Ujhelyi odavágott: a Fidesz-kormány számára a nyerészkedés a nemzetstratégiai prioritás

Ujhelyi Istvánt teljesen felbőszítette az, hogy a kórházak fulldokolnak az adósságban, de a kormány nem tesz semmit.

Ez a rezsim végképp elvesztette nemzeti jellegét! - Olcsó emberek, drága luxusa....

Bizonyára napokig lehetne sorolni a jelenlegi rezsim bicskanyitogató bűneit, és még akkor sem érnénk feltétlenül a végére; de most nem is vállalkozom erre.

Brüsszel nem igazán hisz a magyar kormánynak – Nem fog tetszeni Orbánéknak, amit az EU-s pénzekről mondtak

Věra Jourová bizottsági alelnök közölte, hogy nem lesz politikai alku a magyar kormánnyal az EU-s pénzekről.

Orbán: „még ilyen időkben is képesek vagyunk arra, hogy évtizedes problémákat oldjunk meg”

Magyarországnak mindig a saját útját kell járnia, és a saját maga által megépített úton kell járnia – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a 83-as főútnak a várost Győrrel összekötő kétsávos szakaszának avatóünnepségén.

Lerántották a leplet a megafonos politikusról: EU-s pénzek miatt lett fideszes, most már Brüsszelt ócsárolja

Németh Árpád korábban MSZP-s képviselő volt, aztán egyszer csak megvilágosodott, és átállt a Fidesz oldalára.

Hollik István szerint a gyurcsányi politika miatt volt egekbe ugró államadósság, államcsőd-közeli állapot

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója videónyilatkozatában arról beszélt, hogy a baloldal a fizetések emelése ellen van.

Kovács Kokó István szerint, ha Gyurcsányékon múlna, ma nem lenne sport

Kovács Kokó István Veiszer Alinda műsorában beszélt sportról, politikáról.

A kormány eladja az egyik impozáns székházát – Meg is magyarázták, miért

A Budapest V. kerületében található MFB-székház árverésen kerül majd új tulajdonosához.

"Nincs már helikopter, se fent, se lent. Minden spicli nekem jelent" – Tóni Montana klippremier

Nyáron jelent meg a Bankrupt zenekar legújabb lemeze, amelynek társadalomkritikus élét jelzik már az olyan dalcímek is, mint a Viktorland, a Keresett a Feri, illetve a címadó Illiberal Holiday. Ebbe a sorba illeszkedik az albumhoz – aktualizált szöveggel – újra felvett Tóni Montana is, és ha a magyar politikai élet kulcsfiguráit...

Ja, "svéd modell", akkor kell a csudának! - Magyarország -kormánya- nem kér a prostitúciót visszaszorító EU-s modellekből, sej....

A magyar jog hivatalosan nem bünteti sem az erotikus szolgáltatást árulókat, sem az azt igénybe vevőket.

Semjén Zsolt nem hiszi el a saját kormánya által végzett népszámlálás eredményeit

Semjén Zsolt feladata volt elmagyaráznia szavazóiknak, hogy valójában tömegek vallásosak Magyarországon, csak ugye, Gyurcsány….

820 millió forintos kamu élményparkot talált Budapest határában Hadházy Ákos – hát persze, hogy a Fidesz

A pénz elköltéséért felelős főfideszes, L. Simon László hónapok óta nem mer válaszolni Dr. Hadházy Ákosnak a források felhasználási módját firtató kérdéseire.

Gyilkosság történt Deutsch Tamás családjában: „nem akartam bántani Lazsányi urat”

A Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő apósának meggyilkolása miatt indult büntetőeljárás most a tanúk meghallgatásához ért a Fővárosi Törvényszéken kedden.

Szavazók százezreit veszítette el a Fidesz, míg a kis pártokra lassan az emberek ötöde voksolna

A Kutyapárt például már hónapok óta a parlamenti bejutási küszöb fölött van.

Védtelen gyerekek kárára elkövetett lehúzást leplezett le Dr. Hadházy Ákos

A független országgyűlési képviselő, Dr. Hadházy Ákos ismét vérlázító visszaélésre talált, ezúttal Somogyváron.

8 milliárd forinttal kevesebbet fizethettünk volna az utóbbi 2 válságév alatt az MVM-nek: ennyiért vettek reklámot, szinte csak a fideszes propagandától

Nyolcmilliárd forintot költött a Magyar Villamos Művek reklámokra 2021 és 22-ben.

Kocsis Máté neje és a Megafon főpropagandistája is tízmilliókat kap egy nem létező állami kórháztól

A soha fel nem épülő dél-budai szuperkórház príma fideszes kifizetőhely.

