A CDU Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pfalz tartományokban kapott ki a Zöldek és a baloldali pártokkal szemben a tartományi választásokon.

A Telex cikke szerint a vártnál is gyengébben szerepelt Angela Merkel és pártja, a CDU (Kereszténydemokrata Unió) a vasárnap tartott tartományi választásokon Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pfalz tartományokban. 

Történelmi vereséget szenvedett Angela Merkel az időközi választásokon

Fotó, címlapkép: Illusztráció/wikipedia GFDL 1.2/Ralf Roletschek

A cikk szerint már az exit-poll eredmények és az előzetes felmérések szerint is nagyon gyengén szerepelt a CDU a Zöldekkel és az SPD-vel szemben, aztán hétfő hajnalban kiderültek a végeredmények is. Baden-Württembergben a Zöldek, míg a rajnai tartományban a szociáldemokrata SPD nyerte a választást az előzetes felmérések szerint. Ezzel mindkét párt megvédte az öt évvel ezelőtti eredményét, sőt, a Zöldek még javítottak is egy kicsit a 2016-os eredményükön.

Ezek alapján a korábban a kereszténydemokraták legerősebb bástyájának számító BAden-Württembergben a CDU az eddigi leggyengébb eredményt érte el (24,1 százalék), rajtuk és a Zöldeken kívül (akik 32,6 százalékkal nyertek) a parlamentbe jutott még a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD – 9,7 százalék), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP – 10,5 százalék) és az SPD (11 százalék) is.

Rajna-vidék-Pfalz tartományban is történelmi lett a CDU veresége, itt a szavazatok 27,7 százalékát szerezték meg a hétfő hajnali végeredmény szerint A szocdem SPD 35,7 százalékkal nyert, az AfD itt is bejutott (8,3 százalékkal), mint ahogy a Zöldek (9,3 százalék), az FDP (5,5 százalék) és a Szabad Választók Pártja (FW – 5,4 százalék). A volt keletnémet kommunista utódpártból alakult Die Linke (A Baloldal) egyik tartományban sem került be a parlamentbe.

A cikk szerint a levélszavazatok miatt sokáig nem lehetett tudni, hogy hány százalékos feldolgozottságon állnak az adatok, az urnazárás utáni exit pollok eredményére viszont már mindegyik politikai szereplő reagált. 

A CDU nem nagyon örült a vereségnek

A CDU főtitkára, Paul Ziemiak szerint ez nem egy jó este a pártja számára. "Susanne Eisenmann, a baden-württembergi CDU vezetője szerint az eredményük „csalódást keltő és katasztrofális”, a Rajna-vidéki kereszténydemokraták részéről pedig Christian Baldauf úgy nyilatkozott, „ez egy keserű este számunkra”

– idézi a Telex a megszólalásokat.

A Zöldek vezetője, Robert HAbeck ugyanakkor nagyon örült a sikerüknek, szerinte ez egy szuper választási év lesz (ugyanis a tartományi választás mellett parlamenti választási is lesz idén Németországban). A Zöldek tartományi vezetői is örültek a sikereknek.

A cikk szerint a CDU-nál az is kérdés, hogy ki lesz Angela Merkel utódjelöltje, hiszen Merkel idén már nem indul a kancellári posztért.

A CDU januárban megválasztott elnöke, Armin Laschet tűnik a legesélyesebbnek, de ebbe még beleszólhat a bajor CSU elnöke, Markus Söder is, aki a felmérések szerint országosan népszerűbb a CDU elnökénél. A kancellárjelöltség kérdése várhatóan húsvét és pünkösd között dőlhet el, ezt Paul Ziemiak CDU-főtitkár is megerősítette vasárnap.

A cikk szerint a párt népszerűségét nem erősítette, hogy az utóbbi napokban-hetekben botrány botrány után pattant ki a CDU és CSU háza tájáról: kiderült, több kereszténydemokrata képviselő is seftelt a maszkbeszerzéseknél, mások egy azieri kormányt is érintő korrupciógyanús ügylet miatt adták vissza a mandátumukat.

