Az egész Európai Uniónak érdeke Kína és Kelet-Közép-Európa együttműködése – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, Rigában Kína és Kelet-Közép-Európa vezetőinek csúcstalálkozóján.

A kormányfő a tanácskozást lezáró sajtótájékoztatón kiemelte: mindannyian tudjuk, hogy az EU a gazdasági stagnálás problémájával küzd, ezért "a bezárkózás lenne a legrosszabb válasz". Nyitni kell, és "evidens módon a világ legsikeresebb gazdasága, Kína felé érdemes nyitnunk" – mutatott rá.

Orbán: A világ legsikeresebb gazdasága felé kell nyitni

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett a Kínával való európai együttműködés mellett, ezért jó házigazdája lesz a jövő évi találkozónak és mindent megtesz azért, hogy legalább olyan sikeres legyen a magyarországi, mint amilyen a lettországi tanácskozás volt. "Budapest szeretettel várja önöket" – zárta szavait a miniszterelnök.

Li Ko-csiang, Kína miniszterelnöke kiemelte: ezzel a tanácskozással azt a jelzést küldik a világnak, hogy fontos a regionális stabilitás, a kereskedelmi liberalizáció, valamint a befektetések segítése, mert csak így lehet erősíteni a globális kereskedelmet. Az ilyen jellegű együttműködések hozzájárulnak a globális gazdaság fejlődéséhez, és ez a 16+1-es kooperáció Kína és Kelet-Közép-Európa között nemcsak a kelet-közép-európai régió békéjéhez és stabilitásához járul hozzá, hanem a térség fejlődéséhez is – vélekedett.

Orbán: A világ legsikeresebb gazdasága felé kell nyitni

A kínai kormányfő szerint országa érdeke a békés nemzetközi környezet a saját fejlődése érdekében is, ezért fontos nekik az európai támogatás, a fejlődő, békés és prosperáló Európa. Kína és Kelet-Közép-Európa sokat tud ajánlani egymásnak – jelentette ki.

Li Ko-csiang gratulált Orbán Viktornak, amiért országa nyerte el a lehetőséget a jövő évi találkozó megrendezésére, és azt mondta, jövőre is sikeres csúcstalálkozót szeretnének.

Maris Kucinskis, a házigazda Lettország miniszterelnöke arról beszélt, hogy a 16+1-es formáció sokat fejlődött az elmúlt években, és a közös erőfeszítések eredményeként világos kerete alakult ki az együttműködésnek, ami lehetővé tette a bonyodalmaktól mentes közös munkát. Az együttműködésben már gyakorlati eredményeket is elértek – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban közölte magyar újságírókkal, hogy jövőre Magyarország lesz a házigazdája a kínai és kelet-közép-európai vezetők csúcstalálkozójának.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Mindenesetre először lemegyünk a Mao-i Kína szintjére...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kenn
"Orbán: A világ legsikeresebb gazdasága felé kell nyitni"

A kommunista Kína felé.

Mert van a jó kommunista, meg a rossz kommunista, ahogy van a jó migráns, meg a rossz migráns.
A különbség?
Van az a pénz!

Képmutató!
Elvtelen!
Undorító!
Cefi
"Mindenkit szenilisnek néznek, ők szenilisek, vagy sündörögnek megint valamiben. Több opció hirtelen nem jut eszembe. Mert – bár egy év múlva ilyenkor már száguldania kellene a vonatnak – most megint aláírnak valamit, amit nem csak, hogy már aláírtak, hanem 10 évre titkosította is a magyar kormány. Sőt, az Európai Bizottság korrupció gyanúja miatt megkezdte a kötelezettségszegési eljárás előkészítését a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai fejlesztésével összefüggésben, erős korrupciógyanú és a tendereztetés teljes hiánya miatt.

Innen üzenem a 3,3 millió hazafinak és az 5 millió hazafiatlannak is, hogy a tervek szerint 550 milliárd forintról beszélünk. Ismerve a magyar-kínai megbonthatatlan kapcsolatokat és a magyar politikusok feneketlen zsebét, ez természetesen vidáman felkúszhat az összeg többszörösére is.

