Az ukrán vezérkar hétfőn közölte: Oroszország megindította kelet-ukrajnai offenzíváját, fokozva a támadásokat Donyeck és Harkiv régióban – számolt be az MTI. A vezérkar a Facebookon nyilvánosságra hozott közleményében azt írta: az orosz hadsereg teljesen ellenőrzése alá akarja vonni Donyeck és Luhanszk régiót, és Harkiv környékén is szaporodtak a támadások.

Az orosz csapatok megpróbáltak áttörni az ukrán védvonalakon a szóban forgó területeken – erősítette meg Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. Azt mondta, hogy hétfő reggel az oroszok megkezdték a keleti offenzíva „aktív szakaszát”.

Korábban már Szerhij Hajdaj luhanszki kormányzó is megerősítette az orosz támadások tényét, amikor elmondta: elveszítették az ellenőrzést Kreminna fölött, utcai harcok folynak a városban, és a civilek evakuálása emiatt nem lehetséges.

Óráról órára romlik a helyzet

– mondta a kormányzó.

Olekszij Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó korábban beszámolt róla, hogy az ország délkeleti részén, Zaporizzsja térségében is megpróbáltak előrenyomulni az oroszok. Az ottani műveletekben becsléseik szerint mintegy tízezer orosz katona vesz részt.

Mariupol körül is folytatódtak a harcok. A város polgármestere azt mondta: több mint 40 ezer embert elhurcoltak a településről az oroszbarát szakadárok felügyelete alatt álló területekre. Az erősen ostromlott Mariupolban jelenleg még mindig körülbelül százezer civil tartózkodik.

A Nexta térképé pirossal jelölt területeken van érvényben légiriadó, többet között Kárpátalján is. 