Forrás: Telex

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Varhato volt. Merkel eroskezu volt - jot tett a gazdasaganak - majd meglatjuk, hogy az utanajovok mit produkalnak.
Egy tamogatoval - mondjuk a legerosebbel - kevesebb.
orban mostantol szabad preda, - meg is fogjak talalni. A merkel altal kizsarolt kompromisszumok semmive valnak hamarosan...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RedEye
Leng az inga, leng. Most kicsit balra. Végre.
magyar1
Nem tetszenek a gyilkos migrik a németeknek?
karma1
Varhato volt. Merkel eroskezu volt - jot tett a gazdasaganak - majd meglatjuk, hogy az utanajovok mit produkalnak.
Egy tamogatoval - mondjuk a legerosebbel - kevesebb.
orban mostantol szabad preda, - meg is fogjak talalni. A merkel altal kizsarolt kompromisszumok semmive valnak hamarosan...
rokker33
Merkel lefizetett Soros embere,akit nem érdekli Európa jövője. Ha nem így lenne akkor nem támogatná a migránsok betelepítését!Az emberek megunták hogy ezeknek a faszszopó migránsoknak minden ingyen van és azt csinálnak amit akarnak. Egy határozott vezetőre van szüksége Európának nem egy lefizetett kurvára!!!
Nyírfa
Már éppen ideje volt. Remélem, friss levegő érkezik az Unióba.
kokopelli
@ómió: ..."meséjjé má",hogy kik azok a germánok,vagy melyik törzs ill. melyik törzsnek a része ébredezik!! (;-))
Clavigo
@ómió: Agyalágyult fitymaszmuzsik...
ómió
@Clavigo: Tartsd meg az agyalágyultságodat, bolsiék elmebeteg éhes proletárja! Ne hazudd másra!
ómió
@kokopelli: Majd, ha több eszed lesz, "rágyüssz"!
kokopelli
@csak úgy...(;-)): Félelmetes ahogy a német belpolitikáról,ill. a tartományi önállóságról a kommentelők milyen keveset
tudnak!Azt,hogy egy Kanzellárnak mennyire nincs beleszólása a "szövetségi parlamentek" munkájába,azt sem tud-
ják elképzelni! Az A.Merkel csak "kérhet és jelenthet" egy "független megválasztott "tartományi Miniszterelnöknek!"
kokopelli
@ómió: Tudod te,hogy "germánék"-nál milyen választások voltak? Az A.Merkel még csak bele sem szólhatott!
Vén barom! A pénzt-adó gazdád felvilásíthatna,ha "natúr" ilyen tudatlan hülye vagy! (;-))
Csizmás Kond
...még az is marha aki a vénasszonyt kereszténynek és demokratának hiszi.
kokopelli
@Szeparepa2: ...csak azt szajkózzák,amit a a cikk ír! A német állam valós politikai szerkezete nem is zavarja őket!(;-))
kokopelli
@Csizmás Kond: Baromarc! Az A.Merkel édesapja evangélikus teológus ill. pap is volt (Horst Kasner) és Hamburg
ból vezényelte át őt az egyháza az NDK-ba! Olvass,mert hülye maradsz! (;-))
libellle
Miert Merkel??? Nem is indult a választáson, ez tartományi válsztás volt. Az ott indulo CDU-sok veszitettek nem Merkel. A párt veszitett. De nagyszerü ez igy. Remélem a zöldek több tartományban is nyernek.
libellle
@ómió: ja és majd megválszzuk orbánt vagy salvinit??? mire gondolsz.?
libellle
@magyar1: teljesen hülyeseget irsz. Amikor egy ország belügyeiröl vagy vélményéröl nincs fogalmad akkor miert erölködsz.
libellle
@rokker33: és ki küldte ide a migránsokat 2015-ben a te miniszterelnököd. Ezenkivül ami a mi alaptörvényünkben le van irva ahhoz mindenkinek kell magát tartania. Mi nem olyan bananenköztársaság vagyunk mint Magyarorszag.
libellle
@kokopelli:"Félelmetes ahogy a német belpolitikáról,ill. a tartományi önállóságról a kommentelők milyen keveset
tudnak!Azt,hogy egy Kanzellárnak mennyire nincs beleszólása a "szövetségi parlamentek" munkájába,azt sem tud-
ják elképzelni! Az A.Merkel csak "kérhet és jelenthet" egy "független megválasztott "tartományi Miniszterelnöknek!"