Tehát: miben sántikál megint az Orbán nevű és társasága? Mit írtak alá három évvel ezelőtt? Most mit írtak, vagy írnak alá? Hol tart a vasútvonal korszerűsítése? Hol a 4 százalékos gazdasági száguldozás? Legalább kacsát és nyulat viszünk Kínába?"

kolozsvaros.com/2016/11/05/hogy-ne-mindig-a-mult-heten-kihizott-zakojat-vegye-fel-amit-a-kutya-alol-rangattak-ki/
Qqberci
Mindenesetre először lemegyünk a Mao-i Kína szintjére...
Zeta
Volt már tüntetés Kína ellen ,Tibet mellett, aztán ez megfordult, ahogy már a dalai láma sem kell.
Pénz,pénz,pénz, meg lenyúlás.
Pálinkafőző Rézüst
Ott is észrevették, meglátták az ellopni valót...
Cefi
@Qqberci: Tudod mikor volt kínában utoljára földrengés? Mikor mao az utolsókat rúgta. Várom a felcsuti földrengést.
simmering73
Éljen a megbonthatatlan Kínai-Magyar Barátság, éljen Li-Ko-csiang és Orbán Viktor elvtárs. A párttal a néppel, kínai elvbarátainkkal egy az utunk. Világ kommunistái egyesüljetek!
Clavigo
Milyen nyálverést rendezett a Dagadt,,,,mikor Gyurcsány akarta ugyanezt megtenni ,anno..Ment a hazaárulózás serényen...
Cefi
@Clavigo: A fletónak nem volt ennyi nyála és vazelinje...
Manhattan
Orbán olcsón Megvásárolta Tiborc Nevére: Hőgyészi Apponyi Kastélyt, 2014.XII. Nádor téri Postabank Székházat 2015.IX. Turai Schossberger Kastélyt 2015.XII. Városligeti fasori Spitz Villát, 2016.II. Bodajki Hochburg-Lamberg Kastélyt, 2016.IV. Seregélyesi Zichy-Hadik Kastélyt, 2016.VI. Kútvőlgyi Villát /Cinege u. 6/ 2016.IX. És ezeket drágábban továbbadták a Szaudi Bűnözőnek !
világlátó
@Manhattan: Ügyes. De ez semmi, én most vettem egy 1000 nm-es parlagon hagyott parlagfüves területet 100 ezer Ft.-ért, amit 3 év alatt kell kifizetnem.Hogy ez nem igazán befektetés?Persze hogy nem. Ez takarékossági lépés volt, mert ha ezt rendbe teszem, kiírtom a parlagfüvet, nem fújja át a szél az én tisztán tartott területemre. Csak tudnám hol találom a szaudi milliárdost.
Cefi
@világlátó: Megnezted ki a szomszed telek tulajdonosa? Nehogy holnap legyen egy einstand, mert kell a telek kisvastllomasnak...
Here Potter
Csak óvatosan ezzel a kínai nyomulással, mert ott aztán kőkeményen üldözik a kereszténységet. A minap éppen arról szónokolt a KDNP, hogy ennyi meg ennyi milliót adunk a keresztényüldözés ellen. Tudom, hogy Kína nem Irak, de ha egyszer nagy mellénnyel kijelentek valamit, akkor az legyen úgy. Kínának az nem tetszett, hogy a magyar labdarúgó válogatott a Dalai Lámával szelfizett egyet. Pedig a magyar focisták azt sem tudják hol van Tibet.
quadrocopter
Nagyon kell és hiányzik az a pénzt, amit elvertek a piszkos luxusaikra, a pofátlan urizálásokra, a birodalmi propaganda - és helikopterügyi minisztériumra, a felcsúti játékvasútra, az idióta, üres stadionokra, az állandó és folyamatos hivatali épületek kiglancolására, a benyelt túlárazási hasznokra!
Kína butálisan nyerészkedő, a kínai üzletelés, nem cöf és birkamenet szintű juhnyáj kábítása!
verőce21
Te jó ég!
Hát ezek az emberek gyártják a "diktátorokat"?
Mi lenne nélkülük?
Szókrakész
Kína pár éven belül megeszi a világot.
Ez a 16+1 azt bizonyítja, hogy Kelet-Európa már kínai tartomány.

