„Valamiért” egy rádiós cég béreli a helyszínt Szombathelyen a fideszes törzsgárda bulijaihoz

A Fidesz belső körös vendégei vehettek részt a Haladás Sportkomplexumban tartott rendezvényeken.

Durvul a belharc a Fideszben, vasököllel csapott le a párt: Menesztették L. Simon Lászlót – Csák János nem tűrte, hogy szembeszálljanak vele

L. Simon László 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. A 2016-os Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 32....

Fizetésére kötelezte a bíróság a fideszes médiaholdingot, mert lejáratták az ellenzéki polgármestert

A Fővárosi Törvényszék friss, elsőfokú ítélete szerint a Mediaworks / KESMA megsértette Lengyel Róbert jó hírnévhez fűződő jogát – írja a Média1.

Sötét felhők vetnek árnyékot az Orbán-kormány kínai pénzből épülő álmára

A magyar miniszterelnök kínai utazása elsősorban a Vlagyimir Putyinnal tartott, megbeszélés miatt sikerült igazán emlékezetesre a hazai közvéleményben, pedig Orbán Viktor nem akármilyen eseményen járt: a kínai csodaprojekt Egy út, egy övezet világfórumán – írja a Privátbankár.

Tragikus helyzetben a magyar fiatalok: Háromnegyedük elégedetlen az életével

Az évtized elején mért 20 pontos értékről 11 pontra csökkent mostanra a magyar fiatalok hangulatát tükröző index, igaz, az elmúlt két évben alig történt változás – derül ki a K&H ifjúsági indexből.

Orbénk ma döntenek arról, hogy katonai kontingenst küldjünk-e Csádba

A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn, e heti négynapos ülésének első napján.

Perintfalvi Rita: ki a felelős a Homonnay Gergelyek halálért?

Ma este amikor beköszönt a Halottak napja ünnepének vigíliája a tőlünk eltávozott szeretteinkre emlékezünk.

70 milliós állami támogatásból vett telket a neonáci Kitörés túra szervezője

A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet 70 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a budai kitörési kísérletet megidéző túrák szervezésére, amelyek a második világháborús eseményekre emlékeznek – írta meg a 444.hu.

Ízelítő a Fidesz 2024-es kampányából: „Csövesbomba”, „Csövesvoks”, „hajléktalanipar” és „hajléktalanbumm”

Nem csak a nincsteleneket démonizálja az önkormányzati választásra készülő Fidesz, hanem azokat is, akik segítenek nekik.

Fideszes képviselőre ismertek egy biztonsági őrben, aki tüntető oktatókat zargatott

Egy képviselőtársa azt mondja, felismerte a XI. kerületi Fidesz önkormányzati képviselőjét azok egyikében, akik elvették a molinót a BME oktatóitól.

Így csapja be a tanárainkat pénzzel Pintér Sándor jobbkeze, az "igazmondó" Maruzsa

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár belengette a magasabb béreket, erre a tankerületek sorra rázzák le a pedagógusok béremelési kérelmét.

Orbán Viktor személyes bosszúja döngöli földbe Iványi Gáborékat? – Felajánlották, hogy menjen közelebb a hatalomhoz, nem tette

Iványi Gábor és Orbán Viktor kapcsolata harminc éve még barátinak volt mondható, most pedig – vélhetően Orbán személyes bosszúja miatt – a lelkész intézményeinek nyilvános kivéreztetése zajlik.

Most már hivatalos: a megszorítások éve lesz 2023

Drasztikusan csökkent a szociális ügyekre az egészségügyre fordított kiadások reálértéke az idei költségvetésben.

25 millió forintért vásárolt autót a Fidesz-frakció

Méregdrága autóra is költött a Fidesz parlamenti frakciója.

Szó nem lesz itt az uniós pénzcsap kinyitásáról – szigorú ítéletet mondtak Orbán ügyeskedése felett

Négy EP-pártcsoport magyar és nemzetközi jogászok segítségével készült elemzése szerint elégtelenek a fideszes kormány által az igazságszolgáltatási rendszerben elfogadott reformok.

A Fidesz-kormánynak is vannak igen jó ötletei – hízelgett Orbánnak az ellenzéki pártvezér

Videóban jelentette be Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom elnöke, hogy pártja önállóan indul a jövő évi európai parlamenti választásokon.