Valoban félemetes mennyire primitiv tudatlansággal rendelkeznek azok akik a sok gyengeelméjüséget beirják.
Gyurka80
@libellle: "ami a mi alaptörvényünkben le van irva ahhoz mindenkinek kell magát tartania." Helyes és ami a mienkében azt a németeknek is! Lehet, hogy mi küldtük, de a ti idióta merkeletek hívta (ezért is jöttek hozzánk, csinálták a problémát, "köszönjük" németek!)
libellle
@kokopelli:"Félelmetes ahogy a német belpolitikáról,ill. a tartományi önállóságról a kommentelők milyen keveset
tudnak!Azt,hogy egy Kanzellárnak mennyire nincs beleszólása a "szövetségi parlamentek" munkájába,azt sem tud-
ják elképzelni! Az A.Merkel csak "kérhet és jelenthet" egy "független megválasztott "tartományi Miniszterelnöknek!"

Valoban félemetes mennyire primitiv tudatlansággal rendelkeznek azok akik a sok gyengeelméjüséget beirják.
libellle
@Gyurka80: A sok gyengelméjü aki leirta ezt, jogy Merkel hivta még egyszer sem tudta bebizonyitan, hogy hol mondott, és mikor Merkel. Csak a hülye duma!!! De egyébként mi a te problémád, mennyi menekült van ott!! Azok akik itt vannak mi tartjuk részben el és a ti országotokat is részben. Ja és not last but least itt rengeteg "magyar" menekült is van söt egyre több. Még csupán annyit, hogy nektek nincs alaptörvényetek.
gina
Példát lehetne venni egy rendes választásról, nem egy OV által lefizetett patkányok választásáról. mint itthon...
Gyurka80
@libellle: "nektek nincs alaptörvényetek." hű de tájékozott vagy, vagy NEM! Látszik rajtad a német sajtó hazugsága. wikipédia:2015. szeptember 5-én Angela Merkel újabb nyilatkozatot tett közzé, mely szerint „a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja”.[112] Ennek hatására még több migráns indult meg Magyarországon keresztül Németország felé..
karma1
Mar csak azt nem ertem, hogy mi az, hogy Merkel bele sem szolhatott a valasztasokba? HAT MEG SZEP, hogy nem o mondja meg a vegeredmenyt! Elvegre a valasztasok ROLA es a partjarol szolnak - jol neznenk ki, hogyha a szepsegkiralyno valasztason a lanyok mondanak meg, hogy szerintuk melyikuk legyen a kiralyno!
Sem merkelnek, sem orbannak nem kell beleszolni semmilyen roluk szolo valasztasba sem - majd a valasztasok osszegzese megmondja, hogy kit valasztottak meg, - kit nem. Ok legalabb demokratikusan valaszthatnak, bar a baj mar megtortent - ha valoban volt barmilyen korrupcios ugy a partokon belul - (lehet, hogy aki korrupt volt, hiaba hagyta el a partjat, a folt mar megesett ).
Ott tudjak, mit akarnak es ki is allnak erte. Jol van ez igy.
karma1
@libellle: 21.23-ra: Az a baj, hogy alapkatyvaszunk van, de nem Alkotmanyunk! (Constitution) A ketto nem ugyanaz - jelenleg Magyarorszag nem mas, mint az orban vezette maffia altaluk torvenyesnek mondott jatszotere.
2011-ben felfuggesztettek - teljesen torvenyellenesen ! - Magyarorszag Alkotmanyat, amit a 2/3 (ami egyaltalan nem ketharmad, de meg csak nem is fele a magyar emberek kepviseletenek!) beleegyezesevel szuntettek meg, holott azt csak nepszavazas utjan lehetett volna lecserelni. Nepszavazas nem volt - sajnos, egyetlen nyugati/unios orszag sincs tisztaban azzal, hogy orban teljesen illegalisan kormanyoz, egy ervenytelen alaptorveny alapjan - (amit o "granitszilardsagunak" hazudott, de mostanra mar lassan a 9. modositasa tortenik, mindenfele betoldas eredmenyekent) - szoval egy rablobandaba tolti az Unio 500 millio ember leadozott penzet.