„Nem veheted el a magyarok munkáját” – kukázza az akkugyáras lázálmaihoz farigcsált vendégmunkás törvényét Orbán

A fideszes kormány visszavonta a propagandistái által „Európa legszigorúbbjaként” reklámozott vendégmunkás törvényét.

Kubatov kéjesen alázta a Népszabadság volt munkatársait, de Bayer Zsoltról valahogyan megfeledkezett

Kubatov Gábor FTC-elnök, Fidesz-alelnök, pártigazgató, wannabe budapesti főpolgármester-jelölt ütős, a saját dolga helyett vadidegen emberekkel foglalkozó bejegyzéssel hergelte pártjának fogyatkozó számú híveit a hétvégén.

Nyitrai Zsolt azt hitte, de nem.....

Nagy divat mostanság a fidesz-megszólalóktól, hogy egymást túllicitálva saját kútfőből (?) egyre vadabb dolgokkal bizonygatják szerteágazó ismereteiket "magyarság-ügyben".

Pesty László: nem vagyok "szelep" - Ígéri: két hét múlva rátesz egy szívlapáttal...

Bálványosi premierje óta egyre többfelé lenget be nagy leleplezéseket még a 2024-es választást megelőzően az ős-fideszes, a ma is Orbán-hívő Pesty László, aki péntek este beígérte, hogy nem húzza addig az idegeket, év végégig be van tárazva "felháborodni való Lölő-jelenséggel" és nem fél ezeket tervszerűen használni.

Eddig tartott a migránsok elleni uszítás, most telerakták akkugyáras vendégmunkással a fideszes települést

Hajdúszoboszló fideszes többségű önkormányzata határozatban szólítja fel a fideszes kormányt, hogy nyugtassák meg a lakosságot a várost ellepő vendégmunkások miatt. 

Megint beszólt egymásra a két fideszes pénzügyi zseni, Matolcsy és Varga – most éppen ez a bajuk egymással

Az MSZP-frakcióvezető, Tóth Bertalan Matolcsy György jegybank elnököt faggatta arról, egyetért-e „a pénzügyminiszter állításával, miszerint a megugró infláció és a 2022. őszi forintgyengülés elsődleges felelőse az MNB”.

Orbánék a vészhelyzetre hivatkozva hoznak monopolhelyzetbe egy NER-céget, fabrikáltak rá törvényt is

Miután drónvédelmi céget alapított a 4iG, a fideszes kormány bevezette a kötelező drónvédelmet.

Egyre sötétebb ügyeivel sokkolja a fideszes buborékon kívüli világot a Magyar Turizmus Akadémia

Külföldi kastélyt és épülő balatoni panziót is vásárolt néhány hónap alatt a felnőttképzésre létrehozott Magyar Turizmus Akadémia.

Újabb kommentelő a nemzeti elemiből Nobel-díj-ügyben: "a svédek nagyon hajtanak a NATO-csatlakozásra"

Hétfőn már szembesülhettünk azzal, hogy a "komment-szekció" aktív "hvcs"-i -helyi vagány csávói- milyen intenzitással és mélységben állítottak ki magukról agyi képességeik alapján szegénységi bizonyítványt Karikó Katalin Nobe-díja kapcsán, de mintha mi sem történt volna, kedden is folytatták.

A Fidesz ismét a médiaszabadságról szóló uniós jogszabály ellen voksolt

Az Európai Parlament elfogadta az uniós médiaszabadságot védő jogszabály álláspontját, amely egy lépéssel közelebb került a jogszabállyá váláshoz.

Mi lesz itt? Rekord méretű, ezermilliárdos az MNB vesztesége fél év alatt

Az idei első félévben 999,2 milliárd forintos veszteséget halmozott fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybank féléves jelentése szerint.

„Arról Orbán nem tehet, hogy volt osztálytársa pedofil” – Hadházy szerint is Nagy János laptopján lehetett a gyermekpornó

Hadházy Ákos szerint esélyes, hogy Orbán Viktor volt osztálytársa volt az az állami vezető, akinek szolgálati laptopján gyermekpornográfiát ábrázoló képeket találtak, és akit ezért le is tartóztattak. 

Perintfalvi Rita: beszéljünk az álellenzékről

Álellenzéki politikusok, álellenzéki sajtó, álellenzéki megmondóemberek, kik ezek, mit akarnak? Na, hát akkor most csapjunk bele a lecsóba! - kezdte felettébb elemzését Perintfalvi Rita teológus közösségi oldalán. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!