Most beszéltem pakisztáni ismerőssel.
Kína saját költségen épít autópályákat, üzemeket, ...Pakisztánban.
A pakisztáni még olcsóbb munkaerő, mint a kínai.
Nem lesz ellenfelük.
világlátó
A nyitás már korábban megkezdődött. Most a kínai térnyerés időszaka jött el. Miniszterelnökünk fordítva ül a lovon. A megkezdődött fogalom nála most érkezett el. A világ / most éppen / legsikeresebb gazdasága már sokkal korábban nyitott a világra, Európára, az USA .-felé is.
Ők már tudják mit akarhat Európa, de azt is tudják mit szeretne Orbán Viktor.Majd ők megmondják Orbánnak hogy mit akarhat. Ez a helyzet. De Orbán itthon mindent úgy mond hogy szavazóbázisa most éppen Konfúciuszt, Szun Ce -t, Mao ce Tung-ot lásson benne.
fekete
Igy van Nyitni kell! Lehet a kutyakat es macskakat hizlalni.
bakegya
Magyarországot nem csakkk eladta de ki is szolgáltatja a vörös KÍNÁNAK,DE EGYBEN HADAT IS ÜZENT A VILÁG ÖSSZES NAGYHATALMÁNAK!
eugen4402
Ez pont olyan, mintha 40 - 50 évvel ezelőtt a KGST-ben valami hülye előállt volna azzal, hogy mindenki kövesse Tiranát, mert Albánia fejlődik leggyorsabban.
Csakhát akkor még tudták, hogy nulláról tízre jutni könnyebb, mint nyolcvanról kilencvenre. Ja, és a Fidesz-elit (?) még a homokozóban döntögette más gyerekek homokvárait, amikor a Siemens már gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt a Kínai Népköztársaság kormányával. Nem biztos, hogy stratégiai együttműködési szerződést is kötöttek, viszont működött...
Grafix69
Teljesen jól látja a Drága Miniszterelnök Úr , igen ez a megoldás ,remek. Csak emlékeztetném a Drága Miniszterelnök Urat arra a picike nem elhanyagolható tényre ,hogy Kínában másfél milliárd ember él és ebből legalább 800.000.000 olyan körülmények közt ,hogy egy szelet kenyérért eldolgoznak egész nap . Gondolom ezt a sikert idehaza is szeretné átvenni.
Here Potter
Kína elhatározza, hogy lerohanja Szovjetuniót. Küldenek egy zsák mákot, rajta cédula: ilyen sokan jövünk, aláírás: Mao. Egy hét múlva a zsák mák visszaérkezik megdarálva, rajta cédula: így kerültök haza, aláírás: Sztálin.
justhpeter
@Here Potter: Ez nadon, nadon jóóóóóóó !
Clavigo
@Grafix69: Már átvette...Mint ahogy a szülőtartást is...
Here Potter
@Here Potter: Köszi. Leporoltam egy régi viccet. Apropó, miért van az, hogy régen mindenki fújta álmából felköltve a nagyhatalmak elnökeinek nevét. Most szégyen szemre Gugliznom kell, ha tudni akarom ki az elnök Kínában. A többit kapiskálom.
Here Potter
@Clavigo: Neked akartam válaszolni és képzeld magamnak válaszoltam! Fránya szilvapálinka!
Feljebb megtalálod! Bocsi!
világlátó
@eugen4402: Igen, ez így van, csak itt és most nehéz összeszedni az évekkel ezelőtti eseményeket.Azt sem feltételezi senki, csak az ezzel foglalkozók, hogy az USA rövid úton hanyatt lökhető, ha Kina egyszerre visszakérné az USA Nemzeti Bankjába pumpált dollár ezer milliárdját. A kínai gazdaságban amúgy nem minden arany ami fénylik. Részt akarnak a világ gazdaságaiból. Tér kell a kínai termékdömpingnek, piac kell már Afrikában is, a látható nehézségekkel kűzdő Európát is most lehet könnyű prédának tekinteni, lám még akad néhány tanulatlan , műveletlen kormányfő, aki olyan naív, mint egy gyermek és úgy örül a kapcsolatnak mint a majom a farkának.A gazdasági munkamegosztás európai korifeusai pedig értetlenül figyelik ezt.Ha annyira kellett volna a Bp. - Belgrád vasút, gondolhatja bárki is, hogy ezt Németország nem támogatta volna? Ha abból indulunk ki hogy Németország az európai gazdaság legerősebb bázisa, bizonyára megérdemelt volna egy előzetes konzultációt.