Nagy blama lesz, amikor ez majd vilagossa valik a Nyugat szamara is - el kell ezzel kapcsolatban olvasni Voros Imre alkotmanyjogasz allasfoglalasat. Ki fog derulni, hogy semmilyen penzt nem igenyelhetett volna orban, mivel o jogilag nem letezik. Az a "koztarsasag" sem, aminek Magyarorszagot hazudja: me'g a hataratkelohelyekrol is eltuntek a Koztarsasag tablak,. mar csak Magyarorszag van kiirva. Pont ugy, mind Also-Dabas vagy Szeged, vagy Nyiregyhaza...
silber13
@libellle: Mit is vársz egy ilyen elmebeteg hazudozótól, aki ráadásul még lop is! Mások gondolatait lopja el,mert sajátja az nincs, hiszen földrengetően buta
libellle
@Gyurka80: Természetesen, hiszen nem irta át az alaptörvényünket tákolmánnyá és neki mint kanzlerinnak kell legföképpen magát ahhoz tartania. Viszont akit a te kormányod beengedett mind a 450.000 vissza kllett volna oda küldeni. Na nagyon viccesse vált volna az életetek. Nos látod mennyire tájékozatlan vagy semmiröl nincs fogalmad. Magyarország a Schengeni szerzödés alapján be sem engedhette volna öket. De putin elvtárs megparancsolta hüseges szolgájának, hogy engedje mert a zél Europát szetverni.
ómió
@kokopelli: Szóval, nálatok, bolsi fajkreténéknél, az a "demokratikus választás", amibe "beleszólhatnak"? Mint anno Rákosi meg Kádár efftársad, mi!? Merthogy azt hiányolod, hogy Merkel kriptoefftársnőd "bele se szólhatott"! És, szarkupac, még te nevezel másokat baromnak!? Annyi eszed nincs, mint a kijáró disznónak! De legalább ne hírdesd!
ómió
@libellle: Német tartományi választásokról van szó, fajkretén! Hogy jön oda Orbán, vagy Salvini? Ilyen komoly az agyfogyatkozásod?
libellle
@Shikari: te emiatt miert izgatod magad amiatt ami nállunk történik???. Kezdj hozzá a rengeteg szeméthegy eltakaritásának ami tornyosul a hazádban. Egy biztos a következö ötven év nem lesz elegendö arra.
libellle
@ómió: Nem mondod. Ki gondolta volna az elsö beirásod után, hogy tudod mit jelent az, hogy tartományi választás. Mindettöl függetlenül definitiv absolut nincs fogalmad arról, hogy itt az államunk hogyan van felépitve. De a wikipedia segit neked is.
libellle
@karma1: Vegül is, ha már Merkel itt a tartományi választásokban szóba jöhet, de ne jöhet. Ö már történelem. Eszébe nincs már ujra indulni. Az ez évi választás már máról szól. Definitiv nem a kedvenc politikusom, de szerintem még mindig kapna mandatot amennyiben indulna. Szerintem belefáradt.
karma1
@libellle: 15 ev valoban sok egyhuzamban,... Es valoban nagyon sokat tett a hazajaert... Es hat nem is a legfiatalabb mar o se,...
kokopelli
@libellle: fogalmuk sincsen,hogy mi a "helyi",a "tartományi" és a "szövetségi" választás!(;-))
(az a H.Kohl "képezte ki" az A. Merkelt, akihez a "csuti csoda" akart anno "dörgöldzni"! (;-))
ómió
@libellle: Már megint süketelsz, fajgörény!? Előbb próbáld megérteni, amit olvastál, majd utána azt is, amit leírsz!
libellle
@Shikari: Na az élösködésröl azert a te helyedben nagyon elgondolkodnek!!!
Gyurka80
@libellle: Látszik a német tájékozotságod! " Viszont akit a te kormányod beengedett mind a 450.000 vissza kellett volna oda küldeni. " Mi nem engedtünk be senkit a határon úgy szaladtak be!De hogy kerültek ide, a többi kb 7 ország engedte tovább, köztük a görögök akihez lehetett volna továbbítani nektek is nem hozzánk.De voltatok olyan jófejek, hogy befogadtátok egyétek meg amit főztetek! A mi alaptörvényünk még rákosi féle volt (a tietek nem) már régen kellett volna módosítani!
Gyurka80
@libellle: És te miért erőlködsz a mi belpolitikánkkal, ha lövésed sincs róla?
bence
Bajban lesz orbán ! Merkel vereségével nem lesz aki fogja a kezét baj esetén !
Gyurka80
@Shikari: Persze nem is válaszol @libelle elakadt a szava!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.