tudom, nem jelöltem, de úgy sem lett volna elfogadható számodra, tehát mindegy, hogy volt-e idézőjel.
F_Viktor
@vizinyuszi: Félre akartad vezetni az olvasókat, mikor Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője nyilatkozatához bemásoltál egy kuruc.infos uszító szöveget.
Gondolom a lelkipásztor bukfenceket dobálna örömében ha olvasná mire használják nevét, nyilatkozatát.
verőce21
@Anna Mária: Nem a kérdésemre válaszoltál. Sőt még a (11:59) kérdésemet is töröltetted! Úgy viselkedsz, mint a kannibálok. Ezt tanultad az iszlám kultúrából?
verőce21
@Anna Mária: (12:55) Ezekután főleg az általad meghatározott iszlámra lennénk kíváncsiak! Már kár másokra mutogatnod.
"...fogalmuk sincs, pl. miről az iszlám vallás, honnan jönnek a menekültek, miért stb."
Hogy is magyarázod meg ezt nekünk?
Anna Mária
@verőce21: Tudod: sehogy nem magyarázok nektek semmit.
verőce21
@swordigo: (19:46) : hagyjad már ezt a süketséget, "Anna Mari és Knapp75 ... egy ember két nicken" -, mert többször is írtad.
Az egyik egy Tatabánya-Esztergom környéki nő, a másik budapesti férfi) fiktor pedig szegedi.
verőce21
@Anna Mária: (15:33) Ez a gyengeségedre vall!
Mert csak hülyeségeket tudsz állítani mint fentebb említettem, (vagy pl. "gyenge nép a magyar"), de megindokolni egyetlen állításodat sem tudod.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
verőce21
@Anna Mária: (15:44) Így próbálsz terelni, a kényelmetlen kérdések elől?
Gyenge vagy mint a harmat ez is azt mutatja. Homok alá dugod a fejed?
Anna Mária
@verőce21: Úgy mondják: homokba. :DDD
Az unatkozó, gonosz öregemberek evezzenek rendszeresen, vigyázzanak az egészségükre!
"Homok alá"! Ez jóóó! :DDD
verőce21
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
verőce21
@vitriol: (15:32) Ostoba vagy te barátom, nem vitriolos!
Az '56-os események után Ausztriába menekült kb. 200e magyar. Persze mind továbbmentek, de sokan ezzel érveltek itt a blogon, milyen szívesen látták akkor ott a szintén keresztény magyarokat.
Erről szólt a bejegyzésem. És arról, hogy közülük csak igen kevesen mentek iszlám államokba bevándorlónak!
Dr. Felipe
Üzenjük Brüsszelnek!

Menekülteket ne csak a lóvét küldjétek de abból jó sokat mert kell a kisvasútra.
verőce21
@Dr. Felipe: "Menekülteket ne csak a lóvét küldjétek..." ? - van már a "menekültekből" a soknál is több!
Dr. Felipe
@verőce21: Gondolom akkor az arányosság elve alapján az uniós lóvéból is csak a nullákat fogadjuk be.
swordigo
@verőce21: Nekem eddig csak annyit sikerült kiderítenem, hogy Szeged, a többi még váratott magára. Egyébként meg nem is érdekes, a lényeg, hogy szándékosan szítanak.
vizinyuszi
@F_Viktor: Senkit nem akartam félrevezetni, ez csak benned és a hozzád hasonló magyarellenes hazaáruló csürhében merül fel komolyan. xd,lol
F_Viktor
Ezt nem tudod megmagyarázni, hogy miért tulajdonítottad Szencynek a kuruc.infos írást!

Ezt írtad:

Az "utazók" többsége, mintegy 80-90 százaléka 18-35 év közötti, pénzzel és kommunikációs eszközökkel felszerelt fiatal, aki nem kér és nem fogad el segítséget, mondta Szenczy Sándor lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.
A zömében Görögországon át Európába érkező migránsok az ott kapott papírjaikat széttépkedik, mire ideérkeznek. Annak ellenére, hogy a görög hatóságok ujjlenyomatot vesznek tőlük, a magyarországi beazonosításuk már szinte lehetetlen...
(innentől végig hamisítvány)

Az eredeti cikben ez áll:
magyarhirlap.hu/cikk/30824/Jol_felszereltek_a_fiatal_utazok

"Tapasztalataik szerint azonban az utazók nagy többsége, mintegy nyolcvan-kilencven százaléka tizennyolc és harmincöt év közötti, pénzzel és kommunikációs eszközökkel felszerelt fiatal, aki nem kér és nem fogad el segítséget. „Nyilván rájuk lehet tukmálni bármit, de szakmai szempontból ez értelmetlen intézkedés volna...
(...)
Tapasztalatait így összegezte: a hatóságok nagyon jól képesek kezelni a kialakult helyzetet. Jelenleg igen kevés kiegészítő segítségre van szükség, pelenkára, bébiételre, törlőkendőre és hasonlókra. Ha még többen érkeznek, lehet ebből nagyobb probléma, de most még nincs. Ezért feleslegesnek látják „pesztrálni” az eddig legalább három-öt országon keresztül hozzánk érkezőket. Ugyanúgy, mint ahogyan a turistáknak sem adnak a kérésük ellenére szociális támogatást."

A kuruc.info pedig:
"A zömében Görögországon át Európába érkező migránsok az ott kapott papírjaikat széttépkedik, mire ideérkeznek. Annak ellenére, hogy a görög hatóságok ujjlenyomatot vesznek tőlük, a magyarországi beazonosításuk már szinte lehetetlen. Képesek ugyanis véresre, akár húsig is ledörzsölni az ujjaikról a hámfelületet, hogy ne derüljön fény a kilétükre.

A pénznek viszont nincsenek hiányában, nagyjából 5-10 ezer euró az átlag ami egy migráns zsebében lapul, mikor beérkezik Magyarországra..."
vizinyuszi
Nem is szeretném, mert nincs semmi jelentősége. (Nem volt idézőjel, tehát nem félrevezetésről volt szó. Amúgy azt gondolsz, amit akarsz. xd)
verőce21
@swordigo: (16:57) "...szándékosan szítanak" - Nem úgy, mint mi! :)
Anna Mária
@F_Viktor: Ezek már megkülönböztethetetlenek: mind a fideszesek, mind a jobbikosok hazudnak, mint a vízfolyás.
Commneter
Nos, Hölgy és Úr!.xP
(Avagy 2:1-ben? Kit érdekel?!:LoL Lerágott csont a kutyáké!:D)

Íme megest, egy rettenetesen nagy calais-i "hazugság"!:o_O

No comment - A Csalagút már nem bír a migránsokkal
www.hirado.hu/videok/no-comment-a-csalagut-mar-nem-bir-a-migransokkal/
kukac50
A kivándorlás is van akkora probléma mint a bevándorlás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.