Annyira bízik az uniós pénzekben Orbán, hogy már eurómilliárdok szétosztását tervezi

Miközben a magyar delegáció Brüsszelben tárgyal a hazánknak járó, de visszatartott uniós források felszabadításáról, Orbán Viktor egy rendelettervezetben már az eurómilliárdok elköltését tervezi – írja az Economx.hu.

Október 17-ét, az Putyin-Orbán találkozó napját a nemzeti szégyen napjának nevezték el

Szijjártó Péter nem válaszolt Gelencsér Ferencnek az orosz tankönyv ügyében – írja a Momentum Mozgalom közleménye.

Csökken a lakosság Magyarországon, több városban eltörlik a választókerületi rendszert

Nem csak Budapesten jut kevesebb képviselőnek mandátum a jövő júniusi önkormányzati választáson, több vidéki városban is megszüntetnek egyéni választókerületeket a lakosságszám csökkenése miatt. Van, ahol magát a választókerületi rendszert is el kell törölni, máshol pedig a nulláról rajzolnak újakat – derült ki a Nemzeti...

Távozott Rogán Antal egyik miniszteri biztosa

Lemondott miniszteri biztosi posztjáról Tatár Szabolcs, az Oszakai Világkiállítással kapcsolatos diplomáciáért felelős miniszteri biztos.

Kiderült, hogyan számolják ki az új nyugdíjakat – Mutatjuk

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentősége van a valorizációs szorzóknak. 

Így osztja a kormány a turisztikai támogatást: Mindent visznek a fideszes önkormányzatok

Brutális aránytalanság látszik: Míg az ellenzéki vezetésű települések millió forintokat kapnak, a fideszesek ennek az ezerszeresét, milliárdos nagyságrendű támnogatásokat is bezsebelhetnek.

A világ végére száműzik oroszellenes forradalmunk ünnepén a minap még Putyin lábai előtt hajbókoló Orbánt

Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án rendszeresen elbujkál a fővárosból, hogy valami gondosan kiválasztott safe space-ben szónokolva, hívei lelkes ünneplése közepette gyalázza meg egyszerre a ruszkik által legyilkolt mártírjaink emlékét, egyben a formális-logikus gondolkodás alapkövetelményeit.

A fideszes komisszár szerint minden a legnagyobb rendben van az Erasmus program forrásaival – két sorral lejjebb beismerte, hogy mégsem

A felsőoktatási intézmények hallgatói, oktatói tudnak menni külföldre, az Erasmus forrásai az őszi és a tavaszi félévben is rendelkezésre állnak.

Lebukott az MVM: vadul emelik a rezsit, miközben végig „rezsicsökkentésről” hazudoztak

Közel kétezer milliárd forinttal több lakossági „megtakarítást” mutathatott ki tavaly augusztus óta a lakosság számára a narancssárga „rezsiboxokban” az MVM, mint amennyi az valójában volt.

Nagyüzemben csalt az útépítések árával a milliárdos NER-lovag – nyugi, meg fogja úszni ez is

Rencsár Kálmánnal, a magát a NER-jachtok előző generációját birtokló offshore cégbe bevásárló NER-lovaggal lehet összekötni három olyan társaságot, amiket kartellezés miatt meszelt el nemrég a Gazdasági Versenyhivatal.

Nizza után a XVI. kerület önkormányzata újabb "tanulmányi kirándulást" szervezett – ismét közpénzből

Az elmúlt években a XVI. kerület önkormányzata rendszeresen szervez külföldi tanulmányutakat, ám a beszámolók elmaradnak, és a programok részleteiről nagy csend van – írta meg a 24.hu.

Kovács Zoltán felesége egy ellenzéki vezetésű önkormányzati céghez került – A Fidesz jelölte a feladatra

Az államtitkár nejét, Szikora Lindát a Fidesz jelölte az Óbudai Vagyonkezelő Zrt. Igazgatóságába.

Érdi cégvezető: „A Fülöp-szigeteki vendégmunkások 30 százalékkal teljesítenek jobban bármelyik más dolgozónál"

Egy érdi műanyagfröccsöntő cég vezetőjének nincs oka a panaszra: ő nagyon meg van elégedve a gazdasági migránsokkal, akik a vállalatánál dolgoznak.

Tudta? Kovács Zoltán feleségét is Ön, mint "köz" fizeti - Kis pénz is pénz, vagy nagyobb a kormányterv vele?

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár nem kényezteti el követőit közösségi oldalain családi fotókkal kivéve persze kutyáit, pedig van neki felesége is: Szikora Linda, akit nemrég a Fidesz III.