Nyitókép: Nexta

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
@Shikari: Akkor 56 ellenforradalom volt?
Agyalágyult ruszkibérenc...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Villámháborúnak indult, de saját titkosszolgálata vezette félre... aztán az AZOV-ot is fel kellett számolnia, tele amerikai "tanácsadókkal" és hétország mesterlövészeivel...
Istenakinincsen
@Shikari: Te mi a faszt akarsz?Nem elég neked a fideSS látszólagos győzelme?Nagy Orosz Uniót akarsz ezen a földrészen?
Vagy az egész földön?Nyilván fogalmad sincs az "ideiglenesen" hazánkban állomásozó megmentökről.Orbán biztos emlékszik...kérdezd meg őt!
Nessy
@Shikari: gyakorlati útmutató ruszki katonákhoz. Utálják a sok dumát. Virágot nem isznak! Szeretnek szuvenírt gyűjteni. Azaz: kaja, pia, de sok, és hagyni azt vigyenek el, amit akarnak. Gyakorlati tapasztalat.
Ahol szőlő volt egy hétvégi háznál, azt előszeretettel törték föl szüret után a piáért. Volt, amikor úgy beseggeltek, hogy hol egy tiszti sapkát, hol egy zubbonyt hagytak ott, amit aztán a férfiak vittek vissza Szentkirályszabadjára, a táborba. A többi vikendházból konzervet, italt , egyéb szuvenírt ,gyűjtöttek be. Valamiért imádták a gumicsizmát. A biztosító meg fizetett hűségesen.
csak úgy....
@Shikari: nincs az az orvos aki belöled még egyszer normális embert csinál..., a sokk diplomád ellenére! :) köszönjük orbán viktor,-ön sikeresen hozzájárult az elmebetegek szaporulatában !
csak úgy....
ha putyin odabaxxa az ukránoknak a "stratégiai atomot" akkor abba a magyar fidesz szavazók 50 % belehal a következményekbe, hála orbánnak ..., mert ki akarja majd támogatni és a szarból kihúzni ezt az elvakult buta népséget?
namihami
@csak úgy...: 50%? A távolság (amit hívhatunk közelségnek is) a 100%-os kihalásunkat garantálja. És a mázlista az lesz, akinek egyből a fejére hull a bomba. A többi ""szimplán"" csak lassan vagy gyorsabban, de elrohad...
csak úgy....
@fideszes gyökér: a farhát miatti sok hös döglöttcsirkéröl se feletkezzünk meg,akik az életüket áldozták a fideszért !
csak úgy....
@namihami: nem akartam a sötétebb verzióval elöhozakodni,hiszen magyarországon sokan csodálják és imádják putyint!
kereső
Taktikai atomfegyver? - és orbán tudott róla. Azért nincsenek NATO katonák a Dunától keletre. Errefelé(kelet) ugyanis az uralkodó széljárás- kelet, észak-kelet. Orbánnak meg ott van a hatvanpusztai bunker.
Miről szólt orbán és az össz. ellenzék találkozása- amiről nem szabad beszélni?
Nessy
@Shikari: Csak éppen nem volt "gyümölcsöző", és fenemód egyoldalú volt. Sőt számukra "megbonthatatlan" sem, mert minden zárat vagy feltörtek, vagy kilőttek, esetleg az egész ajtót, vagy ablakot szét verték. Határozottan vandál munkát végeztek.
Dr. Proktor
@Shikari: Akkor 56 ellenforradalom volt?
Agyalágyult ruszkibérenc...
Dr. Proktor
@Shikari: 1849 is ellenforradalom volt?
Hülye hazaáruló vagy vagy ruszki rezidens? Húzz haza...
Dr. Proktor
@Shikari: A ruszkik verték le 1948-at, 1956-ot, még ezt sem fogta fel az 1 bites kis agyad?
Hol rohanták le bankárok Oroszországot 2014-ben és 2012-ben? Sötét vagy...
Nessy
@Shikari: Mert a katonák mentalitása nem az elnevezésüktől függ! Felőlem, aki akarja, legyen Putyin hívő,ha neki ez a véleménye! Engedtessék meg nekem, hogy más legyen a véleményem.
Nessy
@Shikari: Olvasva pár nem éppen irodalmi hozzászólásodat, megkíméllek édesanyám emelgetésétől. Több mint negyven éve, viszonylag fiatalon halt meg, és nem igazán férnénk el ketten egy urnába.
Nessy
@Shikari: Azért én csak megmaradok széles látókörű, saját véleménnyel bíró liberálisnak. Ennyi évtizeden át megszoktam. Sőt, vállalom is, de ész érvekkel sok esetben meggyőzhető vagyok. A jelenlegi "Gyurcsány, Soros, Brüsszel" 12 éve,számomra nem érv. Én meg ezt hagyom meg a bigott illiberálisoknak! Ebben azt hiszem megegyezhetünk. :-)
verőce21
Ukrajnának 4-5 nap után meg kellett volna adnia magát, nem rommá lövetni az egész országukat...!
És elzavarni ezt az USA bábelnököt...!
kereső
@verőce21: Te ezek szerint tapssal, virágcsokrokkal és szúzekkel várnád az orosz csapatokat- mert szolgaként élsz inkább, csak a házad megmaradjon, meg a kedvenc kocsmád.
Istenakinincsen
@Shikari: ma, 06:13 Megint terelsz.Nem azt kérdeztem hogy mit csináljak vagy mit ne!Világos?Nem tőled fogok engedélyt kérni hogy vinnyoghassak hanem a @gyurka80 tól:))...vagy a Németh Pistától:))Arra próbálj meg válaszolni amit esetleg kérdeznek tőled...bár nem sok értelme van a mellébeszélésednek.
Ti vagytok a többség?...ez egy vicc.A te fajtád az emberiség szégyene.
verőce21
@m73: Már megint hülye vagy, a körtét hasonlítod az almához...!
fergeteg
Két hónap múlva Kiev az oroszoké. Kárpátalja meg a magyaroké.
Istenakinincsen
@Shikari: Oké akkor lépjünk túl ezen a kérdésen(is).Mesélj a fajtádról!Mit kezdenenél a kisebbséggel akik valójában többen vannak?Kiírtanád őket mint a @Németh István:?Mit csinálnál nélkülük?Hogy fogtok egymásból megélni,?Felzabáljátok egymást mint a kannibálok?
Istenakinincsen
@Shikari: Ne feledd, nem az a cél, hogy a másikat megalázd, hanem az, hogy a kölcsönös tapasztalatcserével jobbá tegyük egymást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.