Mivel az Orbán - Merkel kapcsolat nem felhőtlen, az Európa iránti utálat rájuk is kiterjed.
A Kína, Törökország, Singapúr, Hong Kong irányába fordulás ilyen egyértelmű, leplezetlen akarása még hátrább löki az országunkat az európai tárgyalóasztaltól, miközben a mi országunk csak a kapu Európába a nyomuló Kínának. Ha ilyen könnyen nyílik ez a kapu, hát haladjunk árt rajta. Aztán később, már késő bánat, eb gondolat.
Lepényleső
Ne a gazdaság legyen sikeres,hanem az aki a gazdaságot fenntartja,az meg nem a kínai nép mert ha így volna,akkor az egész világon nem volna népük szétfolyva.
Eriksson
propeller.hu/images/cikk/2016_11/rigai_csucs.jpg
Ahogy elnézem ezt a tablót, nem csak a kínai meg a magyar miniszterelnök ácsorog rajta. Van ott rajtuk kívül még jó néhány európai főnök is.
Szóval ez a rigai csúcs nem lebecsülendő, pláne nem alkalmas Orbán ekézésére.
eugen4402
@világlátó: Tökéletesen egyetértek, kár, hogy nekünk állandóan a magunk feje után kell menni, és azt tesztelgetni, hogy meddig mehetünk el. Félek, hogy egyszer nem csak a tárgyalóasztalhoz nem engedne bennünket, hanem abba az épületbe se, ahol a tárgyalások folynak...
verőce21
Kína lesz az új világhatalom 20 éven belül! Az elmúlt öt év jelentős, átlagosan 10 %-os GDP növekedésének köszönhetően Kína ma a világ második legnagyobb gazdasága,
és politikai befolyása is egyre erőteljesebb a világon. Jelenleg jó kapcsolatot ápolunk velük, Mo. az egyetlen európai ország volt, ahová nem kellett a kínaiaknak vízum a '90-es évek elején. Ezért is vetették meg itt a lábukat, európai bázisuk központja lettünk. Nem szabad az ilyen kapcsolatot eldobni, egyszer adódik egy évszázadban. Ráadásul Kína nem hódító nép! Soha nem voltak azok. Gazdaságilag pedig felemelhetnek bennünket a kereskedelmi kapcsolataikkal.
Sajnos Magyarország szűklátókörű szoci vezetése éppen akkor szüntette meg a kínai kereskedelmi központot, miután Kína világtényezővé vált. Sanghaj pl. New York-nyi méretű várossá épült fel egy évtized alatt. Annyi a kínai dollármilliárdos ma a világon, mint az USA-ban. Ebből a fejlődésből és építésből, Magyarország mindből kimaradt! Magyar árut elvétve alig találni Kínában, a zsolnai porcelánt ismerik szinte csak, de abból akármennyit megvennének!
2013-ban nyitotta meg ismét Szíjártó Pekingben a Magyar Nemzeti Kereskedőházat a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok előmozdítása érdekében.
Bár még egészen pontosan nem tudhatjuk, hogy mi lesz a végeredménye a világban zajló változásoknak, az egészen biztos, hogy a jövőben a válság utáni világban Kínának egészen fontos szerepe lesz. Kína lesz az egyik legerősebb szereplő a válság utáni világban. Ezért a "keleti nyitás" stratégiánk egyik alapvető pillére.
világlátó
@verőce21: Legyen így. Az ókori Kína és a mai Kína története valóban megérdemli a gondosabb odafigyelést és tanulmányozást.
vonotok
Ó " Nagy Vezér " ! Hát nem mi gazdaságunk a legfejlettebb, Most mit fogsz hazudni az agya ment segg nyalóidnak???
Desischado
@Grafix69: Nálad a pont. orbánnak az kell, ami Kínában is van, hogy az emberek legtöbbje éhbérért, szörnyű körülmények között dolgozik. Neki meg a bandájának kellene így élnie!
És tényleg pávatáncol, annak nyal, akitől több hasznot remél. Lehet, hogy megint kommunisták lesznek?
Kutyuska
Kicsit meg vagyok zavarodva. Magunk felé nyitunk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.